Isabella és Edward már egy fél órája sétálgattak, amikor csendben visszaosontak a réthez.

-         Szerinted elég ideig voltunk távol? – kérdezte a lány.

-         Remélem. Egyenlőre nem gondolkodnak, mert nem hallom a gondolataikat. Nem tudom, hogy ez jót vagy rosszat jelent, de a réten vannak, mert érzem az illatukat – mondta Edward.

-         Menjünk egy kicsit közelebb, de csendben – mondta Isabella.

-         Rendben.

Csendben odaosontak a réthez és nagyon tetszett az eléjük táruló látvány. Marion Daniel ölében ült és gyengéden csókolták egymást. Edward és Isabella elmosolyodott.

-         Szerintem hagyjuk őket továbbra is kettesben – mondta Edward.

-         Rendben, akkor hazamenjünk? – kérdezte a lány.

-         Nem szeretnéd inkább messziről megnézni a kastélyt?

-         Ezt meg, hogy érted. Mármint azt, hogy messziről?

-         Mit szólnál, hogyha megnéznénk onnan a fa tetejéről? – mutatott Edward egy hatalmas fára, ami magasabb volt, mint az összes többi.

-         Rendben, nézzük meg a kastélyt – mosolygott Isabella.

Edward óvatosan felsegítette a hátára és villámgyorsan felmászott vele a fa tetejére, majd óvatosan letette és a kastély felé fordította.

-         Ez egyszerűen gyönyörű – mondta a lány.

-         Még sosem láttam a kastélyt ilyen szemszögből. Nem is tudtam, hogy ilyen szép – nézett a lány Edward szemébe.

-         Örülök, hogy tetszik.

Még egy kis ideig nézelődtek a fa tetején, majd Isabella hangosan felsóhajtott.

-         Valami baj van? – kérdezte Edward.

-         Dehogy, csak megígértem Alicenek, hogy visszaérek még sötétedés előtt, mert szeretné, hogyha egyeztetnénk a végleges menüt az esküvőre. Ne haragudj, de mennünk kell – szomorodott el a lány.

-         Nincs semmi baj, Kedves. Fontos, hogy jól érezd magad majd az esküvőn. Azt szeretném, hogy az legyen életed legszebb napja, és ha ehhez most vissza kell mennünk a kastélyba, akkor menjünk.

-         Köszönöm. Szerinted szóljunk Marionnak és Danielnek, hogy haza megyünk?

-         Nem tudom, nézzük meg, hogy zavarunk-e, ha nem akkor szólunk nekik, ha igen, akkor nem szólunk.

-         Rendben, ez ésszerűen hangzik.

Óvatosan odaosontak megint a réthez, de Marion és Daniel a jelek szerint nem tudott egymással betelni, úgyhogy csendesen távoztak.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Daniel és Marion csak késő este értek vissza a rétről egymás kezét fogva. Az egész család mosolyogva figyelte őket, amikor beléptek a nappaliba, ahol mindenki tartózkodott.

-         Sziasztok! – törte meg Isabella a csendet. – Bocsánat, hogy úgy otthagytunk titeket, de vissza kellett jönnöm az ételek miatt. Egyébként Alice fantasztikus menüt állított össze – mosolygott Isabella.

-         Semmi gond. Így is nagyon jól éreztük magunkat. Azért legközelebb szóljatok, ha elmentek – vigyorgott Daniel és Isabellának olyan érzése támadt, hogyha Marion tudott volna, akkor elpirult volna.

-         Megbocsátotok egy pillanatra? – kérdezte Marion és megfogta barátnője kezét, majd kihúzta a nappaliból.

-         Menjetek csak – mondták a többiek.

Isabella és Marion elhagyták a nappalit, majd a Marion szobája felé vették az irányt. Amikor odaértek a lány behúzta maga után Isabellát és becsukta az ajtót.

-         Tudom ám, hogy direkt csináltátok ezt Edwarddal – mosolygott a lány.

-         Oh, hát ennyire átlátszóak voltunk?

-         Csak egy kicsit – mosolygott Marion.

