Tizenhatodik fejezet 

     Thomas és Jasper követhetetlen ökölharcba keveredet. Olyan gyorsan mozogtak, hogy néha – néha csak elmosódott foltokat lehetett látni belőlük.

     A két lány úgy harcol, mint két macska. Vicsorogtak és éles karmaikat rázták egymás felé. Megan sokkal képzettebb volt a harc terén, viszont Mona sokkal gyorsabb és találékonyabb volt nála. Amikor Mona felugrott a levegőbe és oldalállásból, mindkét lábával megrúgta a katonalányt, az megingott, majd belekönyökölt ellenfele hasába és visszakézből orron csapta.

     Richard nem csinált semmit. Unottan leült az általa teremtett tűz körébe és csak bámult maga elé.

     Jasper leguggolt, jobb lábát kinyújtotta és határozott mozdulattal végighúzta azt Thomas lábai alatt. A fiú nagy csattanással hasra esett és elgurult.

- Csak ennyit tudsz? –  kérdezte Tom magabiztosan és miközben beszélt talpra szökkent.

- Nekem úgy tűnik, hogy ez is kifog rajtad. – mondta Jazz elégedetten.

     Ő még mindig talpon volt.

     Megan egy éles mozdulattal arcon csapta Monát, aki a levegőben megpördülve viszonozta neki az ütést. Úgy tűnt a két lány egy súlycsoportba sorolható.

- Richard! – kiáltott Megan a fiúra – Nem akarnál véletlenül segíteni?

- Nem. – válaszolta határozottan – Én mindig úgy tudtam,  hogy az nem sportszerű ha többen harcolnak egyvalaki ellen.

- Te jó ég! –  kiáltotta Megan dühösen – Idióta!

     Richarddal való kisebb vitája elterelte a figyelmét, amit Mona arra használt, hogy még eggyet behúzzon ellenségének.

     Megan elterült a földön és nagyokat nyöszörgött. Mona elégedetten nézett le rá. 

- Ez kész.  – mondta, majd Tom és Jasper felé fordult.

- Segítsek? – kérdezte Jaspertől.

- Ebből maradj ki inkább!  - utasította a fiú, de közben egy pillanatra sem állt meg, hogy esélyt adjon Tomnak egy súlyosabb ütés erejéig.

- Akkor mit csináljak? –  kérdezte a lány.

- Menekülj el! Mondtam, hogy ne gyere utánam. Hogy lehetsz ilyen érthetetlen?!

- Beláthatod, hogy szükséged volt rám.  – makacskodott a lány.

     Jasper grimaszolt és hátrahajolt, Thomas igen erős balegyenese elől, majd  miközben felugrott a levegőbe, visszakézből odakoppintott a fejére. Tom megremegett és hanyatt dőlt.

     Pontosan Megan mellé. 

     Le a porba.

     Richard ekkor felpattant és kezével intett a tűznek, ami most összehúzódott, béklyóba zárva Jaspert és Monát.

- Te okosnak látszol. Engedj el minket!  – szólt Jazz – Látom, hogy nem lételemed a harc.

- Ez  igaz. De mondj rá egyetlen okot is, hogy megtegyem amit kérsz tőlem.

- Ha elengedsz minket Maria előléptet őrnagyává, mert Thomas és Megan kudarcot vallottak.

- És az nekem miért lesz jó? 

     Jasper erre már nem tudott mit mondani. Érezte, hogy Richard egyáltalán nem vágyott előléptetésre.

     Ellentétben Megannal, aki időközben magához tért és  azonnal mérlegelte a helyzetét. Megfogta Thomast és egyetlen mozdulattal hasította ketté. Ezután fogta és a tűzbe dobta.

- Te meg mit csináltál? –  kérdezte megdöbbenve Mona.

- Megöltem. Nekem csak így van esélyem az életben maradásra.

     Mona a szája elé kapta a kezét és szörnyülködve elfordult látván, ahogy Thomas lassan porrá égett. Hiába verte át és használta ki őt a fiú, akkor is szerette.

     Dühösen megindult Megan felé, de Jasper félúton megállította.

- Várj!  Úgy érzem alkura készül.

- De megölte Tomot.  – dadogta a lány.

- Segíteni jöttél nem?  - kérdezte Jazz célzatosan.

- Igen. – törődött bele a lány.

- Szóval – kezdett bele Megan – A következőt ajánlom. Én és Richard visszatérünk Maria-hoz. Elmondjuk neki, hogy csata közben Jasper megölte Thomast, mire én bosszúból végeztem veled. – nézett a fiúra a barnahajú lány.

- Szabadon elmehetünk? –  kérdezte Jasper.

- Igen. – bólintott Megan.

- Mi a garancia, hogy később  nem jöttök utánunk?

- Szerintem egyértelmű, hogy mindkettőnk érdeke az, hogy Maria úgy tudja Te már nem élsz!

- Rendben. – mondta Jasper és kezét nyújtotta Megan felé. 

     A lány rászisszent és elfordult tőle.

- Richard fogd vissza ezt a tüzet és tűnjünk el innen!  - parancsolt rá.

     A fiú bólintott és a lángok abban a pillanatban elaludtak. Egy fekete, szenes folt volt csupán Megan lábai mellett, amely Thomas csúfos halálára emlékeztetett  mindenkit.

- Tartsd a szád! –  mondta még a Megan.

- Különösebben nem érdekel a dolog. – vonta meg a vállát a fiú, majd követte az elsuhanó lányt.

     Mona örömében megölelte Jaspert.

- Sikerült! – ujjongott.

- Érzem, hogy nagyon boldog vagy. – nevetett a fiú.

- Persze. Hiszen életben vagy. Ennél jobb  nem is történhetett.

- Na igen… - szabadkozott Jazz – Ha te mondod.  – szólt sután.

     A lány gyanakodva nézett a fiúra.

- Ugye most már elfelejted ezt az öngyilkososdit és végre a célodra koncentrálsz?!

- Majd meglátom. – vonta meg a vállát Jasper.

- Ígérd meg, hogy nem adod fel! Úgy vélem, hogy  nagy jövő ál még előtted.

- Megígérem.  –  szólt ünnepélyesen Jasper.

- Akkor most rajtam a búcsúzás sora. Örülök, hogy újra találkoztunk.

- Elmész? – kérdezte csodálkozva a fiú. 

- Persze. – mondta magától értetődően Mona  - Te is megmondtad, hogy én nem vágyok emberek megmentésére, viszont egy társra annál inkább. Úgyhogy megfogadom a tanácsodat és elhagyom az USA –t. Ja és hogy lásd, azért én is változtam valamit méghozzá jó irányba, mostantól csak olyan fiút fogok keresni aki már eleve vámpír. Szóval senkit sem fogok azzá tenni.

- Ezt örömmel hallom.

- Viszlát. – köszönt el Mona mosolyogva, majd fejére tette kalapját és távozott.

- Viszlát és köszönök mindent. – mondta Jasper.

     Hirtelen újra egyedül érezte magát, de nem tétlenkedett sokáig. Eldöntötte, hogy a keleti államok felé veszi az irányt, mert tudta, hogy odáig még nem jutottak el a Maria csapatához hasonló seregek.  

*** 

     Alice már sejtette, de Jasper még nem is tudta, hogy kettejük élete ezen a sorsdöntő napon fonódott össze, és vált eggyé,  egészen az örökkévalóságig.