Bellát reggel meleg fények keltették fel álmából. Eltartott egy darabig, mire felfogta, hogy a napsütés miatt van ez. Mikor ez tudatosult benne, szemei kipattantak és olyan hirtelen ült fel az ágyában, hogy a padlóra esett párnája.
– Jó reggelt, Bella!
Edward lágy hangja elterelte a lány figyelmét a napsütésről. A fiú kezében a párnája volt, amit előtte vett fel a padlóról. Bella mosolya egy cseppet sem hervadt le.
– Jó reggelt neked is! Gyönyörűen süt odakint a Nap.
Edward kitekintett az ablakon, szemei megállapodtak a ragyogó égitesten.
– Igen. Bár így kissé körülményesebb lesz kijutnom, persze, de megoldható. Szerintem kezdj el készülni, Bella. Alice kissé türelmetlen, és már tegnap este óta alig várja, hogy elinduljunk és kezdetét vegye a kempingezés. Úgyhogy jobb lesz, ha sietsz!
Mielőtt még Bella bármit is válaszolhatott volna, Edward kisétált a szobából.
A lány felkelt az ágyból, bevette gyógyszerét, bevonult a fürdőbe, rendbe szedte magát, felöltözött, majd negyed óra múlva már lent a nappaliban kereste Edwardot.
– Edward? Merre vagy?
A fiú hirtelen hátulról megölelte őt, mire a lány összerezzent.
– Itt vagyok – csókolt bele a nyakába.
– Azon tűnődtem, míg készülődtem, hogy vajon mit fogok enni, míg veletek leszek? Vagy esetleg tábortűzt fogunk csapni és nyárson megsütünk, mondjuk egy őzet?
Edward kuncogott. Majd hirtelen sóhajtott egyet és komolyan Bella szemeibe nézett.
– Te komolyan azt gondoltad, hogy Alice és Esme mellett éhezni fogsz? – mosolygott.
– Miért? – nézett értetlenül a lány.
– Bella, ezt ők már éjjel elintézték. Csomagoltak neked elegendő ételt és italt, nem lesz semmi bajod. És még nyárson sütött őzikékre sem kell vetemedned – kacsintott rá.
– Hú, pedig már kezdtem megijedni – mosolygott Bella.
– Mond csak… Ugye nem lesz gond, hogy futni fogok veled?
Bella elsápadt, a mosoly lefagyott arcáról.
– Nyugodj meg, kérlek! Most egyelőre csak addig, amíg a háztól az erdőbe érünk. Tudod, a szomszédok nem biztos, hogy elfelejtenék azt az élményt, amit én nyújtok napfényben.
– Felvágós – mormolta halkan Bella, mire Edward nevetni kezdett.
Bella bezárta a házat, majd a hátsó udvarba sietett.
Úgy beszélték meg, hogy Edward az egyik hátsó udvarra néző ablaknál fog kiugrani, majd ott találkoznak és befutnak a rengetegbe. Pontosabban Edward felkapja Bellát és befut vele az erdőbe.
A lány nem lelkesedett túlzottan az ötletért, de végül beleegyezett. Tudta, hogy máskülönben szerelme nem tudna kijutni a házból, anélkül, hogy nem kockáztatná a lelepleződését.
Mikor Bella odaért az ablak mellé, körül nézett; szemeivel a fiút kereste. Pár másodperccel később már csak azt érezte, hogy a szél az arcába süvít és ő szélsebesen halad az erdő fái közé.
Miután Edward beért az erdőbe, nem tette le a lányt. Helyette tovább futott, cikázva az erdő fái és növényei közt. Bella szorosan Edward mellkasába fúrta arcát, szemeivel görcsösen kapaszkodott annak ingjébe.
A fiú akárhányszor rápillantott a karjai közt cipelt lányra, szélesen elmosolyodott. Próbálta, de mégse tudta megállni ezt. Ahogyan Bella összekuporodott a karjaiban… ahogy szorosan lehunyta szemét, hogy semmit se láthasson… ahogy száját egy vékony csíkká préselte össze… ahogy ujjai egyre erősebben, görcsösebben fogták az ing finom szövetét… ahogy arcán látszódott minden érzelme. Látszott, hogy ez a fajta utazás egyáltalán nincs az ínyére. Hogy legszívesebben most rögtön kiugrana a karjai közül és inkább gyalog tenné meg a távot.
