Huszonkettedik fejezet 
 

     Hatalmas szélvihar támadt a környéken.

     Az ég beborult, és lassan szakadni kezdett az eső.

     Én jól tudtam, hogy nem ez volt a várható időjárás. Még tegnap a jövőbe pillantottam, és láttam, hogy amikor összeházasodunk majd Jasperral, az alkonyat tompa fényiben, szép idő lesz. Felhők nélkül.

     Ám most minden az ellenkezőjére fordult.

     Maria, és a vámpírsereg érkezése tett róla, hogy a Nagy Nap, amit tökéletesre akartam, a lehető Legrosszabb Nappá lépett elő.

     Én még mindig a földön voltam. Annyira megzsibbasztott a félelem, és a látomásom ereje, hogy szinte már fizikai fájdalmat éreztem.

     Carlisle volt az első aki nyomban cselekedett.

- Edward! – parancsolt rá a fiára – Vidd innen a tiszteletest, de rögtön!

- Rendben! – válaszolta a fiú feszülten, és minden figyelmeztető szó nélkül felkapta a hátára a papot. Az vergődött a kezei között és kiabálni kezdett.

- Azonnal tegyél le fiam! – mondta.

- Elnézését kérem atyám, de higgye el, ez csak az ön érdekében van!

     Edward pedig minden szó nélkül már el is tűnt hátán a pappal.

     Emmett megmerevedett testel ált Rosalie mellett ,és  jól hallhatóan morgott.

     Esme pedig végre valahára ráeszmélt, hogy a földön fekszem és felsegített.

- Jobban vagy már? –  kérdezte és aggodalmasan ráncolta a homlokát.

- Nem! – mondtam – Azért jönnek, hogy elvigyék! Hogy megöljék! Nem! Ezt nem fogom hagyni!  - mondtam és az én számból is morgás tört elő.

- Egyikünk sem fogja hagyni, hogy Jasper - nak baja essen! – jelentette ki Carlisle.

- Hányan jönnek? –  kérdezte tőlem a férjem, ott volt végig  mellettem, feszült tekintettel.

     A szemeim újra elhomályosultak, és láttam az alakokat. Öten voltak.

- Öt vámpír. – mondtam.

- Azokkal könnyen elbánunk! Hiszen mi heten vagyunk!  - szólt magabiztosan Emmett és a tenyerét dörzsölte.

- Ti nem ismeritek Maria-t, és a többieket! Jobb ha egyedül hagytok, hogy hátha dűlőre jutok velük.

- Nem! – kiáltottam élesen – Most házasodtunk össze! Ugye nem képzeled, hogy máris elhagylak?! – kérdeztem Jazz-t szemrehányóan.

- Mi is itt leszünk! –  tette hozzá Esme. – Nekem nem kenyerem a harc, de a családomat megvédem! 

     Miközben vitatkozni kezdtünk Edward vissza tért a kertbe. Carlisle ránézett, és a fiú így szólt:

- Rendben lesz. Nem fogják bántani. Bár kilencvenkilenc százalékig biztos vagyok benne, hogy ezek után el kell innen költöznünk!

- Feltéve ha túléljük! – mondta mérgesen Rosalie.

- Ne aggódjatok! Elbánok én a fél bandával! – erősködött Emmett.

- Azt akarom, hogy menjetek el! – kért minket Jasper és elsősorban rám nézett.  – Az én hibám, hogy idejönnek, úgy ésszerű ha egyedül próbálom menteni a helyzetet!

- Jazz kérlek! Ne! –  mondtam és újra térde rogytam, de most már a lelki fájdalomtól, az elválás fenyegető valójától.

     Jasper letérdepelt mellém, és így szólt:

- Sajnálom Alice. De nem tehetlek ki ekkora veszélynek! Nem akarom, hogy rajtam keresztül téged, vagy bármelyik másik Cullent bántsák!

- Akkor sem hagylak el! Erős vagyok!  - mondtam és felpattantam, hogy ezt meg is mutassam neki.

     Jazz kezével végigsimított az arcomon, és a szeme egy pillanatra újra nevetett. Aztán éreztem, hogy mindenkire átragadnak az ő érzései.

     Szégyen, megbánás és félelem. Ezek keveredtek benne.