-         Ne haragudj, kérlek. Jó akartunk – mondta Isabella szemlesütve.

-         Hát éppen ez az, én csak szeretném megköszönni, hogy segítettetek. Daniel csodálatos és mindig is vágytam egy társra – mosolygott a lány.

-         Örülök, hogy megtaláltad, amit kerestél – mosolygott Isabella is. – Biztos, hogy boldogok lesztek.

-         Igen, én is azt hiszem.

A két lány az egész estét átbeszélgette, amikor kopogás törte meg a meghitt társalgást és Edward dugta be a fejét az ajtón.

-         Sziasztok! – mondta Edward. – Bejöhetek? – kérdezte.

-         Persze – mondta Marion és odament, hogy megölelje. – Neked is köszönöm.

-         Nincs mit. Örülök, hogy boldog vagy.

Még sokáig beszélgettek így hármasban, majd amikor Isabella szemei már leragadtak Edward elköszönt Mariontól és a karjaiba vette a lányt, hogy átvigye a szobájába. Ahogy kilépett a szobából és elindult a folyosón már látta is Danielt közeledni Marion szobája felé.

-         Edward – szólította meg Daniel.

-         Tessék – mosolygott rá Edward.

-         Köszönjük nektek – mondta őszinte hálával.

-         Nincs mit. Nem csak rajtunk múlott a dolog. Sok boldogságot, és most menj. Már alig vár – vigyorgott Edward sejtelmesen, majd tovább indult Isabellával a karjában.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Telt múlt az idő és mindenki izgatottan várta az esküvő napját. Daniel és Marion elválaszthatatlanok lettek ezalatt a kis idő alatt. Mindenki nagyon boldog volt, amikor a nagy nap elérkezett. Isabella boldogan, de egy kicsit idegesen toporgott a szobájában, amikor a lányok végre bejöttek hozzá. Alice, Esme, Marion és Rosalie segítettek neki felöltözni, később pedig Marie mama is csatlakozott hozzájuk. A fiúk közben előkészítették a kastély udvarát a vendégek számára.

-         Mindjárt itt lesznek! – kiáltott fel Alice.

-         Kik? – döbbent meg Isabella.

-         Hát Aroék. Azt hittem, hogy késni fognak, de úgy tűnik, hogy inkább futottak, minthogy elkéssék a nagy eseményt – csicseregte Alice. – Készen vagyunk, Isabella. Gyönyörű vagy. Akkor megyek és szólok… - kezdte Alice, de megtorpant. – Oh, te jó ég, oh, te jó ég… - kántálta Alice kétségbeesetten.

-         Mi a baj? – döbbentek meg a lányok.

-         Isabella, ki…ki fog az oltárhoz vezetni? – kérdezte Alice pironkodva.

-         Jézusom! – kiáltott fel Isabella. – Ebbe bele sem gondoltam. Nem tudom, hogy ki vezessen az oltárhoz. Carlisle nem tud, hiszen ő fog minket összeadni, de akkor kicsoda? – esett kétségbe Isabella.

-         Nem tudom. Úgy sajnálom, hogy erre nem is gondoltam – mondta Alice.

-         Várj, azt mondtad a Volturik mindjárt itt lesznek – mondta hirtelen Isabella.

-         Igen, így van – nézett rá Alice értetlenül.

-         Rendben, akkor vezesd ide hozzám Arot, kérlek – mondta Isabella.

-         Tessék? – döbbent meg mindenki.

-         Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Alice.

-         Igen, szerintem ez nagyon jó ötlet – mosolygott a lány. – Úgy is van egy bejelenteni valónk közösen.

-         Rendben, ahogy akarod – mondta Alice és azonnal elindult ki a kastélyból.

Néhány perc múlva Alice megjelent Aroval az oldalán és beléptek Isabella szobájába. A lány kicsit bátortalanul állt Aro elé. A férfinak fogalma sem volt róla, hogy mit szeretne tőle a menyasszony így az esküvő előtt.

-         Aro…- kezdett neki Isabella bátortalanul.

