Joanne lassan lehiggadt a repüléstől, így úgy határozott, hogy lassan elindul haza. Lassan repült vissza a Black Eagle törzs rezervátumába, majd rádöbbent, hogy nincs nála ruha, úgyhogy boldog volt, amiért mindig nyitva szokott lenni a szobája ablaka. Gyorsan berepült az ablakon, majd magára kapta az első ruhadarabokat, amik a kezébe akadtak. Közben azon gondolkozott, hogy vajon a többiek már visszaértek-e az őrjáratból, mert ezt a hírt jobb lenne minél előbb közölni a barátnőjével. Bár nem lesz egyszerű a helyzet. Joanne nem akarta belekényszeríteni ebbe a házasságba a lányt, hiszen szegény mindig is arról álmodozott, mint minden lány, hogy egyszer majd meglátja azt a férfit, aki neki való, a férfi majd udvarolni neki, kedves lesz hozzá és megvédi. Olyan sokat beszélgettek már erről, hogy Joanne szíve összeszorult a gondolattól, hogy nemsokára a lány álmait, akit húgaként szeret porrá kell, hogy zúzza. Néhány perccel később gondolataiból vidám kacagás szakította ki. A hangok az erdő felől érkeztek, tehát a sasok hazaérkeztek az őrjáratból. Joanne gyorsan kiszaladt a házból és rámosolygott a vidám csapatra, majd barátnőjéhez lépett és megkérte, hogy tartson vele egy sétára. Senki nem lepődött meg ezen, hiszen nagyon gyakran szokott a két lány elvonulni, hogy négyszemközt beszélgethessenek. A lányok azt hitték, hogy nyilván az őrjáratról szeretne beszélni Joanne a vörös sassal. Már jó messzire elsétáltak, amikor Joanne megszólalt.

• Nézd, Kedves. Valamit el kell mondanom neked, aminek nem fogsz örülni – kezdett bele Joanne a mondandójába, kissé feszengve.
• Tudom, hogy gyáva vagyok, mond csak ki nyugodtan – hajtotta le fejét a lány.
• Nem vagy gyáva, ne beszélj butaságokat. Épp ellenkezőleg, nálad bátrabb sas még nem élt a törzsben. Legyőztél egy vámpírt. Még akkor is, hogyha közben csúnyán megsérültél nem adtad fel – mondta Joanne őszintén.
• De azóta alig merek kirepülni, ha nem te kérnél rá, akkor biztos, hogy még mindig a szobámban gubbasztanék reszketve – mondta a lány szomorúan.
• Ezt már megbeszéltük, sokkot kaptál, nem kell, hogy egyik pillanatról a másikra feldolgozd a történteket. Megmentettél egy életet, annak ellenére, hogy mi nem vagyunk harcosok. Úgyhogy kérlek, zárjuk le a vitát erről a gyávaság kérdésről. Nem vagy gyáva, csak újra meg kell tanulnod bízni az erődben. Több van benned, mint amit a törzs bármely tagja is el tudna képzelni. Hidd el, én tudom. Láttam az arcodat, amikor magadhoz tértél a küzdelem után, és nem magad miatt aggódtál, hanem az ember miatt, akit megmentettél. Úgy ugrottál fel, hogy észre sem vetted, amikor letépted a kötéseidet, pedig biztosan nagyon fájt. Láttam a gondolataidat és csak is az járt a fejedben, hogy hol van az az ember – bíztatta Joanne a lányt.
• Köszönöm – mondta a lány hálásan. – Sokat segít, hogy valaki ennyire hisz bennem.
• Nincs mit, Kincsem – mosolygott rá Joanne.
• Joanne? – kérdezte a lány.
• Igen? – nézett rá a másik.
• Ma nem szólítottál még a saját nevemen, tehát valami nagyon hivatalos dologról akarsz velem beszélni. Igaz? – kérdezte a lány kissé félve a választól.
• Igen, és sajnos egyik sem éppen jó hír – mondta Joanne.
• Akkor essünk túl rajta – sóhajtott a lány.
• Előre is bocsáss meg, tudom, hogy gyűlölöd ezt a hivatalos megszólítást, mivel ez nem a neved, hanem a törzsben betöltött pozíciód, de most muszáj. Szóval vörös sas – kezdett bele Joanne a lány pedig elhúzta a száját, mert elege volt már ebből a megnevezésből. – a tanács azt parancsolta, hogy többé ne engedjelek járőrözni.
