A bálok és fényűző udvartartások korában járunk. A vámpírok létezése immáron nem titok a világ előtt, ám már alig maradt belőlük néhány szerte a világon és kilétüket homály fedi. Egykor rengetegen jártak a földön, de egy végzetes tragédia folytán szinte az összes vámpírt felkutatták és lemészárolták, nem tettek különbséget civilizált vámpírok és nomádok között. Egyetlen vámpírcsalád maradt meg, amelyik kiirtotta az összes többit, ez pedig nem más volt mint a Volturi, akik Volterrában élnek még mindig, de ők sem úszták meg veszteség nélkül a mészárlások során elvesztették a harmadik fivért, Caiust. De hogy hogyan is történt mindez?
Edward felvette a kabátját, majd mély levegőt vett, kilépett a klubból és elindult a Swan birtok felé, hogy közölje Ms. Swannal édesapja halálhírét, és elmesélje a kialakult helyzetet. A több kilométeres távot néhány pillanat alatt futva tette meg, hiszen az emberek már tudnak róluk és egyébként is csak egy elmosódott csíkot látnak az arcát nem, így nyugodtan futhat, ha úgy tartja kedve már nem kell rejtőzködnie és a futástól legalább egy kicsit ellazul. Amikor megállt a kastély hatalmas ajtaja előtt úgy érezte egy pillanatra, hogy mégiscsak jobb lett volna, hogyha lassabban jön, mert fogalma sem volt róla, hogy hogyan közölje kíméletesen a lánnyal a történteket. Már előre sajnálta Őt, hiszen pontosan tudta mit érez majd a lány.
Isabella már az asztalnál ült és a férfire várt, hiszen ha a vámpírok nem is esznek reggelit, akkor is illetlenség lenne tőle, hogyha nélküle kezdené el az evést, hiszen ő hívta meg. Csupán néhány perce várt, amikor az ajtón belépett Edward és meghajolt a hölgy előtt. Isabella is biccentett felé, majd hellyel kínálta, így leült a lány mellé. Edwardnak meg kellett állapítania, hogy hiába hitte azt, hogy a tegnap esti látványt már nem lehet fokozni, de ebben a gyönyörű kék ruhában, ami kiemeli a nő finom vonalait és ezzel a frízurával, ami hangsúlyozza hosszú kecses nyakát, ha lehet még gyönyörűbb. Egyetlen apró szépséghibája az volt, hogy a szeme alatt még annak ellenére is látszódtak a karikák, hogy gondosan megpróbálta elrejteni őket.
Edward gyorsan megtalálta Mr. Stevenst, már meg sem próbálta az itteni embereket az illatuk alapján követni, mert mindig mindenkinek járt valami a fejében. Az viszont továbbra is bosszantotta, hogy Ms. Swan gondolataihoz nem fér hozzá. Szerette a ház lakóinak gondolatait hallgatni, az idős férfi általában vagy aggódott a kisasszonyáért, vagy azon gondolkodott, hogy van-e valami egyáltalán, amit jól tud a vámpírokról és ez mindig elképesztően szórakoztató volt, a többi idejét, pedig a birtokkal kapcsolatos teendők töltötték ki. Marie mama hasonló gondolkodású volt. Bár a dada gondolatainak kilencven százalékában csak az ő kis neveltjére gondolt. Mindkét ember imádta ezt a lányt.
Aro és Claudia egy negyed óra alatt már a kastélynál is voltak. A kapuban megtorpantak és hallgatózni kezdtek. Nem tudták, hogy Marcus és Jasmin már végeztek-e a beszélgetéssel (ami általában kicsit vadabb szóváltás szokott lenni, mint az ő esetükben, ha Jasmin végképp elveszíti a türelmét), de mivel nem hallottak semmilyen nagyobb zajt és kiabálást elindultak Marcusék szobája felé. Az ajtó természetesen már nem volt a helyén, de az eléjük táruló látvány nagyon meglepte őket. Marcus és Jasmin, amint békésen öleli egymást, méghozzá az Ítélet évfordulóján. Erre egy évszázada nem volt példa.
