– Edward! Te… hogyan… Alice… – zavarodott össze Bella.
A fiú elmosolyodott, majd egy könnyed mozdulattal magához húzta és átölelte. Bella érezte, hogy az előbbi baljós előérzete elhalványul, majd teljesen eltűnik szerelme karjai közt.
– Alice-t Jasper segítségével sikerült rávennem, hogy jobb, ha mégis engedi, hogy veled lehessek. Persze nem lett semmi baja – tette hozzá gyorsan, mikor érezte, hogy Bella hátrébb húzódik és nyugtalanul pislog rá.
– Hogy sikerült ezt elérnetek?
– Hallottam, amint Alice épp azon töpreng, hogy a saját kedvenc számát vagy a tiedet tegye be, és a fejében láttam, ahogyan a CD-ket vizslatja. Ezt kihasználva Jasperrel fellopóztunk, és hirtelen ötlettől vezérelve ő az ajtón át, míg én az ablakon beugorva jöttünk ide be. Csodálkoztam is, hogy nem vetted észre. Hiszen te általában megérzed, ha a közeledben vagyok. Habár észrevettem, hogy valami nagyon leköti a figyelmed… Mit láttál az erdőben?
Bella érezte, ahogy arcából kiszökik a vér.
Hát észrevette? Most mégis mit mondjak? Még magam sem tudom megmondani, hogy mit láttam, ha láttam egyáltalán valamit… Csupán annyit érzékeltem, hogy valamiféle sötét árny suhan át két fa között. Ez nem nagy ügy. Lehetett akár egy állat is. Hiszen nem kell mindig a legrosszabbra gondolni… De mi van akkor, ha az nem egy állat volt? Akkor viszont csak képzelődtem, mivel állathoz képest túl gyorsan mozgott. Ráadásul még sose láttam a Cullen ház körül egyetlen állatot sem. Áh, biztosan csak fáradt vagyok, és ezért képzelgek mindenféle suhanó árnyakat a fák közt! Ugyanakkor annyira veszélyesnek, baljóslatúnak és fenyegetőnek tűnt… Kimúlt az erdőből az a kevéske fény is, ami megtalálható volt benne… Nem. Biztos csak képzelődöm. Már pedig ha így van, akkor nem muszáj elmondanom Edwardnak. Ő biztos jobban felfigyelne rá, mint én teszem. És nem akarom őt felzaklatni holmi veszélyt sugárzó árnnyal…
– Bella? Minden rendben? Sápadtnak tűnsz…
– Minden rendben, ne aggódj – erőltetett mosolyt arcára. – Csupán elgondolkoztam egy kicsit.
– Szabad megtudnom, hogy min töprengtél ilyen sokat?
A lány habozott, majd félénken megszólalt.
– Badarság az egész. Nincs olyan nagy értéke, mint amilyen sok gondolkodási időt fordítottam rá. Viszont éhes vagyok. Lemegyünk a konyhába, hogy tudjak csinálni magamnak valami szendvicset?
Edward gondolkozva nézett rá. Már ismerte Bellát annyira, hogy tudja, nem szokott olyan dolgokon agyalni, amelyek ne lennének akár egy kicsit is fontosak. Ráadásul mikor bejött a szobába, ő annyira belemerült az erdő egy pontjának tanulmányozásába, hogy észre se vette, mi történik körülötte. Mikor pedig a félelem apró szikrái is felcsillantak szemében, Alice nevét ejtette ki száján.
Ezt nevezi semmiségnek? Hogy úgy megdermed valamitől és annyira fakó lesz tőle arca, hogy teljesen kizárja a külvilágot? Hogy nem tud másra figyelni? Ez neki semmit sem jelent? Hiszen ismerhetne már annyira, hogy tudja, velem bármit megoszthat. De nem teszi… Látom rajta, hogy valami zavarja. Valami, amit az erdőben látott. De vajon mi az? Mit láthatott, amit mi nem? Aminek a szagát mi meg sem éreztük? Amitől ennyire riadt volt a pillantása… És aminek nyomait még mindig ott viseli arcán? Viszont nem akarok erőltetni semmit. Még egyszer megkérdezem tőle, és ha akkor sem hajlandó válaszolni, elfelejtem a témát egy darabig. Csupán addig, míg újra meg nem látom a jeleit rajta.
