(Esme szemszöge) 

Miután hazaértem a régi szobámba osontam be a ruhámmal együtt, mert nem akartam, hogy bárki is meglássa a nagy nap előtt. Bár, végül is Edward láthatta volna, de azt viszont semmiképpen sem akartam, hogy Carlisle véletlenül is megpillantsa még idő előtt. Bár a kis babonát betartottam az első esküvőm előtt is, és borzalmas volt az a házasság. Kicsit ideges is voltam, emiatt a férjhez menetel miatt. Végső soron Charles is nagyon rendes volt velem addig, amíg a felesége nem lettem. Most komolyan ezen gondolkozom? Kérdeztem magamtól. Micsoda hülyeség, hiszen Carlisle teljesen más, mint az emberi férjem volt. Ő még egy légynek sem tudna ártani, még az állatokat is sajnálja, amiket a szomjúság miatt elpusztít. Azonnal ki kell vernem a buta aggályaimat a fejemből. Talán csak azért vagyok ideges, mert vészesen közeledik a nagy nap, és rajtam lázas izgalom lett úrrá, ami egy kicsit összezavart. Végül is az első menyegzőm kényszerből volt, de ez most egészen más lesz. Ezt én akarom, és szerelemből fogom kimondani az igent, nem pedig egy hazugság miatt, amit apám hintett el a fejemben. Várjunk csak. Ki fog az oltárhoz kísérni? Vajon Edward elvállalná, hogy átadjon engem a szerelmemnek? Ő az egyetlen, aki szóba jöhet.

• Szia – lépett be a szobámba fiam. – Gyorsan végeztél.
• Szia – mosolyogtam rá. – Igen, mert gyorsan megtaláltam azt, amit kerestem – mondtam büszkén.
• Az nagyon jó – mosolyodott el Edward is. – Egyébként miért gubbasztasz megint a szobádban? Megint terveket rajzolsz? – kérdezte, mintha nem tudná, hogy csak ültem itt a gondolataimba merülve.
• Jól van, tudom, hogy csak ücsörögtél, de gondoltam, hogy tetszeni fog, hogyha beszélgetni próbálok, és nem csak válaszolok a gondolataidra – magyarázkodott Edward.
• Ez igazán kedves tőled. Jó beszélgetni – mondtam vidáman. Tényleg jó néha, hogy nem válaszol a gondolatokra. Így azért élvezetesebb a társalgás.
• Szóval, kérdezni akartál tőlem valamit – húzta féloldalas mosolyra a száját.
• Igen, ez valóban így van – kezdtem bele. – Tehát, megtisztelnél azzal, hogy az oltárhoz kísérsz, fiam? – kérdeztem reménykedve.
• A legnagyobb örömmel – bólintott, majd előttem termett és megölelt.
• Köszönöm – mondtam meghatottan.
• Nem, én köszönöm. Megtiszteltetésnek veszem, hogy engem választottál – mondta őszintén. – Egyébként Carlisle mikor jön haza? – kérdezte kíváncsian.
• Nem tudom, de azt hiszem, hogy ma csak estig van benn, és nem éjszakázik – gondolkodtam el. – Mostanában egy kicsit kusza a beosztása, mert valami járvány van, és az orvosok lebetegszenek, de ugye Carlisle nem tud, így elvállal annyi munkát, amennyit csak tud úgy, hogy még ne legyen feltűnő.
• Értem, akkor ezért nem láttam reggel tisztán a gondolatai között, hogy mikor is jön. Próbálta beosztani a napját, de nem igazán sikerült. Ezek szerint azért, mert ő maga sem tudta, hogy mi lesz pontosan – gondolkodott el Edward.
• Nem baj, addig is elleszünk ketten – mondtam boldogan. – Már úgyis olyan régen töltöttünk huzamosabb időt kettesben.
• Igen, már régen volt délelőtt – kuncogott fel fiam. – Sajnos el kell, hogy keserítselek, mert néhány pillanat múlva kopogtat az ajtónkon a Denali klán – tette még hozzá.
• Honnan tudod? Még nem érzek idegen illatokat – néztem rá döbbenten.
• Illatot nem, de Tanya fülsértő gondolatai már itt vannak – fintorgott Edward.
• Csak nem tetszel neki? – kérdeztem kuncogva. – Úgy látom, hogy viszonzatlan a szerelem. Hány vámpírlány szívét törted már össze, te lovag?
• Mióta tetszik ilyen viccesnek lenni? – nézett rám Edward morcosan.
• Ezek szerint ráhibáztam – állapítottam meg.
• Tanyának mindig is tetszettem, és ne értsd félre, nagyon szép, de valahogy nem ő az igazi. Így pedig nem akarok kapcsolatot kezdeni vele. Nem lenne helyes – mondta komolyan.
• Ebben teljes mértékben igazad van – bólogattam hevesen. – Azért légy hozzá kedves, hogyha kérhetem – tettem még hozzá.
• Tanya nagyon jó barátom, úgyhogy ne izgulj. Csak néha kicsit sok, amikor elgondolkozik, hogy mi mindent csinálhatnák együtt. Tudod, ő csak gondolja, és tetszik neki, de nekem megjelenik a szemem előtt is a kép, amit elképzel – mondta Edward komolyan. – Nehéz helyzet, de azért nem mondanék le a barátságáról semmiképpen sem – fűzte még hozzá, majd kopogást hallottunk az ajtó felöl.

