A nap kellemesen telt a Cullen házban. Miután a Volturik visszaértek Carlisle közölte Aroval a jó hírt, miszerint a család megbocsátja nekik a hibájukat. A nap hátralevő részében Carlisle és Aro megbeszélték az azóta történteket, amióta nem találkoztak egymással. Claudia és Esme is egész jól összebarátkoztak nap közben. Alice letámadta a kérdésözönével Isabellát, aki elég sokáig türelmesen válaszolgatott és lelkesedett, de estefelé már egyre nehezebben bírta a faggatást. Jasper sietett a lányok segítségére és néha küldött egy-egy nyugalomhullámot Isabella felé, hogy bírja még egy kicsit tovább Alice támadását, de véletlenül egyszer túlzásba vitte a nyugtatást és Isabella úgy ahogy volt eldőlt a kanapén.

-         Jasper! – kiáltott rá Edward. – Ezt most miért kellett? Ennyire azért nem volt ideges.

Ahogy Edward ezt kimondta, Emmett hangosan kuncogni kezdett.

-         Ezt te csináltad? – kérdezte Emmett és nem bírta visszatartani a nevetést. – Tudom, hogy Alice eléggé idegesítő néha, de azért nem kell kómába taszítanod szegény Isabellát, hogy megmentsd, elég lett volna, hogyha kicsit kihívod valamilyen indokkal Alicet- – vigyorgott Emmett. Erre már mindenki nyíltan nevetni kezdett.

-         Ne haragudj, Edward, azt hiszem, hogy még nem teljesen vagyok ura újra a képességemnek – mentegetőzött Jasper és bűnbánóan nézett testvérére.

-         Mennyire nyugtattad le? – kérdezte Carlisle.

-         Nem tudom, de azt hiszem, hogy reggelig valószínűleg nem tér magához – mondta Jasper szemlesütve.

-         Ugyan már, Edward legalább alszik egy jót. Egyébként sem pihent sokat, amióta itt vagytok – mondta Alice.

-         Én nem haragszom, de azért légy szíves legközelebb egy kicsit jobban odafigyelni, hogy mit csinálsz, még a végén tényleg kómába juttatod – nézett Edward Jasperre.

-         Jól van, megígérem, hogy többé nem fordul elő. Tényleg sajnálom.

-         Oké, azt hiszem, akkor én felviszem a szobánkba, hogy kényelmesen aludjon – indult el Edward Isabella felé.

-         Rendben. Reggel pedig, ha Isabella felébredt, akkor akár indulhatunk is vissza Angliába – mondta Carlisle.

-         Rendben, szerintem két-három nap alatt odaérünk. Akkor számíthatok a segítségetekre? – fordult Edward Aro és Claudia felé.

-         Természetesen – jött a határozott válasz. – Ne félj, Edward, ha Benedict még az országban van megtalálom – mondta Claudia.

-         Köszönöm – mondta Edward, majd eltűnt az emeleten.

Edward letette Isabellát az ágyra, majd betakarta és ledőlt mellé és átölelte, úgy ahogy aludni szoktak, amióta itt vannak. Egész éjszaka boldogan figyelte kedvesét, ahogy nyugodtan alszik. Még csak nem is mocorgott, ahogy szokott, úgyhogy Edward sejtette, hogy még eléggé Jasper nyugtatásának a hatása alatt lehet. Reggel kilenc óra felé már kezdett aggódni, hogy még mindig nem tért magához a lány, de végre elkezdett mocorogni, ezért Edward is megnyugodott. Utána pedig a lány végre kinyitotta a szemeit is.

-         Jó reggelt! – mosolygott rá Edward, és puszit nyomot a szájára.

-         Neked is, jó reggelt. Mi történt velem tegnap este? Egyszer csak nem voltam ura a testemnek. Furcsa érzés volt – mondta Isabella.

-         Oh, nagyon sajnálom. Jasper egy kicsit meg akart nyugtatni, mert érezte, hogy Alice már nagyon felidegesített és hát véletlenül kicsit túlnyugtatott – magyarázta Edward.