De ezt mégse tette. Tudta, hogyha gyalogol, úgy csak hosszabb és fárasztóbb lesz. Így hát csendesen szenvedett, miközben azzal küzdött, hogy ne legyen hányingere, hogy ne lássa viszont reggelijét.
Mikor megérkeztek a Cullen házhoz, Edward letette őt, bár karjával szorosan ölelte derekánál.
Bella hálás volt neki ezért, ugyanis amint földet ért, úgy érezte, hogy lábai menten összecsuklanak a zsibbadtságtól.
– Bella, Edward! Éppen ideje, hogy megérkeztetek – köszöntötte őket Alice, aki a garázs felől bukkant fel, már amennyire a lány látta.
Közelebb „táncolt” hozzájuk, majd széles mosollyal megállt előttük. Mikor meglátta Bella fakó arcát, mosolya kisebb lett.
– Jól érzed magad, Bella? Kissé sápadtnak tűnsz.
– Nyugi, Alice. Bella jól van, csupán nem nagyon bírja a futást, amint látod.
Alice nyugtalanul pislogott a lány felé.
– Biztos csak ez a baj? Még eltörölhetjük a kempingezést, ha rosszul vagy…
Bella meghallotta a lány hangjában felcsendülni a szomorúságot, mire hevesen megrázta fejét.
– Nem, nem, szó sem lehet róla! Tudom, mennyire sokat jelent ez neked. Jól vagyok, Alice, csak adj pár percet. Felőlem indulhatunk, velem nem lesz semmi gond. Rendben vagyok – erősítette meg Bella Alice-t, mikor meglátta annak gyanakvó tekintetét.
– Rendben. Ha úgy érzed, jól vagy, akkor induljunk. Bár azt mondtam, nincs messze, azért mégis idő, mire odaérünk.
– Ez alatt mit értesz?
– Majd meglátod. Gyerünk, indulás!
Azzal Alice már ott sem volt. Útját a garázs felé vette. Edward és Bella csendesen követte őt.
Mikor megérkeztek a garázshoz, már mindenki ott volt, csupán Rosalie nem. Esme segített Alice-nak ellenőrizni, hogy minden megvan-e. Jasper és Emmett izgatott, pörgő stílusban beszéltek egymáshoz, mikor Bella érezte, hogy Edward megfeszül mellette. Szemeivel a fiú arcát kutatta, de annak tekintete a sarokban levő párosra figyelt. Bella ránézett Jasperékre, mire látta, hogy azok befejezték a beszélgetésüket és Edwardra sandítottak.
– Ó, hello Bella! – mosolyodott el szélesen Emmett.
– Szia – mondta Jasper.
– Sziasztok.
Edward még mindig feszülten fürkészte párosukat.
– Ugyan, Edward. Ez csak egy egyszerű fogadás – kuncogta Emmett, mire Jasper hevesen bólogatni kezdett.
– Egy újabb fogadás? – kérdezte Bella.
– Igen.
– És most miről szól?
Emmett és Jasper habozni látszódtak. Edward dühödten morgott egyet, majd beszélni kezdett.
– Éppen arról, hogy vajon hányszor fogsz elesni a kemping során az erdőben.
Bella először meglepődötten pislogott a fiúra, majd szemeivel újra Jaspert és Emmettet fürkészte. Mikor tekintete találkozott Emmettével, elnevette magát. Mindhárman furcsán meredtek rá.
– És ezen húztad fel magad? Ugyan, Edward! Hiszen te is tudod, mennyire kétballábas vagyok. Hagyd, hadd szórakozzanak!
Kezével megsimogatta Edward arcát, mire az sóhajtott egyet és elmosolyodott.
– Bella, hogy érzed magad? Jót tett a gyógyszer?
Carlisle lépett oda párosukhoz.
– Igen. Köszönöm, Carlisle még egyszer. Ha nincs az a gyógyszer, akkor szerintem én még mindig csak köhögnék meg tüsszögnék. De most már semmi bajom – mosolygott a lány.
– Ennek örülök – mosolyodott el melegen Carlisle.
A következő pillanatban kivágódott a garázs ajtaja és Rosalie lépdelt sebesen Emmetthez. Mikor odaért, a fiú átkarolta derekát, majd halkan suttogott valamit a fülébe, mire a lány kényszeredetten elmosolyodott.
