3. fejezet

Mikor Bella felébredt, nyűgösen jutott eszébe, hogy immár hétfő van. Nyújtózkodott egyet, majd hogy felfrissítse magát, elindult a fürdőbe. Ott megmosakodott, felöltözött, végül lesétált a konyhába, hogy valamilyen étellel töltse meg korgó gyomrát. Mivel korábban kelt a kelleténél, így úgy döntött, hogy palacsintát csinál magának.

Előkészítette a hozzávalókat, majd elkezdte kisütni azt. Először félt, hogy végül a plafonon fog kikötni mindegyik, de aztán elmúlt félelme, mikor látta, hogy sikeresen meg tudja forgatni őket.

Miután mindet kisütötte, kakaót vett elő, elkészített magának egy párat és leült, hogy megegye azokat. 

Bella egy kocsi dudájára lett figyelmes. Boldog mosoly terült szét arcán, majd odaszaladt az ablakhoz és kitekintett rajta; nem tévedett, Edward várt rá, az ezüst Volvóval. Gyorsan felkapta táskáját és dzsekijét, majd elindult kifele, hogy minél hamarabb találkozhasson a fiúval. 

– Szia, Edward – szállt be a kocsiba Bella.

Belül az autóban sötét volt, most még az ajtónyitásra sem kapcsolódott fel a világítás, mint ahogy szokott.

– Jó reggelt – köszöntötte őt a fiú, majd közelebb hajolt hozzá, hogy egy puszit adjon arcára.

Edward felpörgette a motort, és elindult.

Bella már éppen kényelmesen hátradőlt volna, mikor egy hideg kéz a vállához ért. Edward felé fordult, de mikor látta, hogy neki mindkét keze a kormányt markolja, és azt a hűvös érintést még mindig érzi, hátrafordult.

Onnan egy aranybarna szempár nézett vissza rá. Bella kissé hátrahőkölt ijedtében; nem feltételezte, hogy rajtuk kívül más is lesz az autóban.

Edward észrevette Bella ijedtségét, így nyugtatólag megsimította arcát, mikor pedig a lány ráemelte rémült tekintetét, egy féloldalas mosoly kíséretében halkan ezt suttogta:

– Csak Alice és Jasper az.

Bella visszanézett, és immár kissé hunyorogva próbálta kivenni a lány körvonalait.

Mivel az idő ma ismét felhős volt, így még félig sötét volt.

– Szia, Bella! Ha már jobban megnyugodtál, akár vissza is ülhetnél – mondta mosolyogva Alice.

Bella időközben ugyanis teljesen háttal az útnak, a műszerfalhoz és Edwardhoz húzódott közelebb.

Szerelme még mindig őt simogatta, de immár a karját.

Bella visszaült helyére, ujjaival pedig közrefogta Edward ujjait; kéz a kézben ültek.

– Megrémisztettél.

Halk kuncogás hallatszódott Jasper és Edward felől. Bella furcsán méregetve nézett rájuk, Alice pedig kissé komoran.

– Bella, az nem kifejezés, hogy megrémültél. Szinte felugrottál ijedtedben, mikor rájöttél, hogy nem Edward ért hozzád. Olyan erősen vert a szíved, olyan erősen száguldott a vér az ereidben, hogy azt hittem, menten rosszul leszel.

– Köszönjük, Jasper, ezt a mély beszámolót – horkantott fel Edward.

Bella nyugtatólag elkezdte simogatni Edward kézfejét, mire a fiú ránézett, majd hálásan elmosolyodott. Bella érezte, hogy a fiút a kelleténél jobban feldühítette Jasper utolsó mondatának első fele.

– Bocsáss meg, Bella, tudhattam volna, hogy így fogsz reagálni – mentegetőzött Alice.

– Ugyan!

– Csupán azt gondoltam, ennyi idő alatt hozzászoktál a hideg érintéshez – mosolyodott el Alice, miközben fél szemmel Edwardra tekintett.

Edward a visszapillantó tükörből ránézett Alice-ra, majd elnevette magát.

