Hogyan lettem v�mp�r? - R�szletek Esme Cullen napl�j�b�l

Bevezet�s

H�t ez egy kis novella lenne, amiben Esme �rja le a gondolatait. Asszem a c�m mag��rt besz�l. Annyit az�rt hozz�tenn�k, hogy az ihletet a Esm�s-Carlisle-�s kihagyott jelenet adta. :) J� olvas�st!

1911. j�nius 30.

A nevem Esme Anne Platt. 1895. augusztus 21.-�n sz�letettem az Ohio �llambeli Columbusban. Sz�leim a v�ros j�m�d� polg�rai, gyakran h�vnak meg minket k�l�nb�z� b�lokra. Itt �sszegy�lik Columbus apraja-nagyja…na j�, ink�bb nagyja, hiszen ink�bb a gazdagabb emberek jelennek meg itt.

De val�j�ban mi�rt kezdtem el napl�t �rni? H�t az�rt, mert sikeresen elt�rtem a l�bamat �s most itt kell fek�dn�m m�g p�r napig biztosan. Mivel ap�m mindig a legjobbat akarja nekem, a legid�sebb l�ny�nak, ez�rt a v�ros legjobb orvos�t h�vatta hozz�m, miut�n fogad�sb�l felm�sztam az almaf�nkra �s leestem onnan. Nem is tudom, mi�rt hagyom magam r�besz�lni ilyen dolgokra. Most is az �cs�m, Jack miatt fekhetek itt.

De nem is ez a l�nyeg. Sz�val elj�tt a v�ros leg�gyesebb orvosa…�s ha m�r itt tartunk, a legszebb is. Carlisle Cullen nagyon j�l n�z ki. T�k�letes minden szempontb�l. Nemcsak k�ls�leg, hanem nagyon kedves is, meg t�relmes, �s amikor kiab�ltam, mert f�jt a l�bam, akkor sem sz�lt r�m. Bezzeg ap�m. Az az elve, hogy a csal�dunkban mindenkinek er�snek kell lenni, �s nem engedhetj�k meg magunknak, hogy kimutassuk f�jdalmunkat. Na j�, lehet, hogy van benne valami, de ha f�j az ember l�ba, akkor f�j, �s nem lehet mit tenni.

De visszat�rve a doktorra. Minden nap ben�z hozz�nk, �s mindig van hozz�m egy-k�t j� szava. Mindig megk�rdezi, hogy vagyok, f�j-e a l�bam. Annyira szeretem, amikor itt van, megnyugtat� �rz�s. Persze ap�m sose hagy minket kettesben, de nem is lenne illend�, hogy egy huszonvalah�ny �ves f�rfi egyed�l maradjon velem, a tizenhat �ves frusk�val (ap�m szokott �gy nevezni, ha valami �r�lts�get csin�lok, mint most).

M�r v�rom a holnapi napot, amikor �jra megjelenik itt �s a hogyl�tem fel�l �rdekl�dik. Annyira kedves a hangja…�s a mosolya. Mindig mosolyog, ha velem besz�l. Julie szerint kezdek szerelmes lenni. �n nem hiszem, de ha belegondolok, hogy egyszer Esme Cullen lesz bel�lem…nem is hangzik olyan rosszul.

1911. j�lius 1.

Azt hiszem, most rontottam el mindent. Soha t�bb� nem fog besz�lgetni velem…mivel azt gondolja, nem lehet besz�lgetni velem.

Megpr�b�lom �sszeszedni a gondolataimat �s le�rom mi is t�rt�nt.

Sz�val Mr. Cullen (ezek ut�n nem is merem m�sk�pp h�vni) �ppen akkor j�tt megl�togatni, amikor ap�m nem volt itthon �s any�m is �ppen a kertben volt, �gy v�gre egyed�l maradhattam a doktorral. A besz�lget�s�nk a szok�sos form�ban kezd�d�tt.

-�dv�zl�m, Miss Platt. Hogy �rzi mag�t?

-K�sz�n�m k�rd�s�t, j�l.

-Nem f�j m�r a l�ba?

-Nem. – Majd megmozdultam, hogy l�ssa, nem f�j, de sajnos f�jt, �s eltorzult az arcom a f�jdalomt�l. Kedvenc orvosom nem mondott semmit, csak elmosolyodott azzal a szok�sos, sz�p mosoly�val, amit annyira szeretek.

-Az�rt ne pr�b�ljon meg m�g talpra �llni. – mondta halkan. – M�r csak p�r napot kell v�rnia �s kib�jhat az �gyb�l.

