1. fejezet - Kezdet |
Drusilla |
|
|
A nevem, Carlisle Cullen. Már több, mint 23 éve jöttem a világra 1640-ben, bár sokak szerint idősebbnek nézek ki a koromnál. A helyi pap fia vagyok. Apám jó ember, bár nagyon elfogult, hogyha vallásról van szó. Le sem tagadhatná, hogy vérbeli anglikán lelkipásztor. Tisztelem és szeretem apámat, de mostanában nagyon elszaladt vele a ló. Londonban élünk, mai apám szerint a bűnös lelkek fellegvára. Alapvetően nem vitatom, hogy mindent, amit tesz helyesnek gondol, de manapság már tényleg túlzásokban esik. Évek óta azzal foglalatoskodik, hogy elkapja és elpusztítsa az eretnek, bűnös lelkeket, akik szerinte boszorkányok, vérfarkasok és vámpírok. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, amit állít, de a módszerei egyre durvábbak lesznek. Szörnyű gyilkosságokat követett el a nép apám ítélete szerint. Amikor csak tehetem kerülöm az erőszakot, de minden áron be akar vezetni apám engem is a munkájába, hiszen mint a fia, az a dolgom, hogy támogassam és ha eljön az idő, akkor átvegyem a helyét. Nem érdekli, hogy én esetleg másra vágyom. Boldogan segítek az embereken bárhol és bármikor, de nem igazán áll szándékomban papi hivatást választani.
|
2. fejezet - Új élet |
Drusilla |
|
|
(Carlilse szemszöge)
A testem lángolt, mintha máglyán égetnének. Nem igazán értettem, hogy mi történik velem, csak azt tudtam, hogyha nem akarok valójában elégni ráadásul apám keze által, akkor most el kell innen tűnnöm, és lehetőség szerint senkinek sem szabad meglátnia, vagy meghallania, mivel most döbbentem rá, hogy fájdalmas üvöltések hagyják el a torkomat. Minden porcikám fájt, amikor megpróbáltam felállni, ami nem igazán sikerült, úgyhogy inkább kúszva tettem meg az utamat, de fogalmam sem volt róla, hogy hova bújjak. Már egy ideje másztam a mocskos földön, amikor megláttam egy nyitott pinceablakot. A ház meglehetősen elhanyagoltnak tűnt, ebből gondoltam, hogy nem lakja senki. Bemásztam az ablakon és orrfacsaró bűz csapta meg az orromat. Megpróbáltam körbenézni és megláttam a szag forrását, a pince tele volt rothadó krumplival. Az undoromat legyőzve odamásztam az erjedő élelemhez és magamra adagoltam belőle. Két okból is. Egyrészt jól esett a hideg, amit árasztott, ha sokat nem is, de egy kicsit enyhített a kínjaimon. Másrészről viszont, hogyha meg fogok halni, akkor itt senkit sem fog zavarni a szagom, miután elhagyom az élők világát.
|
3. fejezet - Vándorlás |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Sokáig éltem az erdőben. Egy egész évtizedre volt szükségem, hogy tökéletesen elsajátítsam az önkontroll képességét, hogy először egész napokra, majd hetekre is képes legyek a faluban maradni, úgy, hogy eszembe se jusson bántani másokat. Bár a folyamat lassú volt az emberi élet szempontjából, nekem nagyon hamar eltűnt ez az idő. Miután tökéletesen elsajátítottam az önuralmat elhatároztam, hogy beiratkozom az orvosira. Rájöttem, hogy ez a legjobb módja a vezeklésnek, és így számtalan emberi élet megmentője is lehetek. Nem voltam biztos benne, hogy ez lesz életem legjobb döntése, de valahogy mégis úgy éreztem, hogy helyesen cselekszem. Az elméleti részekkel nem voltak gondjaim, hiszen egyfolytában tudtam tanulni.
|
4. fejezet - Találkozás |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
1911-ben letelepedtem Columbusban, ami nagyon is kellemes helynek bizonyult. Egyrészt főorvosi állást kaptam éjszakai műszakban. Másrészt találtam egy nagyszerű kis házikót a város szélén, ami mellett közvetlenül ott volt az erdő, amiben általában senki nem járt, úgyhogy még fényes nappal a műszakom után is nyugodt szívvel mehettem vadászni. Tökéletes hely volt egy „vegetáriánus” vámpír számára. A cseppnyi örömömet csupán az feketítette be, hogy az emberek továbbra is ösztönösen ódzkodtak a közelségemtől. Annyi idő telt már el, és mégis még mindig babonásak a népek. Bárcsak el tudnék beszélgetni egyszer valakivel normálisan. A kórházban dolgozók bíznak bennem, és nem félnek tőlem, de általában annyira fáradtak az éjszakai műszak szüneteiben, hogy nem lehet velük értelmesen társalogni. Most is éppen a munkahelyemre igyekszem.
