Tizennegyedik fejezet 

     Mona elképedve szemlélte barátját, aki időközben összeszedte minden cuccát és útra készen állt Washington állam felé. A lány már megbánta, hogy elmondta a történetét Jasper – nak, és akarata ellenére rávezette őt a szörnyű igazságra. 

- Mona roppantul hálás lennék, ha nem vinnéd túlzásba ennyire az aggodalmat és a bűntudatot.  – mondta unottan a fiú.

     A lány elszégyellte magát, de mikor Jazz felpattan, hogy elinduljon, bátran elé állt és így szólt:

- Nem engedem, hogy egyedül szállj szembe Tommal és Maria – val! Veled megyek!

- Arról szó sem lehet! Felejtsd el azonnal ezt a buta elhatározást.

- Ne vitatkozz!  - emelte fel a kezét a lány – Én sodortalak bele  a csapdába, egyértelmű hogy segítek kimászni belőle!

- Nem! – mondta határozottan a fiú, és megfogta Mona kezét.

     Könyörgő  tekintettel meredt rá, és magyarázni kezdett neki, mint egy ötéves kisgyereknek, aki nem képes megérteni, hogy nem kaphat fagyit.

- Kérlek próbáld felfogni a helyzet súlyát! Nekem már nincs értelme, hogy tovább életben maradjak. Ha így fojtatom előbb vagy utóbb, ahogy te is mondtad, beleőrülök, abba, hogy nem vadászhatok. De értsd meg!  - kérlelte – Eldöntöttem, hogy több emberi életet nem oltok ki, és nem is lopok el! Vagyis választhatok: Vagy megbolondulok és vérengzésbe kezdek, vagy szépen, csendben megszűnök létezni.

     Mona a fejét ingatta, és tehetetlenül nézett Jasper immár rubinvörös színű szemeibe.

- De együtt talán megvalósíthatjuk az álmodat!

- Nem sikerülne. Tudod. Te nem akarsz önmegtartózkodóan élni. Ezt mindketten tudjuk jól.

- Megpróbálom. Egy próbát megér nem? Vagy ennyire elvesztetted a bizalmadat engem illetően? – kérdezte sértődötten a lány, és csuklóját  azonnal  kihúzta Jazz kezei közül.

- Én bízom benned! Tudom, hogy sosem kívántad a halálomat. Csak hittél egy férfinek, aki csúnyán kihasznált. De nem tehetsz róla, hiszen a szerelem vezérelt. Érzem, hogy mennyire szereted Tomot.

     Mona lesunyta a szemeit, és lassan bólintott.

- Pedig gyűlölnöm kellene, de nem tudom. Sajnálom. – tette hozzá. 

- Megértem. Vagy is próbálom megérteni az érzéseiden keresztül. Nekem sosem adatott, meg a szerelem érzése. És most már nem is fog.

- Kérlek… - könyörgött a lány – Engedd, hogy elkísérjelek.

- Mona. Én meg fogok halni.  – közölte egyszerűen Jasper – De nem engedhetem, hogy te is velem pusztulj! Azt már nem tudnám elviselni! A te halálod is az én lelkemen száradna, holott most még elmehetsz és új életet kezdhetsz! 

- Viszont,  amint az az imént kiderült az én célom sosem létezett! Nem volt olyan vámpír, aki ne bántott volna embert.  Nem létezik olyan, talán sosem létezett, és nem is fog! Egy olyan dologért harcoltam, ami már eleve kudarcra volt ítélve! Nincs miért tovább élnem! Ezért megyek el Thomas- hoz. Így Maria is elégedett lesz, és te is megmenekülsz. Ha velem jönnél, tudnák, hogy elárultad őket és rögtön végeznének veled. Talán még előbb, mint velem.

- És ha azt hazudnánk, hogy  te már a kezdetektől fogva tudtad az igazat, és úgy állítanánk be a dolgot, hogy legyőztelek és megadtad magad? Így veled mehetnék. Aztán ketten csak jobban boldogulnánk.

- Azonnal átlátnának a szitán. Annyiból már ismernek, hogy nem adom meg magam egykönnyen!

- Tényleg? – kérdezte élesen a lány – Pedig most  is éppen arra készülsz! Győzhetnénk. Hidd el! Ketten erősek vagyunk!

- Úgy véled? Két vámpír, egy egész sereg ellen? Reális esélyt látsz a győzelemre?

     Mona nem szólt semmit.

- Na ugye! Te is kezded végre belátni, hogy itt mi nem nyerhetünk. Menekülj, ameddig csak bírsz. El Amerikából. Menj Európába, esetleg Ázsiába. Talán csatlakozhatnál Peter - hez és Charlotte-hoz is. Engem pedig engedj elmenni.

- Tudom, hogy van megoldás. Te is tisztában vagy vele, csak nem akarod bevallani magadnak! Ennyire vágyod a halált?  - kérdezte szomorúan a lány.