-Ez remek h�r. – mondtam egy kicsit magas hangon, mert m�g mindig f�jt a l�bam. K�zben Mr. Cullen le�lt az �gyamra, hogy k�zelebbr�l is megvizsg�lja a l�bamat. �n k�zben fel�ltem �s igaz�b�l gondolkod�s n�lk�l meg�rintettem. Innent�l kezd�d�tt a furcs�bbn�l furcs�bb esem�nyek sorozata. El�sz�r is a doktor b�re j�ghideg volt. Meg is ijedtem ett�l �s hirtelen, elv�r�s�dve elh�ztam a kezem t�le. Mr. Cullen nem sz�lt semmit, csak felpattant.

-Eln�z�st. Most jut eszembe, hogy mennem kell. Ne haragudjon. Viszontl�t�sra, Miss Platt.

�n el se k�sz�ntem t�le annyira meglep�dtem. Nem tudom, mi�rt csin�lta ezt, mi�rt lep�d�tt meg annyira. Azt hittem, � is �rez valami vonzalmat ir�ntam, de �gy t�nik m�gsem. Akkor viszont teljesen bolondot csin�ltam magamb�l. Nem kellett volna ezt tennem. Ezek ut�n val�sz�n�leg sose fog m�r idej�nni, sose fog r�m mosolyogni, sosem fog ide�lni az �gyam sz�l�re. Jajj, mit tettem!

1911. j�lius 2.

H�t igen. Ma m�r nem � j�tt, hanem az az �reg, mogorva, b�d�s Mr. Taylor. Nem szeretem azt az embert. � nem mosolyog soha. Mi�rt nem tudtam tegnap gondolkodni? Mi�rt nem tudok sose gondolkodni?

Viszont van egy j� h�r is. Holnapt�l kezdve m�r �jra r��llhatok a l�bamra, �s �jra mehetek ide-oda, b�r Mr. Mogorva szerint m�g nem nagyon terhelhetem. Sz�val any�m szerint csak a kertben s�t�lhatok majd. De ha meg�g�rem, hogy nem t�ncolok �s nem f�radok el nagyon, akkor h�tv�g�n elmehetek Dickens�k b�lj�ra. V�gre tal�lkozhatok r�g nem l�tott bar�taimmal �s j�kat nevethetek a m�lton. Rem�lem Mary, a legjobb bar�tn�m is ott lesz, �s elmes�lhetem neki ezt az eg�sz sz�rny�s�get. Hogy lehetek ennyire ostoba?

Julie �ppen most ment ki a szob�mb�l. Azt mondta, nem vagyok teljesen �pesz� �s hogy ennyire illetlen dolgot m�g az �let�ben nem hallott. El�sz�r nem akarta elhinni, hogy meg�rintettem Mr. Cullent. Azt hitte, csak sz�rakozom vele. Azt�n amikor l�tta, hogy komolyan besz�lek, azt mondta:

-Esme! Ennyire nem lehetsz k�nnyelm�. Nagyon j�l tudod, mi az etikett. Ilyet nem tehet egy j�l nevelt l�ny. Ha ap�nk ezt megtudja…

-De nem fogja megtudni, mert…

-Honnan tudod, hogy Mr. Cullen nem mondja el ap�nknak? Vagy az is el�g, hogy valaki m�snak elmondja �s t�le megtudja. Akkor nem nagyon fogod t�l�lni ezt az �vet…h�napot…napot.

-Jajj, Julie. Ne legy�l ennyire bor�l�t�. Mr. Cullen nem fogja senkinek sem elmondani. Nem volt felh�borodva. – Rem�lem legal�bbis. – tettem hozz� magamban. – Ink�bb r�m�lt volt.

-J�l van, Esme. Te tudod, mit csin�lsz. Nekem nincs belesz�l�som. – majd fel�llt �s kiss� csal�dott pillant�ssal ment ki.

Nem �rtem mi�rt ilyen csal�dott? Tudhatta milyen vagyok. �n vagyok Esme, a meggondolatlan, a k�tbalkezes, az �r�lt. Az, aki sosem hallgat a j� tan�csokra, aki a saj�t feje ut�n megy. Igen, h�nyszor megkaptam m�r.