|
5. fejezet - A vég kezdete |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Annak ellenére, hogy balesetem volt, eltört a lábam, és most éppen mankóval bicegek az otthonom felé, úgy éreztem, hogy még soha nem voltam ennyire boldog. Tudtam is, hogy minek, vagyis kinek köszönhetem ezt a nagy jókedvet. Dr. Carlisle Cullen. Milyen kedves, és jóképű férfi, ráadásul még intelligens is. Lehet, hogy még kicsit fiatal vagyok hozzá képest, de akkor is nagyon boldog lennék, hogyha még találkoznánk. Szeretném jobban megismerni, bár szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy olyan remek ember, mint amilyennek elképzelem.
|
6. fejezet - Új élet, amit nem én akartam |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
- Hogy érti ezt apám? – kérdeztem döbbenten. Fogalmam sem volt, hogy mi történhetett és hogyan oldhatnám meg én a helyzetet. Hiszen én csak egy lány vagyok. Nem értek sok mindenhez a gyerekeken, a lovagláson és a hímzésen kívül, na meg egy kicsit a főzéshez. Vajon mit tehetnék én, hogyha apám sem tudja megoldani a helyzetet?
- Tudod, történt egy kis baleset az egyik gyárunkban – kezdett bele apám. – Igazság szerint nem is olyan kicsi. Az egyik alkalmazott nagyot hibázott, és tönkrement néhány nagyon fontos és drága gép.
- Te jó ég! – kiáltottam fel.
- Halkabban, az anyád nem tud róla – csitított apám.
- Miért nem mondta el neki? – vettem vissza a hangomból.
|
7. fejezet- Egy kis boldogság |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Dühösen rontottam be régi otthonomba, és azonnal apám dolgozószobája felé vettem az irányt. Legnagyobb örömömre minden jel szerint anyám nem volt itthon, mert nem láttam út közben és nem bukkant fel sehol. Ő jobb is, hogyha nem hallja meg ezt a beszélgetést. Abban biztos vagyok, hogy az ő keze nincs benne a dologban. Kopogás nélkül rontottam be apámhoz, aki meglepetten ugrott fel a székéből.
|
8. fejezet - Új élet |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Sokáig fogtam még Elisabeth ernyedt kezét, egyszerűen nem voltam képes csak így itt hagyni. Jobban a szívemhez nőtt ez a két ember, mint bárki, akivel az átváltozásom óta találkoztam. Kivéve persze Esmét, akire még ma is jól esik visszagondolni, még akkor is, hogyha csak egy pillanatra eszembe jut az a hét évvel ezelőtti rövid találkozás. Már hét éve, biztos vagyok benne, hogy most már férjes asszony, és talán gyermekei is vannak. Remélem boldog. Bár nekem is lehetne családom, valaki, akivel megoszthatom a mindennapokat, nem ez így nem igaz, akivel megoszthatom az örökkévalóságot. Talán ez a fiú lesz az, aki követi majd az én életmódomat, és hagyja, hogy fiamként szeressem.
|
9. fejezet - Már ketten vagyunk |
Drusilla |
|
|
(Edward szemszöge)
Élveztem a száguldást, de néhány dolog nem hagyott nyugodni. Miért mondta azt, amikor vadászni indultunk, hogy menjek nyugodtan, nincsenek emberek a közelben? Miért nem mentette meg az édesanyámat, ha már engem megmentett? De főleg, miért nem kérdezte meg, hogy akarom-e egyáltalán, hogy megmentsen? Mi értelme élnem, hogyha már nincs senkim? Néhány perc alatt a házban voltunk és leültünk a nappaliban, de nem szólaltunk meg. Igazából nem tudtam, hogy hol kezdjem, és a jelek szerint Dr. Cullen is elég tanácstalan volt ebben a kérdésben.
|
10. fejezet - Utazás I. |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Miután elbúcsúzott Edward az édesanyjától felpakoltuk a holminkat, majd útnak indultunk új lakhelyünk felé. Az út elég hosszúnak ígérkezett, de egyáltalán nem bántam, mivel nagyon szerettem utazni. Két – három nap alatt odaérünk. Már egy napja úton voltunk, amikor észrevettem, hogy Edward sűrűn a torkához kapja a kezét, mindezt próbálja úgy tenni, hogy ne vegyem észre, de egy idő után a vámpírok mindent észrevesznek
|
11. fejezet - Utazás II. |
Drusilla |
|
|
(Edward szemszöge)
Nagyon tetszett ez a képesség. Mókás volt hallani Carlisle zavarban levő gondolatait. Annyira aranyos volt, ahogy folyamatosan azon gondolkodott, hogy hogyan is tudná pontosan lemérni a képességemet, és hogyan tudnám kikapcsolni, kiknek a gondolatait hallom, vagy esetleg mindenkiét. Néha kissé pironkodva rám pillantott, hogy figyelem-e a gondolatmenetét.