– Nem történt semmi. Legközelebb jobban szétnézek, mielőtt beszállok. Ha egyáltalán még be fogok szállni.

– Már miért ne szállnál be? – kérdezte értetlenül Jasper.

Bella ekkor levette tekintetét az útról és az Edwarddal összefonódott ujjait nézegette, miközben beszélt.

– Tudom, hogy Edward miattam nem tud titeket iskolába fuvarozni. Ti pedig már megszoktátok, hogy ő visz titeket, én pedig most ezt felborítottam. Rosalie-nak se tetszik ez, látszik rajta. És bár Emmett kedves velem, nem biztos, hogy nem gondolja ugyanazt, mint Rosalie. És… hát tudom, hogy mennyi bajt okozok… sokszor. Bár remélem, tudjátok, hogy nem direkt. Nem akarok több problémát okozni, mint amennyit így is.

Miután Bella elhallgatott, nyugtalanul és kissé elpirulva nézett fel Edwardra. Ő végig őt figyelte; ahogy beszél, és amit mond. Mikor pedig elhallgatott, kissé komolyabb arcot öltött magára.

– Bella – kezdte. – Először is tudnod kell, hogy Emmett csupán eleinte tekintett rád úgy, mint valami veszélyes élőlényre. Most már teljesen megváltozott a véleménye. Kedvel téged, főleg, mikor csetlesz-botlasz – kuncogott, majd ismét komoly hangnemre váltott át. – Rosalie már egészen más helyzet. Tudod, hogy nem kifejezetten veled van gondja, hanem azzal, hogy ember vagy, ő pedig már nem az. Neki is van autója, vezetni is tud, és nem kötelező velem jönni iskolába. Jasperék is el tudják viselni, ha nem én hozom őket. Ez most meglepetés volt a számodra.

– Bella, mi szeretünk téged. Ahogy Carlisle mondta, immár a család része vagy.

Bella hálásan fordult Alice felé.

Ő és Jasper őszintén csillogó szemekkel néztek rá, akinek a boldogságtól örömkönnyek szöktek a szemeibe. Edward ezt észrevette, mire óvatosan egyik ujjával letörölt a lány szeméből egy kósza könnycseppet. Majd közelebb hajolt hozzá, hogy aztán ajkával leheletfinoman hozzáérjen a lányéhoz.

– Szeretlek – suttogta Edward, mikor ajkaik szétváltak.

– Én is. 

Mikor Bella észrevette, hogy Alice és Jasper még a csókjuk előtt eltűntek a kocsiból, az iskola parkolójában, már spanyol órára igyekezett Edwarddal az oldalán.

A fiú mindenhova elkísérte őt, már kicsengetéskor mindig ott állt azelőtt a tanterem előtt, ahol Bellának éppen órája volt.

– Szóval akkor nem gond, hogy engem fuvarozol? – fordult Bella Edwardhoz, mikor megérkeztek az említett teremhez.

– Dehogyis. Így legalább nyugodtabb vagyok, hiszen tudom, hogy amíg én vezetek, nem lehet semmi bajod – mosolyodott el.

Bella elnevette magát.

– Most megyek, mert mindjárt becsengetnek. Óra után itt várlak.

Edward egy csókot adott a homlokára, majd elindult az ellenkező irányba.

Bella kissé kábán lépkedett be az osztályterembe, majd leült a lelkesen integető Jessica mellé.

– Szia! Hogy telt a hétvégéd? Nekem egyszerűen nagyszerű volt! Képzeld, Mike átjött hozzánk, és megfűztem anyuékat, hogy engedjék meg, hogy ott aludjon! Bár csupán a kanapén alhatott, mert apu nem engedte, hogy velem maradjon egy szobában, mégis olyan boldog voltam! Jaj, Bella, miért vagy ma ilyen szótlan? Mit szólsz hozzá?

– Jess, ez nagyszerű! Én tényleg őszintén örülök neki, hogy ennyire jó a kapcsolatotok Mike-kal. Remélem, hogy még nagyon sokáig együtt fogtok maradni, ugyanis igazán szép pár vagytok együtt.

