Amilyen gyorsan csak tudtam odarohantam a házhoz, mielőtt bármelyikük bármit mondhatott volna.

-Jó reggelt! – köszöntem nekik. Mindketten kérdőn meredtek rám: anyám azért, hogy megtudja mit keres itt ez az ismeretlen férfi, Matt pedig azt kérdezte a szemével, hogy miért vagyok fáradt, koszos és izzadt. – Menjünk be! – javasoltam, mielőtt megszólalhattak volna. Befelé menet azon gondolkodtam, mit is találjak ki mentségemül. Persze semmi épeszű dolog nem jutott eszembe. Tanácstalanul fordultam anyu és Matt felé.

-Azt hiszem magyarázattal tartozom… - kezdtem. Anyu hihetetlenül éles pillantásokkal vizslatott, Matt pedig csendben várt.

-Szóval anyu, bemutatom Mattet, akivel tegnap ismerkedtem meg. Az egyik csoportom tagja volt és házat keres a környéken. – foglaltam össze gyorsan, amit feltétlenül tudnia kellett Mattről. – Matt! – fordulat a megnevezett felé. – Ő pedig az édesanyám, akivel tegnap nem tudtál találkozni.

-Mi történt veled? – kérdezte kicsit rekedtes hangon Matt.

-Öhm…futottam. – mondtam ki gyorsan az első olyan indokot, ami még hihető is volt. Igazából ez még félig igaz is volt, hiszen egész éjszaka futottam…csak nem abban az értelemben, ahogy Matt gondolta. – Ha tudsz várni tíz percet, kicsit rendbe szedem magam és mehetünk is Forksba.

-Nem kellene egy kicsit pihenned? – kérdezte óvatosan anya. Tudta, mit jelent nekem Matt: az első férfi Sam óta. De félteni, akkor is féltett, és tudta, mennyire goromba tudok lenni, ha fáradt vagyok.

-Megígértem, hogy elkísérem. A zuhanyzás felfrissít.

Választ nem várva futottam fel az emeletre, hogy összeszedjem magam. Amikor belenéztem a tükörbe szinte megijedtem magamtól. Tényleg elég nyúzottnak tűntem. Előző éjszaka sem sokat aludtam, most meg egyáltalán nem. Akár farkas vagyok, akár nem, nekem sem árt néha egy kis pihenés. De most nem lehet, Matt vár rám és ezt nem ronthattam el. Gyorsan lezuhanyoztam jéghideg vízzel – olyan forró volt a testem, hogy szinte meg sem éreztem. Fürdés után átrohantam a szobámba, hogy valami normális ruhát találjak, ami elég nehéz vállalkozás volt, mivel az elmúlt évek depressziós időszakában nem nagyon figyeltem oda az öltözködésre. Végül egy egyszerű, de csinos blúzt vettem fel és egy kevésbé kopott farmert.

A lépcsőn lefelé beszélgetés hangjai ütötték meg a fülemet: ez jó jel volt, anyu kijött Matt-tel. Gyorsan felvettem a kabátomat és beléptem a konyhába, ahol anyuék vártak rám.

-Kész vagyok. – mondtam mosolyogva. – Mehetünk? – kérdeztem Matt-től. Ő csak bólintott és odalépett mellém.

-Köszönöm szépen a vendéglátást. – mondta anyám felé fordulva.

-Szívesen, vigyázzatok magatokra. – köszönt el tőlünk anyu és búcsúzóul egy puszit nyomott az arcomra.

Az utcánkból kiérve felmerült bennem egy kérdés: hogy jutunk el Forksba. Én az utóbbi időben, ha arrafelé jártam (ami nem esett meg túl gyakran), akkor futva mentem, de Mattet nem kérhetem meg, hogy üljön a hátamra és lovagoljon el velem Forksba. Valami hasonló járhatott az ő fejében is, mivel fel nem tett kérdésemre válaszolt:

-Béreltem egy kocsit abban a szállodában, ahol lakunk. Bocsánat, hogy nem azzal jöttem eléd, de csak tízkor nyit az iroda és gondoltam nem árt egy kis séta.

-Semmi baj, és tényleg nem árt egy kis séta. Én is gondolhattam volna erre az apró problémára. Egyébként hogy-hogy ilyen korán jöttél?

-Korán kelő vagyok. – mondta egyszerűen. – De látom te is?

-Tessék? – kérdeztem és nem értettem miből gondolja ezt. Én világ életemben egy lusta, későn kelő voltam.

-Hát ha már ilyen korán futni jársz. – mosolygott.

-Ja. Hát néha járok csak futni. Ha a feszültséget kell levezetnem.

