16. fejezet

Forksba immár egy hónapja beköszöntött a nyári iskolai szünet.

Immár Bella és a Cullen család iskolás tagjai számára is befejeződött az iskola, igaz, nekik véglegesen. Többet nem kell visszatérniük a Forksi Középiskolába, mint gimnáziumi tanulók - legalábbis egy jó ideig biztosan nem. Mind az öten főiskolára, egyetemre mehetnek tovább tanulni.

Hála a Cullen család befolyásosságának és kapcsolatainak mind az ötüket ugyanarra a helyre vették fel. Ez a hír legfőképp Bellának és Edwardnak tetszett, habár mindkettejük agyába belefurakodott a nem elhanyagolható gondolat: az, hogy ha elkezdődik az egyetemi élet, a lánynak mindenképp el kell költöznie Charlie-tól.

Ráadásul az egész Cullen családnak is tovább kell állnia. Egyrészt a vámpírságuk miatti nem öregedés és változatlanság végett, másrészt pedig így mindenki számára hihetőbbé válik a történetük, miszerint a gyerekek egyetemre mennek, és a nevelőszülők nem szívesen engedik el őket annyira messze egyedül, így ők is velük tartanak. Ez több városi embernek - legfőképp a nőknek - imponált. 

Habár már június vége fele járt az idő, Bellának mindeddig egy perce sem maradt arra, hogy unatkozzon, mivel minden szabadidejét lefoglalta a terjedelmes Cullen família.

Azóta az eset óta, hogy Alice felnyitotta Bella szemeit a lány barátainak viselkedésére, valós kilétükre, a lány megpróbált csupán Angela felé kinyílni, a többiekkel inkább csak akkor elegyedett szóba, ha muszáj volt. Emiatt adódtak kisebb-nagyobb problémák, főleg Jessica részéről.

A lány úgy vélte, hogy Bella mindeddig kihasználta, hogy ő barátkozni akart vele, így miközben a menza épületéhez igyekeztek, összeveszett Bellával, aki csupán tátott szájjal, értetlenül és kissé fájón hallgatta a szidalmakat, rágalmakat, amiket Jessica mondott. Mikor pedig Bella beért a menza épületébe, útja rögtön Edwardék asztala felé vezetett, ahol már mindannyian ott ültek, és úgy látszott, hogy őt várják. Mikor közelebb ért hozzájuk, Edward csak egy pillantást vetett az arcára, és arra, hogy szemeit könnyek homályosítják el - bár nem csordultak ki -, mire rögtön felállt helyéről, és elindult, azzal a tervvel, hogy azonnal Jessicának „támad”, miszerint senki sem bánthatja meg szerelmét. Jasper és Emmett viszont még épp idejében fogták meg karjánál, és hála Jasper képességének, sikerült lenyugtatni a fiút, aki azután inkább Bellával törődött, mit sem Jessicával.

Mike eleinte nem vett tudomást arról, hogy Bella megpróbálja kerülni a vele való találkozásokat, beszélgetéseket, ezért mikor látta, hogy Bella egyedül van, és nincs a közelben egyik Cullen sem, folyton odament hozzá, és társalgást kezdeményezett. Bella jól nevelten, illedelmesen válaszolt kérdéseire, majd egy-egy alkalomkor, mikor számára érdekest is mondott a fiú, rákérdezett. De ezen kívül semmit sem tett azért, hogy megőrizze Mike barátságát.

Bella viszont hiába próbált többet beszélgetni Angelával, bíztatni őt különböző tettekkel vagy szavakkal, hogy próbáljon meg nyitottabb lenni, sehogy sem sikerült változást elérnie a lányon. Angela mindig szerényen meghúzódott a háttérben, és bár a legtöbbször tényleg Bellával beszélgetett, sosem volt annyi bátorsága, hogy teljesen megnyíljon neki.

Így Bella az iskola végeztével egyikőjükkel sem tudott megtartani bármiféle baráti kapcsolatot, még ha ezt leginkább csak Angelával szerette volna fenntartani. 