• Tessék? Csak azért, mert mostanában kicsit bátortalanabb vagyok, attól még nem lettem rossz megfigyelő. Már tizenkét éves korom óta kijárok veletek, van tapasztalatom, és azt mondtad, hogy soha senki nem változott át még ilyen fiatalon. Nem tehetik ezt velem, én is a csapat tagja vagyok – bukott ki a lányból.
• Sajnálom, de nem tehetek semmit. A tanács akaratát még nekem is be kell tartanom, bár nem teszem szívesen – mondta Joanne szomorúan.
• Tudom, semmi baj. Nem rád haragszom – mondta a lány elkeseredetten. – Csak tudod, már hat éve egy vagyok a sasok közül, és én nem igazán tudom, hogy mit kezdjek magammal, hogyha elveszik ezt tőlem.
• Te így is egy maradsz a sasok közül. Ezt senki sem veheti el tőled, csak éppen járőrözni nem fogsz velünk jönni, de azt nem tilthatom meg neked, hogy átváltozz és repülj időnként – kacsintott Joanne. – Az pedig ha véletlenül pont arra jársz mint mi, az természetesen csak puszta véletlen lesz.
• Köszönöm, Joanne – vigyorgott rá a lány.
• Nincs mit, tudod, hogy jó vagyok kiskapuk keresésében. Sajnos, viszont a másik dologgal, amit el kell mondanom neked, attól tartok nem tudunk mit kezdeni. Az ellen nem lesz kibúvó. Még az én csavaros észjárásommal sem tudom megmondani, hogy hogyan másszunk ki ebből.
• Akkor ez valami nagyon komoly dolog lehet. Igaz? Mi lehet rosszabb annál, mint hogy megpróbálnak eltiltani a járőrözéstől – gondolkodott el a lány.
• Itt jártak ma a farkasok – kezdte Joanne.
• Ó – mondta a lány. – Tehát valami nagy baj van, és a segítségünkre van szükségük. Összeszedem magam, és máris indulhatunk.
• Nem, nem a segítségünk kell. Elmondok neked egy történeted. Rendben? Ha elmeséltem, akkor mindent megértesz. Én is csak ma hallottam először a dologról, de minél előbb meg kell tudnod neked is.
• Rendben, figyelek – mondta a lány és kényelmesen elhelyezkedett egy kidőlt fatörzsön.
• Tehát tudod ugye, hogy hajdanán létezett még két alakváltó törzs a medvék és a szarvasok – kezdte Joanne és, amikor a lány bólintott folytatta. – Nos, ez a két törzs kihalt, mint tudod, mert állítólag nem hallgattak a jövőbelátójukra.
• Igen, ezt hallottam, de mi közünk nekünk ehhez? – kérdezte a lány döbbenten.
• Nos, a jövőbelátónk egy évszázada álmot látott, hogy az utolsó két alakváltó törzset is eléri a vég, és az alakváltók kihalnak a világról, de az álma szerint van egy megoldás, hogy megmentsük a génállományt. A megoldás pedig nem más, mint az, hogy a két törzset egy frigy által összekössék, ezzel megerősítve a génállományt – nézett a lányra Joanne.
• Igen, eddig minden világos, csak az a baj, hogy a farkasok is bevésődnek, mint mi. Látta a jövőbelátó, hogy kiknek kell találkoznia? Mármint, hogy kik lesznek azok, akik egymásba vésődnek? – kérdezte a lány kíváncsian.
• Rátapintottál a lényegre. Itt a bökkenő. Nem látott senkit sem, aki bevésődött volna, csak azt tudta, hogy egyesülnünk kell a farkasokkal, és azt mondta meg, hogy melyik sas lesz az, aki frigyre lép – nézett jelentőségteljesen a lányra.
• Hogy mi? Engem? De hát én nem ismerek egy farkast sem. Nem értem, tehát azt mondod, hogy én fogok bevésődni valamelyikükbe, de nem lehet tudni, hogy melyikbe? – döbbent meg a lány.
• Nem éppen, már csak egy farkas van, aki nem vésődött be és hozzá kell feleségül menned – mondta Joanne szomorúan.
