Vallomás 
„A látszat néha csal” 

Bevezetés 
Soha nem gondoltam volna ezt az odaadó aggódást éppen róla. De a látszat gyakran csal és rá kellett jönnöm, nem csak az számít, amit az ember a külvilágnak mutat, mert akkor ismerünk csak igazán valakit, ha észrevesszük a különbséget a valódi belsője és a magáról alkotott kép között, melyet másoknak mutat. 

Kinyitottam a szememet. Hűvös fuvallat érte az arcomat, végigfutott a hideg a hátamon. Mikor felkapcsoltam a villanyt észrevettem Edwardot a nyitott ablakban guggolva. Szemében pajkos tűz égett, ravasz, mosolygó száját most szólásra nyitotta.

–Öltözz fel, mutatnom kell valamit! – mondta kicsit türelmetlenül.

Nagyon kíváncsivá tett. Mi lehet olyan fontos, hogy felkeltett miatta a mély álmomból - ami persze róla szólt? Tétováztam, majd rövid gondolkodás után felhúztam az egyik farmeremet, egy meleg sötétzöld kötött pulóvert, majd hagytam, hogy a hátára kapjon és könnyed ugrással a levegőbe repítsen magával. Alig öt perc alatt megérkeztünk egy tisztásra, ahol azonnal megcsapta az orromat a vizes fű és a virágok illata. Elgondolkoztam, hogy vajon ő is ennyire vonzónak találja-e a természet illatát; vagy csak az én illatom csábítja? Hamar kivertem a fejemből a kérdést, mert hirtelen egy sötét alakot láttam közeledni. Fél perc alatt már mellettünk termett. Hosszú, hullámos, szőke haja most nem hullott a vállára, egy fekete hajgumival volt összekötve. Meghökkentem, mikor Rosalie arcán nem ült az a megszokott dühös tekintet. Kérdőn Edwardra néztem, ő pedig mintha belelátott volna a fejembe, azonnal választ adott ki nem mondott kérdéseimre.

–Azért hoztalak ide, mert Rosalie valami fontosat szeretne mondani neked.

Kíváncsian vártam a mondanivalóját, mert nem értettem mit akarhat mondani nekem éppen ő. Hacsak nem a további elemzéseit annak, mennyire nem látja helyesnek a kapcsolatomat az öccsével. De az a nyugodtság, az a barátságos tekintet azt sugallta valami jobbról lesz szó. Aztán hosszú idő után végre megszólalt.

–Bella. Tudom, hogy a kapcsolatotok kezdete óta az ellenszenves oldalamat fordítottam feléd, de erre tudok magyarázatot adni. Nem tudom miért, de csak most láttam elérkezettnek az időt arra, hogy ezt elmondjam neked. Nem akarom tovább megjátszani magam.

Most már teljesen megőrültem a kíváncsiságban, mit akarhat közölni velem. Biztosan nagyon komoly dolog volt, amit elmesélni készült, hiszen láthatóan húzta az időt, ami viszont az én idegeimet húzta. Aztán végül belefogott.

–Szeretném, ha tudnád, hogy az égvilágon semmi bajom nincs veled. Egyszerűen csak féltelek. Nem tudom, hallottad-e már Alice történetét. Arról, hogyan változott át.

Hirtelen eszembe jutott az, amit James mondott, amikor megtámadott. Azt hittem azelőtt senki sem tudott róla, hogy ő változtatta át, de most volt egy olyan érzésem, hogy Rosalie részletes beszámolót fog tartani a történetről. Folytatta.

–Arról már mindannyian tudunk, hogy James tette azzá, ami, de arról azt hiszem, csak én tudok, hogy ez hogyan is történt.

Akaratlanul is Edwardra pillantottam, majd érdeklődő és kíváncsi tekintetét látva be kellett ismernem, hogy Rosalienak igaza lehet.

–Kérlek, ülj le, mert hosszú történet lesz! – utasított, de jó ötlet volt, mert miután leültem a nedves fűre, lábaim mintha újra éledtek volna.

Beszippantottam a friss, erdei levegőt, majd tovább figyeltem.