– Bella, tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz… hogy megbízhatsz bennem.
– Én bízom is benned – vágta rá.
De szemeiben bizonytalanság csillant, ami nem kerülhette el a fiú figyelmét. Pár pillanatig némán nézte civódó kedvesét, majd lemondóan sóhajtott, és az ajtó felé igyekezett.
Bella ijedten nézett távolodó alakjára.
– Hova mész?
Edward visszafordult felé, miközben kitárta az ajtót.
– Lekísérlek a konyhába, mivel éhes vagy. Talán nem ezt kérted pár pillanattal ezelőtt? – vonta fel szemöldökét.
– De igen – pirult el, majd elindult az ajtó felé.
Ahogy elhaladt Edward mellett, szeme sarkából látta, ahogyan annak szomorúan csillognak szemei és bánatosan húzza el száját. Bella szíve tájékán enyhe szúrást érzett, hogy ezt teszi Edwarddal. Azzal, akit a világon mindennél jobban szeret, és akiért a vámpírságot is vállalja, csak hogy örökre együtt legyenek.
Ismét sikerült annyira elkalandoznia, hogy nem vette észre, merre megy, lábai automatikusan vitték előre. Érezte, hogy lábai alatt lépcsők vannak, és tudta, hogy hamarosan már ismét padlót ér. Viszont elszámolta magát.
Az utolsó pár lépcsőfoknál már azt hitte, nem lesz több, így könnyedén lépett nagyobbat, mint amekkorákat a lépcsőn való lejövetelekor tett. Viszont gyanította, hogy valami nincs rendjén, mivel a szilárd padló helyett a levegőbe „lépett”, melynek az lett a következménye, hogy előre bukott. Felkészült a padlóval való találkozásra, karjait védőn arca elé tette, de mikor az esés bekövetkezett, közel sem volt olyan kellemetlen, mint amilyenre számított. Ugyan kemény volt, de azt nem várta volna, hogy egyben hideg is lesz.
Óvatosan felnézett, mikor is nemhogy nem a földön hasalva találta magát, de egyben egy aggódó arany szempár nézett vissza rá. Hamar felfogta, hogy csupán Edward karjaiba „zuhant bele”.
– Jól vagy? – kérdezte, miközben óvatosan leengedte a lány karjait arca elől a dereka mellé.
– Igen. Köszönöm.
Edward bólintott, majd derekánál átkarolta Bellát és bevezette a konyhába.
– Legközelebb, kérlek, figyelj jobban! Bajod is eshetett volna.
– Pontosan ezért tettem a karjaim az arcom elé. Hogy valamennyire felfogjam az ütést. Egyfajta védekezésképp.
Edward elhúzta a száját, de nem szólt semmit.
Beértek a konyhába, ahol Emmett vigyorgó képével találták szembe magukat. Edward idegesen sóhajtott, mire Bella kérdőn vonta fel szemöldökeit. De mielőtt megkérdezhette volna, mi baja, Emmett már válaszolt is.
– Hallom, Bella, szó szerint bele estél Edwardba – vigyorgott kajánul, mire a lány arca vörös lett.
– Emmett…
– Nyugi, Edward. Ez már nyílt titok.
– Csak megbotlottam, Edward pedig elkapott… – motyogta Bella, miközben kinyitotta a hűtőt.
Bár ezt azzal a szándékkal tette, hogy vajat és felvágottat keres a szendvicséhez, jól esett a hűvös, hideg levegő, ami azonnal megcsapta őt. Lehunyta szemeit és mélyeket lélegezve élvezte a hűsítő levegőt felé áramlani.
