Aro és Claudia egy negyed óra alatt már a kastélynál is voltak. A kapuban megtorpantak és hallgatózni kezdtek. Nem tudták, hogy Marcus és Jasmin már végeztek-e a beszélgetéssel (ami általában kicsit vadabb szóváltás szokott lenni, mint az ő esetükben, ha Jasmin végképp elveszíti a türelmét), de mivel nem hallottak semmilyen nagyobb zajt és kiabálást elindultak Marcusék szobája felé. Az ajtó természetesen már nem volt a helyén, de az eléjük táruló látvány nagyon meglepte őket. Marcus és Jasmin, amint békésen öleli egymást, méghozzá az Ítélet évfordulóján. Erre egy évszázada nem volt példa. Hiszen ilyenkor mindig alaposan összevesznek, széttörik a berendezést, majd a feleség dühödten távozik és csak néhány hét múlva tér vissza, ha kicsit lenyugodott. Aro és Claudia egymásra mosolygott aztán újra a békés párra nézett. Aro nem mondta ki, de ezt nagyon is biztató jelnek vélte, hiszen tudta, hogy Jasmin és Claudia egy véleményen van a felülvizsgálatot illetően. Bár ettől függetlenül kicsit tartott Marcustól. Mindig is Ő volt a legszűkszavúbb a Volturik közül, de a leghatározottabb is. Ha egyszer valamit eldöntött, akkor nem volt egyszerű hatni rá, de talán most végre megegyeznek majd. Marcus és Jasmin még mindig nem vette észre őket, mert halkan jöttek és a pár csukott szemmel élvezte egymás ölelését.

-         Khm… - köszörülte meg torkát végül Aro. Mire a pár ránézett, de még nem engedte el egymást.

-         Zavarunk? Visszajöhetünk később is. – ajánlotta Claudia.

-         Nem maradjatok csak. Mit szeretnétek? – mosolygott Jasmin Claudiára és alig észrevehetően kacsintott a lány felé. Claudia megértette, hogy sikerült egy kicsit puhítani Marcuson, és erre szélesen elmosolyodott.

-         Hát, ha már így rákérdeztél, még nem is meséltem, hogy milyen csodálatos helyeket láttam ez alatt a két nap alatt, amit nem töltöttem itthon. Csodálatos helyet találtam, ha érdekel mesélnék róla. – mondta mosolyogva és aprót biccentett, hogy ő is sikerrel járt.

-         Nagyon is érdekelne.

-         Akkor talán menjünk is. Sok mindent kell megbeszélnünk, ami a férjeinket nem hiszem, hogy érdekelné. Kicsit kiülhetnénk mondjuk az udvarra.

-         Rendben, akkor menjünk. Nagyok kíváncsivá tettél. – mosolyodott el Jasmin, majd megölelte férjét búcsúzóul. Gyorsan Claudia is nyomott egy apró csókot férje szájára, majd Jasminnal együtt gyorsan távoztak a szobából.

A szobában így csak Marcus és Aro maradt. A két lány útközben mindenkit utasított, hogy senki ne menjen még csak a torony folyosójára sem, ameddig a fivérek el nem hagyják a szobát. Nagyon remélték, hogy most végre sikerrel jártak és a két férfi talán kibékül egymással, és megegyezik. Egy évszázada még csak egymásra sem mosolyogtak, nem beszélgettek önfeledten, nem mentek együtt vadászni sem. Claudia ugyan nem tudta, hogy milyenek voltak a testvérek a mészárlás és az ítélet előtt, de Jasmin sokat mesélt neki azokról az időkről, amikor még szinte elválaszthatatlanok voltak és nagyon jól megértették egymást. Igazi család voltak, most pedig csak két gyűlölködő férfi, akik soha nem hallgatják meg egymást.

A szobában percek óta csak a kínos csend uralkodott. Sem Aro, sem pedig Marcus, nem mert belekezdeni a beszélgetésbe, mert attól tartott, hogy megint csak üvöltözés lesz belőle és ezt egyikük sem akarta. Végül Aro törte meg a csendet.

