Nem tudom meddig futottam, de nagyon messzire voltam a háztól. A könnyeim megállhatatlanul folyni akartak, de így csak a szúró érzés maradt, de ez most nem érdekelt. A lelkemben a fájdalom sokkal elviselhetetlenebb volt. Felfoghatatlan tény volt, hogy született egy kisbabám, mielőtt bedobtak a diliházba. És szégyenkeztem, amiért nem emlékeztem rá. Ki volt az? Hogy hívták? Fiú volt vagy lány? Semmit nem tudtam és az érzés, ami hatalmába kerített, majdnem szétfeszített belülről. Hihetetlen sok fájdalom töltött ki belülről, keveredve a bánattal, a szégyennel és a bűntudattal. Mindenki vidám embernek ismert, de most megváltozott valami bennem, lehet talán örökre. Soha nem tudok ez után úgy tekinteni a világra, hogy milyen jó hely. Amit eddig elnyomtam magamba fájdalmat, dühöt és minden egyéb negatív érzést, az most előtört belőlem. Talán ha el tudok menni a Volturihoz, segítenének rajtam.. De nem fognak látom.. Sőt még szemrehányást is tesznek, hogy Edward után én is ezt kérem tőlük, és idejönnek, hogy mi történt a családdal. Bármennyire is csalódott voltam és mérges Bellára, hogy nem szólt előbb, nem akartam őket ilyen helyzetbe hozni, hiszen mégis szeretem őket.

Miért nem kereste meg Nessie előbb a családfát, és utána fogadták örökbe az.. Az unokámat. Soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, nem érdekel mennyire távoli unokám akkor is az enyém, és senki nem veheti el tőlem, még Nessie se.

Ekkor megjelent előttem egy kép. Mi harcoltunk a kutyákkal Crispinért. Szóval ezért volt minden. Tőlem függ, hogy lesz e háború, vagy máshogy is el tudjuk ezt intézni. Most viszont nem tudnám senki közelségét elviselni. Hiányozni fog Jasper és mindenki más, de egyedül kell lennem egy ideig. Átmegyek Európába, így ahogy vagyok. Ez jó ötletnek tűnik, megnéztem mi fog velem, történni, de nem láttam semmit. Ez meg hogy lehet? Megpróbáltam megint, de ismét semmi. Perpillanat az se érdekelt volna, ha megtámadnak. Átúsztam az óceánt és Anglia északi partján értem partot. Hideg, esős idő volt, tudtam, hogy van egy házunk a hegyekben, így elindultam megkeresni. Csörgött a telefonom.

-A francba ez meg nálam maradt! Miért vízálló ez a masina! –dobtam be a sarokba, mire az kettétört. Máris jobb! Csaptam össze a kezem és leültem a nagy párkányra, ahonnan a gyönyörű erdőt láttad csak. És ekkor hirtelen beugrott egy látomás. Utálom, ha hirtelen ugranak be dolgok, mindig olyan váratlanul törnek rám. Jasper megy a Volturihoz. Ez kellett még nekem.. Muszáj felhívnom, remélem, van valahol egy kis pénz eldugva, mert széttörtem a telefont.. Mostmár nem is olyan jó ötlet volt..

Követtem a szagot és bingó, rá is akadtam egy kis kézpénzre. Ez egy embernek körülbelül fedezné az egész életét, de minket annyira nem érdekel. Átvettem a ruháimat, mivel még mindig csurom víz voltam és elkezdtem futni a város felé. Szerencsére találtam egy telefonfülkét, azonnal tárcsázni kezdtem.

-Alice! Alice! Minden rendben? Hol vagy? Mit csinálsz? Ne tegyél semmi hülyeséget! Gyere vissza! Ha nem akarsz majd én megyek! Léégyszíííííves. Hiányzol, nagyon is. Szeretlek!! –mondta Jasper egy levegővel.

-Nyugalom. Semmi bajom! Viszont láttam, mit forgatsz a fejedben! Meg ne próbáld tenni, mert azt már tényleg nem élném túl.. –szóltam a telefonba, és ő elnevette magát.

-Most már, hogy tudom, élsz, nem fogom megtenni. Hol vagy most? Veled akarok lenni. Amikor meghallottam, hogy elmentél.. –nem tudta befejezni, nagyon fájt neki. Nekem is fájt, jobban, mint neki.