|
12. fejezet - Önuralom, és egy kis boldogság |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
A ház csendes helyen volt és nagyon kellemes környezetben. A külsejét szépen felújították, de a belső részre már minden bizonnyal nem jutott idő, mert eléggé lepusztult volt. Bár ezt Edward nem is nagyon bánta. Elhatározta, hogy amíg én a kórházban vagyok, és neki itt kell rostokolnia, mivel még nem jött el az idő, hogy megpróbáljon emberek közé menni, meg fogja javítani a ház belső részét. Ugyan nem szorultak a szobák komoly javításokra, főleg takarításra, de akadt néhány valóban felújítandó bútor és padló felület. Edward pontos listával állt elő, hogy miket szerezzek majd be a nap végére.
|
13. fejezet - Újra együtt |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Már egy éve vége volt a háborúnak, amikor a férjem üzenetet küldött, hogy hamarosan haza érkezik. Volt egy olyan érzésem, hogy rosszhírű hölgyekkel múlatja az idejét szerte a világon és élvezi a függetlenségét, ami a távollétéből adódik, hiszen a környéken mindenki tisztában van vele, hogy nős ember, de távolabb már nem valószínű, hogy bárki is tudná. Őszintén szólva nem igazán tudtam bánni a dolgot. Amíg más nőkkel van, addig sem engem gyötör, és nekem erre a kis időre legalább viszonylag normális életem lehetett.
|
14. fejezet - Boldog idők |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Úsztam a boldogságtól, amikor hazaértem. Nagyon reméltem, hogy mindenki osztozni fog az örömömben. Anyám lelkesedésében nem kételkedtem már most sem, abban viszont igen, hogy mit fog szólni hozzá a férjem, és az apám. Bár most még az sem tudott volna rossz kedvre deríteni, hogyha ők nem örülnek neki.
|
15. fejezet - Végzetes döntés |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Már két napja szerethettem a fiamat úgy, hogy már nem a hasamban volt, és egyszerűen nem tudtam vele betelni, ahogy a család egyik tagja sem. Még Charles is egyre sűrűbben látogatott be hozzánk, hogy megnézze mi a helyzet. Minden nap boldogan dajkálta meg a fiát, és én örömmel néztem őket. Amióta teherbe estem minden más lett kettőnk között is. Nem mondanám, hogy szeretem, és hogy megbocsájtottam neki, de a fia okozta boldogságtól egészen elviselhetővé vált.
|
16. fejezet - Amikor minden megváltozott |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
A sötétségben minden könnyű volt, békés. Már nem érdekelt semmi, csak az, hogy végre eljöjjön értem a megváltó halál, amire annyira vágytam. Nem tudtam, hogy mi történik velem. Egy ideig azt gondoltam, hogy már átkeltem az életből a halálba, de akkor miért nem történik semmi. Nem látok, és nem hallok senkit sem. Nem így képzeltem el a másvilágot. A testem mozdulatlan, és ha akarna sem tudna még csak megrezdülni sem. Vajon, hogyha életemben eltörtem a gerincem a túlvilágon is béna maradok?
|
17. fejezet - Ébredés, és az első vadászat |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Amikor oldalra fordítottam a fejem, és megláttam őt, hirtelen azt sem tudtam, hogy mit tegyek, vagy mit mondjak. Fogalmam sem volt róla, hogy mi vagyok, vagy hol vagyok. Nem igazán tűnt, úgy, hogy ez már a pokol lenne, hiába éreztem úgy az elmúlt három napban, hogy már a sötétség legmélyebb bugyraiban kapom a büntetésem. Teljesen kizárt ugyanis, hogy ő pokolra jutott volna. Az egyetlen olyan férfi, aki őszintén segíteni akart, és jól bánt velem, pedig jóformán nem is ismert.
|
18. fejezet - Beszélgetések I. |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Még csak egy napja vagyok vámpír, de még mindig nem tudom elhinni. Ahhoz képest, hogy öngyilkos akartam lenni, most már egyáltalán nem bánom, hogy mégsem a terveim szerint alakulnak a dolgok. A kisfiam elvesztése továbbra is fáj természetesen, de Carlisle és Edward nagyon kedves velem. Könnyen el tudom képzelni, hogy egy napon Carlisle fogadott fiát én is a gyermekemnek tekinthetem, persze csak hogyha ő is akarja, mert nagyon illedelmes és fess fiatalember, amilyen a kis Charlie is lett volna.
|
19. fejezet - Beszélgetések II. |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Csendben ültünk már egy ideje. Igazából nem tudtam, hogy hogyan is kezdjek hozzá a mondanivalómhoz úgy, hogy nehogy félreértse. Hiszen természetesen nem kidobni akarom a házból, sőt, azt akarom, hogy maradjon, de mégis az övé a választás lehetősége. Tudnia kell, hogyha úgy dönt, hogy elhagy bennünket, akkor valószínűleg rászokik majd az emberi vérre, méghozzá nagyon gyorsan. Akármennyire is szelíd természet a szomja még egy ideig uralkodni fog felette.