Észre se vette, hogy Edward mögé lép, majd hátulról átkarolja testét, ami már-már reszketett a hidegtől, ami érte őt. Edward észrevette, mire becsukta a hűtőt és hátrébb lépett kissé - illetve csak lépett volna, ha Bella nem fogja meg a csuklójánál, majd fordul felé, hogy a szemeibe nézhessen.
A következő pillanatban viszont már a fiú ajkait vette birtokba, akit ez váratlanul ért, így meg kellett kapaszkodnia a konyhapultba mindkét kezével. Bella testével hozzápréselte magát Edwardhoz, miközben a nyakánál karolta át őt.
– Bella… – nyögte Edward bele a csókjukba, miközben hevesen magához ölelte őt derekánál.
Bella belemosolygott csókjukba, amitől a fiú csak még jobban csókolta őt. A lány immár hevesen kapkodott levegőért, de ez most nem volt zavaró tényező - teljesen belefeledkeztek a másikba, nem tudták megszakítani csókjukat.
Emiatt lehetett az is, hogy Edward hirtelen felkapta Bellát, majd a konyhapultra ültette fel őt. Ez a lány számára már egy praktikusabb magasság volt, mivel így nem kellett lábujjhegyen állnia.
Lábait Edward dereka köré fonta és szorosan tartotta őt, míg annak egyik keze derekánál, míg másik a konyhapulton, közvetlen a lány mellett pihent, ökölbe szorulva.
Hirtelen egy köhintés hallatszott, de ezt nem hallották meg. Majd már egy hangosabb köhögés hallatszódott, mire Edward zavartan, ám villámgyorsan fordította fejét a konyhaajtó irányába. Ott Jasper állt Carlisle és Alice kíséretével.
Bella fülig vörösödött, már-már egy érett paradicsom színét vette fel arca, főleg, mikor meglátta Jasper kaján mosolyát. Le akart szállni a konyhapultról, de Edward még mindig ugyanúgy állt előtte, mintha mi sem történt volna - csupán fejét fordította el az érkezettek felé. Alig pár milliméterre voltak egymástól, testük pedig folyamatosan súrlódott, hála Bella vadul le-fel emelkedő mellkasának és hangos zihálásának.
Ám mivel nem sikerült leszállnia, így legalább a lábait vette le Edward dereka körül, és egyik kezét is nyakáról. A másikat csupán azért hagyta ott, mert nem akart annyira nagyon elhúzódni tőle; és így még közelebb tudhatta magához.
– Igen? – szólalt meg Edward, de valamiért sokkal rekedtebb és mámorosabb hangon, mint azt megszokták tőle.
– Nem akartunk zavarni – mosolygott bocsánatkérően Carlisle.
Bella és Edward továbbra is kérdőn és kíváncsian néztek a hármasra. Valahogy egyikük nyelvére se jött az a bizonyos mondat, hogy: „Egyáltalán nem zavartok…”
– Csupán nagyon különös érzelmeket, érzéseket éreztem, és jobbnak láttam leellenőrizni. Mivel pedig Alice velem kellett, hogy legyen, így őt is hoztam magammal. Carlisle pedig futólag kapott el minket – magyarázta Jasper.
Bellának ekkor barátnőjére esett pillantása.
Alice koboldszerű arcán egy kisebb fajta sértettséget vélt felfedezni, de mikor találkozott pillantásuk, az rögvest eltűnt, helyette szemei apró gyémántok módjára csillogni kezdtek, és ezer wattos mosolyra húzta száját. Arcáról a tökéletes boldogság és elégedettség sugárzott.
Bella megigézve nézte Alice-t. Ennyire gyönyörűnek még régebben látta. Habár Alice mindig is gyönyörűen festett, most elkábult tőle.
Teljesen belefeledkezett Alice tündöklően szép arcába, csupán akkor mutatott bármi fajta életjelet, mikor Edward finoman, de határozottan megszorította csuklóját. Nehezen, de elfordította fejét, és zavartan, kérdően nézett szerelmére, aki még mindig nem mozdult egy tapodtat sem.