Remélem, ez a válasz kielégíti Jesst. Bár őszintén ezt gondolom, hiszen akkor végre Mike is letesz majd arról, hogy negatívan méregesse Edwardot, vagy éppen azon gondolkodjon, hogy mikor jöjjön oda hozzánk és rángasson el tőle különböző okok miatt. Így legalább két legyet ütök egy csapásra: Jess is boldog lesz és végre Mike is csak úgy fog hozzám viszonyulni, mint egy jó baráthoz.

– Azért te sem panaszkodhatsz. Mi újság Edwarddal? Történt már komolyabb dolog köztetek?

Jessica és Bella immár csak suttogni mertek, mivel elkezdődött az óra. Bár körülöttük mindenki beszélgetett, a tanár mégsem szólt senkire. Ugyanúgy leadta az anyagot, mintha mindenki csendben figyelt volna.

– Semmi komolyabb dolog nem történt, ami említésre méltó lenne – mondta Bella, de érezte, hogy vörösödni kezd.

– Értem – hervadt le Jessica mosolya. – De ha történne, akkor ugye velem megosztanád?

– Persze, Jess, hiszen a barátnőm vagy!

Jessica diadalmasan elmosolyodott, majd figyelmét immár a tanárra irányította, Bella legnagyobb örömére. 

Bella éppen matekról igyekezett ki, mikor két erős kar hátulról körbefonta őt és nem engedte tovább menni. A lány elmosolyodott; tudta, hogy aki öleli őt, az Edward.

– Éhes vagy? – kérdezte Edward halkan.

– Megéheztem – mosolygott Bella.

– Akkor siessünk! Nem szeretném, ha miattam maradnál éhen.

Edward összekulcsolta kezét Belláéval, majd finoman húzva a lányt az ebédlő felé vette az irányt. Ott beálltak a sorba, Edward pedig megvette a lány ebédjét. Mikor kifizette, Bella felé fordult.

– Lenne kedved ma a testvéreimmel egy asztalnál ülni?

Bella elgondolkodott ezen a kérdésen. Kissé megijedt tőle, ugyanis tudta, hogy Rosalie is van iskolában, és nem volt benne biztos, hogy ő is szívesen fogadná, ha ő, Bella, odaülne közéjük. Főleg, ha még enne is!

Bella szerint Edward megsejtette ezt, ugyanis közelebb vonta magához fél kézzel és suttogva így szólt:

– Ne aggódj Rose miatt! Itt úgyse merne jelenetet rendezni. Gyere nyugodtan! Alice-ék is ott lesznek.

Ez hatott. Bella végül beadta a derekát és elindult Edward mellett, afelé az asztal felé, amit a legelső iskolai napján kiszúrt magának: a Cullen testvérek asztala felé.

Bella csendesen lépkedett Edward után, aki fél kézzel a tálcát fogta, fél kézzel őt húzta maga után. Mikor odaértek, még senki nem volt az asztalnál, így tetszőlegesen elfoglaltak két helyet; mindketten egymás mellé ültek.

Még szinte el sem helyezkedtek teljesen, mikor megérkezett Alice, Rosalie, Jasper és Emmett. Bella félve pillantott az érkezőkre, de mivel Edward még mindig fogta a kezét, most nyugtatólag hüvelykujjával körözött kézfején. De a lány mindezek ellenére is megrémült, mikor tekintete találkozott Rosalie-val.

A szőke lány szemében mérhetetlen düh és harag kavargott, szeme fokozatosan vált egyre sötétebbé. Bella megijedt ettől a tekintettől.