|
20. fejezet - Baleset |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Lassan egy éve élek vámpírként, és egyre inkább megbarátkozom a helyzetemmel. Már rövid sétákat is tudok tenni a városban, persze csak kísérettel, de számomra ez így még élvezetesebb, hiszen nagyon szeretem Carlisle és Edward társaságát is. Mostanában furcsa érzésem van Carlisle közelében. Nagyon különös ez az egész. Edwardot egyértelműen a fiamként szeretem. Viszont Carlisle más. Azt hittem eleinte, hogy azért szeretem ennyire, mert megmentett és jól bánt velem, sőt, több, mint jól, de valahol a szívem mélyén tudom, hogy ez egy sokkal mélyebb érzés.
|
21. fejezet - Közös életünk kezdete |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Nem tellett sok időbe, hogy a házhoz érjek. Azonnal felszaladtam Esmével a szobájába, és finoman letettem az ágyra, majd mellé dőltem, és magamhoz húztam. Úgy gondoltam, hogy az a legjobb, hogyha várok, amíg egy kicsit megnyugszik, és csak azután beszélgetünk majd. Még nem nézett ki úgy, mint aki hajlandó meghallgatni az észérveket, amik mellette szólnak. Én is hibás vagyok. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen mélyen bejön az erdőbe egy turista, ha tudtam volna, hogy baj lehet, akkor nem hagytuk volna magára Edwarddal Esmét. Hiszen még alig egy éve, hogy átváltoztattam. Lassan alábbhagyott a sírása, úgyhogy úgy döntöttem, itt az idő.
|
22. fejezet - Újrakezdés |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
A „baleset” utáni néhány nap nagyon nehéz volt. Nehezen tudtam megbirkózni bűntudatommal. Különösen olyankor, amikor egyedül voltam a házban. Mondjuk ilyen, csak nagyon elvétve fordult elő. Pontosabban csak egyszer, egy negyed órára, de annyi idő is elég volt ahhoz, hogy teljesen magam alá zuhanjak. Carlisle, ahogy ígérte kiderítette, hogy ki volt a férfi, akit meggyilkoltam. Egy kedves idős úr volt, aki néhány hónapja veszítette el a feleségét. Rokonai sem voltak, úgyhogy mindenki öngyilkosságnak titulálta a dolgot, a felesége elvesztése miatt.
|
23. fejezet - Új cél |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Az egész éjszakát a szirten töltöttük, és én nagyon élveztem, hogy csak örülünk, hogy együtt vagyunk. Nem kellettek a szavak, vagy a tettek. Egyszerűen, csak tudtam, hogy minden így helyes, és így jó. Tökéletesen összeillettünk. Soha nem gondoltam, hogy egyszer majd valaki ennyire kiegészít engem. Hiszen ez nem mindennapi. Legalábbis azt hiszem. Nincs sok tapasztalatom, de nem hiszen, hogy sokan vannak még olyan boldogok a földön, mint amilyen én vagyok. Leszámítva a vérszomjat, de Carlisle újra és újra bebizonyítja, hogy azt is tudom kezelni. Már hajnalodott, amikor úgy határoztunk, hogy visszatérünk a házba. Imádtam ott lenni. Annyira csodálatos hely volt.
|
24. fejezet - Felhőtlen boldogság |
Drusilla |
|
|
(Esme szegszöge)
Már több hónapja minden gond nélkül járok az iskolába, és egyszerűen imádom. A tervezés, a kézműves munka. Egyszerűen mindent imádok a tanulmányaimban. Carlisle és Edward pedig boldogan figyelik, ahogy a ház egyre inkább tele van a műveimmel, és legnagyobb örömömre egyáltalán nem bánják. Most is itthon ügyködöm. A legújabb elrendezést próbálom ki a nappalinkon, de ez valahogy nem annyira tetszik. Azt hiszem, hogy klasszikus elhelyezés párti leszek. Vissza is rendeztem a nappalit, még azelőtt, hogy a fiúk megérkeztek volna. Így sokkal jobb. Elégedetten ültem le a kanapéra, amikor belépett kedvesem, és Edward.
|
25. fejezet - Előkészületek |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
A két nap, amit Edward vadászattal töltött, hamar elszállt Carlisle karjaiban, úgyhogy igazság szerint bármennyire is szégyellem magam, de be kell vallanom, hogy észre sem vettük, amikor fiunk megérkezett, így elég kínos szituáció kerekedett ki a dologból. Ugyanis Edward elkövette azt a hibát, hogy csak úgy benyitott, anélkül, hogy figyelte volna a gondolatokat. Nem haragudtunk rá, hiszen nem az ő hibája volt, ami történt. Nekünk kellett volna figyelnünk, hiszen tudtuk, hogy ma érkezik haza, de Carlisle karjaiban nehéz másra koncentrálni.