-         Igen, kedves. Mit szeretnél? – nézett rá Aro értetlenül. – Gyönyörű vagy.

-         Köszönöm. Én egy szívességet szeretnék kérni – mondta a lány kissé zavarban.

-         Mond csak, ha tudok, akkor segítek.

-         Kérlek, elkísérnél az oltárhoz? – nézett Isabella a vörös szemekbe.

-         Tessék? Hogy én az oltárhoz, téged?

Isabella szemlesütve bólintott. Aro óvatosan a lány álla alá nyúlt és felemelte a fejét.

-         Megtiszteltetésnek veszem, hogy engem választottál – mosolygott rá Aro őszintén.

-         Köszönöm – gördült le egy könnycsepp a lány szeméből.

-         Akkor készen álltok? Itt az idő – mondta Alice.

-         Igen. Mehetünk, kedves? – ajánlotta fel a karját Aro.

-         Igen, mehetünk – mosolygott Isabella és belekarolt Aroba.

Lassan lépkedtek az oltárig. Közben Isabella végig boldogan mosolygott. Amikor odaértek Aro finoman Edward kezébe csúsztatta Isabella kezét, majd hátrébb lépett és onnan figyelte a fogadalomtételt. Carlisle csodálatos szertartást tartott az ifjú párnak. A szertartás végén a hitvesi csóknál kitört a tapsvihar, majd mindenki odament, hogy gratuláljon nekik. Az esküvői parti remekül alakult. Mindenki nagyszerűen szórakozott. Edward még arra is hajlandó volt, hogy a hagyomány kedvéért lenyeljen egy falatnyit az esküvői tortából. Majd elkövetkezett a köszöntők ideje és Aro lépett Isabella mellé.

-         Kedves egybegyűltek, Isabellának és nekem fontos bejelenteni valónk van. Mrs. Cullen kért tőlünk egy nagyon becses nászajándékot és mi beleegyeztünk a kérésébe – kezdte Aro. – Szóval Isabella kérésére a Volturi engedélyez ennek az ifjú párnak egy terhességet, és mi sosem fogjuk bántani a félvér gyermeket, mert bízunk bennetek és tudjuk, hogy sosem nevelnétek a kicsit rosszra – mondta Aro mosolyogva, Isabella pedig fülig pirulva pillantott Edwardra.

Mindenki kirobbanó örömmel fogadta ezt a hírt. Edward hirtelen azt sem tudta, hogy mit mondjon, ha tudod volna, akkor sírt volna a boldogságtól, ahogy a család többi része is. Még Rosalie is nagyon izgatott lett a hírtől, hogy nagynéni lehet, pedig róla nem is gondolták volna, hogy így fog örülni a hírnek. Edward gyorsan odalépett Isabella mellé és szavak helyett szenvedélyesen megcsókolta, majd Aro felé fordult.

-         Köszönöm – mondta Edward hálásan.

-         Nincs mit, a feleségedé az érdem. Nagyon meggyőző tud lenni – mosolygott Isabellára. – Legyetek nagyon boldogok.

Ez után a bejelentés után a parti még vidámabban telt, mint előtte, pedig előtte is nagyon jó volt a hangulat. Esme már az unokájáról ábrándozott, ahogy Carlisle is. Rosalie remélte, hogy kislány lesz, Emmett pedig fiúban reménykedett. Alice és Jasper pedig csak úsztak a boldogságban attól, hogy mindenki ennyire boldog körülöttük. Az emberi vendégek lassan nagyon elfáradtak, úgyhogy elmentek lepihenni. Isabella bírta a legjobban. Mindenki többször megtáncoltatta, de mégsem érezte magát fáradtnak. Egyszerűen csak úszott a boldogságban. Nem érezte a fáradtságot. Már hajnali négy óra volt, amikor az ifjú pár úgy döntött, hogy itt az ideje annak, hogy visszavonuljon. Mosolyogva néztek utánuk a többiek, és tapsolni kezdtek, amikor Edward felkapta Isabellát és átvitte a küszöbön. Nem is engedte el a lányt, csak a hálószobában tette le újra a lábaira. Óvatosan végigsimított az arcától egészen a válláig.