- Most már késő! – szólt feszülten Edward, és megbökte Carlisle oldalát, majd a kerti kapura mutatott, ahol egymás után öt vámpír masírozott be.

- Itt van Richard is! –  mondta megvetően Jasper, és a nyurga fiúra nézett, akiről lerítt, hogy roppant elégedett magával.

- Van valamelyiknek is különleges képessége? – kérdezte Esme suttogva.

- Csak Richardnak. Ezért is borult be, esik és fúj ennyire a szél. – válaszolta Jazz.

- Rá már emlékszem – mondtam – Ő az, akinek olyan ereje van, hogy bárhol, bármikor természeti katasztrófát tud előidézni.

- Pontosan. – mondta a férjem, és bólintott .

     Maria lépett elő a tömegből.

     Fekete hosszú hajába, vörös színű tincsek vegyültek. Egyszerű  sötét színű nadrágot és vörös pólót viselt. Haját egy bíbor színű selyemszalaggal kötötte össze.

Lassan végigmért minket, majd a kertet, és a tekintete Jasper- on állapodott meg. Nevetni kezdett.

- Te jó ég! Jazz. Megnősültél  és nekem nem is szóltál? – kérdezte gúnyosan.

- Mit akarsz? – kérdezte Jasper és előrébb lépett, hogy farkasszemet nézhessen Maria –  val.

     Én pedig olyan dühös voltam, hogy követtem és szorosan mellé  álltam. A hátunk mögött a Cullenek támadó pozícióba rendeződtek.

     Előrébb ált Emmett, Edward és Carlisle. Mögöttük Rose és Esme.

- Hogy mit akarok?  - tárta szét a karjait a nő – Ugye ez költői kérdés volt?! – csóválta a fejét – Téged. – válaszolta egyszerűen.

     Gyűlölködve néztem a nőre, és a kezemet Jasper vállára tettem. Közben láttam, hogy Maria bandája is egy új, harci pozíciót vesz fel.

     Ők egy V alakot formáztak, középen a főnökükkel!

      Maria most rám pillantott, és megint nevetett.

- Ez a feleséged?  - kérdezte gúnyosan – Szegény olyan törékenynek tűnik.

- Pedig nem vagyok az! –  szóltam és azonnal leguggoltam, hogy ha kell ugrásra készen álljak.

- Nevetséges! – legyintett a nő – Hogy vehettél el egy ilyen semmirekellőt? –  kérdezte Jaspert.

- Semmi közöd hozzá!  - válaszolta az – Szeretem Alice –t és ez a lényeg. Fogadd el, hogy új életet kezdtem, aminek te és az állandó gyilkolás már nem vagytok a részei!

- Micsoda mellébeszélés. – szólt Maria és úgy tett, mintha ásítana –  Tudod – e, hogy nagyon untatsz?

- Nem érdekelsz! Takarodjatok innen!  - követelte Jazz.

- De hát még a nászajándékunkat sem adtuk oda. – méltatlankodott Maria, és lassan intett Richardnak, hogy lépjen mellé.

- Elég legyen ebből! –  szólt rá, és az égre mutatott.

     Az eső abban a pillanatban elállt, az ég kitisztult, és a szél sem fújt már olyan erősen.

- Elárultad Megan –  t. – mondta Jasper Richardnak címezve.

- És ha igen?  -kérdezte a fiú és megrántotta a vállát. Kinek volt szüksége egy parancsolgató  kis… - elharapta a mondatot.

- Bizony Richard érdekes dolgokat mesélt a minap.   – nosztalgiázott Maria – Azt mondta, hogy életben vagy. Megan pedig alkut kötött veled. Nagyon meglepődtem ám.

- Megölted? – kérdezte Jazz.

- Természetesen.  –  válaszolta Maria.  – Mit tehettem volna? Hiszen áruló volt. És az árulókkal mindig végezni kell!

- Enyhe célzás, hogy velem is végezni akarsz?

- Fején találtad a szöget.

     Maria intett a kezével, és csak ennyit mondott:

- Támadás!

     A következő pillanatban már én és mindenki már belevetette magát a harcba.

     Esme és Rosalie egy  - egy nomád vámpírlánnyal hadakoztak. Emmett rárontott egy  másik férfira. Edward és Carlisle tüzet gyújtottak.