Bella egy óvatos pillantást vetett Rosalie-ra, majd mikor látta, hogy az már mosolyog, úgy döntött, nem fordít különösebb gondot a lány megérkezésének.
Mikor már három hátizsák is tele volt tömve, Esme megszólalt csengő hangján, hogy ideje indulniuk. Erre Emmett, Jasper és Carlisle felkaptak egy-egy hátizsákot és elindultak az erdő felé a többiekkel.
Bella eleinte nyugodtnak látszott, mikor észrevette, hogy az utat a tisztáshoz gyalog fogják megtenni. Végig Edward kezét fogta, hogyha esetleg elbotlik egy kiálló gyökérben vagy kavicsban, akkor a fiú megfoghassa őt és ne szenvedjen el sérülést.
Két órán át folyamatosan haladtak egyre beljebb az erdőbe, mialatt egyfolytában csevegtek. Bellának úgy tűnt, Rosalie nem tulajdonít különösebb figyelmet annak, hogy ő is velük jön. Sejtése be is igazolódott volna, ha el nem kapja a szőke hajú lány dühödt arcát. Ezután lehajtotta fejét, de még mindig érezte, hogy Rosalie figyeli őt.
Egy hideg kéz érintését érezte arcánál, mire felnézett Edward szemeibe.
– Rose csupán azért dühös kissé, mert nem úgy megyünk, ahogyan ő szeretné. Semmi különösebb oka nincsen, hidd el. Ne foglalkozz vele, hogyha ennyire bánt!
Bella bólintott egyet, de szeme sarkából még egyszer rápillantott a lányra, aki immár Emmettel folytatott beszélgetést.
A „kis” csapat egészen addig ment, míg meg nem hallották a patak lágy csobogását. Akkor Alice feltartotta kezeit, mire mindannyian megtorpantak. Egész úton ő vezette a többieket, Jasper mellett. Majd tett előre pár lépést és kiért arra a tisztásra, ami a célpontjuk volt. A kisebb rét egy része tele volt virágokkal; a Nap már-már melegen sütötte a tisztást. Mire Alice körbenézett, már a többiek is csatlakoztak csendes szemrevételezéséhez.
Mikor Bella meglátta a tisztást, ledöbbent. Nem a látvány okozta sokktól, sokkal inkább attól, hogy ez a kisebb rét mennyire hasonlít Edward kedvenc rétjéhez. A rétjükhöz.
Éppen, hogy körülnézett, mikor érezte, hogy Alice mellette terem és izgatott, kíváncsi tekintettel fürkészi őt.
– Tetszik? Ez a hely számomra sokat jelent.
– Ez gyönyörű, Alice – suttogta a lány.
Alice egy sugárzó mosolyt villantott fel, de ez csak pár pillanatig tartott. Szemeivel gyanakvóan figyelte Bellát.
– Komolyan gondolod, vagy csak azért mondod, hogy ne sérts meg?
– Őszintén így gondolom.
Alice újból mosolyogni kezdett, majd hirtelenjében megölelte őt. Bella nevetve viszonozta ölelését. Pár percig hangos nevetésüktől visszhangzott a kis rét; majd még mindig mosolyogva szétváltak.
– Gyere, sétáljunk egy kicsit Rose-zal és Esmével, míg a fiúk felállítják a sátrakat!
– Menjünk!
Bella boldog mosollyal arcán várta, míg Alice ráveszi Esme-éket, hogy tartsanak velük. Esme lelkesen beleegezett, míg Rosalie már kevésbé örvendezett a hír hallatán. Végül ő is belement, mire Alice őt is egy meleg ölelésben részesítette, ami mosolygásra késztette a lányt is.
Mindhárman elindultak Bella felé, emberi tempóban, míg a barna hajú lány azon töprengett, hogy Rosalie csupán azért egyezett-e bele a sétába, mert nem akarta elrontani Alice kedvét, vagy tényleg kedvet kapott hozzá. Amikor már csak pár lépés választotta el őket, elhessegette negatív gondolatait, és úgy döntött, ad egy esélyt Rosalie-nak is.
Ki tudja? Talán most minden másra fordul és hajlandó lesz beszélgetni is velem. Talán ha látja, hogy én is nyitottan állok hozzá, könnyebb lesz neki velem valamiféle kapcsolatot kialakítania. Végülis miért ne?
