Megtörtént amitől rettegtem. Akaratom ellenére mégiscsak veszélybe sodortam Bellát. Emmett, Carlisle és én észak felé haladtunk a sötét, végtelen éjszakában.

Az Olympic félszigetet most is - mint általában - eső áztatta.Néztem a legördülő esőcseppeket és ez eszembe juttatta Bella könnyektől áztatott arcát. Mégcsak

pár perce váltunk el egymástól, de nekem örökkévalóságnak tűnt a nélküle töltött idő. A terv egyelőre működött, a vadász ott loholt a nyomunkban, miközben ők

Phoenix felé haladtak.

- Végre valami izgalmas is történik! - törte meg a csöndet Emmett.

- Fogd már be a szád! Neked csak az a fontos, hogy ne unatkozz? - förmedtem rá.

- Persze, hogy nem!- válaszolta -  Ezt te is jól tudod!

- Fiúk, fiúk!A veszekedés nem segít! A cslád mindennél fontosabb és mi megvédjük egymást. Követ minket?- szegezte nekem a kérdést.

- Igen. Itt van...

Órákon át hajtottunk és Ő egyre közelebb járt hozzánk.Hirtelen megszólalt Carlisle telefonja.

- Mi a helyzet?- kérdezte Esme.

- Velünk minden rendben. A nő követett titeket?

- Igen, most is itt van. Rosalie folyamatosan szemmel tartja.

- Rendben. Vigyázzatok Charlie-ra, ez volt Bella egyetlen kívánsága.

- Mi az? Mi történt?- szólt Emmett.

- Victoria valószínűleg felfigyelt az illatra. Követte a nyomokat egészen a Swan házig, de Charlie-t nem találta, így nem esett bántódása.Rosalie látta őt a reptéren, a város környéki utakon és az iskolánál is.Esme vigyáz a rendőrfőnökre, a közelébe sem engedi.

Remek.Legalább Charlie biztonságban van.De még ez sem tudott kizökkenteni az aggódásból. James gondolatai ott keringtek a tudatomban.Szinte láttam, ahogy maga

elé képzeli Bella arcát, amint eltorzul a kíntól.Láttam, ahogy a nyomkövető eltervezte miként fogja a halálba küldeni.Ahogy ott fekszik előtte fehéren, hidegen.

Féltem, hogy soha többé nem látom, hogy örökre megfosztanak tőle. De hogy is lehetek ennyire önző?! Mikor pontosan én vagyok az oka, hogy ilyen hatalmas veszély

fenyegeti.Miért is nem volt elég erőm...

Már Vancouver közelében jártunk, amikor hirtelen valami megváltozott. Eltűntek a gondolatai!

- Rájött!- kiálltottam fel- Rájött, hogy Bella nincs velünk!Vissza kell mennünk Forksba!Nem hagyhatom, hogy közel kerüljön hozzá!

- Csillapodj le Edward!Egészen biztos vagy abban, amit mondasz?

- Igen, teljesen! Rájött, hogy nincs velünk!Gondoskodott róla, hogy kellő távolságban legyen, így már nem tudom, mire gondol.

- Visszamegyünk Forksba?

- Igen.Talán előröl kezdi az egész keresést. De közölnünk kell a többiekkel is.

- Halló, Alice! A nyomkereső visszafordult, rájött, hogy színjáték volt az egész.Maradjatok, ott ahol vagytok!

- Igen, tudom!Az előbb láttam, hogy repülőre ül.

Kétségbeesésemben kikaptam fogadott apám kezéből a telefont.

- Beszélnem kell Bellával, hallani akarom a hangját!

- Halló Bella!

- Edward! Annyira aggódtam értetek!

- Velünk minden rendben.Mondtam már, hogy csak magaddal törődj! De szem elől veszítettük.Nagyon sajnálom.Azt gyanítjuk visszamegy Forksba és előröl kezdi a keresést.

- És apám? Ugye nem esett baja?

- Nyugodj meg, Esme és Rosalie vigyáznak rá, nem lesz baja!

- Hiányzol!

- Tudom, hidd el, te is nekem. Kimodhatatlanul! Nemsokára érted megyek.

- Szeretlek!

- Én is.vigyázz a szívemre, veled hagytam.

Elnémult a vonal és csak ő járt a fejemben. Még ilyenkor is másokért aggódik. Ilyenkor, amikor egy hajszálon múlik az élete. Jobb lett volna, ha elkerülöm őt.

De mégis az az érzés, ami átjár, mikor vele vagyok, erősebb nálam. Erősebb, annál, amit helyesnek tartok. Még sohasem éreztem ilyet.Vágytam rá a szó jó és rossz értelmében egyaránt és ezt Bella is nagyon jól tudta. Tudta, de ő mégis kitartott mellettem, megbízott bennem.Ha a százéve halott szívemújra doboghatna, hevesen verne a közelében.Ahogy az övé is,mikor hozzáérek.

Az a hang éltet, ha az megszűnik én is megszűnök létezni.Nem akarom, hogy véget érjen az élete, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna.

Seattlenél jártunk, mikor újra telefoncsögést hallottam.

- Carlisle! Alice látta a nyomkövetőt, itt Phoenixben, Belláék házában.

- Ez mikor történt? Mennyi időnk van?

- Pár perce.Alice szerint kevés időnk van, csak pár óra.

- Rendben, mondd meg Bellának, hogy érte megyünk.Elvisszük onnan és elretjük.Kérlek, vigyázzatok rá!Egy percre se veszítsétek szem elől!

Ez nem lehet igaz.Nem, nem és nem!Szavak nélkül is tudtam mi jár apám fejében.Nem engedhetem, hogy egy ujjal is hozzáérjen.Egyikőjükhöz sem!El kell, hogy vigyem onnét!

- Hova megyünk? - kérdezte Emmett meglepetten.Valami megváltozott?

- Igen, azonnal Phoenixbe kell repülnünk, el kell hozzuk onnan.

- Ne aggódj, Edward!Túlerőben vagyunk!

Úgy.Emmett csak erre tudott gondolni.Hogyan kaparintsa a kezei közé. Én viszont csak egyet szerettem volna.Újra biztonságban tudni a lányt, akire majdnem száz évet vártam.