-         Gondolkoztam azon, amit mondtál és megértem, hogy nem tetszik az ötlet, hogy kiásassam a Cullen családot, hiszen együtt döntöttünk úgy, hogy örökké ott fognak szenvedni, de én még mindig nem vagyok biztos benne, hogy akkor helyesen döntöttünk.

-         Tudom, hogy nem vagy biztos benne. Őszinte leszek veled, én sem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy helyesen döntöttünk, de ezen már nem tudok változtatni. Én képes vagyok beletörődni, de úgy látom, hogy te nem.

-         Mi vagyunk az uralkodó család, helyes ítéleteket várnak tőlünk és pontos kivizsgálást. Úgy érzem, hogy akkor ott nem tettünk meg mindent, ami tőlünk telt.

-         Ha tehetnéd megváltoztatnád a múltat? – kérdezte Marcus kíváncsian

-         Igen.

-         Hogyan képzelnéd el a változtatást?

-         Megérinteném Vittoriot Caius haragját is kivívva ezzel, vagy elmennék és leellenőrizném Carlisle gondolatait.

-         Tudod, hogy a második eshetőségbe soha nem egyeznék bele. Nem hozhatod ki Carlislet és a családját, csak akkor, ha valamikor kiderül, hogy valóban ártatlanok.

-         Tudom, ezt már éppen elégszer az értésemre adtad. – mondta savanyúan.

-         Aro, nem akarok megint veszekedni veled. Szeretném, ha végre tényleg megbeszélnénk ezt a dolgot. Hidd el, hogy hiányoznak a beszélgetéseink, és a vadászataink. – enyhült meg egy kicsit Marcus

-         Akárcsak nekem. – nézett fivére szemébe Aro

-         Figyelj Aro, tudom, hogy megfogadtad, hogy soha nem érinted meg Vittoriot, mert nem akarod kétségbe vonni Caius szavát, de ha esetleg meggondoltad magad és hajlandó lennél rá, akkor én boldogan beleegyeznék a felkutatásba. Tudom, hogy még soha nem szegted meg a szavad, de ez az igazságot szolgálná, és azt hiszem, hogy senki sem vonna érte felelősségre, de ha valaki egy rossz szót merne szólni, akkor ígérem, hogy magam intézem el, az illetőt.

-         Nem érdekel senki véleménye, csak azoké, akiket igazán szeretek. Claudia szava, a Te szavad és Jasminé. Ti vagytok a családom. Claudia ezt a lehetőséget ajánlotta fel már először is, amikor felmerült a probléma, most pedig Te is ezt mondod. Ezek szerint nem neheztelnétek rám, és nem néznétek le, ha most az egyszer félrehajítanám a büszkeségem és megszegném az ígéretem.

-         Nem, valóban nem tennénk.

-         Akkor már csak Jasmin véleménye maradt hátra, ha ő is egyetért, akkor megteszem.

-         Fivérem ezt az ígéretet te tetted magadnak. Senki nem akarta, hogy így legyen és senki nem fog rád neheztelni, ha meggondoltad a dolgot. Hidd el Jasmin sem haragudna rád. Sőt azt hiszem, hogy a te hitvesed és az enyém elég keményen megdolgozott azért, hogy ez a vita, ha hosszú idő után is, de végre vezessen valami megoldás felé. – mosolyodott el Marcus

-         Azt hiszem, hogy ebben igazad van. – mosolyodott el Aro is

-         Akkor megegyezhetünk? Az ajánlatom a következő továbbra is. Ha úgy döntesz, hogy hajlandó vagy megérinteni Vittoriot és belőle kiolvasni az igazságot, akkor felkutatjuk és kiderítjük, hogy pontosan mi történt. Abban az esetben pedig, hogyha Carlisle valóban ártatlan volt, ahogy gondolod, akkor a Culleneket elengedjük.

-         Tetszik az ajánlatod, egy dolgot azonban még kérnék ezzel kapcsolatosan.

-         Mi lenne az?