– Indulhatunk? – lépett közelebb Alice, majd belekarolt Bellába és indulásra késztette őt.
Mind a négyen az erdő fái felé indultak el, miközben egy aranyló szempár minden lépésüket boldogan figyelte.
Végül Emmett megelégelte Edward figyelmetlenségét, és szemét forgatva megszólalt.
– Hé, Edward! Nézd, tudom, hogy Rose mennyire ellenállhatatlanul tud lépkedni, de azért igazán hálás lennék, ha ide tudnál figyelni.
Jasper Carlisle-lal együtt dolgozott egy másik sátron, arrébb Edwardtól és Emmettől, viszont így is mindent hallottak.
Edward csak a nevetésükre lett figyelmes, mire megfordult és zavartan nézett rájuk.
– Micsoda? – kérdezte.
Jasper és Carlisle még hangosabban kezdtek nevetni. Ellenben Emmett karba tette kezeit, kis terpeszbe állt, majd dühösen, szikrákat szóró szemekkel nézett rá.
– Tudnál elég figyelmet szentelni esetleg annak is, amit éppen csinálsz?
– Ó, elnézést. Csak tudod, örülök, hogy úgy látom, kezdenek kijönni egymással.
– Igen, azt látom, hogy valakik elvonják a figyelmed. De pontosan kikre is gondoltál?
Miközben beszélgettek, mindketten visszatértek a sátor felállításához.
– Bella és Rose.
– Gondolhattam volna – mormolta Emmett. – Egyébként jól látod. Rose beszélt velem erről tegnap, miután elmentetek.
– Tényleg? Mit mondott? – kérdezte mohón Edward.
– Mintha te nem tudnád.
– Tényleg nem tudom. Rose egyfolytában arra gondol, hogy mikor lesz elég szabadideje arra, hogy elmenjen Seattle-be vásárolni. Szeretné, ha vele tartanál.
Emmett vágott egy fájdalmas fintort.
– Nos? – sürgette Edward.
– Hé, nyugalom! Nekem csak azt mondta, hogy megváltozott a véleménye Belláról. Most már nem úgy gondol rá, mint egy betolakodó idegenre, hanem, mint a te párodra.
– Elég sokáig tartott, míg feldolgozta ezt a tényt – kotyogott közbe Jasper, nem törődve Emmettel.
– Mond csak, Edward… Mennyire ismered Rose gondolatait azzal kapcsolatban, hogy nemrég elmentél, majd visszajöttél? – kérdezte Emmett egy hosszabb szünet után.
Edward homlokát ráncolta és gyanakvóan nézett Emmettre.
– Mire akarsz kilyukadni?
– Rose helytelenítette, hogy visszajöttél, miután elhagytad Bellát.
Edward megdermedt, kezeiből kiestek a sátor részei, és dühödten meredt a fiúra.
– Tessék? – kérdezte feszült éllel hangjában.
– Ne légy dühös! Azt hittem, tudod…
Emmett oldalra pillantott; Jasper és Carlisle kettejüket figyelte. Látszólag Jasper megpróbálta bevetni képességét, hogy lenyugtassa Edwardot, de úgy tűnt, mintha ez nem nagyon működne jelen esetben. Így Emmett visszafordult Edwardhoz és megszólalt.
– Elmagyarázom, rendben?
Edward bólintott, majd szemeit lehunyta, miközben megérezte Jasper nyugalom hullámait felé áramlani.
– Mikor elmentél, Rose kiakadt. Félt, hogy a hirtelen eltűnésed pletykákhoz vezet és lebukunk. De nem csak maga miatt vagy miattunk aggódott. Azért is aggodalmaskodott, sőt, rettegett tőle, hogy Bella az irántad érzett harag miatt esetleg elárulja a titkunk. Hiába mondtam neki, hogy ez aligha lehetséges, nem hitte el. Félt, és emiatt dühöt érzett Bella iránt. Hiszen tudod, milyen… De egy nap Bella átjött hozzánk. Rose látta, mennyire ramaty állapotban van, hiszen ki ne látta volna? Úgy nézett ki, akár egy élőhalott, és…
– Emmett – Edward csendes, ám erélyes suttogása miatt a fiú inkább felhagyott a lány leírásával.