-         Ha lehet, akkor legközelebb inkább bízza rám ezt a nyugalom kérdést – mondta Isabella komolyan. – Ez elég kínos. Eldőltem ott mindenki előtt. Úgy nézhettem ki, mint egy idióta – mondta, és a fejére húzta a paplant.

-         Jaj, kicsim, ne bújócskáz már megint. Nem volt kínos. Mindenki tudja, hogy Jasper volt a hibás. Nem hiszik azt, hogy idióta vagy. Kérlek, bújj elő – kérlelte Edward.

-         Biztos? Mindenki tudja, hogy Jasper volt? Még Emmett is? – kérdezte Isabella.

-         Igen, de ettől még lehet, hogy Emmett fog kötözködni, de csak játékból. Sajnálom, de ehhez hozzá kell szoknod.

-         Ahhoz, hogy elkábítanak, vagy ahhoz, hogy Emmett kötözködik? – kérdezte a lány.

-         Is-is – kuncogott Edward.

-         Uh, nagyszerű – nyögött fel a lány, de azért előbújt. – Nem baj, idővel biztos hozzászokom a kínos helyzetekhez – sóhajtott fel.

-         Na, azért ennyire nem rossz a helyzet. Jasper nem szokott ilyet tenni, ez most csak egy véletlen volt – mondta Edward biztatóan.

-         Akkor jó. Hiszek neked. Mit csinálunk ma? – kíváncsiskodott.

-         Arra gondoltunk, hogy elindulhatnánk haza. Mit szólsz hozzá?

-         Az remek lenne, már hiányoznak az otthoniak. Mindenki velünk jön? – kérdezte Isabella reménykedve.

-         Igen, mindenki jön és már útra készek is. Már csak reggelizned kell és mehetünk is.

-         Rendben, mindjárt összeszedem magam. Fél órán belül indulhatunk.

Amikor Isabella is elkészült az egész család útnak indult Anglia felé a Volturik is velük tartottak, hogy segítsenek nekik Benedicttel kapcsolatban. Aro úgy gondolta, hogy nem kell ahhoz 20 vámpír és a Cullenek, hogy elintézzenek egyetlen vámpírt ezért a testőrség nagy részét egyből haza küldte csak néhány embert hozott magával, hogy a segítségükre legyenek. Amikor közel értek a Swan kastélyhoz Daniel rohant eléjük és üdvözölte őket boldogan, majd együtt tértek vissza a kastélyhoz, ahol már az udvaron várták őket a többiek. Isabella rögtön Marie mama nyakába vetette magát, biccentett Mr. Stevensnek is, majd üdvözölte barátnőjét, aki rögtön észrevette ujján a jegyűrűt. Egy kicsit megpihentek és átöltöztek, aztán pedig Claudia rögtön elindult Edwarddal, Aroval, Daniellel és Emmettel hogy előkerítsék Benedictet. Már egy napja követték, amikor végre utolérték. A négy férfi gyorsan elkapta, miután Claudia odavezette őket, majd azzal a lendülettel el is intézték, hogy soha többet ne bánthassa Isabellát. Majd visszatértek a kastélyba és örömmel újságolták el, hogy a veszély elmúlt, akkor még nem is sejtették, hogy mit tartogat majd a jövő.

A következő napok kellemesen teltek. A Cullen család ismerkedett új otthonával és a hatalmas erdőkkel. Pár nappal az érkezés után a Volturik is útnak indultak hazafelé, de előtte még megígérték, hogy a három hét múlva esedékes esküvőn mindenképpen megjelennek. Alice azonnal bele is vetette magát a szervezésbe és alig várta a nagy napot. A többi lány is örömmel segített neki az előkészületekben. Végre Isabellának is sikerült eldöntenie, hogy milyen legyen a végleges menyasszonyi ruhája, így Alice el tudta készíteni azt is. A vendéglista gyorsan elkészült, csak Lilit és a családját, valamint néhány Volturit hívtak meg az esküvőre. Összességében nem is lett volna más, akit még rajtuk kívül hívhattak volna, mert az egész család és a legjobb barátok Marion és Daniel, mind a birtokon tartózkodtak.