-Indulj el, nem akarom, hogy Edward kiolvassa a fejedből, merre tartasz. –mondtam nevetve. Jó érzés volt megint nevetni, de nem tudtam sokáig, mert amint eszembe jutott Spinny, elért az érzések hulláma.

-Rendben. Itt vagyok az óceán partján, ússzak, vagy még Amerikában vagy? –kérdezte.

-Gyere az Angliai házunkba. Várlak. –mondtam és összecsuktam a telefont. Tudtam, hogy fél óra múlva itt lesz, ezért rendbe tettem magam főképp lelkiekben.

Bekapcsoltam a kandallót, így romantikusabb, bár semmi szükségünk rá, de tetszik. Ezt én ajánlottam, hogy tegyük ide be. Fekete kövekkel volt körberakva, kovácsoltvas-rózsákkal szegélyezve.

Kopogtattak az ajtón, de mire odaértem, már az emeleti ablakon kopogtattak. Mire felszaladtam, a konyhaablakon, de mire odaértem megállt mögöttem.

-Szia, édes. Hiányoztál. –súgta bele a nyakamba, a legkedvesebb hang, ami csak miattam létezik.

-Szia. Te is nekem, szeretlek. –fordultam meg és szorosan magamhoz öleltem. Hiányzott már az illata, a hangja és minden egyes porcikája.

Estefelé, amikor már  összeszedtük magunkat, és új ruhákat kerítettünk magunknak -mert a régiek nem élték túl a sok érzést, ami kavarog bennem-, elmentünk sétálni. Nagyon fura volt emberi tempóban sétálni, de most különösen jól esett. Bár nekem ettől nem tisztul ki a fejem, azért jó volt.

-Mit akarsz kezdeni ezzel az üggyel? –kérdezte Jasper óvatosan, tudta, hogy bármikor kikelhetek magamból, és akkor ő sem tud lenyugtatni.

-Nem tudom. De semmiképpen nem akarok háborút szítani a farkasok és köztünk. Viszont még így is látom, hogy harcolunk. Szóval még jobban összezavarodtam emiatt. Viszont igenis elvállalom a keresztanya szerepét, hamár egyébként is az én volt vérem csörgedezik benne. –mondtam.

-Hmm. Ez különös.. Akkor miért látod még mindig a harcot? Viszont engem most ez érdekel a legkevésbé. –szólt, és megcsókolt. Alig értünk haza, de már az ajtó is kidőlt a nagy sietségben. –Ugye hazajössz velem? Mindenkinek nagyon hiányzol, főleg Bella és Nessie van maga alatt, amiért nem néztek utána a családfának, mielőtt örökbefogadták volna Spinnyt. Esme is olyan, mint egy élőhalott. Amikor elmentél rögtön Volterrába akarta küldeni Edwardot engem és Emettet, hogy megakadályozzunk téged.

-Igen. Hazamegyek. Én nem bírtam olyan sokáig, mint Edward. –nevettem el magam.

-Tudod ez hiányzott a legjobban. –simított végig az arcomon Jasper.

-Na gyerünk is, de először bejárati ajtót venni, majd utána haza. –mondtam és kerestem egy bútorkereskedést a telefonkönyvbe. A boltban kicsit furán néztek ránk, amikor mondtuk, hogy nem kérünk kiszállítást, majd mi elvisszük. Kocsit viszont nem láttak, szóval elkezdtek nevetni. Ezen felkaptam a vizet és elkezdtem vinni egy kézben, amire sokkot kaptak. Jasper gyorsan felszerelte és már indultunk is.

-Alice! Alice! Ne haragudj. Szeretlek. Nagyon sajnálom. –szaladt ki hozzám Renesmee könnye szemekkel, pedig még csak a tisztás elején jártunk.

-Nyugi Nessie. Semmi gond nincsen. Nem is tudnék rád haragudni. –öleltem meg.

Mindenki odajött és megölelgetett. Nagyon hiányzott már mindenki. Az egész estét, sőt éjjelt is átbeszéltük. Nessie ragaszkodott hozzá, hogy mindenképpen szervezzem meg a keresztelőt. Újra boldog voltam, bár az még mindig bánt, hogy nem emlékszem az emberi múltamra, a saját gyerekemre, akinek az ükunokáját tartom a kezemben. És az én ükükunokámat, aki most a keresztgyermekem lesz, nemsokára.