|
26. fejezet - Az esküvő előtti napok I. |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Miután hazaértem a régi szobámba osontam be a ruhámmal együtt, mert nem akartam, hogy bárki is meglássa a nagy nap előtt. Bár, végül is Edward láthatta volna, de azt viszont semmiképpen sem akartam, hogy Carlisle véletlenül is megpillantsa még idő előtt. Bár a kis babonát betartottam az első esküvőm előtt is, és borzalmas volt az a házasság. Kicsit ideges is voltam, emiatt a férjhez menetel miatt. Végső soron Charles is nagyon rendes volt velem addig, amíg a felesége nem lettem. Most komolyan ezen gondolkozom? Kérdeztem magamtól.
|
27. fejezet - Az esküvő előtti napok II. |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Már eléggé fáradt voltam. Nem testileg természetesen, inkább szellemileg. Nem számítottam rá, hogy pont most fog kitörni egy járvány. Szerettem volna korán hazaérni, mert ha minden igaz, akkor ma érkeznek meg a barátaink, és illő lenne nekem bemutatni Esmét, de sajnos ez a jelek szerint nem fog sikerülni. Még jó, hogy Edward otthon van. Legalább szerelmemnek nem kell egyedül fogadnia a vendégeket. Nem mintha nem lenne tökéletes háziasszony, de azért biztosan feszélyezve érezné magát, hogyha egyszer csak beállítana hozzá öt vámpír és ő azt sem tudja, hogy ki kicsoda.
- Dr. Cullen, új betegek érkeznek – kukkantott be az irodámba a főnővér.
- Azonnal megyek, Sylvia – mosolyogtam rá, mire a szíve meglódult, és sietve elhagyta a szobámat.
|
28. fejezet - Utolsó simítások |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Annak ellenére, hogy csak délelőttre voltam beosztva, és egy vámpír számára repül az idő, kivételesen már azt hittem, hogy soha nem lesz vége a műszakomnak. Általában imádok itt lenni, de most az esküvő miatt egészen szokatlan izgalom kerekedett felül rajtam. A sok beteg miatt azonban nem akartam szabadságot kivenni, ráadásul pedig holnaptól számítva két hétig egyébként is nászúton leszek. Illetve a kórházban úgy tudják, hogy vakáción, mert nem gondoltam volna helyesnek, hogyha a munkahelyemen idő előtt megtudják, hogy megnősülök, mert akkor illő lett volna vendégeket fogadnom, amit nem akartam. Hiszen ez mégiscsak egy vámpíresküvő. Tény, hogy mind vegetáriánusok vagyunk, de azért történhettek volna balesetek, és akkor már megint költözhetnénk tovább, de ami a legrosszabb, bárki megsérülhetett volna egy apró kis vágás miatt.
|
29. fejezt - A várva várt nap |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
A leánybúcsú nagyon is kellemes volt, de én már csak a közelgő esküvőmre tudtam koncentrálni. Annyira vártam már, és mégis egy kicsit féltem tőle. Furcsa volt az egész, de mégis annyira izgalmas. Az életem gyökerestől felfordult, de egyértelműen jó értelemben. Bár egy dologban teljesen biztos voltam. Carlisle Cullenért érdemes volt vámpírrá változni, még akkor is, hogyha soha nem lehet már vérszerinti gyermekem. Edward kárpótol sok tekintetben ezért a veszteségért, és ez így tökéletesen megfelel.
|
30. fejezet - A meglepetés |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Miután felvettem a fekete szmokingot, amit külön erre az alkalomra vásároltam lementem a nappaliba, ahol a ceremónia lesz. Eleazar már ott várt rám. Edward pedig széles mosoly kíséretében felment Esméért, hogy az oltárhoz kísérhesse.
|
31. fejezet - Esme Island 1. |
Drusilla |
|
|
Annyira csodálatos volt a nászutunk már most. Mindig is szerettem volna kipróbálni a hajókázást, és Carlisle erre egy igazi hajóútra hoz. Nagyon élveztem mindegy egyes pillanatát a helyzetnek. Azt hittem, hogy ennél jobb már nem is lehet, amikor szerelmem megszólított.
|
32. fejezet - Esme Island 2. |
Drusilla |
|
|
Csodálatos volt az első két napunk szerelmem szigetén. Olyan régóta vágytam már rá, hogy legyen valaki, akit szerelemmel szerethessek, és egy örökkévalóságra magam mellett tudhassak. Most pedig, hogy itt fekszik a karjaimban, és lágyan cirógatja a mellkasomat, mégis alig merem elhinni. Túl szép, hogy igaz legyen. Minden túl tökéletes. Mindig ilyenkor romlik el valami.