Bella Alice segítségével és kisugárzásával meggyőzte Charlie-t, hogy alkalom adtán hadd maradhasson pár napig a Cullen házban, vagy hadd töltsön el egy-egy éjszakát náluk. Apja eleinte rossz szemmel nézte efféle kérését, de mikor Alice a lehető legvarázslatosabb énével meggyőzte őt, hogy ezeken az estéken Bella többnyire az ő szobájában alszik, vagy néha Edwarddal, de nem történt soha semmi olyan dolog kettejük közt, Charlie megpróbálta jó szemmel nézni a dolgokat. Ráadásul apjának a munkahelyén is egyre több feladata akadt. Egyre többször volt olyan eset, hogy egy messzibb városban akadt dolga, ahol pár napig ott kellett maradnia. Ilyen esetekben Bella mindig féltette apját, de mivel egyre többször fordult ez elő, szép lassan belenyugodott és már nem idegeskedett vagy aggódott annyit, mint eleinte. Bella pedig ezeket az alkalmakat kihasználva minden estét a Cullen házban töltött Edwardékkal.

Ráadásul Alice nem hazudtolta meg magát. Amint beköszöntött a nyár, és Bella egyre többször aludt náluk, a lánynak is beszerzett jó pár új ruhát, amiket az Edward szobájában levő újdonsült hatalmas szekrényben helyezett el. Bella számára mindez meglepetés volt, de mikor meglátta a ruhákat, boldogan Alice nyakába ugrott, köszönömöket rebesgetve. A ruhák ugyanis többnyire Bella ízlését tükrözték, habár akadtak olyan darabok is, amik leginkább Alice-nak vagy inkább Rosalie-nak tetszettek nagyon. 

Bella az Edward szobájában található szekrénye előtt állt, ruhákat keresve magának.

Edward Emmettel és Jasperrel együtt még tegnap éjjel elmentek vadászni, miután a lány elaludt. Megígérte neki, hogy hamarosan újra találkoznak, de cserébe ő addig vigyázzon magára.

Miután talált egy fekete, a térd alatt fokozatosan szűkülő farmert és egy ahhoz illő  lila, hosszú ujjú felsőt, gyorsan felöltözött, majd megmosakodott.

Frissen lépkedett le egészen a konyháig, ahol Esme Alice-szal suttogva beszélgetett, miközben a nő a lány reggelijét készítette.

Mikor meglátták Bellát, egyből elhallgattak, majd mindketten boldog mosollyal üdvözölték a lányt. A lány is viszonozta, de feltűnt neki, hogy Alice idegesebb a megszokottnál.

– Alice, mond csak, minden rendben? Furcsán viselkedsz – ráncolta homlokát Bella, miközben helyet foglalt.

Már meg sem próbálta rábeszélni Esmét, hogy hadd segítsen az ételek elkészítésében, ugyanis mindig a nő győzött, és sose engedte neki, hogy ő főzzön, ha náluk tartózkodott.

– Persze, minden rendben.

Alice mereven megállt, majd háttal nekidőlve a konyhapultnak nézte Bellát. Az próbált nem tudomást venni a lány fürkésző tekintetétől, de mikor barátnője már több, mint öt perce mozdulatlanul állt, le nem véve a szemét róla, rákérdezett.

– Alice, mond el, mi történt, kérlek!

Alice meg sem rezdült.

– Ugye nem Edwardékkal történt valami? Mi a baj? – kérdezte ijedten Bella, hangja akaratlanul is néhány oktávval feljebb csúszott a megszokottnál.

Alice még mindig őt nézte, de egy pillanatra keze megremegett, ami nem kerülhette el Bella tekintetét. Esme vetett véget Bella idegeskedésének.

– Nyugalom, drágám, Edwardék a lehető legjobban vannak, nincs semmi bajuk. Tessék, jó étvágyat! – tette elé reggelijét.

Bella viszont rá se nézett a tányérjára, továbbra is kitartóan nézett Alice szemeibe.

– Ha tényleg nem velük van baj, akkor mit titkolsz előlem?

Alice kissé oldalra döntötte fejét, szemeit összeszűkítette, de továbbra sem szólalt meg.

– Alice!

De ő nem reagált.

– Esme, akkor, kérlek, legalább te mond el, mi a baj! És ne mond, hogy semmi, mert mikor bejöttem, láttam, hogy sugdolóztatok! Vagy talán… – Bella elharapta a mondat végét, és idegesen rágcsálni kezdte a száját.

– Igen? – kérdezte Esme, utalva a be nem fejezett kérdésre.

Bella viszont megrázta a fejét, majd pillantása az üveggel borított falra tévedt, amin kinézve az erdőt látta, amit most is az eső áztatott.