     Jasper Maria – nak esett, én meg Richard - ra vetettem magam.

     Könnyű  volt harcolni vele, még így mennyasszonyi ruhában is.

     A földre taszítottam, püfföltem ahol értem, majd mikor menekülőre fogta volna a dolgot, egy ollózós mozdulattal elgáncsoltam, és a tűz felé taszítottam.

     Edward rácsapott a fiú hátára, és maga felé fordította.

- Véged van haver! – mondta könnyedén, és már végzett is vele.

     Ekkor a tűz már nagyban égett, mert Emmett és a lányok is győzedelmeskedtek.

     Egyedül Maria és Jasper harcolt még.

     Látszott, hogy Maria tanította Jasper-t. Minden ütését, minden rúgását kivédte, és ahol tudott beelőzött.

     Én meg nem gondolkodtam csak cselekedtem. Elindultam felé és hátulról leakartam ütni. De olyan gyors volt, hogy még Jasper-t a hasánál fogva megrúgta, az én kezemet  meg elkapta hátulról és keresztülrántott saját magán.

- Ügyes. – mondta –  De nem eléggé! 

     Azonnal talpra szökkentem, és őt is kirántottam a lába alól. A földre tepertem és kezemet a torkához szorítottam.

     Váratlanul érte a reakcióm. Nem számított rá, hogy ilyen elszánt vagyok. Azt hitte, hogy feladom? Tévedett!

- Most megkímélem az életedet!  - mondtam neki és hallottam, ahogy Emmett meghökken mögöttem –  Eddig még soha nem öltem vámpírt, de ne te akarj az első lenni! Hord el magad és soha többé ne keresd Jasper-t! Értetted?!

     Maria valamit mondani akart, de annyira szorítottam a nyakánál fogva, hogy csak egy heves bólogatásra futotta neki.

     Elengedtem.

     Hátat fordítottam, és felsegítettem Jaspert a földről. Ő is meglepetten, de elégedetten nézett rám.

- Távozz! – követelte Carlisle.

- Rendben. Megyek.  –  szólt lemondóan Maria – Ellenetek nincs esélyem! – mondta keserűen.

     Már  éppen kilépett a háztól, amikor Jasper utána ment.

- Mit csinálsz? – kérdeztem  aggodalmasan.

- Nyugi. – mondta a szerelmem, és megkocogtatta Maria vállát.

     Az megfordult és reménykedve nézett rá. Egy pillanatig azt hitte, hogy Jazz  mégis vele tart.

- Látod ezért vettem felségül Alice-t -  mondta neki - Ő ismeri a könyörületet ellentétben veled!

     Maria csalódott képet vágott, és csak a vállát rángatta.

     Jasper-t meg olyan erős méreg öntötte el, amit még sosem éreztem belőle. Fogta az öklét és egy jó nagyot odasózott a nőnek. Egyenesen a gyomrába. Az több métert repült, és nagyot szólva huppant a földön.

- Ezt pedig a feleségemért kapod! Soha senki sem bánthatja anélkül, hogy én meg nem bosszulnám azt!

     Maria vicsorogva tápászkodott fel és tűnt el egykettőre a már beesteledett horizont felé. 

     Soha többé nem láttuk. Ez pedig így volt jól.

     Megöleltem és megcsókoltam Jaspert.

- Szeretlek. – súgtam a fülébe.

- Én is szeretlek. –  válaszolta és mosolygott. – Benneteket is szeretlek! Köszönöm, hogy támogattatok.

- Ugyan. Bakfiggy volt. –  legyintett Emmett, és büszkén tapogatta a bicepszét.

- Oltsuk el a tüzet. –  javasolta Rosalie, majd ő és Edward gyorsan megragadták a kerti slagokat.

- Tényleg el kell költöznünk? – kérdezte Esme.

- Igen. Az egész város tudja már, hogy az esküvő valamiféle bandaháborúba torkollott! – mondta kissé nevetve Edward.

- Mindig is gyanakodtak ránk. – szólt megvetően Rose.

- Hagyjátok a tüzet! –  mondta hirtelen ötlettől vezérelve  Carlisle.

- De miért?  -kérdezte Emmett.

- Jobb ha nem hagyunk nyomokat, és a lehető leghamarabb eltűnünk innen!