Nem lehet ennek �gy v�ge. �reztem a k�t�d�st, azt a szikr�t, amit mindig emlegetnek. Carlisle Cullen is szeret engem. Szeretnie kell, mert ha nem, akkor nem j�tt volna ide minden nap, akkor nem l�togatott volna ilyen gyakran, akkor nem �lt volna le az �gyam sz�l�re �s akkor nem ugrott volna fel, ha nem szeretne. Besz�lni fogok vele, amint tudni fogok j�rni.

1911. j�lius 7.

Hihetetlen, minden j�ra fordult. Mindez�rt persze h�l�s k�sz�net Mr �s Mrs Dickensnek, akik megszervezt�k ezt a b�lt.

De kezdem az elej�n. Reggel, amikor felkeltem, �reztem, hogy ez a nap m�s lesz, mint a t�bbi. �reztem, hogy valami meg fog v�ltozni, valami jobb lesz. Persze, hogy jobb volt, mert m�r nem f�jt annyira a l�bam. De m�gis, bel�l is v�ltoz�sok zajlottak.

Nagy izgalomban t�lt�ttem a d�lel�tt�t, �s alig tudtam megf�s�lni a hajamat, annyira remegett a kezem. Nem tudtam, mi van velem, de rettent�en izgultam a b�l miatt. Ott kellett t�rt�nnie valaminek.

A b�lon nagyon sokan voltak, tal�n a legt�bben, ami�ta ilyen helyekre j�rok. M�r ez is el�g k�l�nleges volt, de tudtam, nem ez fogja meghozni a v�ltoz�st. Amint megl�tott, Mary m�r futott is hozz�m. Julie-n kereszt�l el�rt hozz� lehetetlen szerelmem h�re �s mindenre k�v�ncsi volt. Gyorsan �sszefoglaltam neki, hogy mi is t�rt�nt, de l�ttam a szem�ben, hogy � tud valamit, amit �n nem. Alig fejeztem be mondand�mat, amikor megpillantottam valakit a h�ta m�g�tt, az egyik asztal mellett. Nem hittem a szememnek. Ebben az �nnep�lyes ruh�j�ban sokkal szebb volt, mint valaha. Ott �llt dr. Carlisle Cullen. � is �szrevette, hogy n�zem. Olyan hirtelen kaptam el a pillant�som, hogy szinte belesz�d�ltem.

-Te tudtad, hogy itt van? – k�rdeztem kiss� szemreh�ny�an Maryt.

-Igen, de �rdekelt a t�rt�net. Bocs�nat, meg kellett volna mondanom. – Maryre nem lehet haragudni. Annyira kedvesen tud r�m n�zni, hogy k�ptelens�g megs�rt�dni r�.

-Menj oda hozz�! – unszolt bar�tn�m.

-Nem mehetek. Annyira buta voltam. Nem lehetek megint tiszteletlen. Jajj. – ny�gtem fel hirtelen, mert a nagy dilemm�z�s k�zben maga, Carlisle indult el fel�nk.

-�dv�zl�m a h�lgyeket. – hangzott fel kedves hangja. Mosolyog. – gondoltam magamban, de nem mertem feln�zni r�.

-Miss Carter. Besz�lhetn�k n�gyszemk�zt Miss Platt-tel?

-Term�szetesen. – mondta nevetve Mary, fel�llt �s otthagyott ebben a szorult helyzetben. J�, �gy kellett tennie, de akkor is. Nagyon rosszul kezdtem �rezni magam. V�g�l felemelkedtem helyemr�l �s Carlisle szem�be n�ztem.

-Eln�z�st k�rek a p�r nappal ezel�tt t�rt�ntek�rt. – mondtam, mik�zben � is nyitotta a sz�j�t, hogy mondjon valamit. V�g�l nagyot s�hajtott �s lenyomott abba a fotelba, amiben eddig is �ltem.

-Jobb lesz, ha le�l, Miss Platt. Nem szabad f�rasztania a l�b�t.

H�t nem ez volt az a v�lasz, amire v�rtam, de legal�bb m�g mindig agg�dik a l�bam �ps�g�rt. J� p�r m�sodpercig, amik egy�bk�nt perceknek t�ntek nekem, csak n�zt�k egym�st, v�g�l Carlisle sz�lalt meg.

-Val�j�ban nekem kellene bocs�natot k�rnem. �n voltam tiszteletlen, nem kellett volna elrohannom.

-Dehogyis. Minden az �n hib�m. �n voltam t�l… - nem tal�ltam a megfelel� szavakat.

-Nem volt semmi t�l. Aznap fesz�lt voltam, �s…

Egyik�nk sem tudott egy �rtelmes mondatot sem kiny�gni. El�g hossz� ideig �jra csak egym�st n�zt�k, azt�n Carlisle letette a pohar�t, amit eddig a kez�ben tartott, majd kiny�jtotta a karj�t.