- Más esélyem már nincsen. – Jasper megpuszilta Mona homlokát, megszorította a kezét és így szólt:

- Örülök, hogy megismertelek. Próbálj meg nem a területfoglaló vámpírseregek útjába kerülni. Nem szívesen gondolnák arra, hogy téged is besoroztak.  Köszönök  mindent. Sok dologra ráébresztettél. Isten veled!

- Ne menj el! Jasper kérlek… 

- Viszlát. – mondta a fiú és futásra készen elfordult a lánytól.

     Minden porcikáját égette a saját, keserű bűntudata, újabb kudarcának eredménye. De ennél is jobban fájtak neki Mona érzelmei. A bánat, a magányérzet, és a mérhetetlen csalódottság.

- Újra csalódást okoztam. Csak erre vagyok képes! – gondolta gondterhelten Jazz.

- Ne dobd el magadtól az új  élet lehetőségét!  - kérlelte a lány – Ne fuss a halál karmai közé! 

     Jasper egy pillanat erejéig visszafordult Mona felé, és keserű  mosollyal ezt mondta:

- Elfelejtetted, hogy mi már egyszer meghaltunk? Nem az életed dobom el, hanem az örökké tartó kínszenvedést! A kettő azért nem teljesen ugyanaz.

     Mielőtt a lány bármit is válaszolhatott volna, Jazz eltűnt a fák között.  

*** 

  Thomas, Megan és Richard szélsebesen siklottak az éjszakában. Két napja voltak úton, Maria parancsára.

     Az északi területekért vívott  hadjárat, sajnos újabb kudarcot vallott. Az ottani vámpírok legyőzték Maria újszülött hidegekből álló seregét. A nő dühében már semmi mást nem akart, csak látni, amint Jasper meghal, vagy legalább hallani a halálhírét.

     Thomas elmondása szerint a lány, akit Jazz tőrbecsalására küldött, igazi profi volt. Mindig tudta, hogy hogyan vegye el az eszét egy embernek vagy  éppen egy vámpírnak.

Ám a napok lassan elteltek, és Mona nem bukkant fel, a semmit sem sejtő áruló kíséretében.

     Maria végül úgy döntött, hogy elég a félrevezetésből, a játékból.

      Thomas – t és két másik legjobb katonáját küldte el, hogy keressék meg a lányt és Jasper-t,  majd mindkettővel végezzenek azonnali hatállyal. 

     Így történt, hogy Tom és két bajtársa úton voltak. A fiú még találkozásuk másnapján, úgy beszélte meg Monával, hogy az állam legdélebbi csücskén találkoznak majd össze és végeznek Jasperral. Akkor még rendíthetetlenül hitt a lány sikerében. Akkori bizalma mostanra már igencsak megingott, főleg, hogy Mona kudarca egyet jelentett, azzal, hogy Maria közölte Tommal: Ha itt és most nem jár sikerrel őt is megöleti!

     Futás közben Thomas nagyot nyelt.

     Megan, aki alacsony volt, és apró fonatokban viselte derékig érő  barna haját, elégedett volt. Ő úgy gondolta ezzel a küldetéssel csak jól járhat. Ha Jasper meghal Maria végre lecsillapodik, ha nem hal meg helyette Thomas – val végeznek, ami Megan számára előrelépést jelentett a katonai ranglétrán. Így hát a lány magában nagy bőszen mosolygott.

Tom ezt észre is vette és odavágta neki:

- Ne örülj előre te kis…  - de nem fejezte be a mondatot.

     Megan halkan felkuncogott és így szólt:

- Félsz netán?

     Tom megállt és farkasszemet nézett a lánnyal. Az  öklét rázta felé, de jól tudta, hogy akármit is csinálna most, azzal semmit sem érne el.

- Gyáva! – morogta a lány.

- Menjünk már tovább! – szólt rájuk Richard.  – Vagy itt és most akartok megküzdeni egymással? Csak szóljatok, mert akkor addig elmegyek vadászni.

- Fogd be! – vicsorgott Megan a fiúra, aki magas termetű volt, körülbelül százkilencvenöt centi, és fekete haja a válláig ért.

     Richard unottan nézett két társára.

- Talán jobb lenne ha félretennétek az egymás között húzódó ellentéteiteket, és a Maria által kiadott parancsra összpontosítanátok!

- Neked itt nincs szavad!  - mondta Tom – Nem is tudom, hogy Maria miért téged küldött?!

- Azt én is szeretném tudni, de ha már itt vagyok nézzétek el nekem és viselkedjetek jól! Oké? 

- Gyerekes barom. –  szűrte dühösen a fogai között Megan.

- Gyerekes? Én? Ugyan már.  – nevetett jóízűen a fiú, és várakozva nézett a másik kettőre.   –Jöttök vagy sem?

- Indulás! – adta ki a parancsot Thomas. 

Ám ekkor megdöbbenve konstatálták, hogy Jasper ugrott le eléjük egy fenyőfáról. Mindhárman megdermedtek és vicsorogva bámultak a nyugodt tekintetű fiúra.

- Te itt?  - kérdezte Tom.