- Igaz. – szólalt meg Esme, és sajnálkozva nézett a házra.

- Hozzátok a holmitokat és indulunk Denaliba.  – szólt Carlisle.

     Mindannyian bólintottunk, és sietve pakoltunk, amíg a lángok lassan  elérték a földszintet.

     Átcseréltem a ruhámat, és pár perc múlva indulásra készen állt az egész család.

- Kik élnek Denaliban? –  kérdezte Jasper.

- Egy szintén civilizált klán. Ők sem bántják az embereket.   – válaszolta a nevelőapánk.  – Pár hónapig, esetleg egy évig meghúzzuk ott magunkat, amíg el nem csitulnak itt a kedélyek.

- De utána hová megyünk? – kérdezte aggodalmasan Rose.

- Menjünk Forksba. –  vágtam rá gondolkodás nélkül.

- Forks? – kérdezte Esme – Voltunk már annak a kisvárosnak a közelében, de sosem gondoltuk, hogy letelepszünk ott.

- Akkor itt az ideje. –  mondta meggyőzően.

- Végül is miért ne?! – mondta Emmett.

- Jó lesz. – válaszolta kurtán Rosalie.

- Építünk ott egy szép kis családi házat. – mondta Esme.

- Elég lesz ha restaurálsz eggyet.  – mondtam.

- Szóval te már láttad, hogy ott fogunk élni? – kérdezte Carlisle.

- Igen. Volt már ezzel kapcsolatban vízióm.

- Akkor nincs kétség! –  mondta Edward – Denali után, irány Forks!

- Azt ugye tudjátok, hogy újra kell kezdenetek a középiskolát, hogy jobban beleolvadjunk a helyi közösségbe. – mondta Carlisle. 

- Nem egy leányálom, de már megszoktuk. Végül is hányadjára is kezdjük újra? Ötödjére?  - tárta szét a karjait Emmett.

     Nevettem.

- Jasper, Alice megbirkóztok majd a mindennapos emberi közelséggel? – kérdezte szigorúan Esme.

- Igen. – vágtam rá  gyorsan és közben Jasperra pillantottam.

     Az arca feszült volt kissé, mert mér mindig nem bízott annyira magában, de azért ő is bólintott.

- Akkor erről ennyit.  – mondta Emmett, és elindult a külváros felé.

     Lassan néztük, ahogy a ház porrá ég, de úgy véltem annyira senki sem sajnálta, talán csak Esme.

     Viszont tudtuk jól, hogy valami új korszak köszöntött be az életünkbe, ezzel a döntéssel.

- Lehetne, hogy többé  ne Whitlock legyen a vezetéknevem? – kérdezte hirtelen Jazz.

     Carlisle végigmérte a fiút, és hirtelen Rosalie –re pillantott.

- Mondtam már, hogy ti mennyire hasonlítotok egymásra? – kérdezte büszkén.

- Mi? Hiszen ez a legnagyobb butaság! – tiltakozott Rose – Jasper és én a lehető legjobban különbözünk egymástól.

- Gondolkodásban biztos, de külsőre… - mondta Edward.

- Mire célzol ezzel? –  kérdezte Rose aki mindig is hiú volt a külsejét illetően –  Hogy Jasper van olyan szép férfiban, mint én nőben? Az lehetetlen!

- Pedig van abban valami amit mondanak. – szóltam, és Rose rám villantotta negédes mosolyát.

- Ezt nem hiszem el! – szólalt meg végül.

- Isten hozott a családban Jasper Hale! – mondta ünnepélyesen Carlisle.   – Az emberek mostantól  úgy fogják tudni, hogy te és Rosalie ikrek vagytok.

- Csodás! – morogta a szőke lány.

- Nekem megfelel. –  szólt Jazz és elégedetten mosolygott.

- Alice Cullen és Jasper Hale. – mondtam  - A tökéletes páros.

     Megcsókoltuk egymást, és követtük Carlisle –t Denali felé.

     Tudtam, hogy mostantól akármi is fog történni, akármi vár még ránk az örökkévalóságban, azt én és Jasper, majd emelt fővel  oldjuk meg, és együtt túlleszünk rajta könnyedén.

     Hiszen a szerelem mindent legyőz! Esetünkben, még a halált is! – gondoltam boldogan.  
 
 

VÉGE