Azonnal lesiettem az emeletről és udvarias házigazdaként mosolyogva ajtót nyitottam, és beinvitáltam a kedves vendégeket.

• Jó napot, biztos ti vagytok a Denalik – mondtam kedvesen, mire mind rám mosolyogtak.
• Valóban mi vagyunk azok – mosolygott rám egy férfi. – Én vagyok Eleazar, mellettem Carmen, és Tanya – mutatott a két lányra. – Ők pedig Kate és Irina – mutatta be a másik két lányt is a hátuk mögött. –
• Én pedig Esme vagyok – mutatkoztam be. – Nagyon örülök, hogy végre találkozunk. Fáradjanak beljebb – mondtam kedvesen, és még szélesebbre tártam az ajtót.
• Köszönjük. Lehetne, hogy tegeződjünk? – kérdezték mosolyogva.
• Oh, persze. Elnézést, csak nem akartam udvariatlan lenni – magyarázkodtam.
• Ugyan, nem történt semmi – legyintettek. – A többiek is itthon vannak? – kérdezte Tanya reménykedve. Hát persze, Edwardra kíváncsi.
• Sziasztok! – jelent meg fiam a lépcső tetején. – Milyen utatok volt? – kérdezte kedvesen.
• Remek, hamar ideértünk, és már egyébként is olyan régen találkoztunk – szökkent oda Tanya, és azonnal szoros ölelésbe zárta Edwardot. – Már hiányoltunk titeket. Soha nem jöttök el látogatóba – mondta Tanya fejcsóválva.
• Mintha ti olyan nagyon sűrűn jönnétek hozzánk – forgatta meg a szemeit Edward.
• Jól van, igazad van – adta meg magát a lány.
• Szóval, Esme. Segíthetünk valamiben az esküvő kapcsán? – kérdezte Carmen mosolyogva. Nagyon kedvesek voltak mind.
• Hát igazából még nincsenek koszorúslányaim, úgyhogy ha lenne kedvetek, akkor nagyon örülnék neki, hogyha elvállalnátok – mondtam kicsit bizonytalanul.
• Én nagyon szívesen – mondta Kate lelkesen.
• Én is boldogan leszek koszorúslány – mosolyodott el Irina és Tanya is.
• Köszönöm szépen lányok. Na és te Carmen? – fordultam most felé.
• Hogyha tényleg szeretnéd, akkor nagyon szívesen – válaszolta Carmen.
• Ez fantasztikus – mondtam boldogan.