Egy kellemes és nyugodt estén, amikor a család nagy része vadászni ment Edward beosont Isabellához, hogy beszéljen vele végre Marionról és Danielről.

-         Bejöhetek, Isabella? – kérdezte Edward az ajtóból.

-         Persze, gyere csak. Mit szeretnél? Azt hittem, hogy ma te is vadászni mész – lepődött meg a lány.

-         Úgy volt, de valami fontosat kellene megbeszélnünk – kezdte Edward.

-         Csak nincs valami baj? – ijedt meg a lány.

-         Nem, dehogyis. Minden rendben, csak kérdeznem kell valamit – mondta Edward.

-         Csak rajta, tudod, hogy tőlem kérdezhetsz bármit – mosolygott a lány.

-         Szóval a kérdés igazából Marionnal kapcsolatos. Azt szeretném tudni, hogy tetszik-e neki Daniel. Esetleg nem beszéltetek ilyesmiről?

-         Edward, ezt nem illik. Nem fogom kibeszélni a legjobb barátnőm titkait még neked sem – mondta Isabella határozottan.

-         Csak azért vagyok kíváncsi, mert Danielnek nagyon tetszik Marion, de nem mer közeledni felé és gondoltam te talán adnál egy kis támpontot, hogy esetleg reménykedhet-e abban, hogy Mariont érdekli – magyarázta Edward. – Nincsenek hátsó szándékaim az információkkal és Marion sem fogja megtudni, hogyha esetleg elmondod nekem. Kérlek – kérlelte Edward.

-         Hát, nem is tudom. Ez akkor sem lenne szép tőlem.

-         Akkor mit szólnál, hogyha én kérdezek, te pedig meg sem szólalsz, csak bólintasz, vagy megrázod a fejed. Akkor nem mondanál el semmit, gyakorlatilag. 

-         Na jó, legyen – mosolygott a lány.

-         Rendben, akkor első kérdés. Beszéltetek már Danielről Marionnal?

Isabella bólintott.

-         Remek, és Marionnak szimpatikus Daniel? Mármint külsőleg és belsőleg is?

Isabella ismét bólintott.

-         Szerinted érdemes lenne Danielnek udvarolnia Marionnak?

Isabella ismét bólintott.

-         Nagyszerű, akkor majd bíztatom egy kicsit Danielt, hogy legyen bátrabb. Szerinted érdemes megpróbálnunk egy párt csinálni belőlük? – kérdezte Edward.

-         Szerintem igen. De csak akkor, hogyha Danielnek is ennyire tetszik Marion, mert én nem ismerem Daniel érzéseit – mondta Isabella.

-         Hidd el, hogy Daniel teljesen odavan Marionért, legutóbb kihallgattam a gondolatait és abból kiderült, hogy mennyire tetszik neki – vigyorgott Edward.

-         Akkor egy próbát megér. Van terved, hogy hogyan intézzük el, hogy kettesben maradjanak? – kérdezte Isabella.

-         Ami azt illeti van. Megkérem őket, hogy a biztonság kedvéért járják körbe a birtokot. Szerintem szó nélkül megteszik, hogyha megkérem őket és akkor legalább pár órát egyedül lesznek. Előtte még beszélek Daniellel, hogy legyen bátor, mert Marion is kedveli őt. Te pedig esetleg szólhatnál pár jó szót Daniel érdekében, ha kérhetek ilyet – mosolygott Edward.

-         Hát nem is tudom, hogy kérhetsz-e ilyet. Oké, átgondoltam és szerintem is szép pár lennének.

Edward és Isabella még egy ideig beszélgettek a részletekről, majd Isabella szép lassan álomba szenderült és Edward hagyta őt pihenni, csak magához ölelte és nézte ahogy alszik.

Másnap reggel Isabella korán felébredt és Edward csak erre várt. Éjjel ugyanis kitalálta a nap pontos forgatókönyvét és szerette volna végre Isabellával is megosztani a tervet, ami jobb volt, mint az az alternatíva, hogy őrjáratozni küldje őket, amikor nincs is veszély.

-         Jó reggelt, Kedves! – mosolygott Edward.