-Nem lenne kedve leveg�zni egyet?

-De, persze. – nagyon nagy �r�mmel karoltam bele. M�g �gy, ruh�n kereszt�l is �reztem b�r�nek hideg�t. Vajon beteg lehet? Most, �gy k�zelebbr�l n�zve s�padtnak is t�nik. De ha beteg, akkor mi�rt nem kezelteti mag�t? Nem hiszem, hogy ne vette volna �szre mag�n, hiszen olyan j� orvos.

De abban a pillanatban nem ez j�rt a fejemben. V�gre �jra egyed�l lehettem ezzel a f�rfival. Kis�t�ltunk a kertbe, ahol rajtunk k�v�l senki sem volt. Dickens�k udvara �ri�si volt, k�z�pen egy s�v�nyb�l kialak�tott labirintussal. Kiskorunkban sokat futk�roztunk ott, hiszen a csal�d sz�leink egyik legkedvesebb bar�tja volt. Most is arrafel� vett�k az ir�nyt. Hab�r j�lius volt, az este eg�szen leh�lt a leveg� �s ezt m�g fokozta Carlisle hideg b�re. N�m�n s�t�ltunk egym�s mellett. A labirintus k�zep�n egy kis sz�k�k�t volt �s egy-k�t pad, ahova le�lhett�nk. �ppen ez�rt direkt arrafel� vezettem a f�rfit.

Carlisle teljesen el�mult a kis t�rt�l. Tetszett neki, l�ttam rajta. Le�lt�nk a padra, �s v�rtuk, hogy a m�sik megsz�laljon.

�n azon a gondolkodtam, hogy mit is mondhatn�k. Igaz�b�l tudtam, mit akarok k�rdezni, de hogyan fogalmazhattam volna meg. A legnehezebb dolog ott kezd�d�tt, hogy tegezzem-e vagy mag�zzam? Tegezni akartam �s az �szt�n�m azt s�gta tegezzem nyugodtan, de a mag�z�s m�gis csak form�lisabb volt. V�g�l minden b�tors�gomat �sszeszedve, tegezve megsz�l�tottam.

-Carlisle! Mi�ta szeretsz engem?

-Ami�ta el�sz�r megl�ttalak. De tudtam, hogy nem lehet�nk egy�tt. �gy megpr�b�ltam elfojtani magamban az �rz�st. Azt�n, amikor hozz�m �rt�l, �jra felt�rt az, amit az elm�lt hetekben elnyomtam. Sajn�lom, nem kellett volna �gy elrohannom. Ut�lag l�tom m�r, hogy hiba volt.

M�g jobban hozz�b�jtam. Carlisle izmai kicsit megfesz�ltek, de v�g�l � is �t�lelt.

-�s te? – k�rdezte, mik�zben elt�rte hajamat a szememb�l.

-Ami�ta el�sz�r megl�ttalak. – id�ztem az el�bb hallott szavakat, hiszen ez volt az igaz�g. Carlisle mosoly�b�l l�ttam, hogy nem hisz nekem. – T�nyleg �gy volt. – bizonygattam. – Annyira sz�p volt�l…�s kedves. �s olyan �vatosan b�nt�l velem. – Nem voltam �s nem is vagyok �s val�sz�n�leg sosem leszek olyan nagyszer� sz�nok, mint amilyen Carlisle. De nem is akarok. Az �n kedves b�jam ez. Ez a kis szeleburdis�g. Biztos vagyok benne, hogy ez�rt szeretett � is bel�m.

M�g k�zelebb b�jtam hozz�. � erre megborzongott, kibontakozott �lel�semb�l �s fel�llt.

-Ideje visszamenn�nk. Kezd h�v�s�dni.

K�telkedve n�ztem r�. Ez most megint mi volt? H�v�s�dni? Ez el�g gyenge �rv, kedves Carlisle. M�r az�ta h�v�s van, hogy kij�tt�nk. Vajon mi baja lehet velem? Ak�rh�nyszor k�zeledni pr�b�lok hozz�, � kit�r el�lem.

Mire vissza�rt�nk a h�zhoz a kezeim olyanok voltak, mintha j�g k�z� ny�ltam volna. Carlisle elb�cs�zott t�lem �s meg�g�rte, hogy a h�ten, amint teheti megl�togat.