Betessékeltem vendégeinket a nappaliba a kanapéhoz és a fotelekhez, majd önfeledt beszélgetésbe kezdünk. Mindent meg akartam tudni erről a családról, amit csak lehetett, és ők boldogan meséltek az életükről. A fájdalmas részeket egy kicsit megcenzúrázták, ez érezhető volt, de nem is akartam őket ilyen témákról faggatni, hiszen elveszítették az édesanyjukat, és ez bizony szörnyű veszteség lehetett a lányok számára. Még jó, hogy Carlisle segített nekik átvészelni azt az időszakot. Bárcsak már akkor is velük lehettem volna. Talán én is enyhíthettem volna a fájdalmaikon.

• Hihetetlen képességed van, vámpírnál még nem tapasztaltam ilyet – szakított ki Eleazar hangja a gondolataimból.
• Tessék? Nekem nincs képességem – ráztam meg a fejem. Hiszen már több, mint egy ideje vámpír vagyok, és semmilyen különleges dolog nem mutatkozott velem kapcsolatosan.
• Oh, dehogy nincs, csak természetesnek veszitek – válaszolta újdonsült kedves barátom.
• Beavatnál engem is, hogy mi az? – kérdeztem kíváncsian.
• Természetesen, bár szerintem ez egyértelmű. Határtalan szeretet van benned, és ez nem véletlen. Már valószínűleg emberként is megvolt benned ez a képesség, de ez felerősödött az átváltozásod által. Nagyon különleges vagy, nem csodálom, hogy Carlisle teljesen beléd habarodott – mosolygott rám Eleazar kedvesen. – Nagyon jó párosítás vagytok. Határtalan szeretet, és végtelen önuralom. Az biztos, hogy egy örökkévalóság alatt nem lesztek képesek egyszer sem összeveszni – mondta komolyan. – Mindketten túl szelíd természetűek vagytok a fajta hagyományos tagjaihoz képest. Ez csodálatos dolog.
• Köszönöm – mondtam lesütött szemekkel. Egy kicsit zavarba hozott ez a sok dicséret.
• Mindjárt itt lesz, Carlisle – vetette közbe Edward. – Már hallom a gondolatait.
• Ez remek – örvendezett Eleazar. – Már olyan régen volt alkalmam egy jót beszélgetni vele. Remélem nem haragszol Esme, hogyha elrabolom a vőlegényt néhány órára – nézett rám kedvesen.
• Ugyan, dehogy, érezzétek jól magatokat – legyintettem. Hogyha Carlisle boldog, akkor én is az vagyok. Biztos szívesen váltana pár szót az egyik régi barátjával.
• Sziasztok – lépett be szerelmem mosolyogva. – Már az erdő közepétől éreztem az illatotokat. Korábban érkeztetek. Sajnálom, hogy nem voltam itthon, de a kórházban kiütött egy kisebb járvány, és be kellett segítenem.
• Ugyan, semmi baj – lépett elé Eleazar. – Örülök, hogy újra találkozunk, barátom. Fantasztikus nő a menyasszonyod, rendkívüli képességgel, úgyhogy becsüld meg – intette játékosan.
• Tudom, hogy kivételes nő, ne aggódj, vigyázni fogok rá – mondta kedvesem, mire én odaléptem mellé, ő pedig magához húzott és gyors puszit nyomott a számra. – Milyen képességed van egyébként? – kérdezte kíváncsian. Én csak megcsóváltam a fejem. Nem bírja visszatartani a benne rejtőző tudóst.
• Eleazar szerint, határtalan szeretetem van – mondtam büszkén.
• Oh, sejthettem volna – bólintott Carlisle. – Már emberként is megmutatkozott benne, hogy milyen törődő és gyengéd teremtés – mondta szerelmem büszkén.
• Várjunk csak – vágott közbe Carmen. – Ti már akkor is ismertétek egymást, amikor Esme még ember volt? – kérdezte kíváncsian. – Mármint azelőtt, hogy átváltoztattad volna?
• Igen, egyszer találkoztunk – mondtam és az arcom megint bizseregni kezdett. – Eltörtem a lábam, és Carlisle volt az, aki ellátott engem. Hozzáteszem, hogy nagyszerűen – mosolyogtam rá szerelmemre.
• Te voltál a legkedvesebb betegem – simogatta meg az arcom.
• Ez annyira romantikus – mondta Kate meghatottan. – Már akkor beleszeretettek egymásba, igaz?
• Tulajdonképpen, igen – válaszoltam őszintén. Miért is hazudnék? Soha nem tudtam kiverni a fejemből Carlisle-t.
• Azt hiszem, hogy nagy beszélgetés jön – szökkent mellém Carmen és Kate. – Nagyon kíváncsiak vagyunk az egész történetre – ragadtak karon, és az emelet felé kezdtek húzni, Irina pedig követett minket.