-1901-ben Alice és nagyapja horgászni mentek a közeli tavukhoz. Alicenek már akkor remekül ment a jövőbe látás, csak persze nem ilyen erősen, hanem olyan emberi szinten. Érezte már, hogy baj lesz. Amikor leértek a tópartra, alighogy a nagyapja kidobta a csalit a vízre, megrezzent a bokor és egy hosszú, egyenes, gesztenyebarna hajú nő lépett ki mögüle. Arca sápadt volt, ravasz szeme éjfekete, foga hófehér és ruhája régimódi volt. Mintha egy hercegnő állt volna velük szemben. Egyre közeledett, amikor egy másik alak is kilépett mögötte a sötét erdő fái közül. Ő volt James. Alice értetlenül figyelte a két idegent, de a nagyapja, mintha mindent tudott volna karon ragadta unokáját és rohanni kezdett. A próbálkozás hiába volt, James egy szempillantás alatt előttük termett és kirángatta Alicet nagyapja védelmező karjából. A nő Alice nagyapja előtt állta el az utat, míg James kiéhezve nézte unokáját. Hirtelen vérfagyasztó sikoly tört ki Aliceből.

Tudtam, hogy miért és nem szívesen emlékeztem vissza az én vérfagyasztó sikolyomra, mikor James velem tette meg ugyanezt.

–Mielőtt komoly baj történhetett volna, Alice nagyapja kitört a fogságából és hátulról lerángatta Jamest Aliceről. És ami ekkor történt, azon még ma is megborzongok. A nagyapja hirtelen már nem a sötét bőrű, hosszú fekete hajú fél indián öregember volt, hanem egy szőrős, fogát csikorgató, morgó állat.

Úgy érti, egy farkas? És akkor hirtelen bevillant a rémtörténet, amit annak idején még Jacob mesélt a Pushon. Annyira lefoglalt a döbbenet, hogy amit Cullenékről mesélt, igaz volt, hogy eszembe sem jutott azon gondolkodni, az ő ősei mik lehetnek. Vérfarkasok? ...

–Hosszú, hegyes fogát James lábába vájta, majd egy jókora darabot harapott ki belőle. Mire James és a nő elmenekült, már túl késő volt. Alice testében teljesen elterjedt a méreg és nem lehetett mit tenni. Hát így változott vámpírrá.  Ledöbbenten fogtam végre fel, amit Rosalie mesélt, de még mindig nem értettem, miért meséli ezt el nekem. Nem vártam meg, hogy tovább mesélje, rákérdeztem:

-Ez borzasztó, alig tudom felfogni, amit hallottam, de miért meséled ezt el nekem? – kérdeztem türelmetlenül, de határozottan.

–Azért, mert én is éppen ettől féltem. Ha a családunkkal maradsz, fennáll a veszélye annak, hogy olyan más vámpírokkal találkozzunk, mint James, akik emberi vérrel is táplálkoznak. Nem akartam, hogy az történjen veled, mint ami Alice-szel, ezért elleneztem kettőtök kapcsolatát, azt remélve, hogy undokságom majd elriaszt a családunktól és újra biztonságos közegben élhetsz.

Megértettem aggodalmát és egy csapásra más emberként tekintettem rá, mint korábban. Hála járta át a szívemet, de később nevetni támadt kedvem, mikor Edward ledöbbent arcára és tátva maradt szájára pillantottam.

–Köszönöm, hogy elmondtad nekem. Igazán sokat jelent és fontos volt tudnom, miért vagy olyan ellenszenves.

Rosalie bólintott, majd otthagyott minket. Ujjammal lassan visszacsuktam Edward még mindig nyitott száját, aki mosolyogva vállat vont.

–Hát ez érdekes volt, de én kicsit izgalmasabb történetet vártam…- mondta gúnyosan, de láttam benne az iróniát.

Hogy várhatott volna érdekesebbet annál, amitől így is tátva maradt a szája? Mielőtt válaszolhattam volna, szájon csókolt, majd a hátára kapott és hosszú léptekkel megindulva suhantunk végig újra a zöld lombú fák közt, míg végre újra hazaértem és alhattam egyet az egészre. 

Írta: Zytus