- Bizony én vagyok az. Vagy nem engem vártatok? – kérdezte Jazz.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű lesz bekeríteni.  – mondta Thomas és máris jelzett Megannak valamint Richardnak, hogy lassan lépjenek Jasper háta mögé.

- Hol van Mona? – kérdezte őszinte kíváncsisággal Tom.

- Megöltem. – válaszolta  Jasper.  – Azt hitted, nem jöttem rá azonnal, hogy ő egy kis piti csaló? Még tegnap végeztem vele. Kár volt érte. Vagy nem?

- Nem igazán. – szólt könnyedén Thomas – Az én  szemeimben csak egy játékszer volt. Egy eszköz, hogy idecsaljalak. Ő meg azt hitte, hogy szeretem.

     Tom halkan felnevetett.

     Jasper próbált uralkodni magán és, hogy leplezze dühét ő is nevetett.

- A helyedben nem nevetnék! Meg fogsz halni!  - figyelmeztette Megan, aki immár Jazz jobb válla mögött lapult.

  A fiú felé fordult és így szólt:

- Úgy érzem te is sokkal inkább más halálát kívánod. – tekintete Tomra vándorolt.

     Megan mérgesen prüszkölt, és nagymacskaként kapott Jasper arca felé.

     A fiú könnyedén meghátrált a lány éles karmai elől.

- Te már tudod, hogy meg akarunk ölni igaz? – kérdezte Tom – Sőt… - nézett egykori mesterére – Azt akarod, hogy végezzünk veled!  – mondta döbbenten.

- Bizony barátom fején találtad a szöget. – válaszolta Jasper.

Ekkor megérezte a tűz kellemetlenül erős, forró szelét, és bal oldalra pillantott. Richard, a ,, bájcsevely” ideje alatt a semmiből rakott  egy kisebb máglyát.

- Hmm. Szép. Látom neked is van különleges képességed.  – állapította meg Jasper unottan.

- Igen van. – válaszolta a fiú, szintén unott hangnemben – Tudatommal bármikor előidézek egy kisebb természeti katasztrófát. Erdőtűz, földrengés, árvíz meg hasonló szépségek.

- Lenyűgöző –  szólt Megan és irigykedve szemlélte Richardot, aki kezét az égető  parazsak közé dugta, és elméjével arra sarkallta azokat, hogy még nagyobb lángra kapjanak.

- Miért akarsz meghalni? –  kérdezte Thomas gyanakodva – Te nem voltál ilyen! Soha! Először azt hallottam rólad, hogy embervér nélkül akarsz élni…

     Megan és Richard kacagtak a kijelentésen.

- …Most meg megadod magad?  Semmi harc?

- Semmi. – tárta szét a karjait a fiú, és megrázta mézszőke haját.

- Nem értelek. Te biztosan megbolondultál. – hangoztatta Tom – Sosem voltál ilyen gyenge. Te tanítottál.

- Sajnálom ha csalódást okoztam – Jazz fanyarul elmosolyodott – Bár ehhez az utóbbi években már igencsak  hozzászoktam.

     A tűz eközben egyre nagyobb lett. Már körbekerítette mind a négyüket.

- Te meg mit művelsz? –  kérdezte Megan gorombán – Minket is megakarsz ölni?!

- Nyugi már. A tűz csak arra veszélyes akire én akarom. – szólt Richard.

- Akkor jó. –  sóhajtott a lány, és tekintetét újra Jasperra szegezte. – Öljük már meg! – kérte, parancsoló hangnemben Thomas - tól.

- Mindjárt. – válaszolta kurtán az említett.

- Nem lehetne most rögtön? Utálom a várakozást. Annál semmi sem idegesítőbb.  –  szólt Jasper.

- Biztos, hogy  megölted Mona- t.?  - kérdezte gyanakodva.

- Igen.  – mondta egyszerűen a fiú.

- Mondjuk megértem. Szánalmas és irányítható egy személyisége volt.  – szólalt  meg újra Tom.

- Valóban? – kérdezte egy ötödik, idegen, női hang.

     Megan Mona irányába fordult és Richard - ra kiabált:

- Hogy lehet, hogy ő  átjutott a tűzgyűrűn? Látom hiába van tehetséged, ha nem tudod kamatozatni azt! Szerencsétlen! – szidta meg.

- Tudtam hogy hazudtál! – szólt elégedetten Thomas.

- Ó elnézést. – szabadkozott Jasper, de közben dühös pillantást küldött Mona irányába.

- Minek jöttem ide?  - kérdezte tőle a lány. Már sejtette, hogy Jazz mire is gondolhatott mikor meglátta. – Hogy megmentselek! -   válaszolta meg saját kérdését.

- Most mi lesz? – kérdezte Megan nagybuzgón.

- Harc! – szólt Thomas, majd egyetlen szempillantás alatt Jasper előtt termett.

- Nehogy engedd már, hogy ez a kis senki legyőzzön!  - kiáltotta Mona Jasper felé.

     Az elvigyorodott és így szólt:

- Igazad van. Akkor hát ,–  sóhajtott könnyedén – lássuk, hogy  ki a jobb harcos!