– Carlisle kérdezte, hogy hol szeretnél aludni. Esme-vel együtt felajánlják, hogy aludj az ő szobájukban, ott van egy kényelmes ágy is. Hasonló a tiedéhez, csak ez nagyobb, mivel kétszemélyesre tervezték.
– Öhm… nos…
– De ha nem akarsz ott aludni, akkor kérlek, Bella, aludj velem! – jött Alice izgatott hangja.
Bella furcsán méregetve nézett a konyhaajtó irányába, de ott csak Jasper és Carlisle állt.
– Persze, én majd úgysem alszom, de képletesen értettem. Kérlek!
Bella egy pillanatra megugrott, mikor Alice hangja hirtelen közvetlenül Edward mellől jött.
Belenézett azokba a sóvárgó arany szemekbe, amik most könyörgően nézték őt, és érezte, amint szólásra nyitja száját. De Edward megelőzte.
– Szó sem lehet róla, Alice!
– Jaj, Edward, kérlek! Eddig úgyis majdnem minden éjszakát az ő szobájában töltöttél, vele együtt, most miért ne tehetném ugyanezt én is?
Bella lelki szemei előtt látta, ahogyan Edward karja átöleli őt, majd az altatódalt dúdolja, egészen addig, míg el nem alszik… majd a kép hirtelen megváltozott, a fiú izmos testét felváltotta egy törékeny, nőiesebb alkat, Edward szépséges arca helyett Alice arcának képe úszott be…
A lányt kirázta a hideg, majd villámgyorsan válaszolt.
– Nem szeretném, ha vitatkoznátok… főleg nem miattam… Így talán az lenne a legjobb, ha…
– Ha? – sürgette Edward.
– Ha egyedül aludnék.
Egy percig néma csend volt. Mindenki Bellát nézte, akit ez különösen frusztrált, így lesütötte szemeit és a földet nézte, miközben érezte, hogy elpirul.
Edward lassan felemelte a lány fejét, és a szemeibe nézett. Bella nem tudott semmit sem kiolvasni a fiú tekintetéből, de úgy látszott, ő annál inkább. Féloldalasan elmosolyodott, majd leengedte kezeit és távolabb lépett tőle. Egészen addig hátrált, míg el nem érte a hűtőt.
– Ahogy gondolod – válaszolta sejtelmesen.
Bella meglepetten pislogott Edwardra, míg legbelül egy igen nagy része azért könyörgött, hogy a fiú menjen vissza hozzá, simuljanak újból össze és csókolják meg egymást megint. De ehelyett Alice arca kúszott be a kettejük levő távolságba.
– Rendben. De azt azért elárulod, hol alszol? Ugyanis ma este vihar lesz, és vannak szobák, ahol ilyenkor nem igazán lehet aludni az eső hangjától.
Bella érezte, ahogy elsápad. Kezei őrült módon markolták a konyhapult szélét, ujjai egészen belefehéredtek.
Vihar lesz ma éjszaka? És én azt mondtam, hogy jobb szeretnék egyedül aludni, mikor lenne választásom? Mióta Forksban lakom, azóta még jobban gyűlölöm a viharokat, és ezzel együtt a félelmem is megnőtt. Ráadásul, míg Charlie háza egész otthonosan méretezett, addig a Cullen ház hatalmas, tele nagyobbnál nagyobb szobákkal. Most mit tegyek?
Bella ijedten pillantott Edwardra, aki a hűtőnek támaszkodva, karba tett kézzel állt és várt, látszólag teljesen nyugodtan.
Egy pillanat!
– Alice, mikor láttad, hogy ma este vihar lesz?
– Pár perccel ezelőtt. De te jól vagy? Eléggé fehérnek tűnsz…
Bella eleresztette a füle mellett a megjegyzést, majd tekintetét ismét Edwardra emelte, aki most roppant ártatlan képet vágott.
Tehát Edward olvasva Alice gondolataiban meglátta, hogy ma éjszaka vihar lesz, és úgy gondolta, hogy akkor nyert ügye van, mivel tudta, mennyire utálom az ilyen természeti jelenséget, ráadásul még félek is tőlük. Hmm…
– Alice, melyik az a szoba, amelyik a legkisebb? – kérdezte Bella.