Mikor legutóbb találkoztam Rosalie-val, majdnem egymásnak estek Edwarddal, ráadásul utána még el is kellett mennie az erdőbe Emmettel. Nagyon valószínű, hogy sose fog megkedvelni engem. Én pedig csak rontok a helyzeten ilyenkor. Most is engedtem Edward akaratának és ideültem. De már most bánom… Hogy fogok tudni egy falatot is lenyelni, ha tudom, érzem és látom, mennyire ellenére van Rosalie-nak, hogy itt vagyok köztük. Kezdem nagyon bánni ezt a döntésemet. Bár Edward azt mondta, hogy nem merne jelenetet rendezni itt, ha a szemébe nézek, nem vagyok ebben annyira biztos.

– Sziasztok! Bella, úgy örülök, hogy végre ide ültetek Edwarddal! – köszönt lelkesen Alice.

Gyorsan leült Bella mellé, majd megölelte őt, amit ő is viszonzott.

Jól esett neki, hogy Alice ilyen könnyedén elfogadja őt, és még kedveli is. Hiszen ha ez nem így lenne, akkor nem ölelgetné őt!

Mikor kibontakoztak az ölelésből, már mindenki helyet foglalt az asztalnál. Alice mellett Jasper ült, míg Edward mellett Emmett, mellette pedig Rosalie foglalt helyet, aki még mindig ellenszenvesen méregette a vele szemben ülő barna hajú lányt.

Bellának még a lélegzete is elakadt, mikor óvatosan a ráemelte tekintetét. Rosalie szeme immár sötétebb volt, mint mikor belépett az ebédlőbe. Most aranybarnából fokozatosan vált feketévé, Bella nem kis rémületére.

Edward azonban észrevette, hogy Bella szokatlanul merev és szemeit Rosalie-ra emeli. Ránézett a szőke lányra, majd halkan morgott valamit, mire Rosalie ráemelte tekintetét. Kis ideig méregették egymást, majd a lány elfordult és immár tüntetőleg Emmettel kezdett foglalkozni, figyelmen kívül hagyva a többieket.

– Bella, nem eszel? – kérdezte Jasper, rábökve a lány előtt levő teli tálcára.

Bella ránézett az említett tárgyra. Azon egy szelet pizza, egy tál saláta és egy fél literes üdítő volt.

Nem hiába vagyunk együtt régóta Edwarddal. Azóta már tudja, mennyit eszem és hogy miket szeretek, és nem rakja tele a tálcát mindenfélével.

– Nem, nem hiszem…

Bella egy hideg kart érzett derekán, mely közelebb vonta magához, mire belélegezhette Edward bódító illatát.

– Nyugodtan egyél.

– Szerintem is jobb, ha lesz benned valami szilárd étel, ugyanis biológián nem éppen kellemes témáról lesz szó.

– Mégis miről? – kérdezte félve Bella.

– Majd ha ettél, elmondja – mondta Jasper.

Bella óvatosan felemelte a pizzát, és egy kis darabot a szájába vett. Mikor lenyelte, fél szemmel Rosalie-ra sandított, aki úgy tűnt, teljesen elmerül az Emmettel kapcsolatos beszélgetésében, amit ő nem is hallott, annyira halkan és gyorsan beszélgettek. Megkönnyebbülten fordult újra ebédje felé, majd amilyen gyorsan csak tudta, elfogyasztotta a maradékot.

– Nem is tudtam, hogy ennyire éhes vagy. Ha mondtad volna, többet vettem volna.

– Nem, nem voltam különösebben éhes, csak nem akartam elpocsékolni ezt. De mi is lesz azon a biológián, Alice?

– Jövő hét végén a Vöröskereszt Forksba is eljön, hogy az önkéntes véradók tudjanak vért adni. Mr. Banner azt akarja, hogy mindenki tisztában legyen a saját vércsoportjával. És hát egy vérvétel, még egy ilyen fajta is, kissé meggyengít minden embert. Ezért gondoltam, hogy jobb, ha eszel is valamit.

Bella érezte, hogy elsápad. Erre a hírre számított a legkevésbé. Mikor meglátta Alice arcát, amin kisebb fajta félelem ült ki - ugyanis sehova se tudta tenni Bella sápadtságát -, még rosszabbul lett. Arca immár egészen fehér volt; olyan fehér, mint Cullenéké.