Claudia és Alex első útja Forks felé vezetett, mivel a Volturi innen kapta az utolsó üzenetét Vittoriotól és habár ennek már egy évszázada, Caludia akkor is azon a véleményen volt, hogy innen elindítani a nyomkövetést a legjobb, mert akkor a Forksból való távozástól tud levezetni minden mozzanatot. Apró jelek pedig mindig vannak, hogy valaki merre tart.
(Írói megjegyzés: az események a Swan kastélyban onnantól folytatódnak, ahol abbamaradtak a 7. fejezet elején. )
Eközben Angliában a Swan birtokon Marie mama éppen behozta ebédjét Isabellának a szobájába, ahogy ígérte, mert a lány nem akart találkozni Mr. Masennel. A dada megértette, mivel a beszélgetésük óta még csupán néhány óra telt el, és tudta, hogy a lánynak majd napok, esetleg hetek kellenek mire hajlandó lesz egy kicsit megenyhülni a sérelmei miatt. Miután Isabella megette ebédjét beszélgetni akart a dadájával egy kicsit.
A két fiatal éppen a nappaliban ült és beszélgetett. Edward és Isabella egyre jobban érezték magukat egymás társaságában. A férfi készséggel válaszolt a lány szinte minden kérdésére, és idő közben Ő is alaposan kikérdezte a lányt az életéről. Edward arcáról nem volt nehéz olvasni, úgyhogy amikor a lány látta, hogy a kérdése felkavarja a férfit inkább gyorsan kérdezett valami mást. A végén Isabella rádöbbent, hogy tulajdonképpen bármit kérdezhet bármiről és bárkiről, csak a Volturiról és Mr. Masen családjáról ne legyen szó.
(Írói megjegyzés: Kis kitérő Forksban, mert gondoltam érdekel titeket, hogy hogyan is került oda Alice az erdőbe.)
Forks egy évszázada…
A Cullen család békésen töltötte idejét a Cullen villában és nagyon jól szórakoztak, amikor Jasper hirtelen megfeszült az ajtó felé fordult és vad morgás tört fel a mellkasából. Emmett és Carlisle azonnal mögé helyezkedtek védekező pozícióban. A lányok a kanapén ültek és nem igazán értették, hogy mi történt.
-Mi a baj Jasper? – kérdezte Carlisle nyugodtan
-Három vámpír tart erre. Nem érzitek a szagukat? – válaszolta Jasper
-Én nem érzem. – mondta Emmett
-Még én sem – mondta Carlisle, de természetesen hitt Jaspernek.
Isabella és Lili már fél órája nyugodtan aludtak, Edward pedig vigyázta álmukat, amikor halkan kopogtattak. Edward óvatosan felkelt és az ajtóhoz ment. Kinyitotta és meglátta Mr. Stevens-t Lili családjával együtt. Az asszony és a dadus szeme teljesen ki volt sírva, Lili édesapja pedig láthatóan nagyon ideges volt.
-Jó estét hölgyeim. Uram. Edward Masen vagyok – mutatkozott be.
-Jó estét! – válaszolták egyszerre – George Wrotham vagyok – nyújtotta a férfi kezét Edward felé – A hölgyek pedig, a feleségem Maria, és a dadusunk. Már megbocsásson Uram, de jól látom, hogy maga vámpír? – azzal a felesége és a dadus elé lépett.
Isabella nem értette, hogy vajon mit láthatott Edward a könyvben, ami ennyire megrémisztette. Hiszen a könyv túlnyomórészt a vámpírok tulajdonságait, a törvényeket, az uralkodó családot, a félvérekkel kapcsolatos mészárlást, és az áruló családot taglalja. Biztos a mészárlások során veszítette el a családját, ezt már eddig is sejtettem, de miért akar beszélni róla? Nem akarom, hogy miattam fájó emlékeket idézzen fel. Majd ha visszajön beszélek a fejével, hogy erre semmi szükség. Bár lehet, hogy jót tenne neki, ha beszélni róla, hiszen elfojtotta az érzéseit ez látszik. De vajon mit akar megmutatni?
-Szabad! – szólt Isabella az ajtó felé és bocsánatkérően nézett Edwardra, amiért félbeszakította.