A kérdezett egy pillanatig elmélkedni látszott, majd nyomban megválaszolta.
– Azt hiszem, hogy Edwardé, mivel ő eddig mindig egyedül használta a szobát.
– Kitűnő. Akkor, azt hiszem, ma nem használja azt.
– De Bella… – szólalt meg Jasper, aki mindeddig Carlisle-lal háttérbe szorulva, szótlanul álldogált az ajtóban. – Abban a szobában nincs ágy.
– De ott van az a fekete bőr kanapé – rántotta meg vállát Bella.
Erre már Edward is megszólalt.
– Ugye nem képzeled, hogy hagyom, hogy egy kanapén töltsd az éjszakád, mikor megannyi kényelmesebb fekvőbútor áll rendelkezésedre?
– De, valójában pont így képzeltem el ezt – mosolygott Bella.
Lekászálódott a konyhapultról, majd Alice-hoz fordult.
– Megmutatnád, melyik fürdőszobát használhatnám?
– Persze, gyere! Legalább meg tudom mutatni az új pizsamát, amit vettem neked – mosolygott szélesen, majd belekarolt a lányba és elindultak kifelé a konyhából.
Edward döbbenten nézett a lépcsőfordulónál eltűnt két lány után. Úgy gondolta, hogy miután kifigyelte Alice gondolatai közül a látomást, Bella megkéri, hogy mégis maradjon vele estére, tekintve a viharra. De ez nem így történt.
– Hé, Edward! Minden rendben?
– Persze, Jasper.
– Rendben, akkor én most megyek, mert éjszakás vagyok a kórházban. Később találkozunk! – mondta Carlisle, majd eltűnt.
Jasper közelebb ment Edwardhoz, majd megállt vele szemben.
– Nem tudsz hazudni nekem. Érzem, hogy nincs minden rendben veled.
Edward ránézett testvérére, majd lassan bólintott egyet.
– Elmondanád?
– Lehet, hogy önző dolog, de én azt akarom, ha Bella velem aludna.
Jasper elmosolyodott.
– Á, szóval féltékeny vagy Alice-ra?
– Miért? Hiszen Bella azt mondta, hogy egyedül akar aludni…
– Igen, ezt mondta, de hát ismered Alice-t.
– Nem. Ez Bella döntése.
Jasper megvonta vállát.
– Ahogy gondolod – majd ő is távozott a konyhából.
Edward fejét hátradöntötte a hűtőnek, majd szemeit becsukta.
Önző vagyok. Tudom. De én mégis nagyon szeretném, ha ma este is Bella mellett feküdhetnék. Szeretem nézni, ahogy alszik… lenyűgöz és megnyugtat. Bár egyáltalán nem vagyok most ideges, csupán… Féltékeny? Féltékeny lennék? De kire? Alice-ra? Hiszen Bella eldöntötte… ő mondta, hogy egyedül akar lenni. Viszont lehet, hogy Alice majd valahogy meggyőzi Bellát, hogy ne aludjon egyedül. Ez pedig lehetséges, hiszen Alice is makacs és akaratos.
Edward sóhajtott egyet, majd kinyitotta szemeit és kivette a hűtőből a szendvicsekhez szükséges alapanyagokat.
Bella immár egy szál törölközőben, kissé vizesen álldogált Alice hatalmas fürdőjében, miközben a számára odarakott pizsamát nézegette.
Kék színű volt, hasonló az egyik felsőjének színéhez, amit Edward már korábban megdicsért, hogy illik bőréhez. Az anyaga selyemből volt, de csupán egy ruhadarabból állt. Az Alice-féle pizsama ugyanis egy mélyebben dekoltált, combközépig érő hálóing volt.
Bella szörnyülködve nézte a hálóruhát már több perce, de még mindig nem tudta, mitévő legyen. Nem akarta Alice-t megbántani azzal, hogy nem veszi fel a hálóinget, viszont ha fel is vette volna, kényelmetlenül érezte volna magát benne.