– Nos, igen. Szóval Rose akkor elhitte nekem, hogy nyugodtan megbízhatunk benne, és nehezen, de bevallotta, hogy sajnálja őt. Elmesélte, hogy neki is volt egy hasonló esete, még emberként. Bella pedig felébresztette benne a saját érzéseit az emlékével kapcsolatosan. Ekkor Rose eldöntötte, hogy segít a keresésedben, hisz addig sem kell látnia Bellát és nem fog még csak gondolni sem a saját fájdalmaira, míg lefoglalja őt a felkutatásod.
– Várj… azt mondod, hogy Rosalie azért kezdett el keresni engem, mert nem akarta látni Bellát abban az állapotban?
– Lényegében igen. Ezért is vágta hozzád azt, amit, mikor Alice visszahozott téged és újból találkoztatok.
– Akkor miért mondtad, hogy Rose helytelenítette, hogy visszajöttem?
– Mert mint már mondtam, őt bántotta és elhagyta az egykori szerelme és soha többet nem tért vissza hozzá. Féltékeny Bellára – rántotta meg vállát Emmett.
– Még mindig?
– Most emiatt. Bár tény, hogy Bella még ember… de ezzel már egészen megbarátkozott.
– Akkor emiatt változott meg a véleménye? Vagy hogy értetted, mikor ezt mondtad?
– Nem pontosan így. Úgy döntött, hogy ad egy esélyt annak, hogy megismerhesse Bellát közelebbről, megpróbálja megérteni őt, és ne csak a látszat alapján ítélkezzen felette.
Edward arca felderült, szemei csillogni kezdtek.
– Ez komoly?
– Á-á-á – mutatta fel mutatóujját Emmett – Rose sokáig gondolkozott a helyes megoldáson ezzel az üggyel kapcsolatban, és emiatt erős szabályokat is hozott.
– Szabályokat? Csak nem… tesztelni akarja őt?
– Szerintem valahogy úgy. De Bella ebből nem fog észrevenni semmit sem. Rose ezt már előre megtervezte.
***
Esme, Rosalie, Bella és Alice halkan sétáltak az erdő fái között. Még a szőke lány is úgy tűnt, mintha még a tisztás előtt eldobta volna rosszkedvét, hogy a hétvégét csakis jókedvűen „élje meg”. Azóta egyfolytában csak mosolygott, ami Bella szerint még szebbé varázsolta őt.
Mind a négyen egyszerre álltak meg egy patak csendes zúgása mellett, és párosával leültek egy-egy egymással szemben levő farönkre. Alice Bella mellé ült, míg a barna hajú lánnyal szembe Rosalie foglalt helyet, Esme társaságában.
– Nektek is tetszik a rét? – kérdezte izgatottan Alice Rose-tól és Esmétől.
– Nagyon szép – fejtette ki véleményét tömören Rosalie.
– Varázslatos és szép helyet választottál, drágám.
Alice hálásán pislantott Esmére.
– Köszönöm, anya. Reméltem, hogy tetszeni fog nektek is. Jasper alig bírt lenyugtatni, mikor már a közelben voltunk. Ami azt illeti, nem is nagyon sikerült neki, az erőlködése ellenére sem.
– Alice, kérdezhetek valamit? – fordult felé Bella.
– Persze, nyugodtan.
– Hogy értetted azt, hogy ez a hely sokat jelent neked?
– Tudod, ezt a helyet igazából Jasper fedezte fel. Itt kérte meg legelőször a kezemet is – folytatta élénken csillogó szemekkel Alice. – Azóta már sokszor jártunk itt, kettesben. Most úgy gondoltam, hogy ez a hely megfelelő lesz mindannyiunknak. Edward persze kihallgatta a gondolataimat, azzal kapcsolatban, hogy hová is jövünk. Tudta, hogy ez az a hely, ahol Jasper megkért, viszont mivel még ezelőtt senki se járt itt rajtunk, kettőnkön, kívül, így nem tudhatta, hogy mennyire van messze a háztól. Ez a közös, kedvenc rétünk Jasperrel - és közösen döntöttük el, hogy idejövünk.
Pár pillanatig csak a természet lágy hangjai törték meg a csendet. Végül Bella szólalt meg.
– Azt mondtad, hogy itt kérte meg legelőször a kezed? Vagyis már azóta többször is megkérte?
– Persze! Minden évtizedben egyszer megkér.
