Edward fáradhatatlanul szelte a tájat, Isabella pedig egy szó nélkül kapaszkodott a hátán. Ha a férfi megállt, akkor lemászott róla és kinyújtóztatta az izmait néhány percre, aztán pedig már indulhattak is tovább. Így telt el az utazás első napja, és így telt el az utazás második napja is.

Annyira siettek amennyire csak lehetséges volt. Késő volt már, amikor Edward megállt és megszólalt, miközben a lány leszállt a hátáról.

-         Már nem vagyunk messze, Isabella. Reggelre odaérünk, és akkor kiszabadítjuk őket – mondta Edward izgatottan.

-         Már alig várom, hogy ott legyünk velük – mosolyodott el Isabella, majd hatalmasat nyújtózott és visszamászott Edward hátára. – Akkor menjünk is tovább.

-         Biztos, hogy nem akarsz egy kicsit pihenni? – kérdezte Edward.

-         Nem, jól vagyok – mondta a lány, de ásított egy nagyot.

-         Én nem úgy látom. Tegnap éjjel sem aludtál, hogy gyorsabban haladjunk – mondta Edward.

-         Minden perc számít, te is hallottad, hogy Jasper szenved. Menjünk tovább, nem állhatunk meg – mondta a lány határozottan.

-         Köszönöm – mondta neki Edward.

-         Mit? – döbbent meg Isabella.

-         Hogy ennyire szíveden viseled a családom és az én sorsomat is.

-         Ez természetes. Most pedig menjünk. Még egész éjjel futnod kell, hogy minél előbb odaérjünk. Még jó, hogy te nem tudsz elfáradni – suttogta a lány.

-         Rendben, akkor indulás – mondta Edward és újra futásnak iramodott.

A következő órák megint futással teltek, majd Edward megállt, mert érezte, hogy Isabella egyre kevésbé kapaszkodik belé. Nem csodálkozott, hiszen késő éjszaka volt és tudta, hogy a lány nagyon fáradt lehet, de mégsem ejtett ki egy panaszkodást sem a száján. Csak csendben csüngött a hátán. Edward várta, hogy a lány leszálljon a hátáról, és egy kicsit kinyújtózzon, de Isabella meg sem mozdult.

-         Isabella? – suttogta Edward, de választ nem kapott. – Isabella? – próbálta újra, de válasz ismét nem érkezett.

Edward óvatosan lefejtette a lány kezeit a nyakáról, majd maga elé húzta, de nem engedte el. Elmosolyodott, amikor meglátta, hogy a lány alszik. Nem tudta, hogy mit csináljon, mert felébreszteni nem akarta, de tudta, hogyha nem haladnak, akkor Isabella magát hibáztatja majd, mindegy egyes elvesztegetett pillanatért. Végül levette a kabátját, óvatosan beletekerte Isabellát és ölbe vette, majd úgy indult útnak. Már hajnalodott, amikor Isabella mocorogni kezdett. Amikor Edward észrevette, hogy Isabella felébredt rögtön megállt.

-         Jó reggelt! – mosolygott rá Edward. – Jól aludtál? Már a körülményekhez képest, természetesen.

-         Neked is jó reggelt! – mosolygott a lány. – Igen, nagyon jól aludtam. Sajnálom, nagyon hátráltattalak?

-         Egyáltalán nem. Ugyanúgy tudtunk haladni, mintha ébren lettél volna – mondta Edward határozottan.

-         Akkor jó, – ásította a lány. – és szorosan Edward mellkasához bújt. Mindjárt magamhoz térek, és akkor már tudsz a hátadon vinni. Biztosan nehéz lehetek már a karodnak – simította végig Edward vállait a lány.

-         Ó, édes teher – vigyorgott Edward. – Egyébként pedig egyáltalán nem vagy nehéz.

-         Rendben, de akkor is felkelek egy kicsit, és a lábaimra állok – mondta a lány és eltolta magát Edwardtól.

Edward mosolyogva figyelte, ahogy a lány mászkál fel-alá és nyújtózkodik, hogy elgémberedett végtagjai egy kis lélegzethez jussanak. Isabella néhány percig élvezte, hogy a saját lábain áll, majd újra Edward felé fordult.

-         Milyen messze vagyunk még? – kérdezte kíváncsian.

-         Úgy kétórányira. Nemsokára odaértünk. Csak azt nem tudom, hogy merre keressem őket az erdőn belül, de remélem, hogy Alice tud majd segíteni.

-         Biztosan segíteni fog. Ha eljutott Angliáig, hogy szóljon, hogy életben vannak, akkor ha már ott vagyunk a közelükben biztosan elvezet minket magukhoz – mondta a lány és elindult Edward felé.

