Vajon mi lehet ott olyan érdekes? Mit láthat? Nem értettem Edward mit figyel, de inkább nem mertem megzavarni a kérdéseimmel. Valamit nagyon nézett. Tekintetem átcsúszott Edwardról a hatalmas, sötétzöld erdőre. Nem láttam semmi különöset. Már éppen annak a határán voltam, hogy rákérdezek, amikor tett egy heves lépést előre. Majd még egyet. Lépései egyre szaporábbak lettek, futássá gyorsultak. Aztán már rohant, egyenesen száguldott. Követtem, de hiába voltam már én is olyan gyors, mint a vámpírok, nála gyorsabbat nem ismertem.

Lemaradtam. Hiába szedtem egyre jobban a lábam, Edwardot hirtelen elnyelte a komor erdő sötétsége. Pánikba estem. Mi olyan fontos, vagy esetleg veszélyes, hogy tájékoztatás nélkül itt hagyjon a semmi közepén egyedül?

Már majdnem elértem az erdő peremét, amikor füstöt pillantottam meg. Pislogtam egyet, mert a füst csípte a szememet, de amikor újra kinyitottam, már lángokban állt az erdő. Ez lehetetlen! Csak pislogtam egyet és már az egész erdő ég, mikor az előbb még csak a füst egy darabkáját véltem felfedezni? Ámuldozásom azonnal abbamaradt. Edward az erdőben van! Edward nem fogja túlélni! Azonnal eluralkodott rajtam a pánik, nem tudtam mit tegyek, nem tudtam megmozdulni. Úgy éreztem mindjárt kiugrik a szívem a helyéről, de tudtam, hogy mivel már nem vagyok ember nem érezhetek erős szívdobogást. Aztán egyszer csak egy sötét alak sietett felém. Jól szemügyre vettem az illetőt, amikor végre felismertem, ki az. Jacob jött karjában… Edward mozdulatlan teste! Nem! Ez nem történhet meg! Velem nem! Jacob megállt előttem, letette elém szerelmem holtestét. Szívszaggató sikítást hallattam és ráborultam Edwardra. Sírnom kellett, de nem tudtam. Éreztem, hogy megszakad a szívem, de egyetlen könnycseppet sem tudtam kipréselni magamból. Kínszenvedés volt. Sohasem éreztem ilyet. Soha! Ha szomorú vagyok mindig sírok, de ha nem sírhatok bánatomban, úgy érzem, még nagyobb fájdalmat okoz. Könnyek nélkül zokogtam, amikor morgást hallottam a hátam mögül. Megfordultam. Jacob farkasként meresztette rám a fogát, támadóállásba helyezkedett, majd ugrott és…  
Felültem. Ziháltam, alig kaptam levegőt. Teljesen zaklatott volt az elmém. Mellem alá tettem a kezem és megkönnyebbülve fedeztem fel, hogy dobog a szívem, de olyan hevesen, hogy azt hittem mindjárt felrobban. Felkapcsoltam az asztali lámpámat és fürdőköpenybe bújtam. Lerohantam a lépcsőn, ittam egy pohár vizet, majd gyorsan visszafeküdtem az ágyba. Magamra húztam nyakig a takarót, fejemet lassan a párnámra tettem, de nem aludtam. Nem mertem. Tisztán emlékeztem az álmom minden egyes részletére és Edward halott testének emléke nem hagyott nyugodni. Bár tudtam, ez csak álom volt, mégsem voltam képes lecsillapodni. Reggelig csak feküdtem az ágyban és merengtem az álmomon. Nem volt kedvem semmihez, de felöltöztem és kisétáltam az ajtón. Elindultam egy földes úton a házunk mögött, sétáltam és gondolkoztam. Átgondoltam mindent és sokáig kint maradtam, hogy a fejem végre kellően kitisztulhasson.