Bella döbbenetéből akkor eszmélt csak fel, mikor meghallott egy számára mindeddig ismeretlen, mégis gyönyörű, dallamosan csengő nevetést. Felnézett, mire észrevette, hogy Rosalie nevet. Felhúzta szemöldökét és kíváncsian figyelte a lányt.
– Edward még nem mesélte a Cullenek eljegyzési szokásait? – kérdezte Esme.
Rosalie még mindig nevetett.
– Nem igazán, mivel nem is került szóba köztünk ez a téma – pirult el Bella.
Alice csak egy meglepődött nyögést hallatott, míg Esme elmosolyodott, Rosalie pedig befejezte a lány kifejezésén és tudatlanságán való derülést.
– Nos – kezdte Esme –, mint most már tudod, Alice kezét Jasper minden évtizedben megkéri. Carlisle is ugyanezt a szokást műveli. Minden évtizedben megkér, bár nekünk jóval kevesebb esküvőnk volt, mint Rose-nak és Emmettnek. De még Jasperék is megelőznek minket. Ráadásul az emberek is jobban elfogadják, hogy közülük házasodnak, mint hogy mi házasodunk össze. Különben is, mindig úgy szoktunk bemutatkozni, mint egy házaspár.
– Legalábbis sokszor – helyeselt Alice.
– Igen. Mikor pedig újra vágat érzünk az iránt, hogy újra összeházasodjunk, akkor régi jegyespároknak mutatjuk magunkat Carlisle-lal. Mindenesetre nálunk minden évtizedben van legalább egy esküvő.
– Így igaz. Rose, ti hányszor is szoktatok lagzit tartani Emmettel? – kérdezte ártatlan szemekkel Alice.
– Mivel Emmett minden ötödik évben feleségül kér, így egy évtizedben van, hogy kétszer is.
– Az nem… unalmas? – kérdezte Bella félénken.
Rosalie kikerekedett szemekkel nézett rá. Arca és teste merevsége azt tükrözte, mintha valaki valami szörnyű nagy ostobaságot ejtett volna ki a száján.
– Valami rosszat mondtam? – kérdezte Bella, azt sejtve, hogy esetleg valami olyasmit mondhatott, amivel mélyen megbánthatta a lányt.
– Bella… te már voltál egyáltalán esküvőn? – kérdezte Rosalie halkan, ám feszültséggel hangjában.
Ez a halk, feszült hang semmi jót nem ígért a lány számár. Már többször tapasztalhatta, hogy ha valaki így kezd el beszélni, akkor lehet, hogy az a beszélgetés olyan fordulatot fog venni, hogy az vitával, netalántán veszekedéssel fog végződni.
Végül Bella összeszedte magát annyira, hogy nyugodtan tudjon válaszolni Rosalie-nak. De mikor megszólalt, kelletlenül vette észre, hogy az ő hangja halkabb a megszokottnál.
– Igen, egyszer voltam. Mikor anyu összeházasodott Phillel, én voltam a koszorúslány. Engem pedig nem igazán hozott lázba ez az egész esküvő. Csupán anyu kedvéért nem mutattam ki, hogy valójában mennyire untat.
Rosalie hitetlenkedve hallgatta a lány szavait.
– Hány éves voltál ekkor?
– Tizenegy.
Rosalie diadalittasan elmosolyodott, arca tükrözte, hogy úgy érzi, győztesen kerül ki ebből a beszélgetésből.
– Akkor nem csodálom, hogy ilyen véleménnyel vagy az esküvőről. Tizenegy évesen aligha foghattad fel, hogy mit is jelent ez annak a két embernek, akik esküszni készülnek.
– Miért, mit jelent?
Rosalie arcát földöntúli türelem vette át. Egy pillanatra behunyta szemeit, mintha csak újra akarna élni egy boldog, csodálatos pillanatot. Majd szemeit Bellára függesztette és izgalommal mesélni kezdett neki. A barna hajú lány úgy érezte magát, mintha csak az iskolapadban ülne, és izgatottan várja, hogy a tanár - jelen esetben Rosalie - elkezdjen mesélni egy izgalmas, számára mindaddig ismeretlen történetet.