|
33. fejezet - Esme Island 3. |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Nagyon izgatott voltam amiatt, hogy mit fog szólni a barlangunkhoz, és a meglepetésemhez. Még soha nem próbáltam meg boldoggá tenni egy nőt, ráadásul Esme nem egy nő volt, hanem a nő. A feleségem, a szerelmem, életem értelme, és még hosszan sorolhatnám. Ilyenkor, amikor ideges vagyok egy meglepetés miatt egy kicsit sajnálom, hogy nincsenek ilyen téren tapasztalataim. Bár bizonyos szinten büszke is vagyok rá, hogy nem csapongtam, és hogy ezeket a szép élményeket az igaz szerelmemmel van alkalmam átélni. Így azért mégis csak romantikusabb a helyzet.
|
34. fejezet - Esme Island 4. |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Életem legszebb időszaka ez a mostani. Itt vagyunk a gyönyörűen feldíszített barlangban, és összebújva fekszünk a puha párnák és takarók ölelésében. Ennél tökéletesebb éjszakát el sem tudtam volna képzelni. Ráadásul Esmének még sokkal jobban tetszett, mint remélni mertem. Annyira jó volt, hogy hasonló szemléleteket vallottunk a meglepetésekről. Hiszen, én is az egyszerű és romantikus kényeztetés híve voltam, ahogy a jelek szerint Esme is.
|
35. fejezet - Karnevál |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Nagyon izgatott voltam, amikor megérkeztünk Rióba, mert Carlisle azt mondta, hogy most is van egy karnevál. Már többször is hallottam az itteni nagy eseményekről, és álmomban sem mertem volna gondolni, hogy egyszer alkalmam nyílik részt venni is egyben. Igaz, hogy ez nem az igazi nagy karnevál, de attól még az élmény nem lesz kisebb.
|
36. fejezet - Visszatérés a szigetre |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Miután Demetri és a vámpírlány eltűnt a jelek szerint véglegesen a mulatságról, újra belemerültünk az itteni táncstílus rejtelmeiben. A helyiek annyira értékelték az igyekezetünket, hogy egy-egy fejdíszt is kaptunk tőlük emlékbe. Carlisle úgy fordította le a mondanivalójukat a számomra, hogy „ahhoz képest, hogy nem ide valósiak vagyunk nem is csináljuk rosszul.” Szerelmem szerint ez hatalmas dicséret. Felér egy azzal, mintha azt mondták volna, hogy szinte már őslakosként táncoltunk a tömegben.
|
37. fejezet - Búcsú a szigettől |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Ez az utolsó napunk és éjjelünk a szigeten. Igazság szerint az egyik részem nagyon szeretne maradni, míg a másik már hazamenne, hogy újra együtt legyen a kis családunk. Már hiányzik a fiam. Tudom, hogy nem a saját vérem, az agyam tisztában van vele, de a szívem a sajátjának érzi, és azt hiszem, hogy ez így is van rendjén. A mai nap még csak kettőnkké, de holnaptól újra figyelnünk kell a fiunkra is. Tudom, hogy már felnőtt férfi, de azért még szüksége van ránk. Legalábbis nagyon remélem.
|
38. fejezet - Kétségek |
Drusilla |
|
|
(Edward szemszöge)
Esme és Carlisle már néhány hete visszaértek a nászútról, és én azt hittem, hogy a hazatérésükkel el fognak tűnni a fejemből a kétség szikrái is. Amíg nem voltak itthon, és egyedül voltam, sokat gondolkodtam a létünkről, és gyakran bejártam a városba is. Carlisle és én az utazásaink során gyakran találkoztunk nomád vámpírokkal, és ők mind természetellenesnek tartották Carlisle elveit.
|
39. fejezet - Hiány |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Szinte időm sem volt felocsúdni a ténytől, hogy Edward kételkedik az életmódunk helyességében, és már el is tűnt az életünkből. Azt hiszem, hogy még magamhoz sem tértem teljesen. A minap még beszélgettünk a kétségeiről, aztán váratlanul kiborult, kiabálni kezdett, és elrohant.
|
40. fejezet - Önzetlenség |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Már alig vártam, hogy találkozzam a gyerekekkel az árvaházban, és az már csak egy hatalmas plusz volt, hogy ezúttal Carlisle is velem tartott. Azonban amikor ténylegesen is odaértünk megtorpantam. Vajon milyen lesz most találkozni a gyerekekkel, utána pedig hazamenni az üres házba, ahol nem vár ránk fogadott fiunk.
|
41. fejezet - Dilemmák |
Drusilla |
|
|
(Edward szemszöge)
Már egy hete, hogy feldúltan távoztam otthonról. Talán egy kicsit túlságosan is durva voltam. Ezt sem Carlisle, sem pedig Esme nem érdemelte meg, hiszen az új életemben már ők lettek a családom, de akkor is tudnom kell, hogy mi a különbség a normális vámpírlét, és a vegetáriánus életmód között. Hogyan lehetnék biztos benne, hogy mi cselekszünk helyesen, hogyha nem ismerjük az érem másik oldalát? Hiszen az éremnek mindig két oldala van.