– Bella, kész vagy már? – kopogott Alice, mikor már megunta a várakozást, és azt, hogy semmiféle mozgást vagy neszezést nem hall.
A kérdezett nem válaszolt, így Alice újra próbálkozott, ám az is sikertelen volt.
– Bella, ha nem jössz ki, vagy nem válaszolsz, én bemegyek! – fenyegetőzött Alice.
Bella kissé elfordította fejét az ajtó irányába, és várt. Várta, hogy Alice bejöjjön.
Nem kellett sokáig várakoznia, ugyanis Alice minden további nélkül benyitott.
– Mit csinálsz még mindig törülközőben? Hiszen idekészítettem neked a pizsamád.
– Látom – suttogta Bella.
– Akkor miért nem vetted már fel? – értetlenkedett Alice, miközben összevonta szemöldökét.
– Alice… ezt… én… nem vehetem fel.
– Miért?
– Mert… ebben én elvesznék, és… ez nem az én stílusom.
Alice Bella legnagyobb meglepődésére elnevette magát.
– Ugyan, ne butáskodj! Ez teljesen jól fog állni rajtad, főleg, ha felveszed! Egyáltalán nem veszel el benne, és gyönyörűen fogsz kinézni – csillogott Alice szeme.
– De Alice…
– Nincs semmi de! Légy szíves, vedd fel! Kérlek! A kedvemért…
Alice könyörgőn nézett Bellára, kezeit összetette maga előtt. A barna hajú lány sóhajtott egyet, majd kelletlenül morogva hozzátette:
– Utálom, mikor ezt csináljátok…
Alice ismételten elnevette magát, majd odaröppent Bellához, hogy egy puszit nyomjon arcára, végül pedig már ott sem volt.
Bella mosolyogva csóválta fejét, ahogy közelebb lépett a hálóinghez.
Ott viszont ledermedt, ahogy a kezébe vette a finom anyagot. Alsó ajkát harapdálva nézte, majd letekerte magáról a törölközőt és óvatosan belebújt.
Félénken lépett a tükör mellé, hogy kezébe vegye onnan az egyik fésűt és megfésülje többnyire száraz haját. Viszont akaratlanul is a tükörre esett pillantása, és kíváncsisága felülkerekedett önmagán. Odalépett az említett tárgy elé, kíváncsian, félve szemlélve saját tükörképét. Szemei kikerekedtek, ahogy meglátta saját képmását.
Alice-nak ismételten igaza volt, ezt meg kellett állapítania. A hálóing színe illett bőréhez, és bár nagyobb dekoltázsa volt, mint a saját ruháinak, nem volt annyira szörnyű, mint amennyire várta.
Boldogan mosolyogva, bár kissé félénken lépdelt kifele a fürdőből. De mikor kiért, a folyosó üres és kihalt volt.
– Alice? – kérdezte halkan, habár tudta, hogy valószínűleg a lány bárhol meghallaná.
Nem érkezett felelet, minden ugyanolyan csöndes maradt, mint volt.
Bella elindult Edward szobája felé, mivel Alice megígérte neki, hogy míg ő fürdik, mindent elrendez neki a szobában.
Már épp lépett volna az első lépcsőfokra, mikor odakint egy hatalmas mennydörgés hallatszódott. Bella egész testében megrázkódott, majd sietve felszaladt a lépcsőkön, miközben a természet egyre vadabb erővel csavarta a fákat, ontotta az esőt és villámokat mennydörgésekkel párosítva.
Bella felért a második emeletre, majd futva berontott Edward szobájába. Nem számított semmi, csak az, hogy beérjen az oltalmat adó helyiségbe, és lefeküdjön a fekete bőrkanapéra.
Fejére húzta a kanapén levő pokrócot és a lehető legkisebbre húzta össze magát. Egész testében remegett, miközben magában azon fohászkodott, hogy minél hamarabb legyen vége a viharnak.
