-         Szabad! – szólt Isabella az ajtó felé és bocsánatkérően nézett Edwardra, amiért félbeszakította.

-         Elnézést a zavarásért, de elkészült az új borogatás és gondoltam, hogy átkötözhetnénk őket, hogy minél előbb meggyógyulj – mondta Marie mama és felmutatta a borogatásos tálat.

-         Köszönöm, hogy ilyen gyorsan elkészítette asszonyom. Akkor kötözzük is át a sérüléseket – mondta Edward és hálásan nézett a nőre.

-         Rendben – sóhajtotta Isabella kicsit morcosan, majd eldőlt az ágyon.

-         Mi a baj? – döbbent meg Edward.

-         Semmi – vágta rá a lány a kelleténél talán kicsit gyorsabban is.

Nem szereti, hogyha ápolják. Mindig is ő segített másokon és kellemetlenül érzi magát, hogyha hagynia kell, hogy babusgassák.  Kisgyerek korában sem szerette, ha ezt csinálom, nagyon ritkán volt beteg vagy sérült, de már akkor is általában elbújt valahová, vagy ellopózott a konyháig és megcsinálta magának a borogatást. Az ápolásánál már csak a tűket gyűlöli jobban. Nem is igazán értem, hogy hogyan sikerült beadnia neki azt az injekciót anélkül, hogy sikítva menekült volna végig a kastélyon. Amikor ilyen dolgokat kell hagynia kiszolgáltatottnak érzi magát, és gyűlöli ezt az érzést. Tegnap kicsit kába volt, amikor beborogattuk, így azt hiszem, hogy kevésbé zavarta a helyzet, de most, hogy teljesen ébren van biztosan kellemetlenül érinti a dolog – magyarázta a helyzetet Marie mama gondolatban.

Edward alig észrevehetően biccentett és az asszonnyal együtt bűnbánó arccal fordult a lány felé.

-         Most meg mi történt? Miért néztek így rám? – döbbent meg Isabella.

-         Nem történt semmi, ne haragudjon, de muszáj kicserélni a kötéseket – mondta Edward gyengéden.

-         Mr. Masennek igaza van Isabella. Ezeket már muszáj kicserélni – mondta Marie mama is kedvesen.

A lány pár pillanatig gondolkodott az előtte állók viselkedésén, aztán rádöbbent, hogy mi történt. Marie mama elárulta neki gondolatban, hogy nem szeretem, ha ápolnak. Ezért vágnak ilyen bűnbánó arcot. Hogy tehette ezt velem a dadus? Áruló! Ki tudja, hogy még mi mindent mond el Mr. Masennek gondolatban. Te jó ég! Lehet, hogy jobb is, ha nem tudom. Jesszusom, lehet, hogy szövetkeztek ellenem? Vajon mennyi titkom maradt még titok a házban? Lehet, hogy mostantól nem kötök mindent a dadus orrára, mert ki tudja, hogy mit ad át belőle Mr. Masennek – háborgott magában Isabella.

-         Már megint kibeszéltetek gondolatban. Igaz? – dühödött fel a lány.

-         Tessék? – kérdezte Marie mama ártatlanul.

-         Ne próbálj meg átverni dadus. Tudom, hogy elárultál Mr. Masennek. Ez nem volt szép tőled. Van még egyáltalán valami, amit nem tud rólam? Vagy már elmondtál mindent? Miért csinálod ezt? Tudod, hogy ez milyen kellemetlen nekem? – fakadt ki a lány és felpattant az ágyból.

-         Nyugodj meg Isabella! Sajnálom, rendben? Csak Mr. Masen nem értette, hogy miért nem szereted, hogyha valaki vigyázni akar rád, és ápolni akar téged, de mint már számtalanszor mondtam neked ezt nem kell szégyellned. Nincs azzal semmi baj, hogy néha napján még neked is szükséged van segítségre – próbálta nyugtatni Marie mama a lányt és lassan közelebb lépett hozzá.