-         Ezek szerint indulhatunk? – kérdezte mosolyogva.

-         Igen – mosolygott vissza a lány és felmászott a férfi hátára.

Edward ismét futni kezdett és tudta, hogy most már csak egy hajszál választja el a családjától. Boldog volt, hogy nemsokára visszakaphatja őket. Amikor átlépték Forks határát, Edward úgy gondolta, hogy a legjobb, ha először a házukhoz veszi az irányt, hátha Alice ott várja őket. Remélte, hogy most nem él benne senki. Bár nem tudhatta, mivel már nagyon régóta nem járt itt. Megállt a hatalmas ház előtt és letette Isabellát is.

-         Maradj itt. Gyorsan körbenézek, hogy nem lakik-e itt valaki – mondta Edward.

-         Rendben. Siess! – mondta Isabella.

Edward óvatosan körbejárta a ház környékét, azután pedig bement a házba is, de senkit nem talált. A bútorok le voltak takarva fehér anyagokkal, a padló belepte a por. De ez még mindig az a csodálatos ház volt, ahol annyi boldog évet töltöttek. Amikor meggyőződött róla, hogy nem lakik itt senki visszament Isabellához.

-         Nincs itt senki, úgyhogy nyugodtan használhatjuk majd, amíg felépülnek a többiek – mondta Edward boldogan. – Csak eléggé koszos, de majd rendbe hozzuk.

-         Oh, ez nem jelent gondot. Majd én megoldom – húzta fel ruhája ujját a lány elszántan.

-         Isabella, mire készülsz? – kérdezte Edward döbbenten.

-         Ameddig te megkeresed őket, addig én rendbe hozom a házat, hogy nyugodtan tudjanak majd pihenni és lábadozni – mondta Isabella határozottan.

-         Te akarod kitakarítani ezt a nagy házat, egyedül? – kérdezte Edward.

-         Én, bizony. Azt hiszed nem tudom, hogy hogyan kell? Számtalanszor segítettem már Marie mamának. Nem vagyok elkényeztetett kisasszony.

-         Tudom, hogy nem vagy elkényeztetett, de ez a ház hatalmas – mondta Edward.

-         Ne vitatkozz velem, mert úgyis én nyerek. Most pedig menj és hozd haza őket, a többit bízd rám – mondta a lány, majd Edward előtt termett és szenvedélyesen megcsókolta.

-         Rendben – mondta Edward kissé kábultan a csók után és már el is tűnt az erdőben.

Edward csak néhány mérfölddel szaladt beljebb az erdőben, majd Alice-t kezdte szólongatni, hogy segítséget kérjen. Néhány perc után a lány megjelent és Edwardra mosolygott.

-         De jó, hogy végre itt vagy – mondta Alice. – Kövess, megmutatom, hogy hol vagyunk.

-         Rendben, siessünk – értett egyet Edward is.

Gyorsan odaértek a helyhez. Edward azonnal nekilátott az ásásnak, és bár a föld nagyon kemény volt és tömör egy óra alatt kiásta mind a hat koporsót. Gyorsan kiemelte őket és kinyitotta a fedeleket, miután mindenki kint volt a föld alól Alice is visszatért a testébe. Mindenki békésen aludt, csak Jasper nem.

-         Szia, Edward. Már éppen itt volt az ideje – mondta Jasper gyengén, de halványan el is mosolyodott.

-         Sajnálom, nem tudtam, hogy életben vagytok. Kiveszlek innen – mondta Edward és kiemelte testvérét börtönéből, majd óvatosan a fűre fektette. 

Jasper után a többieket is egyesével a puha fűre fektette.                                                                  

-         Tarts ki, mindjárt hozok neked egy szarvast – fordult Jasper felé és utána rögtön berontott az erdőbe.

Néhány perc múlva egy hatalmas szarvassal a kezében tért vissza. Megkereste rajta a jó fogást és a torkát Jasper szája elé tartotta. Jasper megpróbálta felemelni a kezét, de nem tudta még csak a fejét is alig bírta megmozdítani, pedig szemében látszott a vágyakozás a szarvas vérére.

-         Nem megy – mondta Jasper csüggedten.

-         Semmi baj, mindjárt megoldjuk – mondta Edward és átharapta a szarvas torkát, majd egészen Jasper szájához nyomta. Amint a szarvas nyaka a szájához ért mohón beleharapott és vadul inni kezdett.

-         Ez az, mindjárt jobban leszel, csak igyál – bíztatta Edward.

Jasper gyorsan végzett a szarvassal és koromfekete szemei kicsit kivilágosodtak. Hálásan nézett fel Edwardra, aki elhajította a tetemet.

-         Jobban vagy? – kérdezte Edward.