-         Ha Carlisle és a családja valóban ártatlan volt, akkor minden vámpírnak meg kell tudnia a világon, hogy a Cullenek soha nem voltak árulók. Visszaállítjuk a család becsületét és megkövetjük őket, hogy Carlisle címere újra ugyanazt a tiszteletet parancsolja, amit egykoron.

-         Azt hiszem, hogy ennyi valóban jár nekik, hogyha ártatlanok voltak, de kérlek, hogy ne lovald bele magad nagyon. Nem szeretném, hogy még nagyobb csalódás érjen, hogyha esetleg mégsem ártatlanok.

-         Sosem hittem igazán, hogy bűnösök, csak dühös voltam, amikor az ítéletet hoztuk.

-         Tudom, hogy nagyon bízol a barátodban még mindig és, hogy már másnap megbántad a döntésed, de akkor se lovald bele magad. Előbb megbizonyosodunk a dolgokról, a többit csak azután.

-         Rendben – mondta Aro kicsit szomorúan. Marcus odalépett hozzá és vállára tette a kezét.

-         Ne gondold azt, hogy nem örülnék neki, hogyha ártatlan lenne. Én is a barátomnak tekintettem mindig is, de tudom, hogy ti ketten jobban megértettétek egymást, mint bárki más Volterrában, kivéve persze az étkezési szokásokat. Ha ártatlanok, akkor ígérem, hogy még én is elhagyom Volterrát és veled tartok, hogy együtt szabadítsuk ki őket és ápoljuk, amíg rendbe nem jönnek.

-         Honnan tudtad, hogy ez a tervem? Nem csak én vagyok gondolatolvasó?– nézett rá Aro meglepetten

-         Gondolatolvasó csak te vagy a családban, ez igaz, de ne feledd, hogy az öcsém vagy és ismerem az észjárásodat.

-         Kiszámítható lennék?

-         Csak akkor, ha olyanokról van szó, akiket szeretsz. És ilyen bizony nem sok akad. Viszont ne húzzuk tovább az időt. Lesz még időnk bepótolni a beszélgetéseinket. Kit vagy kiket küldjünk ki Vittorio felkutatására? Van ötleted?

-         Igazából Claudia akar menni, de nem tetszik az ötlet. Ha Vittorio hazudott, akkor veszélyes lehet.

-         Ez igaz, megértem, hogy nem akarod, hogy ő menjen, de az is tény, hogy ő a legjobb nyomkövető, akit csak ismerek.

-         Tudom, de nem akarom, hogy baja essen. Nem tudnék nélküle élni.

-         Tudom, és megértelek. Gondolod, hogy vissza tudod tartani? Elég makacs, és mivel a feleséged egyenrangú velünk, úgyhogy nem tudjuk parancsba adni, hogy mit tegyen.

-         Attól tartok, hogy nem tudom visszatartani, hacsak nem zárom be olyan helyre ahonnan nem tud kiszabadulni. Márpedig olyan hely itt nincs, csak a tömlöc, oda pedig nem fogom vinni.

-         Tehetek egy javaslatot?

-         Természetesen.

-         Engedjük el Claudiát, de csak úgy, hogyha vele mehet egy testőr. Ez ellen nem lehet kifogása.

-         Nem is rossz ötlet. Kire gondoltál?

-         Alex a legjobb testőröm. Ő, ha kell az élete árán is megvédi.

-         Te hajlandó lennél Alexet elküldeni Claudiával? Hiszen az a testőr az árnyékod, amióta mi vagyunk az uralkodó család. Szerintem még életében nem volt messzebb tőled száz méternél.

-         Ő a legjobb és a feleségednek kijár, hogy a legjobb vigyázzon rá, amíg veszélyben lehet. Kérlek, fogadd el az ajánlatom. Alex is biztosan megtiszteltetésnek venné a dolgot.

-         Köszönöm, természetesen elfogadom, és nagyon hálás vagyok érte. Így egy kicsit nyugodtabb leszek. De Gillel mi lesz?

-         Ne félj, Alex párja meg fogja érteni a helyzetet. Bár félti a férjét, de tudja, hogy ő a legalkalmasabb.