– Az esküvő a legszebb dolog, ami a szerelem után történhet veled. Két lélek, két test, két szív beteljesedését és egymásra találását fejezi ki. Az a löket pedig, ami miatt ők ketten odaállnak az oltárhoz, az a szerelem. Az az erős érzelmi kapocs, mely a házassággal kiegyenlítve teljessé teszi őket. Egy felfoghatatlan, boldogsággal teli, szenvedélyes érzés ott állni az oltár előtt. Mikor érzed, hogy ott áll melletted az a személy, akivel életed hátralevő részét le akarod élni, szerelemben, és tudod, hogy ő is hasonlóan érez… leírhatatlan érzés! Ez a kívülállóknak csupán egy egyszerű ceremóniának tűnhet. De te tudod, hogy ez jobb, ez szebb, ez valami tökéletesebb. Nagyszerű, kimondhatatlan érzés, Bella!
Bella arcán enyhe mosollyal, csodálkozó, kíváncsi tekintettel figyelte Rosalie arcát, míg beszélt.
Nahát! Igazán nem szeretnék kötekedő lenni, de vajon miért ilyen kedves most velem? Miért avat be saját érzései egy részébe, gondolataiba, tapasztalataiba? Ugyan nem tudom a miértekre a választ, mégis örülök neki. Hiszen mindeddig keresztül nézett rajtam, köszönni se nagyon köszönt. Most pedig éppen azt ecseteli, milyen érzés az oltár előtt állni. Ami pedig a legfurcsább, az az, hogy kedvesen viselkedik velem. Türelmesen magyaráz el mindent, miközben izgalommal beszél. Nem tudom, mi változott meg, de remélem, hogy ez a változás továbbra is fenn fog állni, és ez csak jobb lesz. Hiszen számomra olyan könnyű vele beszélgetni. Én kérdezek vagy válaszolok néha, ő pedig csak beszél és beszél, míg az én kíváncsiságom szinte minden tizedik mondata után megnő.
Mikor Rosalie elhallgatott, Bella kérdezősködni kezdett. Úgy tűnt, a szőke lányt ez egy cseppet sem zavarja. Sőt, mintha örülne is neki, hogy valaki végre figyel rá és meghallgatja gondolatait - tőle, személyesen.
– Ha ilyen sokszor hozzámentél már Emmetthez, akkor egy halom esküvői ruhádnak kéne lennie otthon, nem?
Rosalie nevetni kezdett. Nevetéséhez csatlakozott Alice és Esme dallamos csilingelése is.
– Azért annyira nincs olyan sok esküvői ruhám.
– Ez alatt Rose azt érti, hogy egy egész szekrény csakis az ő mennyasszonyi ruháival van tele – mondta Esme.
– Ez komoly? Egy egész szekrény?
– Egy kisebb szekrény, igen.
– Húha! Akkor minden egyes esküvődre másik ruhát veszel fel?
– Nem, nem mindre. Nagyjából már mindegyik volt rajtam kétszer.
– Csak nagyjából? Akkor mégis hány ruhád van?
Rosalie megrántotta vállait.
– Nem számolom. De majd egyszer megmutathatom neked, ha gondolod.
Bella szája kissé nyitva maradt a döbbenettől. Rosalie boldog szemei magabiztosan nézték a lány reakcióját, miközben finom mosolyra húzódtak tökéletesen ívelt ajkai.
– Szívesen megnézném őket – egyezett bele Bella, mikor észbe kapott.
– Helyes. Majd ha egyszer huzamosabb ideig nálunk tudsz lenni, akkor megmutatom. Ugyanis elég sok ruhám van, és én nem szeretek kapkodni, ha az öltözködésről van szó.
– Rendben – bólintott Bella.
– Nos, talán ideje lenne visszamenni a fiúkhoz – kezdte Esme –, ugyanis dél körül értünk a tisztásra, és szerintem hamarosan alkonyodni kezd.
Alice akár egy táncosnő, olyan ruganyosan és kecsesen állt fel Bella mellől. A barna hajú lány viszont már jobban megérezte az idő előre haladtát, a több órás mozdulatlanságot, mivel a lábai elzsibbadtak. Nehézkesen felállt és négyen indultak vissza a kempingező helyükre.
Mikor kiértek az erdőből, észrevették, hogy Esmének igaza volt. A Nap már olyan alacsonyan járt, hogy csupán egy egészen kis része látszódott már csak ki a fák közül.
