Félelem
Vidáman szökdécseltem fel a lépcsőn. Lélekben teljesen máshol jártam, így észre sem vettem, hogy elértem az ajtót, és olyan gyönyörűen nekimentem, ahogy az a Nagy Könyvben meg van írva. A homlokomat szorítva bukdácsoltam be. Angela aggódva nézett rám, és gyorsan kerített egy kis jeget a fejemre. - Mi történt? - A szokásos, nem figyeltem – böktem az ajtó felé a fejemmel. - Mostanában teljesen el vagy varázsolva – mondta, és leültetett a kanapéra. Hátradöntöttem a fejem, és rászorítottam a jeget. – Megértem, hogy néha szükséged van egy kis egyedüllétre és ki kell szellőztetned a fejed, de amikor hazajössz mindig olyan furcsa vagy. Egyszer dülöngélsz a fáradtságtól, máskor olyan nyugodt vagy, hogy semmire nem reagálsz, mintha egy másik világban lebegnél. Most meg úgy mosolyogsz, mintha ruhafogassal a szádban aludtál volna – magyarázta. Igaza van, Jasper nélkül nem lenne ilyen hangulatingadozásom... Csak élném a szürke hétköznapjaimat, és mindig komor lennék. Angela túl figyelmes. Ő tényleg törődik velem, nem úgy, mint Jessica, aki csak a friss pletykákra kíváncsi. Sokszor bűntudatom is van, mert nem vagyok hozzá teljesen őszinte. Nem akarom, hogy azt higgye, nem bízom meg benne, de mégsem állhatok neki vámpírokról, érzelemmanipulációról és látomásokról mesélni. - Környezetváltozás – feleltem tettetett lazasággal. – London hatása – mosolyogtam ártatlanul. - Ha nem tudnám, hogy nem, azt hinném szerelmes vagy. – A hangjában volt valami furcsa él, mintha tudna valamit, és célozgatna. Akármi is volt az, tévedett. Jelenleg nincs egy férfi sem az életemben, és egy jó ideig nem is lesz. Oké, Jasper kivétel, de ő minden, csak nem a szerelmem. Barát. Bár inkább a bátyámnak tekintem. - Miért mondod ezt? - Hát... Tudod... – Lesütötte a szemét. Volt valami, amit nem akart elmondani. Ettől rossz előérzetem támadt. - Igen? - Na jó, nem tudok köntörfalazni. Jacob megint keresett. – Felkaptam a fejem. - Ugye megmondtad neki, hogy nem akarok vele beszélni? – Pontosabban nem merek vele beszélni. Gyűlölöm magam, amiért hitegettem, aztán elhagytam. Ugyanazt tettem vele, amit Edward velem. Azt akarom, hogy végre elfelejtsen. Túl kell lépnie. Részben ezért jöttem Londonba. Menekültem minden elől. Irtóztam Forks puszta gondolatától is. - Igen. De... – Idegesen tördelni kezdte az ujjait. Mintha direkt húzni akarta volna az idegeimet. - Mit mondott? - Idejön – bökte ki. - Mi?! – ugrottam fel hirtelen. A jég egy hangos csattanással földet ért. – Nem akarok vele beszélni! Miért nem képes felfogni azt a bizonyos hárombetűs szócskát? Neki is könnyebb lenne, ha nem látna engem! – fakadtam ki. Már csak ez hiányzott. Meg fog látogatni, és azt fogja kérni, hogy kezdjük újra. Én pedig újra összetöröm a szívét... - Nyugi, még van négy napod, hogy lebeszéld. - Négy nap? Olyan hamar jön? Ezt nem hiszem el! Tudja egyáltalán, hogy hol lakunk? Ugye nem adtad meg neki a címet? - Levegőért kapkodtam. - Nem, de szerinted mennyi ideig tart megkérdeznie Charlie-t? - Jajj ne! – nyögtem. - Sajnálom – mondta bűnbánóan. – Nem hallgatott rám. - Nem a te hibád, köszi hogy szóltál. Összekapartam a jeget a padlóról, és kimentem a konyhába. Bekanalaztam egy tál müzlit, és ittam hozzá egy pohár narancslevet. Gyorsan elmosogattam, lezuhanyoztam, és bebújtam az ágyamba. Aludni akartam. Elfelejteni mindent, egy másik világba menekülni pár órára. De nem jött álom a szememre. Túl sok dolog történt ma. Először is ott van Alice. Boldog voltam, hogy újra láthattam. Elég nehéz volt úgy elviselni a