Hátam mögött egy zongora szólt, lágy, kesernyés hangon. Egészen átadtam magam a hangulatnak, fejem a zene dallamára hintázott. Jobbra-ballra.

   A csapos mögött álló óra elütötte a fél tizenkettőt.

   Megfordultam. A bár ajtaja kinyílt, szívem a mellkasomnak lódult, aztán az izgalom alább hagyott, amikor megláttam a lányt. Nem őt vártam.

   Megpöcköltem az előttem álló, érintetlen poharat, majd lecsusszantam a magas székről. A csapos kérdőn tekintett rám, mire megvontam a vállam: – Ma sem jött el.

   – Én a helyedben nem várnék rá.

   Csak fintorogtam válaszul, mire elmosolyodott.

   Kiléptem a hűvös, északi hidegbe. Tincseim között végigsüvített a szél, megrángatta a ruhám. Egyenesen az erdő felé mentem. Talán majd holnap. 

   Másnap nem mentem olyan korán. Felesleges, hisz csak kérdések özönét kapom az emberektől. Olyanoktól, akiket nem ismerek, és akik engem sem ismernek. Néha meghívnak egy-egy italra, majd megsértődnek, ha nem fogadom el.

   A zongora most is szólt, de más játszott rajta. Pörgősebb, rockosabb dallam lengte be a helyet, a hangulat is vidámabb volt.

   Letelepedtem a szokásos helyemre. A csapos nem kérdezett, csak kitette a poharat, ám amikor rátettem a kezem, meglepődött.

   –Érzem, hogy ma itt lesz – válaszoltam ki nem mondott kérdésére.

   Vállat vont.

   Lehunyt szemmel hallgattam a pergő dallamot, a dúr hangsorok kavalkádját. Megtetszett a fiú stílusa.

   Hamarabb fordultam meg, mint ahogy az óra ütött. A szokásos bizsergés lett úrrá rajtam, torkom kiszáradt – mint a vadászat előtti percekben –, szívem hevesebben vert.

   És akkor belépett.

   Magas, szőke, hófehér arcú. Pont, mint a látomásaimban. Tekintetét egyenesen az enyémbe fúrta, arcán különös zavartság jelent meg.

   Egyetlen szökkenéssel pattantam le a székről, és sugárzó mosollyal léptem felé. Egy pillanatra megtorpant, talán megijedt, aztán hagyta, hogy belé karoljak, és kivezessem az esőbe.

   Nem szólt, csak lépdelt mellettem. Követett az erdőbe, a csúszós ösvényen végig a menedékházig. Ott ismét megtorpant, mire szelíden húzni kezdtem: – Gyere.

   Nem ellenkezett. 

   Napikig nem léptünk elő a házból. Beszélgettünk. Mindenről. Sokat tudtam róla, de nem mindent. Kérdések pattogtak közöttünk, és mindegyikünk őszintén válaszolt. Végül közösen döntöttünk. 

   A ház úgy csillogott előttünk, mint egy üvegpalota. Csupa üveg oldalai szikrázva verték vissza az eső utáni napsütést. Alig voltunk fél tucat lépésnyire, mikor kinyílt az ajtó, és kilépett Carlisle.

   – Kerüljetek beljebb – invitált a ház belseje felé.

   Szinte repültem, nyomomban Jasperrel.

   A nappaliban négyen ültek. Edward, Rosalie, Emmett és Esmé. Mindnek tudtam a nevét. Carlisle a nyomunkban jött.

   – Isten hozott nálunk! – mosolygott Esmé barátságosan.

   – Alice vagyok, ő itt Jasper. Régóta terveztem, hogy eljövök hozzátok, de megvártam Jaspert is. Remélem, van még hely, két vámpír számára a családban.

   Edward oldalra billentett fejjel fürkészte az arcomat. Szeméből bizalmatlanságot vétem kiolvasni. Amikor megszólat, hangja barátságtalanul csengett.

   – Honnan tudsz rólunk ennyi mindent?

   Meglepődtem. Arcomra kiülhetett a döbbenet, mert Esmé felkacagott.

   – Edward gondolatolvasó. Olvasott a fejedben.

   Megkönnyebbülten sóhajtottam. Éreztem, Jasper keze megremeg az enyémben. Bátorítóan megszorítottam.

   Edward figyelmét nem kerülte el a mozdulat, és most már őt nézte.

   – Hagyd őt békén! – szóltam rá szigorúan. – Ha érdekel valami, inkább kérdezz! Szívesen válaszolok.

   – Honnan tudtad, hogy létezünk, honnan tudsz rólunk ennyi mindent?

   – Nem csak neked vannak különleges képességeid. Én látom a jövőt. Tudtam, hogy útjaink találkoznak, és azt is láttam, hogy együtt maradunk. Jasperrel is ez a képességem hozott össze. Egyre többször láttam, végül megkerestem. – Carlisle-re néztem. – Csatlakozhatunk? Természetesen alkalmazkodnánk a családod szokásaihoz.

   Carlisle tekintete végigjárt családján. Legtöbbet Edwardnál időzött, biztos voltam benne, így kommunikál vele. Amikor végére érte a sornak, újra ránk pillantott.

   – Az én családom a tietek is.

   Jasper merevsége lassan felengedett. Elékezdhettük új életünket…