-         Jó reggelt! – mosolygott vissza Isabella. – Szokatlanul vidám vagy. Megtudhatom az okát? Valamit kitaláltál, igaz? – kíváncsiskodott a lány.

-         Igen, mit szólnál, ha tartanánk egy közös kis kirándulást Marionnal és Daniellel, ahelyett, hogy kiküldöm őket a birtokot átvizsgálni.

-         Nagyszerű ötlet, de hova menjünk?

-         Legutóbb, amikor az erdőben jártam találtam egy fantasztikus kis rétet, ami mellett megy el a patak is. Egyszerűen gyönyörű és szeretnélek elvinni oda, és arra gondoltam, ha nem bánod, akkor ők is velünk jöhetnének. Elég romantikus hely.

-         Nekem tetszik ez az ötlet. Mikor szeretnél indulni?

-         Esetleg indulhatnánk ebéd után, mert délelőtt még Alice szeretne egyeztetni veled valamit az esküvővel kapcsolatban – vigyorgott Edward.

-         Ajaj, akkor lehet, hogy késő délután lesz belőle – sóhajtott Isabella.

-         Na, ez a te napod lesz. Alice csak azt szeretné, hogy tökéletes legyen – simított végig az arcán Edward.

-         Tudom, csak néha olyan butaságokon tudunk vitatkozni, hogy teljesen dühbe gurulok. Néha már könyörögnék Jasper segítségéért, de szegény azóta nem mer megnyugtatni, amióta túl nyugtatott – mosolygott Isabella.

-         Nagyon kellemetlenül érzi magát miatta – mondta Edward.

-         De hiszen már vagy ötször megbeszéltük, hogy nem haragszom rá. Azt hittem, hogy elég érthetően fogalmazok, de ezek szerint sajnos mégsem.

-         Csak kicsit zavarban van, ez volt az első eset, hogy ilyesmi történt vele. Nincs hozzászokva, hogy nem ura a képességének.

-         Csak nem volt jó formában, most már biztosan tudja irányítani a dolgokat.

-         Szóval, akkor ebéd után kirándulhatunk egyet? – kérdezte Edward reménykedve.

-         Igen, nagyon szívesen, de most már azt hiszem fel kéne kelnem, hogy reggelizzek – mosolygott a lány.

-         Rendben, akkor megvárlak odakint az ajtó előtt – mondta Edward és Isabella felé közelített az ajkaival, amikor Alice berontott.

-         Jó reggelt, álomszuszék! Szia, Edward! Oh, zavarok? Bocsi, de rengeteg dolgunk van ma és nem hagyhatlak tovább lustálkodni. Már kész a reggelid és minden lány az étkezőben vár minket, hogy megvitassuk a virágokat és a díszeket – magyarázott Alice. – És fel kell próbálnod a ruhádat is, hátha még kell valami alakítani rajta. Tudod, sürget az idő, hiszen nemsokára már itt az esküvő. Bocsi, Edward, de neked most kifelé! – nézett rá morcosan Alice. – Semmi dolgod itt a készülődés közben.

-         Jól van, megyek már. Egy perc – vigyorgott Edward.

-         Nincs egy perc. Kifelé, gyorsan, vagy nem mentek ebéd után a rétre, hanem itt tartom Isabellát, mert nem leszünk készen.

-         Alice! – kiáltották egyszerre.

-         Jól van na, nem leszek zsarnok. Tudom, hogy azt ígértem, hogy hagyok nektek egy kis magánéletet – sütötte le a szemét Alice.

-         Jaj, ne haragudj. Csak tudod néha kicsit túl teng benned az energia, de tudod, hogy szeretünk – mondta neki Isabella és megölelte, majd Edward is csatlakozott az ölelkező pároshoz.

-         Akkor én megyek is – súgta nekik, majd gyorsan kiment a szobából.  