Alice riadtan nézett hol Edwardra, hol Bellára.

– Bella rosszul lesz, ha vért lát. Konkrétabban elájul – magyarázta Edward a lány különös viselkedését.

De Bellának a figyelmét még ilyen állapotban sem kerülte el az, hogy Edward próbálja elrejteni mosolyát. Mikor tekintete találkozott a fiúéval, megértően megsimította arcát, és összekulcsolta kezüket. Fél karjával még mindig Bella derekát ölelte.

– Ó, ezt nem tudtam – motyogta Alice.

– Fél a vér látványától? Még el is ájul tőle? Talán a saját vérétől is rosszul lesz?

Rosalie csípős megjegyzése cseppet sem tetszett Edwardnak. Olyan hirtelen fordult meg, hogy mire Bella pislogott, ő már el is engedte őt, hogy dühös pillantással nézhessen Rosalie-ra.

– Mindenkinek vannak gyengéi, ugye? – kérdezte suttogva.

– Hagyd csak, Edward, majd én elintézem – mondta gyorsan Emmett, mikor látta, hogy Rosalie szólásra nyitja a száját. – Különben sem szeretnénk, ha fény derülne a titkunkra. És ez könnyebb lenne úgy, hogy nem estek egymásnak.

– Kérlek, Edward, hagyd!

Bella hangja kissé remegett. Egyik kezét Edward hátára tette, mire a fiú felé fordult, és kezét kezei közé vette, majd elkezdte simogatni azt.

– Ha nem mész be biológiára, akkor majd szerzünk neked igazolást Carlisle-tól. Ez megfelel neked?

– Persze.

– Már csak egy-két ember van az ebédlőben, úgyhogy lassan mi is elindulhatunk az órára, Rose – szólalt meg Emmett.

– Menjünk – állt fel a lány, majd válaszra sem várva elindult kifele, Emmettel a sarkában.

– Szomorú, hogy Rosalie-ban ennyi harag van Bella felé. Nagyon sok rosszindulat van benne, bár próbáltam ezeket eltompítani és szeretetet, szerelmet sugározni felé, hátha elterelem így a figyelmét, de szerintem felfigyelhetett rá.

– Nem kell szabadkoznod, Jasper. Tisztában vagyok vele.

– Mi viszont ha teljesen kiürült az ebédlő, hazaindulunk Jasperrel. Úgyse lenne több óránk.

– Rendben.

– Nem akarnátok inkább kocsival hazamenni? Ha én vagyok az oka, akkor inkább bemegyek biológiára. Leülök, lehajtom a fejem a padra és majd csak túlélem, nem olyan vészes.

Edward hangosan felhorkantott Bella beszédére.

– Tényleg? Legutóbb, mikor biológián rosszul lettél, olyan fakó voltál, hogy azt hittem, az a Mike Newton a hulládat cipeli. Velem nem tudod elhitetni, hogy nem nagy ügy számodra.

– Jobban kibírom, mint a tesit!

– Szóval már a tornaóráról is lógni szeretnél? – mosolygott Edward.

– Igazából semmi kedvem ahhoz, hogy kosarazzak, és legalább semmi veszély nem fenyegetné a többieket.

– Végülis hatásosabb így az, hogy miért Carlisle írt neki igazolást.

– Miért is? – kíváncsiskodott Bella.

– Mert így tudjuk azt mondani, hogy rosszul lettél – magyarázta Jasper.

– Jessicáék így is azt fontolgatták, hogy idejönnek, mikor látták rajtad, mennyire fehér vagy – mondta Edward.

– Hát jó, úgy látom, a tornatanárnak nélkülöznie kell engem mára.

Edward elnevette magát, és vele együtt nevettek a többiek is. 

Pár perc múlva Edwardék már az ezüst Volvo mellett álltak. Mivel Bella nem megy be testnevelésre, így a fiú könnyedén hazafuvarozhatta Alice-t és Jaspert.