A következő pillanatban meghallotta, ahogy kinyílik az ajtó, és a folyosóról beszűrődő fényben látta, hogy egy sötét alak lép be, kezében valami téglalapszerű dolgot cipelve.
Bella zihálása felgyorsult, mikor a jövevény letette a kezei közt tartott dolgot, becsukta maga mögött az ajtót, majd hirtelen ismét csak a kintről levő zajokat lehetett hallani. Nem látta, hogy az alak kiment-e vagy továbbra is bent maradt, mivel az ő szeme számára olyan sötét volt, és a pokrócon át sem tudott kivenni semmit sem.
Érezte, amint a levegő felkavarodik, ahogy a jövevény letérdel a kanapé előtt, megközelítőleg az arca előtt. Ezáltal viszont megtudta, hogy akkor az alak még mindig bent van a szobában.
Bella reszketése és zihálása felgyorsult, mikor egy kéz óvatosan, lassan lehúzta arcáról a pokrócot. Szemeit szorosan behunyta, alsó ajkát beharapta, kezei ökölbe szorultak.
Majd egy hideget kéz érintését érezte a járomcsontjánál, mire szemei kipattantak.
Edward sötétségbe burkolózott arcát látta maga előtt. De hiába volt teljes sötétség, szemei éppen eléggé csillogtak ahhoz, hogy lássa, a fiú féltéssel szemeiben néz rá.
– Edward!
Bella hirtelen átkarolta a fiút a nyakánál, majd szorosan magához húzta őt. Erre Edward átkarolta őt hátánál, majd csendesen suttogni kezdett fülébe, amitől Bella megborzongott.
– Ne félj, itt vagyok! Nincs mitől tartanod.
Bella görcsösen kapaszkodott nyakába, fejét a karja és Edward feje mellett tartotta. Ilyen alkalmakkor örült leginkább, hogy szerelme ennyire sebezhetetlen, mivel most is úgy szorította őt nyakánál, hogy egy embert simán megfojtott volna.
Edward felült hozzá a kanapéra, majd az öleibe húzta őt, hogy mindkettejüknek kényelmesebb legyen. Ám ez alig tartott egy másodpercnél tovább, és még csak el sem mozdultak egymás mellől egy milliméternyit sem.
Bell félősen bújt hozzá, fejét immár a mellkasán pihentette, miközben a fiú azon ügyködött, hogy betakarhassa őt a pokróccal, mivel úgy vélte, a lány azért reszketett, mert az ő hideg testéhez dőlt hozzá.
– Edward… – nyögte bele a fiú mellkasába.
– Itt vagyok, ne félj.
– Kérlek… maradj itt velem éjszakára! Nem szeretnék egyedül maradni…
– Ne aggódj, nem szabadulsz tőlem – válaszolta, miközben szélesen elmosolyodott, és egy puszit nyomott feje búbjára.
– Sajnálom – motyogta Bella pár perc csend után.
– Mégis mit? – kérdezte Edward.
Távolabb húzódott tőle, hogy felemelhesse annak fejét, és a szemeibe nézhessen.
Bella bűntudatosan nézett fel rá.
– Hogy így viselkedem egy viharban.
– Ugyan… ne sajnáld!
– De én igenis rosszul érzem magam ettől, hogy ennyire félek, mikor egy kicsit is villámlik vagy dörög az ég.
Edward kutakodva nézett le rá. Keresett valamiféle magyarázatot Bella viselkedésére, de akárhogy kereste, nem találta.
– Elmondod nekem, miért van ez?
Bella sóhajtott, majd egy apró bólintással jelezte, hogy igen. Edward élénken figyelni kezdte őt.
– Körülbelül tizenegy éves voltam, mikor anyunak egyszer késő délután kezdődött egy tárgyalása az akkori munkahelyén, és kötelezően el kellett mennie. Váratlanul érte őt ez, és akkor még nem volt Phil, akit megkérhetett volna, hogy maradjon otthon velem. A nagyi is nemrég halt meg akkoriban, és senki nem volt a közelben, akit megkérhetett volna rá. Így úgy döntött, megkéri a szomszédban lakó öreg nénit, hogy nézzen rám. Majd elment, és megígérte, hogy siet.