|
42. fejezet - Döntések |
Drusilla |
|
|
(Edward szemszöge)
Nem tellett sok időbe, hogy elérjem Európát, és kíváncsian vetettem magam az őshaza látványosságaiba. Először Angliát, Skóciát és Írországot vettem szemügyre. Imádtam mindegyik helyet. Bár volt néhány hely, ahol kifejezetten nem kedveltek engem. A babonásabb kis városokban, mint például az állítólagos szörny lakhelyéül szolgáló Loch Ness környékén mindenkin látszott, hogy ők igenis tudják, de legalábbis hiszik, hogy vámpír vagyok. Skóciában valami elátkozott férfinak gondoltak, akit az ősi szellemek bűntettek meg hűtlenségéért. Jókat mosolyogtam ezeken az elméleteken.
|
43. fejezet - Újrakezdés |
Drusilla |
|
|
(Edward szemszöge)
Három hónap. Ennyi ideje vagyok újra Amerikában, és ennyi ideje nem öltem meg egyetlen embert sem, bár a visszaszokás sokkal nehezebb volt, mint hittem. Amíg nem kóstoltam emberi vért sokkal kisebb volt a kísértés rá, hogy megtegyem, de most, hogy tudom a különbséget az állatok és az emberek vére között már egészen más a helyzet.
|
44. fejezet - Meglepetés |
Drusilla |
|
|
(Edward szemszöge)
Egy év. Ennyi idő telt el azóta, hogy visszatértem, és újra a családommal vagyok, de valahogy már semmi nem a régi, és ezt csakis magamnak köszönhetem. Hiszen nekem kellett elmenni puszta kíváncsiságból. Maradtam volna ott, ahol voltam. Nem értem el vele semmit sem. Az emberek közelsége még ennyi idő távlatából is zavaró, pedig mielőtt elmentem szinte már fel sem tűnt, hogy ég a torkom. Esme folyton azon aggódik, hogy nehogy meggondoljam magam és elmenjek, ráadásul fél, hogy magányos vagyok, még akkor is, ha ők mellettem vannak.
|
45. fejezet - Ha menni kell... |
Drusilla |
|
|
(Esme szemszöge)
Amióta Edward megkapta a zongorát egyre kiegyensúlyozottabb, és azt hiszem, hogy boldogabb is. Nagyon örültem neki, hogy Carlisle megmentette ezt a darabot Edward régi életéből. Hiszen biztosan sok dolog volt, amit hiányolnia kellett a múltjából. Tudom, hogy milyen érzés mindent magunk mögött hagyni. Ahogy Carlisle is tudja, hiszen neki is csak a kereszt maradt meg az édesapjától, amit maga az apja faragott ki. Csekély is emlék, de annál értékesebb a tulajdonosa számára.
|
46. fejezet - Rochester |
Drusilla |
|
|
(Edward szemszöge)
Esme nagyon lelkes volt, hogy ő maga rendezheti be az új házunkat, és el kellett ismernem, hogy tényleg nagyon tehetséges. A nappaliba minden bútort úgy választott meg, hogy színben és stílusban is tökéletesen harmonizáljanak a zongorámmal. A hálószobájukat a vörös különböző árnyalataiba burkolta, ami kölcsönzött némi meghitt erotikát az egész helyiségnek.
|
47. fejezet - Az igazi Rosalie Hale |
Drusilla |
|
|
(Rosalie szemszöge)
Csodálatos volt az este. Royce remek táncos, Edward Cullen pedig fantasztikus zongorajátékkal adta a ritmust a lábunk alá. Ahhoz képest, hogy el sem akartam jönni az estélyre, még soha életemben nem éreztem ilyen jól magam egy mulatságon sem. Egész éjjel táncoltunk, és fogadtuk a gratulációkat. Majd hajnalban vőlegényem a saját hintóját fuvarozott haza engem. Amint a kapunk előtt megállt a hintó Royce rám mosolygott, majd közelebb hajolt hozzám.
|
48. fejezet - Vég, és kezdet |
Drusilla |
|
|
(Rosalie szemszöge)
Sokkal hidegebb volt az este, mint ami ilyenkor normális. Gondoltam, miközben hazafelé igyekeztem. Még jó, hogy csináltattam bolerót a menyasszonyi ruhámhoz, bár ha ilyen idő lesz, akkor azt hiszem, hogy még egy bunda is el kellene. Várok még egy-két napot, azután pedig, ha nem fordult jobbra az időjárás, akkor veszek egy fehér bundát. Teljesen lefoglalták a gondolataimat az esküvőm körüli elintéznivalók, így fel sem tűnt, hogy reflexből a rövidebb utat választottam hazafelé, ami sötétebb sikátorokon át vezet.