-         Nem szívesen választom szét őket. Már emberként is együtt voltak és soha nem hagyták el egymást.

-         Tudom, de hidd el, hogy meg fogja érteni. Mindenesetre őt is meghívom a megbeszélésre. Rendben?

-         Rendben. Köszönöm.

A két testvér miután mindent megbeszélt elindult, hogy megkeresse Claudiát és Jasmint.

9. fejezet

Claudia és Jasmin az udvaron beszélgettek, mióta otthagyják a hitveseiket, hogy megvitathassák a dolgokat nyugodtan. Mivel nem hallottak vészjósló üvöltözést egyre inkább abban reménykedtek, hogy most férjeik végre valahára tényleg megbeszélik a problémát, de azért egy kicsit aggódtak. Miután Claudia elmesélte, hogy milyen csodálatos völgyre bukkant, ahol még egy vízesés is van, és nagyon szeretne még visszamenni, áttértek a számukra jelenleg legfontosabb kérdésre.

-         Mit mondott Aro, hajlandó végre változtatni az elhatározásán? – kérdezte Jasmin izgatottan

-         Azt mondta, hogy „lehet”. Tudom, hogy ez nem teljesen biztos ígéret, de sokkal jobb, mint az eddigi „soha és nem, nem és nem” válaszai. – mosolygott Claudia

-         Ez nagyszerű. Már ideje volt.

-         Igen, szerintem is. Marcus mit mondott? Beleegyezik, hogy felkutassuk Vittoriot?

-         Marcus azt mondta, hogy „talán”. – vigyorgott Jasmin

-         Te kicsikartál Marcusból egy talánt? Uramisten! Hogy csináltad? – döbbent meg Claudia

-         Igazából először is betörtem az ajtónkat, már megint, nem akartam, de megmakacsolta magát és nem engedett be. Azután, azt hiszem végre sikerült meggyőznöm arról, hogy a kivizsgálással nem Caiust bírálnák felül, hanem Vittoriot.

-         Te hogyan győzted meg Arot?

-         Azt mondtam neki, hogy Marcus abba soha nem fog beleegyezni, hogy Carlisle gondolatait olvassa, de abba biztos beleegyezne, hogy Vittoriot megkeressük, és elmondtam neki azt is, hogy amíg nem változtat az elhatározásán soha nem fog kiderülni a teljes igazság.

-          Ez igazán remek és még egy kiabálást sem hallottunk. Úgyhogy valószínűleg tényleg beszélgetnek végre, és nem veszekszenek.

-         És mi volt az a nagy ölelkezés? Még soha nem láttalak titeket így összebújva. – vigyorgott Claudia

-         Tudod egy évszázada most először Marcus végre megint olyan volt, mint amikor hozzámentem. Szeretném, hogyha ilyen is maradna, hiányzik az a férfi. Tudod soha nem volt komolytalan, de sokkal vidámabb és kedvesebb volt, amikor jóban volt Aroval. Hármójuk közül mindig Caius volt a kívülálló. Persze őt is nagyon szerették, de Aro és Marcus mindig nagyon közel álltak egymáshoz mielőtt megtörtént a tragédia.

-         Nagyon sajnálom. Csoda, hogy még tudsz kedvelni, amikor tönkretettem a boldogságod.

-         Ne butáskodj Claudia. Te csak elhoztad hozzánk a rossz hírt, amit egyébként is meg tudtunk volna, de ha te nem jössz, akkor lehet, hogy még nagyobb baj lett volna. Egyébként is Aro még soha nem nézett úgy nőre, mint rád. Találkoznotok kellett, egymásnak vagytok teremtve. Mond csak mekkora az esélye, hogy valaha is találkoztok, ha nem történt volna az, ami?

-         Nem tudom, valószínűleg nem sok esély lett volna rá, hogy valaha is Volterrába jövök, ha nem kell.

-         Na látod. Minden rendbe fog jönni, ebben biztos vagyok, és újra boldogok leszünk.

-         Remélem, hogy igazad van.