Mary �s Julie szinte egyszerre �rtek oda hozz�m �s minden r�szletet hallani akartak, de �n csak �ltem �s sz�les mosollyal n�ztem udvarl�mat. Igen, az udvarl�mat, hiszen imm�r hivatalosan is annak nevezetem.

1917. augusztus 13.

Most tal�ltam meg r�gi napl�mat �s azon merengek milyen egyszer� is volt az �let akkor. Kisl�nyos bolonds�gnak t�nik m�r az a szerelem Carlisle-be.

Egyszer minden j�nak v�ge szakad. – szokt�k mondogatni az okosok. H�t ennek is v�ge lett, m�ghozz� olyan hirtelen �s v�ratlanul, hogy felfogni is alig volt id�m. Carlisle egyik napr�l a m�sikra bejelentette, hogy Chicagoba megy, mert ott kapott valami �ll�st. Nem mintha nem lett volna j� neki itt, a mi kis v�rosunkban…Csak h�t Chicago. Bevallom, lehet, hogy �n is elmentem volna.

Szerett�k egym�st, annyira, hogy szinte nem lehetett minket sz�tv�lasztani, de valami m�gis hi�nyzott. �reztem, hogy Carlisle valamit eltitkol el�lem. Valamit, amit m�r az els� pillant�sra l�ttam rajta: azt, hogy beteg. Most m�r biztos vagyok benne. Valami nem volt rendben vele. Val�sz�n�leg ez�rt is ment el innen. Nem akart elszomor�tani, vagy k�ts�gbe ejteni. Vagy egyszer�en csak nem szeretett annyira, mint amennyire �n szerettem �t. Sose �lltatott, hogy ez hossz� kapcsolat lesz. M�r az elej�n tiszt�zta, hogy nem vehet feles�g�l, ne is �lmodjak r�la. Ez is egy olyan k�nyes t�ma volt, mint a betegs�ge. A sok mi�rtre sosem v�laszolt nekem, m�g akkor sem, amikor itt hagyott.

Mennyi minden megv�ltozott az�ta…

Az esk�v�mre k�sz�l�k a vil�g egyik legkedvesebb, legudvariasabb f�rfij�val, Charles Evensonnal. P�r h�nappal azut�n tal�lkoztunk, hogy Carlisle Chicagoba ment. � bezzeg azonnal meg akarta k�rni a kezemet. Nem nagyon szerette volna az udvarl�ssal h�zni az id�t. De nekem sz�ks�gem volt m�g id�re, hogy v�giggondoljam az el�z� kapcsolatot �s bebesz�ljem magamnak, hogy �n val�j�ban nem is szerettem Carlisle-t. Pedig t�ls�gosan is szerettem, �gy tov�bbi k�t h�napig ker�ltem Charlest. Milyen nagy k�r volt. Amikor m�r �ppen kezdett volna kialakulni kapcsolatunk, Charlesnak el kellett utaznia spanyol birtokaira.

Igen, az �n j�vend�belimnek m�g spanyol f�ldjei is vannak. N�ha �gy �rzem magam, mint egy kisl�ny. Itt �l�k az �gyamban �s napl�t �rok. Norm�lis 22 �vesek nem csin�lnak ilyet. Az ismer�seim legal�bbis nem csin�lnak ilyet.

M�gis j� valahol �sszegezni, az am�gy el�gg� �sszevissza gondolataimat.

Sz�val esk�v�m lesz. Gy�ny�r� sz�p feh�r ruh�ban fogok olt�r el� �llni, Julie �s Mary ( a koszor�sl�nyaim) pedig szint�n h�feh�r ruh�ban k�vetnek majd. Mindannyian izgatottak vagyunk m�r, b�r n�ha �gy �rzem a h�gom �s a bar�tn�m egy kicsit m�g jobban, mint �n.

�n egyszer�en m�r h�zas akarok lenni. T�l sok nekem ez az esk�v� el�tti hajsza.

1917. szeptember 3.

Charlest beh�vt�k harcolni a h�bor�ba. Tegnap ment el �s nem tudjuk, mikor j�het haza. Mi�rt kell ezeknek az embereknek harcolni? Mi�rt nem �lhet mindenki b�k�sen otthon, ahelyett, hogy a v�rt ontan�k?

M�g most is remeg a kezem, ha belegondolok, hogy h�nyan halnak meg. Nem, ez nem t�rt�nhet meg Charlesszal, hiszen alig �let�nk m�g egy�tt. Nek�nk t�bb id�t sz�nt a sors. Egyszer�en nem volt id�nk semmire. M�g csak egym�s rigoly�it sem ismert�k meg �s m�r el kellett mennie. Mi�rt? Mi�rt? Mi�rt?