Hirtelen egy érintést érzett a vállánál, mire odakapta fejét. Nem látta, hogy Esme mikor ment mellé, de most ő fogta vállánál, és nézett le rá.

– Alice-nak látomása volt.

Bella oldalra pislantott, pontosan arra a helyre, ahol Alice állt, még mindig ugyanabban a pózban, mint előtte.

– De mégis mit látott, ha ennyire… nem akarjátok megosztani velem?

– Félreérted. Mi meg akarjuk osztani veled, csak Alice kissé bizonytalan.

– Miért? – csúszott ki Bella száján.

– Mert nem tudom, Edward mennyit mondott el, és hogyan reagálnál erre – válaszolta csöndesen Alice.

– Mégis miről kellett volna beszélnie Edwardnak? – zavarodott össze Bella.

Alice sóhajtott, majd közelebb sétált Bellához, és leült vele szembe.

– Edward mesélt már valaha a Denali klánról?

– Nem igazán.

– Akarod, hogy meséljek róluk neked, Bella?

A kérdezett az ajtóban álló, karba tett kezű Rosalie-ra emelte tekintetét.

Ugyan már több hete tisztázták egymás között a félreértéseket, mégis furcsa volt még a számára, hogy a lány ennyire segítőkész és barátságos legyen vele, legyen szó bármiről.

– Én csupán kíváncsi vagyok.

– Ez teljesen természetes. A te helyedben én is kíváncsi lennék.

– Nos… ha nem nagy fáradtság neked…

– Ugyan, ne viccelj! Úgyis unatkozom, szóval semmi gond. Ha megreggeliztél, várlak a nappaliban – mondta Rosalie, majd kisétált a konyhából.

Bella a tányérja felé  fordult, majd hozzálátott elfogyasztani reggelijét.

Esme elengedte a lány vállát, majd ő is kisétált a konyhából, magára hagyva Bellát Alice-szal.

A lány közelebb csúszott hozzá, majd szemeivel minden mozdulatát figyelemmel kísérte, miközben beszélni kezdett.

– Bella, én sajnálom… Én el akartam neked mondani, csupán…

– Ugyan, Alice, hagyjuk! Semmi baj, megértem. Nem kötelező mindent elmondani nekem.

– Félreérted – rázta hevesen fejét. – Én csak láttam, hogy Tanyáék pár napon belül eljönnek meglátogatni. És mikor elhatároztam, hogy elmondom neked, nem láttam tisztán, hogy hogy fogsz reagálni, vagy mit mondasz majd… én megijedtem.

– Nem láttál tisztán? – kérdezte Bella, miközben tányérját mosogatta.

– Nem. Igazából még most se nagyon, de valamivel élesebben, mint amikor én akartam elmondani.

Bella Alice felé fordult, aki már vele szemben állt, és aggódva szemlélte a lányt.

– Alice, kérlek, ne aggódj! Hiszen láthatod, hogy jól vagyok.

– Persze. De azért, kérlek, engedd meg, hogy hadd aggódjak a legjobb barátnőmért!

– Jaj, Alice – mosolyodott el Bella, majd félénken megölelte őt.

Alice magához szorította, hosszú pillanatig a karjaiban tartotta. Végül elengedte, és a szemeibe nézett.

– Megígérnél nekem valamit?

– Persze – vágta rá egyből Bella.

– Ha bármi különöset észlelsz, vagy… úgy érzed, hogy veszélyben vagy, vagy bármi hasonló… kérlek, legalább nekem szólj róla! Nagyon frusztráló tud lenni, hogy halványan látom a jövőd, és aggódom. De ha nekem nem is szeretnéd megmondani… legalább Edwardnak említsd meg!

Bella idegesen rágcsálta száját, majd újra az erdő felé pillantott. Még élénken emlékezett arra a pillanatra, mikor egyfajta árnyat látott az erdőben átsuhanni, és amit eltitkolt Edward elől.

Mit tegyek? Elmondjam Alice-nak vagy nem? Talán jobb lenne, ha elmondanám valakinek…  talán megkönnyebbülnék. De mégis mit mondanék neki? Hogy láttam elsuhanni az erdő fái közt egy sötét foltot? Ráadásul még félelmetesnek is hatott? Nem nézne vajon őrültnek, hogy ilyeneken rágódom? De ha elmondom Alice-nak… akkor mennyi időbe telne, míg Edward is megtudná a dolgot? Mennyi ideig tartana neki kiolvasni Alice gondolatai közül? De az is lehet, hogy Alice önként mesélné el neki. Nem. Nem mondom el Alice-nak. Hiszen az az árny bármiből adódhatott. Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolnom.