-         Igen, határozottan.

-         Felébreszted őket? Nekik is vadásznom kell – mondta Edward.

-         Arra gondoltam, hogy egyesével ébresztem őket, és mindig akkor hogyha, már itt vagy egy szarvassal – mondta Jasper.

-         Képes vagy erre? Fel tudod őket egyesével kelteni? – döbbent meg Edward.

-         Igen, ne félj. Meg tudom oldani, most már sokkal jobban vagyok.

-         Rendben, akkor azonnal hozok egy szarvast.

Edward ismét berontott az erdőbe és zsákmánnyal tért vissza alig néhány perc múlva.

-         Kit ébresszek? – kérdezte Jasper.

-         Először a lányokat. Szerintem, kezd Aliceszel. Rád is jó hatással lenne, hogyha már ébren lenne melletted.

-         Rendben.

Jasper visszahozta Alicet, akinek Edward szintén megharapta a szarvast, és a szájához tartotta. Alice is mohón inni kezdett, majd miután végzett oldalra fordította a fejét, és Jasperre mosolygott. Edward ismét elrohant és egy újabb szarvassal tért vissza. Jasper pedig felkeltette Esmet.

-         Edward – szólalt meg döbbenten, amikor meglátta fiát, de azért halványan elmosolyodott.

-         Igyál, anya. Most már minden rendben – mondta Edward, és a szájához tartotta a szarvast.

Rosalie következett. Edward gyorsan odament hozzá a szarvassal.

-         Edward? – kérdezte döbbenten. – Istenem, hát megtaláltál minket?

-         Igen, minden rendben, igyál.

Emmett természetesen nem tudta megállni, hogy ne kössön bele testvérébe.

-         Mi tartott ennyi ideig, öcskös? Ha felépülök, akkor még számolunk – mondta Emmett, de közben mosolygott.

-         Rendben, meg is érdemlem – vigyorgott Edward. – Nem változtál semmit. 

Carlisle kinyitotta a szemét és riadtan nézett fel, de amint meglátta, hogy Edward áll fölötte rögtön megnyugodott.

-         Fiam? Hát megtaláltál minket? Jól vagy? – záporoztak belőle a kérdések.

-         Igen, minden rendben lesz. Igyál, kérlek – mondta Edward.

-         Nem, előbb Esme és a többiek – mondta Carlisle.

-         Tudtuk, hogy ezt fogod mondani, ők már ittak. Most te következel – tartotta oda neki a szarvast.

-         Esme? – szólította meg Carlisle.

-         Itt fekszem melletted, jól vagyok, én már ittam és a többiek is. Hallgass Edwardra, és igyál – biztatta Esme a férjét.

Carlislenak csak ennyi kellett, és azonnal inni kezdett.

Miután Carlisle is végzett a szarvassal Edward úgy gondolta, hogy itt az ideje, hogy megvizsgálja családját, de ekkor döbbent rá, hogy orvosi táskát nem is hozott magával. Nem akarta egyedül hagyni a családját, de egyszerre nem tudta volna elvinni őket. Már percek óta gondolkodott, hogy mi legyen, amikor meghallotta a bátortalan kiáltást a ház a felöl.

-         Edward! Merre vagytok!? Megtaláltad őket!? – kiabált Isabella. – Segíthetek valamit!? Á, biztos nem hallanak, hiába gondoltam azt, hogy az erdőben jól terjed a hang – gondolta magában.

-         Igen, az nagyon jó lenne! – kiáltott vissza neki Edward. – Kérlek, hogy keresd meg Carlisle orvosi táskáját a házban van, az emeleten van egy dolgozóba. Hallottál?

-         Igen, rendben. Mindjárt előkerítem – kiáltott vissza Isabella.

Néhány perc várakozás után Isabella ismét kiabálni kezdett.

-         Megtaláltam, itt van a kezemben. Odavigyem hozzátok? – kérdezte a lány.

-         Ahhoz egy kicsit messze vagyunk – mondta Edward csüggedten.

-         Edward, menj és hozd ide, a te sebességeddel nem telik bele két percbe, hogy visszaérj – ajánlotta Carlisle. – Annyi idő alatt nem eshet semmi bajunk.

-         Rendben, ha nem baj idehozok még valakit – mosolygott Edward. – Biztosan szívesen segítene ő is.

-         Ki ez a lány? – kérdezte Esme döbbenten. – Akinek hallottuk a hangját. Egyébként gyönyörű hangja van.

-         Ő a mennyasszonyom – mosolygott Edward Esmere. - A neve Isabella. Akarjátok megismerni?

-         Már hogyne akarnánk – hangzott a válasz egyszerre. – Hozd ide őt is – mosolyogtak a többiek.