Nem tudom, mit fogok csin�lni itthon, egyed�l. A h�zat vezetnie kell valakinek, nem futhatok haza, a csal�domhoz. Most m�r itt van az otthonom, az Evenson-h�z, �n is Evenson vagyok. Esme Anne Evenson. Az a feladatom, hogy itthon, t�relmesen v�rjam, am�g haza�r a f�rjem �s elfeledtessem vele a h�bor� borzalmait.

Amikor elment azt mondta nekem:

-Visszat�rek hozz�d, ne f�lts! Szeretlek t�ged �s ezt a szeretetet m�g egy goly� sem tudja megsz�ntetni bennem. Semmi nem szak�that el t�led, szerelmem.

�n nem tudtam erre mit v�laszolni. M�g mindig nem vagyok j� sz�nok. Bezzeg a f�rfiak…�k mindig olyan sz�peket tudnak mondani nek�nk, esetlen n�knek.

�gy �rzem, egyszer�en nem tudok �rni, annyira f�ltem Charlest.

1920. okt�ber 10.

Charles m�r majdnem egy �ve itthon van, de teljesen megv�ltozott. Bek�vetkezett, amit�l rettegtem: a h�bor� megv�ltoztatta. Annyi sz�rny�s�get l�tott, hogy teljesen �talakult. Alig besz�l, vagy ha besz�l, akkor is, csak goromb�n, nem �gy, mint r�gen. Lassan m�r ki nem �llhatom. Nincs egy kedves szava hozz�m, �s nem tudok mit tenni, hogy jobb kedvre der�tsem. M�gis a feles�gi k�teless�geimet teljes�tem, ahogy csak tudom, hiszen �gy t�nik, akkor legal�bb egy kicsit megenyh�l.

Hogy valami j�t is �rjak, lehet, hogy kisbab�m…kisbab�nk lesz. Ez az egyetlen j� h�r. Ez tal�n Charlest is felvid�tja. Rem�lem fi� lesz…Charles mindig is azt akart. Az orvos szerint rendben van minden �s �gy fejl�dik a kicsi, ahogy kell. Annyira j� lenne, ha �jra egy csal�d lehetn�nk, �s �jra l�thatn�m a f�rjemet mosolyogni. Mert ami�ta hazat�rt nem mosolygott.

A h�z is teljesen hideg lett, nem hallunk egy hangos sz�t sem, nehogy valaki megzavarja a h�z ur�t.

1920. december 26.

Kar�csony van, �s itt �l�k egyed�l, egy kicsi lak�sban, valahol Ashland k�zep�n. Csak �l�k, fogom az egyre jobban kidudorod� pocakomat, �rzem, ahogy n�ha r�g egyet a kisbaba �s folynak a k�nnyeim.

Minden elromlott. Kar�csony est�j�n �gy �sszeveszt�nk Charlesszal, hogy meg�t�tt. Ezek ut�n nem maradhattam ott, f�ltve a kisbab�m �ps�g�t, �s saj�t magamat is. Nem mondtam a f�rjemnek semmit, csak �sszepakoltam a dolgaimat �s elrohantam. Charles kiab�lt ut�nam m�g valamit, de nem figyeltem r�. A sz�l olyan er�sen f�jt, hogy egy�bk�nt sem hallottam volna. �s a h� is esett.

De �r�l�k, hogy itt vagyok �s nem maradtam ott, abban az el�tkozott h�zban.

Az elm�lt h�napokban egyre jobban elm�ly�lt kapcsolatunk v�ls�ga. Egyre t�bbet vitatkoztunk �s m�r nem volt semmi sem olyan, mint r�gen. Megmondtam Charlesnak, hogy ha nem v�ltozik meg, akkor elhagyom, de �gy t�nik nem nagyon hatotta meg.

K�t nappal ezel�ttig m�g b�rtam, de most elszakadt a h�r. Szerencs�re nem tudhatja, hol vagyok, mert akkor biztos, hogy ut�nam j�nne �s hazavinne. Mert ezt m�g � sem akarta. Nem akart b�ntani, tudom. Ennyire ismertem m�g �t is.

Kar�csony van. Ilyenkor csak j� dolgokra szabad gondolni. El kell felejtenem az eg�szet �s itt, Ashlandban �j �letet kell kezdenem. Neh�z lesz, tudom, de siker�lni fog. A kisbaba majd er�t ad.