Bella lesütötte szemeit.

– Jó, rendben.

Alice furcsán szemlélte a lányt. Nem értette, miért viselkedik különösen, merthogy azt igenis látta, hogy másképp viselkedik, mint szokott. Csak azt nem tudta, hogy ez miből adódhatott.

– Bella, minden rendben? El szeretnél mondani valamit?

Bella felkapta fejét  és hevesen rázni kezdte azt.

– Nem, nincs semmi gond. Azt hiszem, megyek beszélni Rose-zal.

Alice a szemeivel végigkísérte Bella minden mozdulatát, míg az ki nem ment a konyhaajtón. Valahol legbelül érezte, hogy van valami, amit eltitkol a lány, csupán nem értette, hogy mit és legfőképp, hogy miért nem mondja el legalább neki, a legjobb barátnőjének. 

Bella leült a kanapéra a nappaliban, majd várakozásteljesen, kíváncsian fordult Rosalie felé, aki látszólag teljesen nyugodtan ült vele szemben.

– Akkor mesélsz nekem róluk? – kérdezte Bella izgatottan, mire Rosalie megengedett egy finom mosolyt a lány hanghordozására.

– Hiszen én magam ajánlottam fel. Nos, lássuk, hol is kezdjem…

– Talán ott, hogy honnan ismeritek őket vagy egyáltalán hol laknak… Tényleg, ők is vegetáriánusok, vagy…?

– Igen, ők is azt az életvitelt folytatják, mint mi, emiatt nem kell aggódnod. Már elég régóta ismerjük őket, több évtizede. Egyik alkalommal, mikor költöztünk, Denalit választottuk célhelyül, és megéreztük, hogy más vámpírok is vannak a környéken. Carlisle kíváncsi lett, mert még sosem találkozott vegetáriánusokkal, így felkerestük őket.

– Honnan tudtátok, hogy vegetáriánusok?

– A vegetáriánus vámpíroknak más az illatuk, mint a nomádoknak.

– És miután felkerestétek? Utána mi történt? Velük laktatok?

– Igen. Viszont pár év múlva, mikor csatlakoztak Alice-k is, már kezdtünk túl sokan lenni. Így aztán tovább álltunk.

– Egy pillanat. Azt mondtad, kezdtetek túl sokan lenni. Ők mégis hányan vannak?

– Öten: Tanya, Kate, Irina, Carmen és Eleazar.

– Szóval Tanya nekik olyasmi, mint nektek Carlisle?

– Azt hiszem, igen. Erről még sose beszélgettem velük.

– És hogy néznek ki?

Rosalie elnevette magát, majd látva Bella mohó kíváncsiságát mesélni kezdett.

– Tanyának szőke, göndör haja van, eperszínű tincsekkel, Kate szintén szőke, míg Carmennek és Eleazarnak barna hajuk van, Irina pedig halvány szőke, majdhogynem arany színű hajjal rendelkezik. Egyébként pedig ők is hasonlóan néznek ki, mint mi. Carmen és Eleazar pedig egy párt alkotnak.

– És mi a helyzet Tanyával, Irinával és Kate-tel? Nekik nincs párjuk?

– Nem, nekik jelenleg nincsen.

– Hogy érted azt, hogy jelenleg nincsen? Vagyis már volt?

Rosalie zavarba jött.

– Nos… nem biztos, hogy ezt tőlem kellene megtudnod…

Bella kíváncsisága az egekbe szökellt az utolsó mondatot hallva.

– Hanem kitől?

– Mástól.

– Kérlek, Rosalie, mond el nekem!

– Irinának és Kate-nek volt párjuk, de aztán a szerelmük nem bizonyult elég erősnek, így már nincsenek együtt. Tanya pedig… szóval…

– Igen?

Rosalie-n látszott, hogy keresi a szavakat; nem tudta, hogy mondja el Bellának.

– Nos… Mikor velük éltünk… Tanyának megtetszett… Edward – nyögte ki nehezen Rosalie.