-         Többet ne csinálj ilyet, dadus. Értetted? – kérdezte Isabella kicsit lehiggadva.

-         Rendben, megígérem, de most kérlek feküdj vissza, még nem vagy jól – mondta Marie mama.

Isabella óvatosan visszafeküdt az ágyra, aztán Edwardra nézett szúrós szemekkel.

-         Maga is szégyellje magát Mr. Masen!

-         Elnézést kisasszony – mondta Edward lehajtott fejjel.

-         Rendben, de többé nem szeretném látni, hogy kibeszélnek gondolatban, amikor én is itt vagyok. El se tudom mondani, hogy milyen rossz érzés volt ez az előbb.

-         Nem fordul elő többet, ígérem – mondta a dada bűnbánóan.

-         Én viszont nem tudom ezt megígérni kisasszony – mondta Edward határozottan.

-         Tessék? – döbbent meg a lány.

-         Nézze kisasszony – térdelt Edward az ágy mellé és nézett mélyen a lány szemeibe. – Tudom, hogy ön nagyon büszke és határozott teremtés, de vannak olyan dolgok, amiket meg kell értenie. Szeretjük Önt itt mindannyian. Nagyon is. Marie mama csak azért nem mondta ki ezeket a dolgokat hangosan, mert nem akarta Önt zavarba hozni ezzel. Őszintén szólva amiatt, hogy vigyázni szeretnénk Önre egyáltalán nem is kéne zavarban éreznie magát. A törődés természetes, ha az ember szeretteiről van szó. Ön is ápolta az édesanyját. Igaz?

-         Természetesen – vágta rá a lány.

-         Na, látja. Zavarban volt emiatt az édesanyja? – kérdezte Edward.

-         Nem, hálás volt érte – hajtotta le fejét a lány.

-         Akkor éppen itt az ideje, hogy ennyi év után hozzászokjon a gondolathoz és hagyja, hogy egy kicsit Önnel törődjenek. Rendben?

-         Rendben – sóhajtotta a lány és dadájára nézett. – Ne haragudj dadus, Mr. Masennek igaza van – mondta Isabella és megfogta Marie mama kezét.

-         Semmi baj, kincsem – mosolyodott el az asszony – Köszönöm Mr. Masen, nekem soha nem sikerült meggyőznöm.

-         Nincs mit asszonyom – mosolyodott el Edward is.

-         Jól van, beismerem, hogy nehéz eset vagyok. Kérlek, kötözzétek át a zúzódásaimat – mosolygott a lány is és hatalmas őzike tekintettel nézett rájuk.

-         Máris – mondta egyszerre Edward és a dadus és rögtön el is kezdték átkötözni a sérüléseket.

-         Tényleg ne haragudj dadus. Nem kellett volna így rád támadnom – mondta a lány bűnbánóan. - Nyugodtan beszélgess Mr. Masennel gondolatban. Majd hozzászokom.  

-         Biztos vagy benne kedvesem? – kérdezte a Marie mama meglepetten.

-         Persze, teljesen biztos. Lehet, hogy néha jobb is, hogyha nem tudom, hogy miről van szó – pirult el a lány, ahogy eszébe jutottak a reggel történtek. Nem igaz Mr. Masen?- gondolta a lány, és amikor nem kapott választ meglepődött – Mr. Masen? Hall engem? Te jó ég! Én vagyok a kivétel, akiről beszélt? Mr. Masen? Igen, én vagyok a kivétel most már biztos. Nahát ez izgalmas. Nem lát bele a fejembe. Azt gondolok, amit akarok, és sose fogja tudni, hogy mi jár a fejemben. Ez tetszik – mosolyodott el kicsit gonoszan a lány.

-         Meg is vagyunk Ms. Swan, már csak a hasát kell átkötözni. Marie mama átkötözi?

-         Persze Mr. Masen – mondta a dadus mosolyogva.

-         Köszönöm – mondta Edward és már ki is osont az ajtón.