-         Biztos, hogy igazam van. – mosolygott Jasmin és magához ölelte barátnőjét.

Így ölelték egymást percekig, amikor odaért Aro és Marcus. A nők nem vették észre őket azonnal, ők pedig nem akarták megzavarni a két barátnő között ezt a nyugodt pillanatot. Inkább mosolyogva nézték az ölelkező párost és örültek, hogy a hitveseik ilyen jól megértik egymást. Aztán Claudia és Jasmin elengedték egymást és meglátták férjeiket.

-         Jutottatok valamire? – kérdezte Jasmin félve

-         Határozottan. – mosolygott Marcus

-         Ez nagyszerű – szólalt meg Claudia is

-         Igen, valóban az – válaszolta Aro – Szeretnénk beszélni veletek, ha befejeztétek a társalgást. Nagyon fontos.

-         Természetesen – mondta a két nő egyszerre

-         Akkor menjünk a nagyterembe, már odarendeltem Alexet és Gilt is – javasolta Marcus

-         Alexet és Gilt? – kérdezte Jasmin idegesen. Tudta, hogy Alex a legjobb testőrük, de mégis mi köze neki ehhez az egészhez, hiszen sosem hagyja el Marcust és Gilre vajon, miért van szükség.

-         Semmi baj Kedves – nyugtatta meg gyorsan Jasmint a férje – Mindjárt mindent megtudsz, ígérem.

-         Rendben, akkor menjünk.

Aro és Marcus felajánlotta karját a hitvesüknek, akik habozás nélkül elfogadták azt és elindultak a nagyterem felé, ahol Alex és Gil már várták őket. Amikor az uralkodók beléptek Alex mélyen meghajolt előttük, Gil pedig pukedlizett és lehajtotta fejét, ahogy azt illik. Majd kíváncsi tekintettel meredtek az uralkodókra.

-         Alex, Gil. – üdvözölte őket Marcus

-         Uram – mondták egyszerre a megszólítottak.

-         Aro és én úgy határoztunk, hogy Vittoriot fel kell kutatni, és újra ki kell vizsgálnunk a Cullen ügyet, mert felmerült ezzel kapcsolatban némi kétely.

-         Értem, Uram – mondta Alex – Azt kívánod, hogy én menjek? Megtisztel a bizalmad Uram, de én nem vagyok nyomkereső, lehet, hogy eltarthat egy darabig, de esküszöm, ha él megtalálom és…

-         Nem – szólt közbe Claudia – Én fogok menni. Nálam jobb nyomkeresőt nem találtok!

-         Tudjuk Claudia – mondta Aro szomorúan

-         Arra gondoltunk, hogy téged kérünk meg a feladatra, de szeretnénk, hogyha elvinnéd magaddal Alexet, hogy megvédjen téged, ha szükséges. Ő a legjobb és legmegbízhatóbb testőr Volterrában, és valószínűleg a világon is. – mondta Marcus

-         Köszönöm Uram, hogy így vélekedsz rólam. – mondta Alex kisség meghatottan. Marcus csak biccentett felé. Claudia viszont a homlokát ráncolta. Gil pedig fájdalmas arcot vágott.

-         Kérlek Kedvesem. Tudom, hogy tudsz vigyázni magadra, hiszen mindig is tudtál, de én sokkal nyugodtabb lennék. – ölelte át Aro Szerelmét.

-         Rendben legyen. – adta meg magát Claudia

-         Köszönöm – nyomott puszit Aro hitvese homlokára

-         Gil! – fordult most az aggódó lány felé Marcus

-         Parancsolj Uram. – mondta szomorúan

-         Nem szeretnénk akaratod ellenére elválasztani a férjedtől, úgyhogy szeretnénk tudni a te véleményedet is.

-        

Természetesen az összes jog Stephenie Meyert és a kiadókat (legyen az bármilyen nyelvű) illeti. A szereplők, a helyszínek mind Stephenie fantáziájának érdeme.

Az oldalon megjelenő fanfictionöket kérés és a szerző engedélye nélkül elvinni tilos!

Az oldalt 2-en! szerkesztik!