Bella arcán egy furcsa árny suhant át. A hír teljesen letaglózta, nem tudott megszólalni, és úgy tűnt, Rosalie sem fog egyhamar újra beszélni.

Esme lépkedett be a nappaliba Alice oldalán, de mikor meglátták Bella döbbent kifejezését  és sápadt arcát, csatlakoztak társaságukhoz. Alice rögtön megragadta Bellát a vállánál fogva és óvatosan megrázta, mire az kábán nézett rá.

– Minden rendben? Nem festesz valami jól…

– Edward… – suttogta szárazon Bella.

Alice és Esme értetlenül néztek rá, majd a nő Rosalie-hoz fordult.

– Mi történt?

– Én csak meséltem neki Tanyáékról…

– Pontosan mit mondtál, amitől ilyen állapotba került?

– Rákérdezett, hogy Tanyáéknak van-e párjuk, én pedig mondtam, hogy jelenleg nincs, mire tovább kérdezősködött. Aztán elmondtam, hogy mikor velük éltünk, Tanyának megtetszett Edward. Azóta ilyen.

Alice szemében megértés suhant át, majd beszélni kezdett.

– Nyugodj meg, Bella, Edward és Tanya közt sose volt semmi. Persze Tanya próbálkozott többször is, hogy legyen köztük valami, de Edward mindig leállította. Nem hazudott neked, mikor azt mondta, hogy előtted nem volt senkije.

Bella ráemelte tekintetét Alice-ra, majd az annak háta mögött ülő Esmére, végül pedig Rosalie-n állapodott meg tekintete.

– De hiszen te mondtad, hogy hasonlóan néznek ki, mint ti. Akkor… Edward mégis hogyan…

– Edward sosem akart többet Tanyától, mint puszta barátság, és ezt mindannyiszor a tudtára is adta – magyarázta Esme.

– És ezt ő el is fogadta?

– Nos, nem igazán. Egészen addig adott apróbb, néha nagyobb jeleket Edwardnak, hogy szeretné, ha kettejük közt a dolgok elmélyülnének, mígnem elköltöztünk onnan. Ennek pedig már több évtizede, és azóta nem találkoztak.

– Nem is beszélgettek?

– Nem. Igazából most lesz hosszú idő után, hogy újra láthatjuk őket.

Bella ránézett a szobában levőkre. Azoknak az arcán nagy öröm és boldogság volt, amikor szóba került a hamarosan bekövetkező látogatás. Bella érezte, hogy Tanyáék családja közel áll a Cullen családhoz, de ahogy Rosalie beszélt róluk, legfőképp Tanyáról, tartott ettől a látogatástól. Nem tudta, hogy a többiek szeretnék-e, ha ő is jelen lenne akkor, vagy jó ötlet lenne-e egyáltalán. Viszont legbelül vágyott rá, hogy láthassa őket, hiszen mint mondták, Tanya még régebben szemet vetett Edwardra, aki aztán visszautasította őt.

Bella úgy döntött, eltereli a témát Tanyáékról, hiszen már épp eleget hallott róluk ahhoz, hogy féltékeny legyen és aggódjon.

– Edwardék mikor érkeznek vissza a vadászatból?

Alice felmutatta mutatóujját, jelezve, hogy várjon egy kicsit. Szemei a távolba révedtek, üvegesek lettek, ahogy a jövőbe pillantott.

Pár pillanat múlva boldog mosoly terült szét arcán, majd vidáman pattant fel helyéről, hogy az ajtóhoz szökdécseljen.

– Máris itt lesznek – magyarázta, majd megállt az ajtó előtt, és várta, hogy megérkezzenek a fiúk.

Esme közben bátorítóan rámosolygott a kissé még mindig sápadt Bellára, aki erőtlenül mosolygott vissza rá.

– Minden rendben most már?

– Persze.

– Akkor jó – mosolyogta, majd felkelt a kanapéról és felsétált a lépcsőkön.

Rosalie elnyújtózkodott a kanapén, majd bekapcsolta a TV-t, és villámgyorsan váltogatni kezdett a csatornák között.

Bella kissé feszengve ült a kanapén, miközben haját próbálta lesimítani és igazgatni, ahol úgy érezte, nem a megfelelő. Majd vetett egy pillantást a ruhájára is, mikor meghallotta Rosalie csöndes nevetését. Felkapta fejét és rábámult.

