Mindig is zárkózott lány voltam. Soha nem értettem mi vezérel, mondjuk egy-egy színészt vagy énekest, hogy kiálljon több ezer ember elé énekelni, vagy játszani. Nagyon jól megvoltam a saját kis világomban. Stephenie Meyer Twilight Saga-ja tiszta fanatikussá tett. Teljesen Team Edward voltam. Olvastam mind a négy könyvet, sőt az ötödikbe is beleolvastam így nem érdekelt Jacob milyen jófej. Engem Edward karaktere milliószor jobban vonzott.
  A szüleim teljesen kiakadtak a Twilight mániámtól. Nem értették. Elolvasni sem voltak hajlandóak. Anya azt mondta túl vastag, apa meg azzal védekezett, hogy így is túl sok az olvasásra váró könyv.
  Londonban laktunk már vagy tíz éve. Öt éves koromban költöztünk ki Magyarországról. Anya angol származású, apa magyar. És természetesen az okokat tekintve anyanyelvi szinten beszéltem angolul, magyarul és a suliban olaszt tanultam már 9 éve.
  A suliban nem volt egyetlen igazi barátom se, mint mondtam visszahúzódó típus voltam. Két mozgatórugó hajtotta az életem: a zene és a Twilight. Zenét legtöbbször rockot és komolyzenét hallgattam. Nem heavy metalt és nem is Beethovent vagy Mozartot :) Rock alatt Demi Lovatot értem, Miley Cyrust, a BarlowGirlt, a Linkin Parkot és a Muse-t. Komolyzene alatt pedig az „instrumentális” zenéket. Például imádtam Clint Mansell Lux Aeterna-ját. Szomorú, de gyönyörű.
  Így telt minden napom. Fiúm nem volt. Az osztályomban mindegyikük olyan gyerekes volt. És tudtam, hogy valószínűleg csak egy Edwardhoz hasonló fiú tudna eléggé levenni a lábamról. Eléggé ismertem magam ahhoz, hogy ezt tudjam. És ez a gondolat természetesen elkeserített, hiszen vámpírok és Edward Cullenek nem léteznek! Maradtam hát a zenénél.
 
  A tavaszi szünet utáni első hétfőn az egész iskola be volt zsongva. Állítólag új család költözött a kerületbe. Egy pár a három gyerekével. Akiket örökbe fogadtak. Mikor ezt meghallottam nevethetnékem támadt… Hát igen. Aki a Twilight világában él… Mind a három gyerek ide fog járni a suliba. Ezen gondolkoztam törire menet. Egyszerre csak Georgina termett mellettem. Ő volt talán az egyetlen, akivel úgy ahogy összebarátkoztam. Mint Angela Bellának… Csak éppen itt én voltam a zárkózott, hallgatag. És igen már megint a Twilight Saga járt a fejemben.
 - Min gondolkodsz Csillagbogár? – úgy tűnt kitűnő kedve van ma reggel.
 - Áhh csak azon gondolkozom hogy… hagyjuk. – mondtam, és rávigyorogtam.
 - Oké, oké. Már megint...? – rögtön tudta. Ő is szerette a könyveket, mint szinte minden lány a suliban, de senki nem volt annyira fanatikus, mint én.
 - Bocsi. Nem tehetek róla. – tudtam nincs értelme magyarázkodásnak. Ő sem érti. Neki alapból van pasija…
 - Semmi. Neked elnézem. Mit tudsz a három újról? – ezzel sikerült elterelnie a figyelmem Angela és Bella kapcsolatának elemzéséről.
 - Csak ennyit. Te?
 - Kettő fiú, egy lány. A két idősebb 16, a fiatalabb 15. De akik látták őket azok szerint sokkal idősebbnek látszanak… A tizenötös számú versenyző az osztálytársunk lesz – tette hozzá vigyorogva.
 - Melyik melyik? Mármint korra.
 - Az egyik fiú és az egyik lány 16. A másik fiú tizenöt. – gyanakodva méregetett. – tervezed a behálózásukat, drágám?