Carlisle, Emmett, Jasper és Edward külön farönkökön ültek, közel a sátrakhoz. Ahogy egyre közelebb lépkedtek hozzájuk, Bella egyre jobban meg volt róla győződve, hogy mikor ideértek a tisztásra, akkor semmilyen farönk nem volt megtalálható a közelben. Most viszont már négy is volt. De nem csak ez vonta el figyelmét: észrevette, hogy egy nagyobb halom farakás van egymásra rakodva a farönkök mellett.
Kérdő tekintettel nézett Edwardra, aki kíváncsian figyelte őt. Kissé arrébb csúszott a farönkön, hogy helyet csináljon a lánynak, aki leült mellé. Edward átkarolta őt derekánál, még közelebb vonva magához. Bella továbbra is kérdőn nézett rá, és már éppen hangot adott volna kérdésének, mikor Edward egyetlen figyelmeztető pillantással beléfojtotta a szót. Így csupán ráhajtotta a fejét a fiú vállára és csukott szemein keresztül mélyen beszívta annak illatát.
– Fáradt vagy, Bella? – csendült Carlisle nyugodt hangja.
Bella kinyitotta szemeit.
– Nem, nem mondanám.
Bella körbepillantott. Velük szembe Carlisle és Esme foglalt helyet. Tőlük jobbra Rosalie és Emmett ült, hasonló pozícióban, mint ők ketten Edwarddal, csak míg Bella csendben pihent, addig Rosalie élénken magyarázott valamit Emmettnek, olyan pörgő és halk hangon, amit nem értett. Velük szembe pedig Alice és Jasper pihent, egymás hátának dőlve, miközben lehunyták szemüket. Bella megmosolyogta párosukat.
– Biztos minden rendben? – kérdezte Bella fülébe suttogva Edward, miközben végigsimított hátán, mire a lányon jóleső borzongás futott végig.
Bella csendesen bólintott, mire a fiú elmosolyodott és egy puszit nyomott annak feje búbjára.
Emmett hangosan felnevetett, mire minden szem rá szegeződött. Bella kábán figyelte a fiút, aki szinte kétrét görnyedt a nevetéstől. Mindenki más kíváncsian fürkészte, kivéve Rosalie-t, aki bosszankodva nézte. Mikor ezt Emmett is észrevette, abbahagyta a röhögést és bocsánatkérően nézett rá.
– Sajnálom, kicsim. De most komolyan… ez döbbentett meg leginkább?
– Miről beszéltek? – kérdezte Alice kíváncsiskodva.
– Nocsak, hát nem ott voltál te is? – kérdezte Emmett.
– Ha tudnám, miről van szó, biztos tudnám azt is, hogy jelen voltam-e.
– Rose elmesélte, mikről beszélgettetek négyesben.
Alice értetlenül csillogó szemei hirtelen felragyogtak, majd olyan gyorsan nézett Bellára, majd vissza Emmettre, hogy az fel se tűnt neki.
Emmett viszont újra kuncogni kezdett, ami felkeltette Bella kíváncsiságát.
– Elmondanád, mi ilyen vicces? – kérdezte.
Bella még be se fejezte kérdését, mikor érezte, hogy Edward mellette remegni kezd. Odakapta fejét, és látta, hogy a fiú szorosan összepréseli ajkait, ami által kikövetkeztette, hogy az elfojtott nevetéstől remeg.
A lány bosszúsan felsóhajtott, majd figyelmét újból Emmettre irányította, várva, hogy az feleljen a kérdésére. De ezt helyette Rosalie tette meg.
–Elmeséltem neki, hogy mit is gondoltál mindeddig az esküvőről, és azt is, hogy hogyan reagáltál, mikor megtudtad az eljegyzési szokásainkat.
Bella zavartan nézett rá.
– Ezért nevetnek? – mutatott Edwardra és Emmettre.
– Miután megtudták, hogy mit gondolok… – rántotta meg vállát Rosalie, majd kecsesen felállt és bement az egyik sátorba.
Bella összezavarodva nézett utána, de mindenki arcán nyugodtság és boldogság honolt. Így csak kifújta a levegőt, majd fejét ismét Edward vállára hajtotta. Bár nem érezte magát fáradtnak, szemei mégis le-lecsukódtak. De mikor ez megtörtént, mindannyiszor újból kinyitotta őket.
AJÁNLOM AZ OLDALT