-Elnézést a zavarásért, de elkészült az új borogatás és gondoltam, hogy átkötözhetnénk őket, hogy minél előbb meggyógyulj – mondta Marie mama és felmutatta a borogatásos tálat.
-Köszönöm, hogy ilyen gyorsan elkészítette asszonyom. Akkor kötözzük is át a sérüléseket – mondta Edward és hálásan nézett a nőre.
A lány döbbenten állt az ágy előtt és nézte, ahogy Edward óvatosan magához szorítja a lányt, aki már valószínűleg nem tud közelebb bújni hozzá. A vámpírlány hirtelen rádöbbent, hogy valószínűleg nagyon megijesztette a lányt azzal, hogy csak úgy berontott ide, ráadásul nem is volt illendő.
-Marion, hogy kerülsz ide ilyen gyorsan? Hiszen Mr. Stevens ma adta fel a levelet neked. Történt valami? – kérdezte Edward, amikor megtalálta a hangját. – Ne féljen Ms. Swan, ő az egyik tanítványom. Nem fogja bántani – suttogta Isabella fülébe.
Marion és Daniel miután beszéltek Mr. Stevensszel is a kialakult helyzetről benéztek Isabella szobájába. Abban reménykedtek, hogy a lány talán már felébredt és, akkor elmondhatják neki a történteket, hiszen mégiscsak a Swan birtokra készülnek még két vámpírt hozni, ráadásul a kevésbé kedves fajtából, de amikor benyitottak a lány nyugodtan aludt. Mivel felébreszteni nem akarták, ezért inkább csendben elhagyták a szobát és visszamentek a kastély elé, és várták, hogy Edward felbukkanjon a két másik vámpírral.
Daniel futás közben azon gondolkozott, amit Edward mondott. „Mondjuk úgy, hogy véletlenül nem rejtették vissza elég jól a bejáratot.” Hogy értette ezt Edward? Ezek szerint a Volturi emberei valamiért Angliában jártak? Hiszen sosem hagyják el Olaszországot, ha nem muszáj. Ha valaki elhagyja Volterrát annak nagyon nyomós oka van. Ezek szerint valakit keresnek. Nem közülük valót keresnek, mert arról mindig hallani a pletykákat, hogyha egy Volturi eltűnik. Bár erre talán összesen egyszer volt példa, úgy hallottam – gondolkozott Daniel, azután pedig megtorpant, mert rátört a felismerés.
Edward idegesen berohant a szobájába és vad kutakodásba kezdett, amíg meg nem találta azt, amit keresett. Az édesanyja gyönyörű gyűrűjét, amit mindig is annak szánt, akibe majd beleszeret. Amikor megtalálta elmosolyodott a gondolatra, hogy Isabella lesz az, aki reményei szerint mostantól viselni fogja. Amikor visszafelé indult egy pillanatra megtorpant.
Edward fáradhatatlanul szelte a tájat, Isabella pedig egy szó nélkül kapaszkodott a hátán. Ha a férfi megállt, akkor lemászott róla és kinyújtóztatta az izmait néhány percre, aztán pedig már indulhattak is tovább. Így telt el az utazás első napja, és így telt el az utazás második napja is.
Annyira siettek amennyire csak lehetséges volt. Késő volt már, amikor Edward megállt és megszólalt, miközben a lány leszállt a hátáról.
-Már nem vagyunk messze, Isabella. Reggelre odaérünk, és akkor kiszabadítjuk őket – mondta Edward izgatottan.
Mindenki döbbent csendben állt az erdőben. A többség nem értette Aro és Claudia reakcióját, mivel nem tudták, hogy mi történt pontosan Claudiával és Alexel az útjuk során. A csend már kezdett nagyon idegesítővé válni, és Edward is egyre feszültebb lett, ezért megtörte a síri csendet.
-Tűnés innen – vicsorogta dühösen, és lelapult ugrásra készen.
-Nem megyünk el innen, és te nem parancsolsz nekünk – mondta Aro dühösen. – A Cullenekhez jöttünk és nem hozzád bárki is vagy és bármit is keresel itt – mondta határozottan.