Edward egész úton fogta Bella kezét, egy pillanatra sem engedte el. Nem zavartatta magát különösebben Alice vagy Jasper előtt, néha-néha akaratlanul is megsimogatta a lány arcát vagy nyakát. Ilyenkor Bellán mindig jóleső borzongás futott végig. De korántsem a hidegtől. Immár teljesen hozzászokott ahhoz, hogy Edwardék testhőmérséklete a megszokottnál alacsonyabb és hidegebb.

Mikor megérkeztek a Cullen házhoz, Edward kisegítette Bellát a kocsiból és derekát átkarolva léptek be.

– Esme nincs itthon? – kérdezte Bella.

– Nincs. Tudod, elment bevásárolni – mosolygott Alice.

– Bevásárolni? Mégis mit vesz? – kérdezte Bella értetlenül.

– Különböző tésztákat és salátaönteteket – kuncogott Jasper.

– Kinek vagy minek?

– Neked, Bella – mondta természetes hangon Alice.

– Tessék?

– Mégis ki másnak venné ezeket? Talán nekünk? Ugyan, Bella! Hiszen már megmondtam, hogy milyen érzés, ha emberi kajákat eszünk. Olyan, mintha a puszta földet ennénk.

– De ezt igazán nem kellene…

– Ezt csak bízd Esmére – csókolta homlokon Bellát Edward. 

– Á, Bella! – jelent meg Carlisle a nappaliban, ahol eddig álltak.

– Szia, Carlisle!

– Már megbocsáss, de olyan fakó vagy! Nem mintha eddig nem lettél volna sápadt, de most még annál is fehérebb vagy, mint szoktál. Mi történt? Rosszul vagy?

– Nem, nem, semmi bajom! De tényleg – mondta Bella, mikor látta a kétséget Carlisle szemében.

– Elmaradt az utolsó két órád, Edward? Később szoktál jönni.

– Biológiánk lett volna mind a négyünknek – Carlisle értetlen arcát látva hozzátette: – Vércsoport meghatározás.

– Á, vagy úgy! De Bella, te miért nem maradtál?

Az említett személy feszengve állt Edward mellett, aki csak megsimította hátát, buzdítva arra, hogy nyugodtan mondja el. Végül halkan elhadarta, miközben cipője orrát nézegette.

– Rosszul leszek a vértől.

Mikor Bella felnézett és találkozott a tekintete Carlisle-éval, abban csak megértést látott – őszinte meglepődésére.

– Mindenki rosszul lesz valamitől. Ez teljesen szokványos, hogy rosszul leszel, ha vért látsz.

– Nem egészen akkor, ha látom… – suttogta, ezzel elérve, hogy három kíváncsi szempár nézzen rá.

– Hanem? – kérdezte Jasper.

– Attól leszek igazán rosszul, ha érzem a vér szagát, legyen szó akár az én vérem szagáról is. Bár a látvány is eléggé taszító számomra.

A nappaliban döbbent csend uralkodott. Alice, Jasper és Carlisle döbbenten néztek Bellára, kivéve Edwardot, mivel ő ezt már mind tudta.

– A vér szagától? – adott hangot döbbenetének Alice.

Bella bólintott.

– Úgy tudtam, emberi orr nem tudja megérezni a vér szagát – mondta Carlisle.

– Én viszont igen. Olyan szaga van, mint a rozsdának és a sónak.

Ha ez lehetséges, három még döbbentebb arcot látott maga körül Bella, mint ezelőtt. Kissé elvörösödve nézett le megint cipőjére.

– Szóval szükségünk lenne egy-egy igazolásra, Carlisle – szólt közbe Edward, aki felettébb mulatságosnak tartotta a többiek döbbenetét.

– Rendben, persze, mielőtt elmentek, szóljatok, és odaadom. Fent leszek a dolgozószobámban.

Már épp indult volna fel, mikor hirtelen megtorpant és visszafordulva egyenesen Bella szemébe nézett.

– És Bella… Te tényleg különleges vagy. Sose hallottam olyan esetről, mint amilyen te vagy. Emberként érezni a vér szagát! – mondta, azzal továbbindult.