-         Miért megy ki mindig, ha a hasamat kötözöd át? Nem értem. Ő orvos és egyébként is Ő vizsgált meg. Vagy nem? – kérdezte a lány döbbenten.

-         Igen, valóban megvizsgált téged és orvos is, de azóta megmondta neked, hogy szeret és így már nem csak egy egyszerű beteg vagy – magyarázta a dada.

-         Valóban nem, fontos vagyok Mr. Masennek és Ő is az nekem.

-         Igen, és mivel a fiatalember tökéletes úriember nem akar téged zavarba hozni. Bár ki tudja lehet, hogy Mr. Masen is zavarban lenne, hogyha neki kellene átkötöznie – gondolkodott el a dadus.

-         Ezt meg hogy értetted? – kíváncsiskodott a lány.

-         Szerintem Mr. Masennek nincs sok tapasztalata a szerelemben – suttogta a dadus a lány fülébe.

-         Nem azt nem hiszem. Mr. Masen már jóval több, mint száz éves, már biztosan sok tapasztalatot szerzett ennyi idő alatt a szerelemről.

-         Az nem biztos kincsem. Mi van, ha még nem találkozott olyannal, aki tetszett volna neki rajtad kívül – suttogott továbbra is Marie mama.

-         Lehet, hogy igazad van. Éppen az előbb mondta, hogy az anyja mindig is örült volna, hogyha megtalálja a párját és azt is mondta, hogy csak neki nem volt szerelme a családjában. Egyébként miért suttogunk?

-         Azért mert Mr. Masennek nagyon jó a hallása és nem hiszem, hogy túl messzire el merne menni a szobádtól, amíg nem oldódik meg a Benedict-es probléma.

-         Igazad van. Remélem nem hall minket. Nem szép tőlünk, hogy így kibeszéljük – pirult el a lány.

-         Jaj, Isabella a nők már csak ilyenek. Mi mindent megbeszélünk egymás között. Többet kellett volna unszolnom téged, hogy szerezz barátnőket, akkor egy másik fiatal lánnyal tudnál ilyesmiről beszélni, nem egy ilyen vén csonttal – sajnálkozott a dada.

-         Ne butáskodj dadus. Veled a legjobb mindent megbeszélni, ez mindig is így volt és így lesz. Ebben biztos vagyok. Egyébként nem is vagy vén csont – mosolygott a lány.

-         Köszönöm, de te is tudod, hogy már nem vagyok fiatal. Viszont annak nagyon örülök, hogy szívesen beszélgetsz velem mindenről.

-         Képzeld Mr. Masen éppen a családjáról mesélt nekem, amikor bejöttél. Az apja és az anyja nagyon kedvesnek tűntek a fényképen és csak szépeket hallottam róluk. A testvérei is kedvesnek látszottak a képen, de róluk még nem mesélt, de majd ha visszajön akkor megkérem rá.

-         Nagyon kedveled Őt. Igaz? – mosolygott a dada.

-         Igen, azt hiszem, hogy még sosem találkoztam hozzá hasonlóval.

-         Valóban különlegesnek tűnik ez a férfi, és nem csak azért mert vámpír. Azt hiszem, hogy a lelke olyan, tiszta mint a hó, és ez manapság nagyon ritka.

-         Én is így gondolom – mosolyodott el Isabella. – Köszönöm, hogy készítettél borogatást és bekötözted a hasam.

-         Nincs mit Isabella. Hidd el nem kell amiatt zavarban lenned, hogy gondoskodunk rólad. 

-         Tudom dadus, megértettem.

-         Rendben. Akkor én most megyek is. Hagylak benneteket ismerkedni – kacsintott a lányra Marie mama és elindult az ajtó felé.

-         Köszönöm dadus – szólt még utána a lány.

A következő pillanatban pedig már Edward lépett be az ajtón mosolyogva. Isabella visszamosolygott rá.

-         Kíváncsi még a családomra? – kérdezte lelkesen Edward.

-         Igen, nagyon is – válaszolta Isabella és megpaskolta maga mellett az ágyat.

