Már megint vissza Forksba. Amióta eljöttünk innen és bejártuk szinte az egész világ esős helyeit sok idő eltelt. Aput és Anyut már nem is tudom, mikor látogattuk meg. A temetés után azonnal eljöttünk, hiszen már semmi nem kötött ide. De most hogy ismét visszatértünk láthatom megint a farkascsapatot és persze Renesmeét. Pár éve visszajött Jacobhoz mert az állandó telefonálgatás már minket is kikészített. Nehéz volt elengedni és ez persze senkinek nem tetszett..
30 évvel ezelőtt a „kislányom” megállt a fejlődésben és örökre 17 éves marad, mint az apja.
Először Renesmee jött be az ajtón. Tudta, hogy az apja látott valamit.
Jacob csak utána jött, a hatalmas kezeiben tartva egy gyermeket. Nem lehetett még egy éves sem.
Ahogy elnéztem a szobát, mindenki döbbenten állt. Carlisle csak tátogott, bármit is akart mondani, nem tudta szavakba önteni. A legkevésbé Esme lepődött meg, ő törte meg a csöndet és odaszökkent Nessie mellé.
-Gyertek be, foglaljatok helyet! Jó benneteket látni. –mondta kedvesen, bár zavart volt.
-Már ha bemehetünk. –motyogta Renesmee, majd apjára nézett.
Edward még mindig csak Jacobot leste, Jacob meg őt.
Másnap reggel megkerestük a mi kis házunkat, amit még Esmétől kaptam az utolsó, új életemet tekintve első születésnapomra. Nagyon megártott neki az elmúlt 60 év. A fűtől, ami benőtte a rétet már a házat is alig lehetett látni.
Elszörnyedtem a ház látványától. A fél tető nem volt a helyén, az ablakok betöredezve, az ajtó felfeszítve. A kert már nem is látszódott, sem a kis tó.
-Itt lesz egy kis munkánk. -sóhajtott Edward és beletúrt a hajába.
-Kérjük meg a többieket, hogy segítsenek! Esme úgyis jobban tudja, mi kell ide, mint mi. –mondtam.
Az egész délutánt a tisztáson töltöttük és beszélgettünk. Sok lehetőséget megbeszéltünk, hogy miként kellene ezt a dolgot tálalni, de még nem döntöttük el véglegesen. Amikor kezdett lemenni a nap, visszaindultunk a házba. A gondolataim most egy zavaros pocsolyához hasonlítottak.
-Próbáld meg elzárni ezt a dolgot Edward elől! –mondtam, amikor már közeledtünk a házhoz. -Jacob tud már róla?
-Nem. Amint visszaértem Seattle-ből egyből ide jöttem. De most úgyis elfoglalt, még én sem látom sűrűn. –húzta el a száját. Láttam, hogy bántja a dolog.
-Miért mi fontosabb nálad és Crispinnél? –kérdeztem.
-Tegnap átváltozott két új farkas. Ő és Sam most próbálják őket megtanítani az alap dolgokra. És mivel az egyik lány, kicsit több időbe telik még ezt feldolgozza.
-Még két farkas? És ez miattunk van. –sóhajtottam.
-Kicsim ezt nem értem miért kellett eltitkolni. Ha láttátok a vámpírokat azt el lehetett volna mondani. –mondta Edward.
-Hogy micsoda? Mi láttuk a vámpírokat, de hát nem is.. –néztem rá összezavarodva.
-De a tisztáson ott voltak. Amikor beszélgettél Nessievel kihallgattak benneteket. De mivel nem értik a nyelvet, egy kukkot se tudnak, hogy miről volt szó.
-Hát az lehet, hogy ottvoltak de nem láttuk őket. Ez meg hogy lehet? Kérdeztem kíváncsian. Megnyugodtam, hogy a titkunk még mindig hétlakat alatt van. Ha az ember titkolódzik sokkal stresszesebb lesz az átlagnál. Most úgy éreztem magam, mint valami kívülálló hiába van egy családom.
Másnap reggel, amikor visszaértünk a házba, már mindenki el volt foglalva valamivel. Alice és Jasper tanították a két új családtagot a nyelvünkre. Rose kocsit szerelt Emett pedig –mint mindig-, az emelőt helyettesítette. Carlisle történeteket keresett azonnal, amint Edward elmondta Adelinde különleges képességét. Esme pedig amint észrevette, hogy megérkeztünk beszélni szeretett volna velem.
Alice és Jasper a két vámpírt fogták le, amikor megérkeztünk, Rose pedig dühöngött, de látszódott rajta, hogy nagyon ideges.
-Mégis, hogy tehettétek ezt? Azt választottátok, amit mi régebben, hogy nem éltek embervéren. Mit képzeltek, hogy csak úgy meglehet bocsátani, hogy elszöktetek és máshová mentetek vadászni? –köpködte a fogai közt Rose és közben őrülten hadonászott.