-         Gyönyörű vagy – mondta Edward vágytól fátyolos hangon. – Nem is tudom, hogy mivel érdemeltelek ki.

-         Azzal, ahogy szeretsz. Sosem gondoltam, hogy valaki képes lesz így szeretni engem, és azt sem hittem, hogy én is így fogom az illetőt viszont szeretni.

Edward a derekánál fogva óvatosan magához húzta Isabellát és gyengéden megcsókolta. A gyengéd csók egyre szenvedélyesebb lett és közben Edward lassan kibontogatta a lány hátán a fűzőt. Isabella pedig kissé remegő kezekkel bújtatta ki Edwardot a zakójából. Lassan vették le egymásról a ruhákat és gyengéden. Nem siettek. Minden érintést, minden egyes pillanatot ki akartak élvezni, a nászéjszakájukból. Már csak a fehérnemű takarta a testüket, amikor Edward újra a karjaiba vette Isabellát, és finoman letette az ágyra, majd ő is mellé feküdt. Edward újra csókolni kezdte a lányt, majd az ajkait lassan elindultak a lány nyaka felé. Isabella minden egyes porcikájára apró csókokat hintett egészen a válláig, ahol óvatosan becsúsztatta ujjait a vékonyka selyem anyag alá, ami a lány felső testét takarta. Lassan kezdte el lecsúsztatni a válláról a pántot és a lehető leggyengédebben bújtatta ki a ruhadarabból a lányt. Kezét a  hasára csúsztatta, és óvatosan simogatni kezdte, majd lassan haladt egyre feljebb a simogatással, miközben ajka a nyakát cirógatta. Isabella sem tétlenkedett egyik kezével Edward hajába túrt, míg a másikkal lágyan végigsimított a gerince mentén. Edward beleborzongott az érintésbe. A férfi kezei lassan elérték a csodálatos halmokat, és finoman végigcirógatták őket, az érintéstől Isabella halkan felnyögött. Apró csókokkal és finom simogatásokkal készültek fel testileg és lelkileg is arra, hogy elveszítsék ártatlanságukat és elhálják a nászt, amire mindketten annyira vágytak, de egy kicsit féltek is tőle. Mindketten egyre gyorsabban kapkodták a levegőt, egyre jobban ziháltak, amikor Edward bátortalanul végigsimított Isabella csípőjén és megfogta a lányon levő utolsó ruhadarabot is, hogy levegye róla. A lány teste egy pillanatra megremegett, amikor a kéjen túl tudatosult benne, hogy most mi fog történni.

-         Jól vagy, Szerelmem? – kérdezte Edward gyengéden.

-         Igen, csak egy kicsit ideges vagyok – suttogta a lány.

-         Nem muszáj, ha még nem érzed magad késznek rá – mondta Edward és elengedte az alsóneműt.

-         De, én kész vagyok rá, csak egy kicsit ideges vagyok, semmi több – mondta a lány, és remegő ujjaival visszacsúsztatta Edward kezét oda, ahol az előbb volt.

-         Egy kicsit én is ideges vagyok – vallotta be Edward.