T�ssz�g�k �s k�h�g�k…lehet, hogy egy kicsit vastagabb kab�tot kellett volna magamra kapnom, amikor elj�ttem otthonr�l. Megf�ztam egy kicsit, holnap keresnem kell egy orvost.

1920. december 27.

Ez, azt hiszem, t�nyleg hihetetlen. Benn fekszem egy k�rh�zban, mert �sszefutottam valakivel, aki m�g mindig agg�dik �rtem �s nem akarja, hogy b�rmi bajom legyen vagy ak�r a kisbab�val b�rmi t�rt�njen.

Carlisle Cullen nincs m�r Chicagoban. Most itt �l Ashlandban �s itt dolgozik. Azt mondta, hogy ha nem akarom vesz�lybe sodorni a bab�t (�s saj�t magamat, de nekem csak a gyermek sz�m�t), akkor a k�rh�zban kell maradnom, mert ha most �sszeszedek egy t�d�gyullad�st, akkor nemcsak nekem, hanem a kisbab�mnak is komoly baja lehet.

El sem hiszem, hogy t�nyleg itt van. Annyira kedves velem �s annyira figyelmes, mintha nem is telt volna el ez a h�rom �v.

Carlisle semmit sem v�ltozott. Ugyanolyan s�rmos, fiatal, gy�ny�r�…�s s�padt, beteges. Mi lehet vele? �s mi�rt nem kezelteti mag�t?

K�rdeztem t�le, hogy mi t�rt�nt vele, de azt mondta, fek�djek nyugodtan �s pihenjek. Nem akarja el�rulni, nem akarja, hogy tudjam. Nem szeretn�m ugyanazt a j�t�kot elj�tszani, mint amit m�r egyszer megtett�nk. Amint lehet, r� fogok k�rdezni.

D�lut�n megint itt volt n�lam �s �n megk�rdeztem t�le mi a baja.

-Nincs semmi bajom, Esme. – v�laszolta �. – K�rlek, ne agg�dj miattam. Nem tesz j�t neked. �n j�l vagyok, te viszont m�g mindig l�zas vagy.

Ezut�n beadott valami gy�gyszert, �s otthagyott. De mi�rt? Mi�rt nem v�laszol �szint�n? L�ttam a szem�ben, hogy titkolja a betegs�g�t, de mi�rt nem tudja elmondani? Nem az�rt tal�lkozunk a legv�ratlanabb helyeken, mert a sors �gy akarja, hanem az�rt, mert meg kell tudnom milyen titkot �riz. Ki kell der�tenem, hogy seg�thessek neki, hogy mellette legyek, amikor komolyra fordul ez a betegs�g. Carlisle-nek sz�ks�ge van r�m.

1921. j�nius 16.

V�mp�r vagyok. Hihetetlen le�rni, de v�mp�r vagyok. �s Esme Cullen is vagyok. De hogyan is jutottam el id�ig?

A kisfiam 1921. janu�r 3.-�n sz�letett meg. H�rom napot �lt. Sajnos a betegs�gem nem tett j�t pici test�nek �s � betegen j�tt a vil�gra. Carlisle nem volt a k�zelemben, nem tudott seg�teni, valami miatt el kellett utaznia. Senki sem tudott seg�teni Daviden.

Amikor Carlisle visszat�rt �tj�r�l egy �sszet�rt, k�ts�gbeesett n�t tal�lt a k�rh�zi �gyban helyettem. Nem pr�b�lt vigasztalni, ismert m�r annyira, hogy tudta, itt most nem lehet szavakkal seg�teni. Mint k�s�bb megtudtam, �nmag�t is v�dolta. Azt hitte, � tudott volna seg�teni a kisbab�n. �n tudom, hogy ez nem igaz, David sorsa m�r a fogantat�skor megpecs�tel�d�tt. Hogyan is �lhetett volna egy olyan csal�dban, ahol a sz�l�k nem is besz�lnek egym�ssal? Hogyan is �lhetett volna egyed�l az anyj�val, aki csak nehezen tudta volna eltartani? Val�j�ban m�g saj�t magamat is nehezen tudtam volna eltartani. Teh�t Davidnek nem kellett megismernie ezt a gonosz, igazs�gtalan vil�got, nem kellett �lnie egy olyan vil�gban, ahol folyton harcolnak, versengenek, ut�lkoznak az emberek.