• De honnan tudhatnám, hogy tetszik-e majd, és ő honnan tudhatná. Én még soha nem találkoztam egy farkassal sem, és nem emlékszem arra sem, hogy ők jártak volna itt valamikor – mondta lány döbbenten.
• Sajnálom, de erre a helyzetre nem tudok megoldást találni. A szerződést úgy kötötték, hogy megmásíthatatlan legyen – mondta Joanne. – Ez esetben sajnos, a szerződés kötelez engem és téged is. Nincs választás, úgyhogy kérlek, próbálj meg beletörődni a helyzetbe. Mindenben segítek, amiben csak tudok.
• Mégis, hogy akarsz segíteni? Átalakulsz valahogy vörös sassá és hozzámész te? Vagy itt helyben megölsz, és akkor megoldódik a gond? Istenem, ha az a vámpír sikeresen elintéz, akkor most nem lenne ilyen gondom – mondta a lány keserűen.
• Ne mondj ilyet, még az is lehet, hogy nagyon kedves férfi az a farkas. Talán csak meg kéne ismerkednetek. Még van két hónap az esküvőig. Mi lenne, ha megkérném a tanácsot, hogy ellátogassunk hozzá, hogy had ismerjétek meg egymást – próbálta vigasztalni Joanne.
• Két hónap? Két hónap múlva oltárhoz kell állnom egy számomra idegen férfival? Tudunk egyáltalán valamit róla? – kérdezte a lány.
• Annyit tudok, hogy ő is tizennyolc éves, mint te. Most érettségizett és ő sem tudta, hogy létezik egy ilyen szerződés egészen mostanáig – mondta Joanne.
• Hát akkor ő is biztosan remekül érzi magát a hírtől, mint én – mondta a lány ironikusan. – Szegény, gondolom őt is megviselte a hír, hogy el kell vennie valakit, akit nem is ismer. Azért felmerül még egy kérdés – gondolkodott el megint a lányt.
• És mi lenne az?
• Úgy tudtam, hogy a farkasok képesek még beleörülni is, vagy esetenként belehalni, hogyha a lenyomatukat nem tehetik boldoggá, és valljuk be, hogy elég kicsi rá az esély, hogy én legyek a lenyomata – mondta a lány.
• Sajnos a törzseink erre is találtak megoldást – suttogta Joanne.
• Erre van megoldás? – döbbent meg a lány.
• Igen, a megoldás az, hogy a farkas lemond az átváltozásról, és akkor nem kell neki lenyomat, hanem szabadon elvehet bárkit – magyarázta Joanne.
• Micsoda? De hát biztosan ez az élete. Már úgy értem, hogyha abból indulok ki, hogy mit éreznék én, hogyha többé nem repülhetnék a hegyek fölött, abba szinte biztos, hogy beleőrülnék – mondta a lány döbbenten.
• Valószínűleg a farkas is így érez, de övé a döntés, ha akar akkor farkas maradhat és megpróbálhat élni a lenyomata nélkül melletted, de ez nagyon nehéz lenne – magyarázta Joanne.
• Már az is valami, hogy egy dologban dönthet valamelyikünk. Igazából gyűlölni szeretném, de nem tudom, mert szinte biztos, hogy ő is pont úgy meg lehet rémülve, ahogy én vagyok – mondta a lány határozottan.
• Nos, ezt én is el tudom képzelni.
• És mi lenne, ha egyszerűen nemet mondanék neki az oltárnál – mondta a lány.
• Azt sajnos nem teheted meg – mondta Joanne.
• Már miért ne tehetném meg? – döbbent meg a lány.
• Azért mert parancsba kaptam, hogy legyél ott két hónap múlva és mondj igent – hajtotta le a fejét a lány.
• Oh, értem – döbbent meg a lány, amikor rájött, hogy ez mit jelent.
• Tudod, hogy húgomként szeretlek, én… - kezdte Joanne, de a lány a szavába vágott.
• Kérlek, ne is folytasd. Nem haragszom rád. Most pedig szeretnék egy ideig egyedül maradni, ha megengeded, Vezérem – mondta lány remegő hangon.

Joanne felszisszent a szóra, hogy „Vezérem”, hiszen még soha nem hívta őt így a barátnője és nem is volt rá szükség soha, hogy érzékeltetnie kelljen szegény lánnyal, hogy itt ő a vezér. Majd szomorúan figyelte az egyre távolodó alakot, akit már rázott az elfojtott zokogás.