1. fejezet – A szomorú igazság |
Beth |
|
|
Elment. Tényleg elment, a bokrok, növények jelezték útját, melyek még arról tanúskodtak, hogy ott járt valaki. Valaki, aki az életet jelentette számomra. Most itt hagyott. Éreztem, hogy sírok, de nem lepődtem meg rajta. A könnyek szabad utat törtek maguknak, hagytam, hogy végigfolyjanak az arcomon, majd lecsöppenjenek az avarba.
|
2. fejezet – Feledés |
Beth |
|
|
Nagyon nyújtóztam az ágyamon, majd az éjjeliszekrényemen lévő órám felé fordítottam a fejemet - reggel kilenc órát jelzett a kis készülék. Kipillantottam az ablakon is - az ég gyönyörű volt, még egy halvány napsugarat is láttam előbukkanni a felhők mögül. Aztán hirtelen, villámcsapás-szerűen hasított belém a felismerés:
|
3. fejezet – A vég kezdete |
Beth |
|
|
Csak sétáltam, megfeledkezve az egész világról, a gondjaimról… És persze megpróbáltam elterelni a figyelmemet Róla is - több-kevesebb sikerrel.
|
4. fejezet - Rettegett találkozás |
Beth |
|
|
Az eset után a napok monotonon, egyhangúan teltek – minden nap vártam, mikor talál rám Victoria. Vártam, mikor jön, hogy elvigyen, megöljön, vagy bármi más szörnyűséget tegyen velem. Persze a várakozás hatalmas félelemmel is társult, féltem a jövőtől, a fájdalomtól, és féltettem Charlie-t is.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…