A nap kellemesen telt a Cullen házban. Miután a Volturik visszaértek Carlisle közölte Aroval a jó hírt, miszerint a család megbocsátja nekik a hibájukat. A nap hátralevő részében Carlisle és Aro megbeszélték az azóta történteket, amióta nem találkoztak egymással. Claudia és Esme is egész jól összebarátkoztak nap közben. Alice letámadta a kérdésözönével Isabellát, aki elég sokáig türelmesen válaszolgatott és lelkesedett, de estefelé már egyre nehezebben bírta a faggatást. Jasper sietett a lányok segítségére és néha küldött egy-egy nyugalomhullámot Isabella felé, hogy bírja még egy kicsit tovább Alice támadását, de véletlenül egyszer túlzásba vitte a nyugtatást és Isabella úgy ahogy volt eldőlt a kanapén.
Isabella és Edward már egy fél órája sétálgattak, amikor csendben visszaosontak a réthez.
-Szerinted elég ideig voltunk távol? – kérdezte a lány.
-Remélem. Egyenlőre nem gondolkodnak, mert nem hallom a gondolataikat. Nem tudom, hogy ez jót vagy rosszat jelent, de a réten vannak, mert érzem az illatukat – mondta Edward.
-Menjünk egy kicsit közelebb, de csendben – mondta Isabella.
-Rendben.
Csendben odaosontak a réthez és nagyon tetszett az eléjük táruló látvány. Marion Daniel ölében ült és gyengéden csókolták egymást. Edward és Isabella elmosolyodott
.
Isabella már másnap levelet írt Marionnak és Aronak, hogy értesítse őket a remek hírről, hogy gyermekük lesz Edwarddal. A következő napokban mindenki arcán csak mosolyt lehetett látni. A lányok már a gyerekszobát tervezték, ahogy a fiúk is. A baj csak az volt, hogy a lányok lányt vártak a fiúk pedig fiút. Így nem volt könnyű megegyezni a dolgokban. Kérdő tekintettel nézték Alicet, aki próbált belekukkantani a jövőbe, de hol fiút látott, hol pedig lányt. Ezért úgy döntöttek, hogy mivel elég nagy a kastély és van egymás mellett két szoba is, ami megfelel gyerekszobának így az egyiket a fiúk rendezték be, a másikat pedig a lányok.
-Oh, igen. Én vagyok az. Csak nem hiányoztam? – kérdezte Benedict gúnyosan.
-Hogy kerül ide, hiszen maga halott. Már régen megölték – kiáltott fel a lány, és a babák elé vetette magát.
-Engem nem, csak azt az idióta ikertestvéremet sikerült elkapnotok. Érte, pedig nem kár. Sosem rajongtam a családomért. Bár kapóra jött, hogy az illata és a külseje megegyezik az enyémmel. Úgyhogy ennyit erről. Most pedig fel a hátamra kislány.
Isabella és Edward döbbenten nézte Alicet és Jaspert, akik csak a lányt figyelték Edward mellett, és úgy néztek ki mintha nagyon koncentrálnának valamire. Néhány percig csak így nézték egymást, aztán Edward nem bírta tovább és megtörte a csendet.
-Mi történt? Miért néztek így Isabellára? – kérdezte Edward kíváncsian. – Valami baj van?
-Nem tudom – mondta Jasper. – Isabella hívott ide engem, Alice pedig azért jött, hogy segíteni tudjon, ha valami baj lenne. Azt várjuk, hogy elmondja, mit szeretne.
-Én meg sem szólaltam – lepődött meg Isabella.
-Tényleg nem szólt neked, Jasper – húzta fel Edward a szemöldökét.
-Én is azt mondtam Jaspernek, hogy nem hallottam semmit – mondta Alice csodálkozva.
-Már semmit sem értek – mondta Jasper. – Tudom, hogy hallottam.
Természetesen az összes jog Stephenie Meyert és a kiadókat (legyen az bármilyen nyelvű) illeti. A szereplők, a helyszínek mind Stephenie fantáziájának érdeme.
Az oldalon megjelenő fanfictionöket kérés és a szerző engedélye nélkül elvinni tilos!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…