– Sajnálom, csupán elég szórakoztató látni, ahogy viselkedsz – mentegetőzött.

– Szórakoztató?

– Igen. Te sose szoktad így igazgatni a hajad vagy a ruhád, ha tudod, hogy Edward bármikor megjöhet.

Bella felhorkantott, majd tekintetét az ajtóra szegezte, miközben Rosalie ismét felkuncogott.

Hamarosan kinyílt az ajtó, majd Emmett, Edward és Jasper lépett be rajta boldog mosollyal arcukon.

Alice egyből Jasper karjaiba vetette magát, és szorosan átölelték egymást, míg Emmett egy ugrással Rosalie mellett kötött ki, rövid csókot váltva egymással.

Edward emberi tempóban közelítette meg Bellát, majd leült mellé, miközben egyik karjával átkarolta vállainál, a másikkal pedig közelebb húzta magához. Homlokát a lány homlokához támasztva, féloldalas mosollyal nézett le Bellára.

– Hiányoztál – bújt még közelebb Edwardhoz Bella.

Fejét Edward vállába rejtette, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve apró puszikkal kényeztette a fiú nyakát. Bal kezével beletúrt a fiú hajába, még közelebb vonva magához.

Edward meglepődött a lány reakcióján, amit egy halk nyögéssel hozott annak tudtára. De úgy tűnt, őt még ez se zavarja, továbbra is megállás nélkül csókolgatta nyakát. Hallotta Emmett kuncogását, de nem foglalkozott vele. Megpróbálta eltolni magától Bellát, mielőtt átlépnének egy bizonyos határt, de ezzel csak azt érte el, hogy a lány még közelebb vonta magához.

– Úgy látom, Bellának tényleg hiányoztál, öcskös – nevetett Emmett.

Edward visszafojtotta morgását, majd újból Bellára figyelt.

– Bella – próbált figyelmeztető hangot megütni, de leginkább egy nyögésnek hangzott.

– Hm? – mormolta bele a fiú nyakába Bella.

– Ne akard próbára tenni az önuralmam – suttogta, majd gyengéden eltolta magától Bellát, akinek arcát hatalmas vörös foltok tarkították.

– Bocsánat – suttogta, miközben lesütötte szemeit, és arrébb húzódott a kanapén.

Edward már épp nyúlt volna érte, hogy visszahúzza, mikor Alice huppant le közéjük. Boldog mosollyal arcán fordult a mérgelődő Edwardhoz.

– Találd ki, kik fognak meglátogatni pár napon belül minket!

Bella vetett egy gyors pillantást Edwardra, majd újból a földet kezdte fürkészni.

Edward látta, hogy a lány szemében valami különös, eddig ismeretlen fény gyúlt ki, de nem tudta jobban megfigyelni, mert az rögtön elkapta tekintetét, mikor meglátta, hogy a szemeit nézi.

– Nincs most kedvem ehhez – próbált ellenkezni, de Alice nem hagyta magát.

– A régi, nagyon-nagyon régi barátaink úgy döntöttek, felkeresnek bennünket.

Edward mozdulatlanná  dermedt, majd szemeivel Alice mosolygó arcát kezdte fürkészni. Gondolatai közt azonnal meglátta, amit sejtett: Tanya és családja jön el hozzájuk. Újból Bellára emelte tekintetét, aki még mindig kitartóan fixírozta a padlót, mire egyszerre mindent megértett.

– Meséltetek róla Bellának, igaz? – kérdezte, előre félve a választól.

– Én meséltem róla – válaszolta nyugodtan Rosalie.

Edward rá kapta tekintetét.

– Te? Akkor már mindent értek…

– Ne bántsd Rose-t – suttogta Bella. – Én kértem, hogy meséljen róluk.

– Esetleg minket is beavatnátok, hogy kikről is van szó? – kérdezte Emmett.

– Tanyáékról. Pár napon belül meglátogatnak, ma reggel láttam – válaszolta izgatottan Alice.

Emmett és Jasper szemében megértés csillant, majd Jasper szólalt meg.

– Bella, beszélhetnénk?

A kérdezett bólintott, majd ráemelte kíváncsi tekintetét.

– Jobb szeretném… négyszemközt. Lehet, hogy számodra kínos lenne Edward és Emmett előtt erről beszélni.

– Bella tudja, hogy bármit elmondhat nekem – akadékoskodott Edward.