-Nem biztos, hogy értik, mit mondasz nekik! –szólt oda neki Emmett.
-De csak gondolják, hogy miért vagyok ilyen feldúlt. Egyébként is el kellett volna nekik mondani, merre van az a rohadt határvonal.
Nem tudom meddig futottam, de nagyon messzire voltam a háztól. A könnyeim megállhatatlanul folyni akartak, de így csak a szúró érzés maradt, de ez most nem érdekelt. A lelkemben a fájdalom sokkal elviselhetetlenebb volt. Felfoghatatlan tény volt, hogy született egy kisbabám, mielőtt bedobtak a diliházba. És szégyenkeztem, amiért nem emlékeztem rá. Ki volt az? Hogy hívták? Fiú volt vagy lány? Semmit nem tudtam és az érzés, ami hatalmába kerített, majdnem szétfeszített belülről.
Alice piszok nagy sebességgel vetette magát bele az előkészületekbe. A keresztelőt Nessiéknél tartjuk meg, így mind a farkasok, mind mi ott lehetünk, remélem veszekedés nélkül. Nagyon kiborító volt ez a három nap, amíg Alice távol volt. Az egész család úgy viselkedett, mint akiből kiszívtak minden életerőt. És igen, pont ezt tette Alice.
-Alice, ha hiszed, ha nem én elfáradtam. Nem igaz, hogy ennyit tudsz gondolkozni azon, hogy milyen zoknija legyen Spinnynek, amikor nem is fog látszódni a pólyától. –sóhajtottam és most tényleg jól esett leülni.
-Jajj Bella, úgy sem hiszem el, hogy elfáradtál! Amúgy meg tudod, hogy szeretek figyelni minden egyes részletre!
-Jólvan hagyjuk. Ismerlek már. Mit akar Emett megbeszélni Rosalievel? Nagyon mérges volt rád, amikor megemlítetted Rose előtt.
-Majd megtudod, nem árulok el minden egyes apró titkot, ami meg fog történni. Értem én a rejtélyes idegenedre, akit út közben láttál.
-Te is felismerted? Tudtam én, hogy ismerem valahonnan. De még nem jöttem rá.
Rosalie idegesen lépett be az ajtón, mögötte, pedig Emmett jött, egy apró babát tartva az óriási kezében. Esme, ha el tudott volna ájulni, biztos megtette volna, de így csak a fejét fogta és egy –Jajj Istenem! -nyögött ki.
-Na végre, hogy ideértetek! –mondta Alice, aki már oda is röppent és átvette a gyereket Emettől.
-Köszi. Így is féltem, hogy elejtem. Vagy valami baja lesz.
Reggel a házban, mire felöltöztünk és lementünk Edwarddal már nagy volt a káosz. Alice az összes dolgot, ami szükséges volt egy nagy halomba pakolta össze az előszobába, így senki nem tudott kiszökni a házból.
-Nagyon jó ötlet, hugi. Köszönöm, hogy megkínzol! –mosolygott rá gúnyosan Edward.
-Gondoltam, hogy el akarsz szökni és itt hagyni minket. De miért teszel úgy, mintha ez a kupac dísz megállíthatna?
-Ha már direkt tetted ide, akkor nem megyek el. Mondd, miben kell segítenem?
-Köszönööm! –ugrott Alice a nyakába. –Menj el a tisztítóba Seattlebe. El kell hoznod a ruháinkat. Siess! Bella, te, gyere velem, feldíszítjük a házat. Esme te addig öltöztesd fel Carlisle-t.
Éjfél körül járt az idő, amikor Seattle-be bemásztam az ablakon. Rose és Emmett a fürdőben voltak, éppen fürdették Isát, így sietnem kellett, amíg meg nem érzik, hogy itt vagyok. Nehéz volt megtalálni a házat, csak a szagot tudtam követni, de sikerült. Emmett ezt egy életre meg fogja emlegetni. Azonnal a ruhásszekrény felé vettem az irányt, hogy belepakoljam a nagy szemeteszsákba Emmett alsóit.
-Bella, mit művelsz? –állt meg mögöttem Emmett, látszott rajta erre nem számított.
-Én vagyok a legrosszabb rémálmod. –nevettem fel. –Ha nem haragszol, én most megyek. –és elindultam kifelé úgy, hogy nem vette észre a zsákot.
Természetesen az összes jog Stephenie Meyert és a kiadókat (legyen az bármilyen nyelvű) illeti. A szereplők, a helyszínek mind Stephenie fantáziájának érdeme.
Az oldalon megjelenő fanfictionöket kérés és a szerző engedélye nélkül elvinni tilos!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…