legjobb barátnőm hiányát, hogy végig egy városban lakott velem és a férjével majdnem minden nap találkoztam. Mekkora esélyem volt rá, hogy pont ugyanoda megyek tanulni, ahova ők? Régen mindent megtettem volna, hogy rájöjjek hol vannak, hogy megtaláljam őket. Most, hogy sikerült, a dolog nem nyugtatott meg, inkább megrémített. Egy normális ember a helyemben Jaspertől félne. Vagy úgy általában az összes vámpírtól. Én attól félek, hogy találkozok Edwarddal. A szerelmemmel. Félek. Soha nem éreztem ennyire távol magamtól, még Forksban sem, pedig földrajzilag egy fél világ állt közénk. Viszont Forksban meg volt a halvány reménysugár, hogy visszajön. A gondolat is fájt. Miért csinálom ezt? Minél kevesebbet agyalok rajta, annál kevésbé fáj! A gondolataim szép lassan visszatértek Alice-hoz... Nem volt könnyű elhinni, hogy nem nézegeti a jövőmet, és amikor Jasper elmondta, hogy Alice lát valamit velem kapcsolatban... Nem bírtam tovább. Nem gondolkodtam, csak azt tudtam, hogy szükségem van rá. Régen is imádtam vele lenni, mindig felvidított a vidám, gyönyörű tündérarcával és az aranyos természetével. Emlékek ezrei jutnak róla eszembe. A suli, a Cullen-ház, a tavalyi phoenixi eset, sőt még az iskolabál is. Mindennek köze volt Alice-hoz. Ő állt hozzám a legközelebb, ő volt a legszimpatikusabb Cullen. Úgy hiányzott... Viszont akármennyire is szerettem, nem voltam benne biztos, hogy tényleg nem kotyog ki semmit. Persze Jasper ott van, biztos közbelépne ha Alice valami szörnyűséget csinálna, de valamiért mégis izgulok. Talán nem is ezért, hanem Jacob miatt. A lényem egy része vágyik rá. A forró érintésére, a kisfiús mosolyára, a kedvességére. Újabb emlékek árasztanak el. La Push napnyugtakor, a tenger sós illata, a homok, a sziklák... és Ő. Velem volt amikor rosszul voltam, amikor szükségem volt rá, amikor egyedül voltam. Ott volt akkor is, amikor tudta, hogy nem őt szeretem... Mégis velem volt, és szeretett. Én pedig csalódást okoztam neki. Nem mertem elmondani, miért. Azt mondtam Edwarddal már egyszer végigcsináltam ezt, és nem akarom, hogy ugyanaz legyen a vége. Azt mondtam attól félek, hogy neki sem vagyok elég jó, és ha beleélem magam a boldogságba, akkor majd egyszer ő is elhagy. Hogy mondhattam ilyet? Nem értem magam... Sosem tenné ezt. Ha rajta múlna, akkor örökké együtt lennénk. Megbántottam, és nincs igazam. Féltem elé állni, és bevallani, hogy csak egy barát. A legjobb barát a Földön. De csak barát. Nem tudtam mi fájna neki jobban, az igazság vagy a hazugság. A hazugságot választottam. Elszúrtam. Ha elég bátor lettem volna, most barátok lennénk. Vagy nem. Talán sosem bocsátott volna meg nekem, és gyűlölne. Félek a látogatásától. A lelkiismeret furdalás, a szomorúság, és a letörtség mellett most Cullenék miatt is aggódhatok. Jasper és Alice gyűlöli Jacobot. Ha huzamosabb ideig itt lesz, muszáj lesz elmondanom nekik. Ki fognak akadni. Nem hiányzik semmilyen jelenet. Arról nem is beszélve, hogy a többi Cullen is kiszúrhatja. Hiába szólok Jacobnak, hogy kerülje a helyeket, ahol összefuthatnak, úgyis megy a saját feje után. Ráadásul azt fogja hinni, hogy miattuk jöttem ide. Pontosabban Miatta. Még a végén hirtelen felindulásból mindent kitálal Edwardnak. Ő nem akar engem. Mérges lesz, amiért itt vagyok és nem hagyom, hogy szabaduljon az emlékemtől. Gyűlölni fog. Nem készültem fel rá. Nem tudok vele beszélni. Nem is akarok. Soha többé. El kell felejtenem Edwardot. Jacobnak pedig el kell felejtenie engem. A kérdés az, hogy sikerül-e valaha. Félek...
|