Bevezető - Mégis él tovább
Mindegyik virág egy másik élet, különösek ám az orchideák.  S úgy rendelte Ő, ha elhervadtak, holt virágukat, mind itt hagyják.  „Meghalt” - nem hiszem bárhogy mondják, én jobban tudom:    Mégis él tovább, hív az éjen át  Lázad még, s legyőzi majd a holtak démonát  Nem, nem látni Őt, de Ő lát  Velünk él és itt van, én érzem, hall minket.  Mégis él tovább.    Olyanok, mint Ő e pompás szirmok: hűvös, titkosak az orchideák  S úgy rendelte Ő, ha elhervadtak, holt virágukat mind itt hagyják.  „Meghalt!” – mondják – „s a föld alatt van”, de én jobban tudom!    Mégis él tovább, hív az éjen át.  Lázad még, s legyőzi majd a holtak démonát.  Nem, nem látni Őt, de Ő lát  Velünk él és itt van, én érzem, hall minket!    És vádlón szól hozzánk,  Nem volt soha férfi még méltó rá,  Szabad volt és szép  Csupa büszke bölcsesség.  Nem volt férfi a földön méltó rá,  Neki nem kellett a szerelem.    Mégis él tovább, hív az éjen át,  Lázad még, s legyőzi majd a holtak démonát.  Nem, nem látni Őt, de Ő lát  Velünk él és itt van, én érzem, hall minket!    Ő itt él tovább,  Él és lát tovább,  Épp csak szirmot vált,  Ő itt él tovább!

Egy szál fehér orchidea - novella	Tinka
1933. április 23.  Ma itt volt nálunk Rose. Sokat beszélgettünk, és mintha kicsit féltékeny lenne rám. Éppen rám, egy egyszerű asztalosfeleségre, egy ilyen tündérszép hercegnő, mint Rose. Lehet, hogy egy kicsit nagyképű és el van ragadtatva a saját szépségétől, de erre minden oka megvan, hiszen jóformán semmit nem éreznek a gazdasági világválságból. És Rosalie amúgy is mindig kedves velem. De ma elszólta magát, amikor kijelentette, hogy ő is egy ilyen tündéri családot akar, mint az enyém. Azt hiszem, nagyon… nem is az, hogy szereti, inkább csodálja a kis Henryt. Hoppá, ez a lány, itt felejtette a sálját. Azt hiszem, utána kéne vinnem.    Tovább…