Kisfiam hal�la ut�n elhat�roztam, hogy �n magam is eldobom az �letet magamt�l. M�r nem l�ttam �rtelm�t tov�bb �lni. Mindezt tet�zte, hogy Carlisle-lel is �sszeveszt�nk, mert egyre gyakrabban t�nt el r�videbb id�kre �s nem volt hajland� megmondani nekem, hogy hova is megy ilyenkor.

�gy az egyik �jjelen, amikor senki sem figyelt, mert t�z �t�tt ki a v�rosban �s mindenki a s�r�ltek megment�s�n f�radozott, �n kiosontam a k�rh�zb�l. �tfutottam a k�zeli erd�t, ahol tudtam, hogy van egy nagy szikla, ahonnan le tudok ugrani. Az eg�sz �t nem tartott tov�bb tizen�t percn�l. Ennek el�gnek kellett volna lennie arra, hogy kitisztuljon a fejem �s visszaforduljak, ha nem gondoltam volna komolyan ezt az eg�sz �ngyilkoss�got. �n viszont hal�losan komolyan gondoltam. Meg akartam halni, hogy a t�lvil�gon �jra l�thassam kisfiamat �s boldogan egy�tt lehess�nk az id�k v�gezet�ig.

A szikla sz�l�n meg sem �lltam, f�ltem, hogy meggondolom magam. Egyszer�en leugrottam. Zuhan�s k�zben megpr�b�ltam csak a fiamra gondolni, akit hamarosan �jra l�thatok. Amikor le�rtem a f�ldre, csak egy hangos csattan�st hallottam. A f�jdalomb�l r�gt�n r�j�ttem, hogy m�g �lek, �s valamim elt�rt. A f�jdalom viszont olyan elviselhetetlen�l nagy volt, hogy el�jultam.

Az eg�sz szenved�s t�l sok�ig tartott ahhoz, hogy ez a megv�lt�s legyen. �gett az eg�sz bels�m, v�ltoz�son ment kereszt�l a testem. Amikor fel�bredtem teljesen m�shogy l�ttam a vil�got. Valahogy minden k�p, mozdulat �lesebb volt, sokkal er�sebbnek �reztem magam, mint amilyennek lennem kellett. Amikor fel�ltem az els� arc, akit megl�ttam Carlisle volt. Egy pillanatra megijedtem, tal�n � is meghalt, de azt�n valahogy m�gis minden olyan val�s�gos volt. Csak nem maradtam �letben?

Ezut�n Carlisle elmagyar�zta nekem, hogy v�mp�r lettem. Rettent�en b�nb�n� k�ppel n�zett r�m. Sz�ks�ge volt r�m, ez�rt v�ltoztatott �t.

A sz�vem nagyot dobbant. Vagyis dobbant volna, ha dobogott volna m�g. Sz�val ez volt a titka. Ez volt a titokzatos betegs�ge. V�mp�r? Sose hittem a k�l�nleges �l�l�nyekben, de ezek szerint t�nyleg l�teznek, �s most m�r �n is hozz�juk tartozom.

Carlisle elmes�lte, mi is t�rt�nt velem. Amikor leugrottam, � r�gt�n meg�rezte, hogy valami baj van velem. Amikor a k�rh�zban nem tal�lt, az illatomat k�vette, �s megtal�lt. A szikla alatt �sszeroncsol�dott testtel fek�dtem. Azonnal idehozott a h�z�ba �s miel�tt m�g meghaltam volna �tv�ltoztatott.

K�rdeztem t�le, h�ny napja volt mindez.

-�t. – v�laszolta. Az�ta itt �lt mellettem.

�n nem sz�ltam semmit, csak megtettem azt, amire m�r n�gy �ve v�rtam: megcs�koltam.

Miut�n ki�lvezt�k �jra fellobban� szerelm�nket, Carlisle kiss� komolyabb hangon azt mondta:

-Meg kell ismerned m�g valakit. – a hangja komoly volt.

-Egy m�sik v�mp�rt? – k�rdeztem t�le �vatosan.

Szerelmem nem sz�lt semmit, csak b�lintott. Egy csinos, j�k�p� fi� l�pett be a szob�ba.

-� Edward. – mutatta be Carlisle. – A fiam. – majd gyeng�den mag�hoz h�zott. – A fiunk.

�gy kaptam az elvesztett fiam helyett egy �jat, aki b�r v�r szerint nem volt az eny�m, els� pillanatt�l kezdve olyan volt sz�momra, mint az �des fiam.

Az�ta Carlisle, Edward �s �n egy csal�dot alkotunk.