Hirtelen úgy éreztem, mintha valaki figyelne minket. Gyorsan a hátam mögé néztem, de nem láttam senkit. Pedig szinte biztos voltam benne, hogy valaki követett, de egy lélek sem járt az utcán.

-Mi a baj? – kérdezte Matt.

Nem akartam elmondani nekem (ezek szerint) beteges hajlamaimat, így inkább nem szóltam semmit, csak megvontam a vállamat.

A nap további része remekül telt. Körbejártuk Forks eladó házait, és Matt többre is azt mondta megfelelne neki. Délben elkezdett esni az eső, így betértünk a helyi étterembe, ahol a pincérnő furcsán nézett ránk. Nem sokszor tért be két ismeretlen ide. Matt nem volt éhes, így csak én ettem. Amikor végeztünk már alig esett, így gyalog folytathattunk az utunkat. A kocsi a város széli nagy parkolóban hagytuk, így a háznéző után odáig el kellett sétálnunk.

-Azt hiszem ideje lenne elmennem Cullenékhez.

Cullenék. Semmi nem ronthatta volna el a napomat jobban. Szinte el is felejtettem, miért is jött Matt a házvásárláson kívül még ide.

-Hát akkor…itt a búcsú ideje. – próbáltam elviccelni a helyzetet, de nem igazán jött össze. Nem akartam otthagyni Mattet, de úgy tűnt muszáj lesz.

Nagyon rosszul éreztem magam, de nem tehettem meg, hogy elkísérem Mattet Cullenékhez. Nem akartam összetűzést. Éppen elég baja van a falkának azzal az ismeretlen vámpírral, nem kell még az is, hogy miattam újabb vita legyen a vámpírok és a farkasok között. Igaz, hogy a pár hónappal ezelőtti közös harc közelebb hozta a két ellenséges csapatot, de a feszültség még akkor is megmaradt köztünk és azt hiszem, ez sosem fog megváltozni. A vámpírok és a farkasok sosem fognak békében élni egymás mellett. Egyszerűen lehetetlennek látszott.

Matt közben odalépett mellém.

-Sajnálom, hogy nem jössz el velem. Ha tudtam volna, hogy kínos neked ez a dolog, nem kértelek volna meg rá.

-Ne kérj bocsánatot. Igazából az én hibám, meg a makacsságom hibája.

Gyorsan elmagyaráztam neki az útvonalat, hogy minél rövidebb legyen a búcsúzkodás.

-Köszönöm. – mondta halkan, miközben odahajolt hozzám és egy puszit nyomott az arcomra. Én elpirultam, de ezt szerencsére nem vette észre, mert éppen hátat fordított nekem.

-Hazaviszlek és utána visszajövök.

-Ne fáradj! – válaszoltam gyorsan. – Hazajutok egyedül is. – Nem is ártott ezek után egy kis futás az erdőben.

-Biztos? – nézett aggódva rám.

-Biztos. – bólintottam.

-Akkor jó utat hazafelé. – intett még a kocsiból.

Én már nem válaszoltam neki, csak intettem, amikor eltűnt a fák között, én is megindultam az erdő felé. Amint látóhatáron kívülre értem, átváltoztam. Szinte azonnal meghallottam Seth gondolatait.

Neked komolyan hapsid van? Ki volt az a fickó?

Semmi közöd hozzá. És még nem a hapsim. Ezt nem itt fogjuk megbeszélni.

De én akarom tudni. Mit akart tőled? És miért mentetek Forksba? És mit csináltatok ott? És miért voltatok abban az étteremben?

Te követtél engem.

Nem kaptam választ. Sethnek nagyon meg kellett erőltetnie magát, hogy ne halljam a gondolatait. Végül csak egy kép jelent meg a fejemben: Seth és Sam beszélnek valamiről.

Na várjunk csak! Téged Sam küldött utánam? Mi a fenét akartok ti tőlem?

Ne haragudj meg, de aggódtam miattad. És kíváncsi voltam mit csinálsz. Ne Samet hibáztasd, hanem engem, mert az én ötletem volt, csak Samtől engedélyt kértem, hogy utánad jöhessek.

Hát szép testvér vagy, mondhatom. Remélem, most futsz Samhez és elmondod neki, hogy egy ismeretlen férfival voltam.

Nem. Nem mondom el neki. Majd te elmondod, ha akarod. Leah! Értsd már meg, hogy féltelek.

Seth! Értsd már meg, hogy tudok vigyázni magamra.

Hát jó. – Seth gondolatai eltűntek a fejemből, valószínűleg visszaváltozott emberré.