23. fejezet

Edward mosolyra húzta a száját és visszaült Isabella mellé a fényképpel. Miután mindketten kényelmesen elhelyezkedtek Edward törte meg a csendet.

-         Kivel folytassuk? – kérdezte kíváncsian.

-         Én igazából ezt a lányt néztem ki, nagyon aranyosnak látszik – mutatott Isabella a fekete hajú lányra a képen.

-         Igen, valóban nagyon aranyos. Ő itt Alice. Néha nagyon idegesítő az apró termetéhez képest. Ki sem nézné belőle senki, hogy mennyit tud sündörögni. Állandóan szervezkedett. Már meg sem tudom mondani, hogy hány partit és esküvőt szervezett meg. Amikor nem valami hivatalos eseményen ténykedik, olyankor családi programokon gondolkodik. Alice állt hozzám a legközelebb a testvéreim közül. A többieket is nagyon szerettem, de ez a lány – mutatott Alicere a képen. – Ő egészen más volt mindig is, mint a többiek. Mindig pozitívan állt mindenhez, nem lehetett letörni a lelkesedését, meg lehetett próbálni, de úgyis véghez vitte, amit akart. Már emberi életében sem volt hétköznapi, látomásai voltak, és azzal segített mindenkin, akin csak tudott.

-         Látomásai? – lepődött meg Isabella – Ez nagyon érdekes. Hogyan működik? Ő idézi elő őket, vagy csak úgy jönnek? Tudja irányítani? – lett kíváncsi a lány.

-         Igazából hirtelen megjelentek előtte a képek. Úgy működött, hogyha valamit konkrétan eldöntött valaki, akkor látta Alice, hogy mi fog történni, de ha a döntés változott, akkor a látomás is változott. Eleinte még nem tudta ezt a képességét tudatosan használni, de utána egyre ügyesebb lett. Nem könnyű képesség, mert a döntések állandóan változnak és így a jövő is. Alice mindig remekül megállta a helyét a látomásaival. Kedvelte volna Önt – nézett Edward a lányra.

-         Gondolja? Szerintem is jól kijöttem volna vele – mosolyodott el Isabella.

-         Ebben egészen biztos vagyok. Makacssági versenyeket is rendezhetnénk Önök között – vigyorgott Edward.

-         Én nem is vagyok olyan makacs – bökte oldalba a lány és szúrós szemekkel nézett rá.

-         Valóban nem kisasszony? Pedig Ön volt az első, akit vissza kellett cipelnem a szobájába, hogy maradásra bírjam, és ez csak egy eset volt azok közül, amikor megmakacsolta magát – mosolygott az emléken Edward. – Még életemben nem találkoztam olyan lánnyal, aki így tudott volna tiltakozni. Már attól féltem, hogy eltöri a kezét, miközben püföl – mondta és leplezetlenül vigyorogni kezdett.

-         Ez egyáltalán nem vicces, maga sem volt éppen úriember – háborgott a lány. – Úriemberek nem szoktak ilyesmit tenni. Maga legalább olyan makacs, mint én. Egyébként pedig vigyázzon magára, mert nem vagyok olyan törékeny, mint hiszi – mondta Isabella és közben figyelmeztetően megrázta a mutató ujját Edward előtt.

-         Kezdek félni Öntől kisasszony – nevetett fel Edward.

-         Nagyon helyes. Végre belátta, hogy félelmetes vagyok – kuncogott Isabella is. – Ki az a férfi Alice mellett?

-         Ő itt Jasper, Alice szerelme. Katona volt, mielőtt vámpírrá változott. A családunk stratégája, ha mondhatok ilyet. Bár nem nagyon volt szükségünk a tapasztalataira, mert nem volt ránk jellemző, hogy bajba kerüljünk – komorodott el Edward.

-         Sajnálom, ami történt velük – fogta meg a férfi kezét gyorsan Isabella. – Nem kell folytatnia, ha nem akarja.