-         Akkor szólok neki – mondta Edward, majd kiabálni kezdett. – Isabella, kérlek, állj meg a lépcső aljánál én pedig megyek, és idehozlak téged is. Ne ijedj meg, mert csak gyorsan felkaplak, és már szaladunk is vissza – mondta Edward.

-         Rendben, itt vagyok – kiáltott a lány.

Edward teljes sebességével nekiiramodott és egy pillanat alatt már a háznál volt, az ölébe kapta Isabellát és már mentek is vissza a többiekhez. Amikor visszaértek Edward óvatosan letette a lányt, majd kivette a kezéből a táskát. Kézen fogta a lányt és a családja elé húzta.

-         Ő itt a menyasszonyom. Isabella Kathleen Swan – mondta Edward a többiekre mosolyogva. – Ők pedig itt a családom, azt hiszem, hogy már nem kell őket külön bemutatnom – mosolygott Isabellára.

-         Nem, valóban nem kell – mondta Isabella. – Annyit mesélt Önökről, hogy már úgy érzem, hogy ismerek mindenkit – mosolygott a lány.

-         Szia Isabella! – örvendeztek a többiek vidáman.

-         Kérlek, ne magázz minket, nyugodtan tegeződhetünk – mondta Carlisle.

-         Rendben, köszönöm Carlisle – mosolygott rá Isabella.

-         Akkor most megvizsgállak titeket – mondta Edward és elindult Jasper felé, aki a legrosszabbul volt.

Edward órákig vizsgálta őket, egyesével alaposan minden apró kis részletre kitérve, ezalatt Isabella az alsó szoknyáját már cafatokra szaggatta és a közeli patakban benedvesítette, majd mindenkit szép óvatosan megmosdatott egy kicsit a nedves ruhákkal. Az egész család hálásan nézett Edwardra és Isabellára. Miután Edward mindenkit megvizsgált elmondta a diagnózist.

-         Minden rendben lesz. Egy hétig még naponta hozok nektek inni, utána már képesek lesztek magatoktól is vadászni. A torkotok már most is jól van, de mozogni még néhány napig nem lesztek képesek, teljesen el vagytok gémberedve attól, hogy meg sem moccantatok, de majd szép lassan haladunk és egy hét alatt teljesen rendbe jön a mozgásotok. Lehet, hogy néha még rátok tőr majd egy-egy fáradtság hullám, mert Jasper meglehetősen hatásosan altatott titeket. Más probléma nincs. Kivéve, Jaspert és Alicet. Jasper, kérlek, egy ideig próbálj meg nyugton maradni és a képességedet is jó lenne, hogyha egy kicsit pihentetnéd, mert mentálisan teljesen le vagy gyengülve. Elképesztő, hogy ilyen sokáig képes voltál fenntartani ezt a mesterséges kómát mindenkinél. Alice te pedig egy darabig próbálj meg a testedben maradni, mert az is ugyanúgy legyengíti a szervezeted mentálisan, mint Jasperét a nyugtatás – mondta Edward.

Mindenki döbbenten hallgatta Edwardot. Főleg akkor, amikor meghallották, hogy amit Aliceről mondott.

-         Hogy értetted azt, hogy próbáljon meg a testében maradni? – kérdezte Carlisle döbbenten.

-         Úgy értettem, hogy Alice a kóma alatt képes volt kilépni a testéből. Egyfajta asztrál kivetítés szerű állapotot idézet elő. Ő talált rám megmentett titeket és Isabellát is – nézett Edward hálásan húgára.

-         Jasper nélkül sosem ment volna – mondta Alice.

Edward észre sem vette, hogy már esteledik, csak amikor már tényleg majdnem teljes sötétség volt.

-         Jesszusom, nem is tudtam, hogy már ennyi ideje itt vagyunk. Úgy tűnik teljesen elvesztettem az időérzékemet – döbbent meg Edward.

-         El voltál foglalva – mosolygott rá Isabella. – Szerintem jobb lenne, ha a házban éjszakáznánk. Nem gondolod? – kérdezte a lány.

-         Oh, de persze, igazad van. Meddig jutottál? Ki tudtad takarítani valamelyik szobát, hogy oda vigyem őket? – kérdezte Edward reménykedve.

-         Tulajdonképpen mindent kitakarítottam a pincét kivéve, úgyhogy mindenkit vihetsz a saját szobájába, ha gondolod – mosolygott a lány.

-         Az egész házat? – hangzott a döbbent kiáltás az egész Cullen családtól.

-         Igen, az egész házat. Tudom, hogy hogyan kell takarítani és Edwardnak is már csak akkor kiabáltam, amikor minden készen volt – mondta a lány.

-