 - Tudod, hogy nem vagyok olyan. Amúgy sem tudom hogy néznek ki. – szóltam zavartan.
 - Oké. Akkor most siessünk törire.
 A teremben leültünk a helyünkre. Én szokás szerint a terem leghátsó csücskébe, egyedül. Ginát nem engedték hogy mellém üljön, mert nekem túl sokat dumált. Nem is baj, gondoltam.
  Még nem csengettek be, így az iPodomon hallgattam a BarlowGirltől a Never Alone-t. Georgina hirtelen a padomnál állt, szeme izgatottan csillogott.
 - Itt vannak!
 Értetlenül meredtem rá.
 - Itt van az új család… Masenék.
 Éljen. Nagyon nem érdekelt. Gina ezt megláthatta rajtam.
 - Egy kicsit több lelkesedést, ha kérhetem. Olyan autójuk van, hogy húúúú.
 - És ez engem hol izgasson Gee? Valószínűleg elkényeztetett újgazdag kölykök, akik csak Sabinnal fognak szóba állni. – Sabin volt a sulikirálynő, a mazsorettek vezére. Tisztára mint a filmekben.
 - Ha te mondod… - hagyta rám.
 Leült a helyére, előttem két paddal.
  És akkor belépett a terembe egy fiú. Valószínűleg a legfiatalabb Masen lehetett. Nem bírtam róla levenni a szemem. De nem a márkás ruhái miatt. Olyan elképzelhetetlenül gyönyörű volt, hogy azt gondoltam álmodom. Nem. Nem lehet! Ez a sok egybeesés… És én amilyen megrögzött voltam rögtön a Twilight jutott eszembe. „… elképesztően, embertelenül gyönyörű”. Magas volt, úgy 185 cm lehetett. Nem úgy nézett ki mint egy tizenöt éves fiú. Talán tizennyolc. A haja rendezetlenül kócos, sötétbarna volt egy kis aranyos árnyalattal. De nem az jutott róla eszébe az embernek hogy nem fésülködött. A szeme – majd behaltam a rémülettől – aranyos karamella színű. Az arca sápadt, a szemei alatt lila karikák, de az arca így is mint egy görög isten. „Adonisz”. Nem, nem és nem. Ez nem a valóság, csak álom. De… Nem. Vám… vámpírok NEM léteznek… Ohh  my god.
  A tanár a nevét kérdezte.
 - Edmund Masen. – olyan halkan mondta, hogy alig értettem, de a hangja olyan gyönyörű, olyan káprázatos volt! Mint a… nem is tudom. Bársonyos, simogató. A tekintetem Sabinra rebbent. Teljesen elkábulva ült a padban és bámulta az új jövevényt. Igen, valószínűleg a behálózását tervezgeti. A fiú körbenézett a teremben. A pillantása megakadt rajtam. Zavartan lesütöttem a szemem. Mr. Clide a mellettem lévő egyetlen üres helyre mutatott:
 - Isten hozott Edmund a VII Henrik Középiskolában! Ülj le kérlek Liliane mellé.
 Edmund kecses léptekkel hátrajött és leült a mellettem lévő padra. Még mindig nem csengettek be, tehát igyekeztem erősen a zenére koncentrálni, miközben gondolatban egy szót ismételgettem. Nem, nem, nem, nem...NEM!
 - Szia… Lily! – egy lágy hang szólt hozzám jobbról. Felnéztem. Eléggé távol ült tőlem, a pad másik szélére húzta a székét, de az arca felém fordult és a szemembe nézett.
 - Öh… uhm. Helló!
 - Szeretnék bemutatkozni. Edmund Masen vagyok. – a hangja udvariasan csengett. Mintha csak puszta illedelmességből mutatkozott volna be.
 - Uhm. Izé. Liliane Turner. De inkább csak Lily.
 - Rendben. – rám mosolygott.
 Az óra hátralevő részében nem szólt hozzám és én még mindig azon gondolkodtam, mi lehet erre a magyarázat. Már rég nem hittem a véletlen egybeesésekben. De ilyen akkor se lehetséges! Talán…