Eleinte boldog voltam, hogy végre egyedül lehetek a házban. De mivel későre járt, így elmentem fürödni. Mikor végeztem a tusolással, úgy döntöttem, hogy TV-zéssel ütöm el a maradék időt. Már épp bementem volna a nappaliba, mikor odakint egy nagyon hangos mennydörgés hallatszódott, majd szakadni kezdett az eső. Megijedtem, mivel Phoenixben nem annyira megszokott az ilyen fajta természeti jelenség, mint Forksban.
Pár percre rá a közelben egy villám is lesújtott, hirtelen megvilágítva a sötét és beborult eget. Sikítottam, majd szaladni kezdtem a szobámba. Ám akkor meghallottam, hogy csöngetnek, mire elkezdtem remegni és félni. Bebújtam az ágyamba, és összehúztam magam, amennyire csak tudtam. A kinti vihar nem akart elállni, sőt, ha lehet még hangosabb és ijesztőbb lett. Közben még legalább négyszer csöngettek. Ijedtemben magához öleltem a nagyitól kapott plüssöm, majd a fejemre húztam a takarót és reszketve vártam, hogy anyu hazaérjen.
Mikor hazaért, a vihar is csitulni kezdett, de nem maradt abba teljesen. Anyu egyből engem keresett, és hiába tudtam, hogy ő az, hiszen felismertem a hangját, nem mertem neki szólni, hogy hol vagyok, vagy elé menni. Mikor megtalált, még mindig reszkettem és görcsösen szorítottam magamhoz a plüssmacit. Próbált megnyugtatni, de sehogy sem tudtam, és aznap este aludni se tudtam. Az egész éjszakát átvirrasztottam, és mikor másnap reggel láttam, ahogy újból kisüt a nap, és nem esik, a virrasztástól és kimerültségtől elaludtam. Mikor pedig késő délután anyu felkeltett, mondta, hogy a szomszéd néni az este folyamán többször is próbált csöngetni, hogy megnézze, a vihar miatt jól vagyok-e.
Edward megértéssel nézett Bellára. Az viszont lesütötte szemeit. Rosszul érezte magát attól, hogy egy számára félelemmel teli, múltbeli eseményről mesélt. Edward viszont magától értetődőn vonta újból mellére, és szorosabban ölelte őt, mint azelőtt. Halkan dúdolni kezdett, hogy szíve vad kalimpálását és lélegzetének zihálását lenyugtassa.
Lágyan, szeretetteljesen simogatta haját, hátát, míg nem érezte, hogy a lány szívverése lelassul, légzése nyugodttá, egyenletessé válik.
Pár centire eltolta magától, hogy meggyőződhessen róla, hogy valóban elaludt-e. Látta, hogy szemhéjai csukva vannak, így karjai közé vette, felkapta, majd elindult kifele a szobából.
Lement vele az első emeletre, majd pár hosszabb lépés után kinyitotta Alice szobáját. Ugyanis, ameddig Bella fürdött, Alice megbeszélte vele, hogy megvárják, míg Bella elalszik a fiú szobájában, majd lehozzák őt Alice szobájába, hogy kényelmesen tudjon aludni a lány franciaágyán.
Óvatosan lefektette, majd gondosan betakarta Bellát. Egy csókot nyomott szerelme homlokára, majd ki akart menni a szobából, mire maga mögül meghallotta a lány suttogását.
– Edward…
A fiú visszafordult, közelebb ment hozzá, mivel azt hitte, felébredt. De kiderült, hogy csak álmában beszélt megint. Elmosolyodott, majd törökülésben leült az ágy másik oldalára.
– Szeretlek… – suttogta újra Bella, ezáltal elhozva a fiú számára egy újabb kellemes éjszakát.
AJÁNLOM AZ OLDALT
