Az Alkonyat fogságában

Alkonyodott. De mi még mindig csöndben álltunk ölelkezve a tengerparton. Azok után, amin keresztül mentünk, már teljesen biztos voltam benne, hogy nem azért hagyott el, mert nem szeretett. Akkor miért akarta volna megölni magát? - ezt a kérdést az utóbbi időben rengetegszer feltettem magamnak. Edward szúró pillantást vetett rám. Méghogy nem tud a gondolataimban olvasni. Nevetséges. Már nem mertem a múltra gondolni, de tudtam, jobb is. Csak felesleges szenvedést okoznék magamnak. Edward ismét rám nézett, de mostmár megkönnyebbült, barátságos tekintettel. És csak arra eszméltem fel (mert gyönyörű arca megint elkábított), hogy jéghideg ajka ott időzik az enyémen. Megcsókolt. Nem is hittem a szememnek. És persze, amint összéért ajkunk, reflexből karoltam át nyakát. Szorosan öleltem, de nem tilitakozott. Ez meglepett. NEm mértem, de 5 perce már biztosan csókolóztunk, de akkor hirtelen leállt. Bár nem hátrállt, mint szokott. Nem tudtam, hogy ez most minek a jele: hogy elmegy (örökre) vagy hogy tényleg szeret és örökké velem marad.
Aztán minden megvilágosodott. Hátat fordított nekem, egyenesen az erdő mélye felé nézett. Nem értettem, mit láthatott ott, ami úgy lekötötte. De aztán én is meghallottam, amit ő hallhatott.
 Lépések. Finom, de ugyanakkor erőteljes. Egy árnyékot láttam közeledni, és rögtön rájöttem, ki az.
 - Jake! - kiálltottam.
 - Bella? - szólalt meg fojtott hangon. - Mit keresel te itt?
 - Hogy én, Jake? Te mit keresel itt?
 - Jöttem elintézni a drága vámpírbarátod! Bella! Te az enyém vagy! Ugyan, ne mond már, hogy komolyan egy vámpírral akarsz élni? Hiszen ő jelenti rád a lehető legnagyobb veszélyt!
Edward szakította félbe.
 - Höö..csak nem gondolod?! Sosem bántanám Bellát! Ezt jegyezd meg.
 - Mondod te, aki pár hónapja majdnem megölted!
 - Elég! hagyjátok már abba! Gyerekesek vagytok.
Edward egy lépést előrébb ment, mintha máris kész lenni megküzdeni értem. És akkor Jacob ugyanígy tett.
 - Edward ne! Kérlek, a kedvemért! Ne tedd! - könyörögtem, bár tudtam, úgyis hiába.
És kitört a harc. Nem sokat láttam belőle, mivel mindketten szörnyen gyorsak voltak, de azt tisztán hallottam, ahogy Jake foga összecsattant, majd valamit átharapott. Ezt a csontcsörgésből következtettem. Úristen! Edward! Feleszméltem..Jake (mint vérfarkas) átharapta Edward (mint vámpír) nyakát. Hatalmasat sikítottam, majd ijedten elkezdtem rohanni. Egy hatalmas sziklán voltunk, és én egynest a pereme felé szaladtam. Ha nem síkitok, talán fel sem tűnik nekik, hogy eltűntem. És akkor megtettem: leugrottam a szikláról, a jéghideg tengerbe. Félelmemben teljesen beájultam, de az agyam még mindig őrjöngött: azzal vigasztaltam magam, hogy nem önzésből fogok meghalni, hanem azért, hogy azért, akit szeretek. És ez azért számít valamit. Meg sem fordult a fejemben, mi lesz Charlie-val és Reneé-vel. De már úgyis késő volt. Jake és Edward már nem tehettek semmit. Edward a holttestem kihúzta a tengerből, de már nem tudott megmenteni. Majd Jake felé fordult:
 - Ölj meg, kérlek! - szólt hozzá.
 - Hogyne! És velem ki végez majd? Az idő? Szerinted én nem szenvednék? Ölj meg te engem! Úgy sem mersz! - mondta Jacob.
 - Akkor folytassuk. Előbb-utóbb csak megöljük egymást.
Napok teltek el, de Jake és Edward még mindig küzdött. És mikor Edward (aki, alig kapott levegőt) egy rövid szünetet szeretett volna tartani, Jake ismét rávetődött, és a még épen maradt csontjait is átharapta..
Ott feküdt mellettem, ugyanúgy mozdultlan, akár csak én. Sírt, sőt inkább zokogott..majd egyszercsak elhallgatott:
Bekövetkezett, amire várt: Eljött az Ő halálának ideje is...