Isabella rámosolygott és gyengéden megcsókolta. Edward még várt néhány percet, csak simogatta a lány csípőjét, aztán lassan megint elkezdte lecsúsztatni róla az utolsó ruhadarabot. Isabella most nem remegett meg, bár még mindig kissé ideges volt. Egy picit megemelte a csípőjét, hogy Edward könnyebben lecsúsztathassa az apró kis anyagot. Kicsit bátortalanul indultak meg a lány kezei Edward csípője felé, amikor elérték céljukat a férfiről is lekerült az utolsó akadály, ami a beteljesülés útjában állt. Edward még egy ideig csak cirógatta és csókolta a lányt, nem akarta sürgetni, mert akármennyire is bátor volt tudta, hogy van benne egy kis félelem. Amikor Isabella egyre többet sóhajtozott és nyögdécselt és Edward úgy érezte, hogy a lány teste teljesen elernyedt óvatosan fölégördült és akkor megtörtént. Isabella erősen megkapaszkodott Edward vállában és fojtottan felsikoltott a fájdalomtól. Edward szorosan magához ölelte és mozdulatlanná merevedett, hogy ne okozzon nagyobb fájdalmat. Isabella önkéntelenül is megfeszítette az izmait és Edward érezte ezt, ezért szabad kezével gyengéden simogatni kezdte a lány minden porcikáját, és amikor érezte, hogy az izmai lassan újra elernyedtek, majd újra felnyögött a kéjtől, óvatosan megmozdult. Lassan mozdult, kicsiket, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzon. Az első néhány mozdulatnál Isabella nyögdécselt a fájdalomtól, de a fájdalom gyorsan elillant és nem maradt más a helyén csak a gyönyör. Egyszerre érték el a beteljesülést, és fáradtan hanyatlottak a puha párnákra. Edward óvatosan magukra húzta a takarót és magához ölelte Isabellát, aki boldogan bújt férje mellkasához. Edward finoman cirógatta kedvese hátát. Isabella gyorsan álomba szenderült, a hosszú nap után, de Edward nem hagyta abba a simogatást, egész éjjel csak ölelte és simogatta kedvesét, míg a lány fel nem ébredt reggel.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy hónappal később…

Edward és Carlisle már megszervezték a saját kórházuk megépítését a városban ez idő alatt és alig várták, hogy munkába álljanak. Daniel Marionhoz költözött és a lány barátai boldogan fogadták a férfit is maguk közé. A Volturik gyakran küldtek levelet a Culleneknek és viszont. Az élet boldogan zajlott a kastélyban, mindenki tette a dolgát és semmi pénzért sem cserélték volna el ezt az életet. Reggel Isabella éppen az étkezőbe tartott, amikor hirtelen émelygés fogta el. Nem értette, hiszen még nem is evett semmit aznap. Gyorsan visszament a hálószobába és nagyon megkönnyebbült, hogy a hálón átvágva még sikerült elérnie a mosdót. Gyengének érezte magát, amikor felállt, hogy kiöblítse a száját. A tükörbe nézett és mosolyra húzta a száját, amikor rátört a felismerés.

-         Jesszusom, lehet, hogy ez az aminek gondolom? Azonnal meg kell találnom Edwardot vagy Carlislet – mondta a lány és mosolyogva indult újra az étkező felé.

Benyitott az étkezőbe, de ott csak Esmét és Alicet találta, akik mosolyogva néztek rá.

-         Jó reggelt! – mondták egyszerre.

-         Nektek is jó reggelt! Nem láttátok Edwardot, vagy Carlislet? – kérdezte izgatottan.

-         Nem, Kedvesem. Talán rosszul érzed magad? – kérdezte Esme aggódva.

-         Igen, vagyis nem. Én azt hiszem, hogy az előbb, legalábbis nagyon remélem…- próbálta elmagyarázni Isabella a helyzetet.

-         Igen, Isabella. Mit hiszel?

-         Azt hiszem, vagyis inkább remélem, hogy reggeli rosszullétem volt – mosolygott a lány.

-         Ó, hiszen ez csodálatos – ugrott fel Esme és Alice, majd megölelték a lányt.

-         Igen, de szeretnék biztos lenni benne. Ezért keresem Edwardot, vagy Carlislet.

-         Edward a kórház építkezésére ment, de Carlisle fent van a dolgozószobájában – mondta Esme mosolyogva.

-         Rendben, köszönöm. Akkor én megyek is és megkeresem – mondta Isabella és már el is indult az emeletre.

Amikor odaért halkan bekopogtatott az ajtón.

-         Szabad! – hangzott a válasz.

-         Zavarhatlak egy kicsit? – dugta be a fejét Isabella.

-         Nem zavarsz. Miben segíthetek? – kérdezte Carlisle.

-         Megvizsgálnál?

-         Természetesen. Valami baj van? – kérdezte Carlisle aggódva.