Az egész délelőtt azzal ment el, hogy milyen legyen a kastély díszítése, hogy milyen ételek legyenek és, hogy mit változtassanak esetleg még a ruhán, hogy a vendéglista teljes-e. Isabella boldog volt, hogy ennyire szeretné mindenki, hogy tökéletes legyen az esküvője, de ő már biztosította magának és Edwardnak a legnagyobb ajándékot, amit csak kívánhatott az esküvőjére. Aro a szavát adta neki, és Marcus is beleegyezett a kérésbe. Bár nem volt könnyű őket meggyőznie. Pláne nem volt könnyű úgy beszélniük vele, hogy Edward ne lett volna éppen a nyomában, de sikerült. Már alig várta, hogy elmondja Edwardnak, hogy a Volturi engedélyezet egy terhességet, amiért nem vonják őket felelősségre, de ezt a meglepetést az esküvőjük napján akarta elmondani. Már sokszor el is képzelte a tökéletes kis félvért, aki belőle és Edwardból lesz. A félvérek kiirtása után az effajta terhesség szigorúan tilos lett, de nekik mégis megadatik, és nem fogják bántani a kisbabájukat. Isabella remélte, hogy az egész család örülni fog ennek a hírnek, ha majd Aro bejelenti vele az esküvőn.

Miután minden apró kis mozzanatot megbeszéltek Isabella visszament a szobájába, hogy átöltözzön a kirándulásra, és amikor kinyitotta a szekrényét egy kis ezüst ékszerdobozt talált benne éppen szem magasságban. Levette a kis dobozt és elolvasta az üzenetet. „Sok szeretettel az egész családtól.” Isabella elmosolyodott és izgatottan nyitotta ki a dobozt, amiben egy gyönyörű láncot talált és rajta egy medált, ami a családi címert ábrázolta. A lány úgy érezte, hogy még soha nem volt része ekkora megtiszteltetésben, mert amióta kiderült az igazság a Cullen címer még inkább tekintélyt parancsolóbb jelképpé vált, mint valaha is volt. Isabella kivette a nyakláncot a dobozból és alaposan szemügyre vette, majd fel akarta csatolni, amikor hűvös kezek értek a kezeihez.

-         Megengeded, hogy segítsek? – kérdezte Edward a háta mögül.

-         Igen, az nagyon jó lenne, köszönöm – nézett hátra a lány.

Edward gyorsan felcsatolta az ékszert, majd maga felé fordította a lányt és mosolyogva nézte a nyakláncot, amin a család címere volt.

-         Gyönyörűen áll rajtad – mosolygott Edward.

-         Szerintem is csodálatos. Köszönöm szépen – mondta Isabella.

-         Indulhatunk, Kedvesem? – kérdezte Edward.

-         Igen, természetesen.

-         Oh, képzelt beszéltem Daniellel, hogy legyen egy kicsit bátrabb, úgyhogy arra gondoltam, hogy diszkréten kettesben hagyhatnánk őket egy kis idő múlva – mosolygott Edward.

-         Rendben, de biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet?

-         Igen, szerintem remekül fog sikerülni a dolog – mondta Edward határozottan.

-         Rendben, hiszek neked. Van egy kis segítséged, vagy csak így gondolod? – kérdezte Isabella kíváncsian.

-         Hát őszintén szólva van egy kis segítségem – vigyorgott a férfi.

-         Tehát biztos, hogy minden rendben fog menni – mosolygott Isabella is.

-         Így igaz. Szóval, indulhatunk? – kérdezte Edward.

-         Igen, mehetünk, csak átöltözöm gyorsan.

-         Rendben – mondta Edward, majd lopott egy csókot és kiment a szobából.

Pár perc múlva Isabella kilépett a szoba ajtaján és Edwardra mosolygott. Gyönyörű sötétkék ruhában volt, mert legutóbb észrevette, hogy Edward nem képes levenni róla a tekintetét, hogyha sötétkékben pompázik.

-         Gyönyörű vagy – nyögte Edward és szenvedélyesen megcsókolta a lányt.

Nem úgy tűnt, mintha Edward bárhova is menni készülne, amikor halk kuncogást hallottak meg maguk mellett.

-         Nahát, nahát. Meggondoltátok magatokat? Ha nem akartok nem muszáj kirándulni menni, úgy látom, hogy elfoglaltak vagytok – vigyorgott Marion.

-         Igen, ezt én is így látom. Helyeselt Daniel is.

-         Ne butáskodjatok, együtt megyünk kirándul