|
49. fejezet - Egy új élet küszöbén |
Drusilla |
|
|
(Rosalie szemszöge)
Amikor az, aki megvizsgált felemelt, és elindult velem, már éppen kezdett múlni a fájdalmam. Egyre zsibbadtabb voltam, és már alig vártam, hogy magába szippantson a gondtalan sötétség, de aztán hirtelen éles fájdalom nyílalt a nyakamba, a csuklóimba, és a bokáimba. Olyan volt, mintha tüzes vassal kínoznának éppen. Miért hozott ide, hogyha csak még tovább akarja fokozni a kínjaimat? Azt hittem, hogy segíteni akar rajtam. Meg akarok halni. Nem akarok több kínt, több fájdalmat. Mindenem égett, és egyre forróbb lett. Ha már a pokolra kell jutnom, akkor legalább gyorsan távozzak, mert ez csak a pokol tüze lehet. Más nem ilyen forró.
|
50. fejezet - Család |
Drusilla |
|
|
(Rosalie szemszöge)
Csak engedelmesen rohantam Carlisle és Edward után. Majd hirtelen valami nagyon kellemes illat csapta meg az orromat. Azonnal utána akartam eredni, de Edward és Carlisle megakadályoztak benne. Most meg mi a fene van? Azt mondták, hogy ösztönösen cselekedjek, akkor most miért kellett megállítani? Szomjas vagyok, vagy mi.
|
51. fejezet |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Már öt napja él velünk Rosalie, és az emberek kezdenek felhagyni a keresésével is. Szerencsére eszükbe sem jutott igazán, hogy a házunk környékén keressék, bár tény, hogy mi elég messze vagyunk már az eltűnése helyszínétől, hiszen Vera a barátnője készségesen tett vallomást arról, hogy náluk töltötte a lány az estét, és onnan egyenesen hazaindult. Tehát logikusan senki sem kereste őt az erdő irányába.
|
52. fejezet - Utolsó napok Rochesterben 1. |
Drusilla |
|
|
(Edward szemszöge)
Amint mindent megbeszéltem fogadott apámmal, és a lányok is visszaértek a vadászatról, Esme és Carlisle azonnal elhagyták a házat, és elég messzire mentek ahhoz is, hogy csak a saját és Rosalie gondolatait halljam. Hálás voltam nekik, amiért ilyen diszkréten elég távol mentek ehhez a beszélgetéshez, és ha Rosalie is megtudja majd, hogy miért ment el hirtelen mindenki, akkor ő is hálás lesz ezért a figyelmességért.
|
53. fejezet - Utolsó napok Rochesterben 2. |
Drusilla |
|
|
(Rosalie szemszöge)
Egész nap csak gondolkodtam azon, amit Edward és Esme is mondott nekem. Azt mondták, hogy a gyilkosságok szörnyű bűntudattal párosulnak, de bennem egy szemernyi megbánás sem volt. Nem tudtam sajnálni azokat a férfiakat, akik tönkretették az életemet és megöltek. Miért bánnám meg, hogy véget vetettem néhány mocskos vadállat életének? Már csak egyetlen egy gyilkosság van hátra, de ez nem fog olyan könnyen menni, mint a többi. Sokkal, de sokkal tovább fogom kínozni Royce testét és idegeit egyaránt.
|
54. fejezet - Régi-új otthon |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Elérkezett az indulásunk napja. Nagyon kedveltem Rochestert, mert az emberek a másságunk helyett az arroganciájukkal voltak elfoglalva, így eszükbe sem jutott, hogy féljenek tőlünk. Bár Esme természetesen tökéletesen elbűvölte a társaságot, mint mindig mindenkit. Büszkén is hordoztam a karomon az én gyönyörű, és tökéletes feleségemet.
|
55. fejezet - Nehéz idők |
Drusilla |
|
|
(Rosalie szemszöge)
Már lassan egy éve vámpírként tengetem a napjaimat, de nem igazán lett könnyebb. Tennessee kellemes hely, de nem nagyon vagyok oda ezért a nagyon is vidéki életért. Bár teljesen mindegy, mivel emberek közé úgy sem mehetek, tehát a városi séta eleve ki van zárva az életemből, a hegyi bolyongást pedig már unom.
|
56. fejezet - Szép napok |
Drusilla |
|
|
(Carlisle szemszöge)
Másfél hét. Ennyi idő telt el azóta, hogy Rosalie végre visszatért az életbe, legalábbis, most már nem közömbös minden, és mindenki iránt. Esme úszik a boldogságban, ahogy én is. Végre magához tért a lányunk is. Tény, hogy vámpírrá válni hatalmas trauma bárkinek, nemhogy egy fiatal lánynak, aki előtt még ott volt a boldog élet, az anyaság, és még rengeteg földi öröm, ami vámpírként nem lehetséges, vagy jelentősen korlátozott, de ha már így alakult, akkor meg kell valahogy barátkoznia a helyzettel. Hogyha csak aznap este nem túlórázom, mint mindig, akkor megmenthettem volna, de azzal, hogy mi lett volna, ha… már késő foglalkozni. Ezen a helyzeten már senki sem változtathat.
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Tovább…