-         Nem, nincs semmi baj. Mindjárt mesélek még Jasperről, csak elgondolkodtam – mondta Edward.

-         Min gondolkodott el? – kíváncsiskodott Isabella.

-         Tudja Jasper rengeteget harcolt a fajtánkkal, és nagy túlerővel szemben is mindig győzedelmeskedett. Nem fér a fejembe, hogy mi történhetett akkor, amiért feladta a küzdelmet. Sosem kapták volna el, hacsak nem adja meg magát.

-         Biztosan menteni akarta a családját és nem egyedül menekülni. Ön sem hagyta volna ott őket. Nem igaz? – tűnődött a lány.

-         Azt hiszem igaza van kisasszony. Valószínűleg ez történt – nézett a lányra Edward.

-         Azt mondta, hogy Alice szerelme Jasper. Házasok is voltak, vagy még csak udvarolt? – próbált vidámabb témákra váltani Isabella.

-         Házasok voltak. Gyönyörű esküvőjük volt, amit természetesen Alice szervezett meg. Nem bízta volna másra a tökéletes esküvőjét. Már az egész családot teljesen kiborította az aprólékosságával, de Jasper csak mosolyogva figyelte és mindent megadott neki, amire vágyott. A család többi részét meg folyamatosan nyugalomban tartotta.

-         Ez nagyon kedves. Nem lehetett könnyű egyfolytában öt vámpírt csitítani, miközben odafigyelt a szerelme minden rezdülésére is – mondta Isabella meghatottan.

-         Neki nem volt olyan nehéz neki csitítania minket, csak nyugalom hullámokat szórt a nap minden percében néhány hónapig. Mondjuk a végére már elfáradt egy kicsit – vigyorgott Edward. – Még jó, hogy mi nem alszunk, különben elaludt volna az oltár előtt olyan kimerült volt már a végére.

-         Egy pillanat – döbbent meg Isabella. – Azt mondta, hogy nyugalmat küldött mindenkire?

-         Igen, Jasper is különleges volt. Átérezte mások érzéseit és irányítani is tudta őket. Nagyon hasznos képesség volt, főleg, hogyha Alice-t kellett megvédeni a család indulataitól – kuncogott megint Edward.

-         Akkor jól kiegészítették egymást, így ketten – mosolygott Isabella is.

-         Igen. Csodálatos pár. Soha nem veszekedtek, mindig megtalálták a számukra legjobb megoldást.

-         Ki a másik lány? – kérdezte Isabella.

-         Ő itt Rosalie. Egészen más, mint Alice és Esme. Rosalie nagyon nehezen fogadja be az új jövevényeket. Van benne egy alapvető bizalmatlanság, de ha már ismer valakit és megkedveli az illetőt, akkor ő is képes volt olyan szeretett adni, mint amilyet Esme és Alice adott mindig mindenkinek, akiket szerettek. Egyetlen kivétel volt ez alól. A párját Emmettet azonnal megszerette. Meg is lepődött mindenki, hogy Rosalie első pillantásra beleszeretett valakibe. Ő is haldoklott, amikor Carlisle rátalált és átváltoztatta, de arra apám nem is gondolt, hogy Rosalie ezt esetleg nem akarja. Tudja ő szerette az emberi létet, és egy kis kertes házat akart, férjet és gyerekeket, de vámpírként ezt nem kaphatta meg. Jó ideig szenvedett emiatt és boldogtalan volt, azután pedig jött Emmett és minden megváltozott. Azóta már azt sem bánja, hogy vámpír. Csak boldog, hogy megtalálta a szerelmet. Abba pedig sikerült beletörődnie, hogy nem lehet saját gyereke. Sokat jártak Esmevel árvaházba és ajándékokat vittek a gyerekeknek és játszottak velük. Ilyenkor élte ki a határtalan anyai ösztöneit. Biztosan csodálatos anya lett volna belőle. A gyerekek soha nem tudtak betelni Esme és Rosalie szeretetével – mosolygott Edward.

-