Eleazar és Carlisle pedig helyet foglalt a nappaliban, míg Edward kiment a házból sétálni, Tanya pedig nem túl meglepő fordulatként vele tartott. Tanya nagyon szép nő volt, és a jelek szerint kedves is, de minden arra mutatott, hogy Edward semmiféle gyengéd érzelmet nem táplál az irányába. Szegény lány hiába próbálkozik. Bár ki tudja, talán egyszer fiam meggondolja magát. Örülnék, hogyha ő is megtalálná a párját, és olyan boldog lenne, mint én vagyok.

Az nap hátralévő  részét, pontosabban az éjszakát a három lánnyal töltöttem. Elmeséltem életem történetét, itt-ott egy picit megcenzúrázva, és készségesen válaszoltam a kérdéseikre is. Miután már úgy érezték, hogy mindent tudnak rólam, amire kíváncsiak én következtem. Feltettem a kérdéseimet, és ezáltal én is nagyon jól megismertem őket. Nekik is nehéz életük volt, de remekül helytálltak minden helyzetben. Már most úgy tekintettem rájuk, mintha a lányaim lennének. Annyira önzetlenek és kedvesek voltak. Korán reggel Carlisle és Eleazar nézett be hozzánk.

• Mit szólnátok, hogyha kirándulnánk egyet délután? – kérdezték tőlünk.
• Nem mész dolgozni? – néztem kedvesemre döbbenten. Hiszen nem szokott kihagyni egy napot sem.
• Csak délig leszek bent ma – mondta határozottan. – Tegnap megint változtattak a beosztáson, és azt mondták, hogy pihenjek én is egy kicsit, mivel mostanában túl sokat voltam beosztva – magyarázta.
• Ez nagyszerű – lelkesedtem. Nem is tudom már, hogy mikor töltöttünk együtt majdnem egy egész napot. Na jó, igazából nemrégen és kettőt, de a vőlegényemből sosem elég. – Amíg hazaérsz, mi mindent előkészítünk – ajánlottam.
• Az remek lesz. Ígérem, hogy sietek, ahogy csak tudok - mondta komolyan, majd csókot nyomott az ajkaimra, elköszönt a többiektől és már el is tűnt.
• Edward és Tanya hol vannak? – jutott eszembe hirtelen, hiszen őket sehol sem láttam.
• Elmentek vadászni – válaszolta Eleazar. – Szerintem nemsokára visszaérnek. Bár, hogyha Tanyán múlik, akkor soha többé nem kerülnek elő – tette még hozzá vigyorogva.
• Ne légy gonosz, Drágám – intette Carmen játékosan. – Te mit tennél, hogyha nem viszonoznám az érzéseid?
• Nem tudom, de valószínűleg addig nyaggatnálak, amíg nem lennél hajlandó engedni az irányomba – gondolkodott el Eleazar.
• Na látod. Ne bántsd a nővérem, nem tehet róla, hogy rossz pasiba esett bele – mondta Carmen komolyan.
• Edward nem rossz – vetettem közbe.
• Bocsánat, rosszul fogalmaztam. Tanya nem tehet arról, hogy olyasvalakibe habarodott bele, akinek nem tetszik. Sajnos néha ilyesmi előfordul. Majd egyszer mindkettőjük életében megjelenik az igazi, és minden rendben lesz.

Ezzel a mondattal lezártnak is tekintettük a vitát, és elkezdtünk készülődni a délutánra. Nekem viszont még mindig a hallottak körül forogtak a gondolataim. Majd eljön még az ideje, hogy Tanya és Edward megtalálja az igaz szerelmet. Végül is egy egész örökkévalóság áll a rendelkezésükre, amit biztosan ki is fognak használni.