– Ha gondolod – válaszolta Bella Jaspernek, majd felállt, hogy kövesse őt felfelé a lépcsőkön.

Útját azonban Edward állta el. Mikor Bella felnézett rá, arcán aggódás látszódott.

– Nézd, nem tudom pontosan, hogy Rosalie miket is mesélhetett neked, de abban biztos lehetsz, hogy én mindig is az igazat mondtam neked.

– Ez nem kérdés számomra.

– Akkor mi a baj? – simította meg arcát, mire annak megremegtek lábai.

– Miért lenne baj? – kérdezett vissza Bella.

– Furcsán viselkedsz. Mintha… nem is tudom… mintha félnél valamitől.

– Én csak szeretlek téged és nem akarlak elveszteni – suttogta Bella.

Edward féloldalasan elmosolyodott, majd magához vonta Bellát, átkarolva derekánál, míg a lány kezei a fiú mellkasán pihentek.

– Bella, te vagy a legfontosabb az életemben, és mindig is az leszel, örökre. Nagyon szeretlek. Kérlek, ezt sose felejtsd el! – puszilt bele hajába.

– Jól van, azt hiszem, Jasper már épp elég ideje vár Bellára, úgyhogy azt hiszem, a legjobb lesz, ha felkísérem őt. Ne várakoztassuk meg őt nagyon. Na, gyere, Bella! – lépett oda Alice.

Alice megfogta Bella kezét, Edward még egyszer végigsimított szerelme arcán, majd a két lány felsétált a lépcsőkön.

– Alice, nem tudod, mit akar mondani nekem Jasper?

– Máris kiderül – tárta ki szobája ajtaját Bella előtt, aki besétált rajta.

Alice is követte őt. Jasper már ott ült a szobában levő kanapén, és most az érkezők felé nézett.

– Esetleg én is bent maradhatnék?

– Engem nem zavar. Bella?

– Persze, nyugodtan.

Alice vidáman mosolyogva húzta Bellát a kanapéhoz, majd mikor mindketten leültek, Jasper belekezdett.

– Szerettem volna beszélni veled az érzelmeidről.

– Az érzelmeimről? – ráncolta homlokát Bella.

– Igen. Tudod, mikor megérkeztünk, már akkor éreztem ezt az érzést, amit még mindig, de akkor még nem tudtam, hogy kitől származik. Azt hittem, hogy Rose-tól, hiszen legtöbbször ő neki szoktak ilyesfajta érzelmei lenni. De aztán rájöttem, hogy ez nem éppen tőle ered, sokkal inkább tőled. És én bármennyire törtem a fejem, nem tudtam rájönni a miértjére. Lehet, hogy nem vagyunk annyira közeli viszonyban, viszont szerintem hasznos lenne, ha elmondanád, hogy ez miből is adódik, ugyanis elég intenzíven érzem, és ez nekem… okoz némi problémát.

– Jasper, mi lenne, ha elmondanád végre, miféle érzelmekről beszélsz? – kérdezte Alice.

– Bella féltékeny.

Bella elvörösödött, majd lesütötte szemeit, mikor Alice és Jasper együttesen ránézett.

– Azt hiszem, tudom is, hogy kire vagy kivel kapcsolatban – mondta Alice, mire Jasper érdeklődve fordult felé. – Tanyához van köze, igazam van, Bella?

Bella felnézett, majd elhúzta száját.

– Igen – mondta nagyot sóhajtva.

– Miért vagy te féltékeny rá? – kíváncsiskodott Jasper.

– Hát mert… Tanya minden bizonnyal gyönyörű, ah Rosalie is azt mondta, hogy hasonlít hozzátok. Ráadásul tetszik neki Edward… és vámpír, és nem sokára megint találkozni fognak. Mi van akkor, ha Edward rájön, hogy Tanya csinosabb, mint én? Ha ennyi idő kellett neki ahhoz, hogy rájöjjön erre, és mikor majd Tanya idejön, őt választja? Igen, féltékeny vagyok, de szerintem ez teljesen érthető…

– Számomra egyáltalán nem érthető.

Bella az ajtó felé  fordult, ami mindvégig nyitva volt, mivel Alice nem csukta be maga után.

Az ajtófélfának neki dőlve, karba tett kézzel állt a hang gazdája, akinek szemeiben a szomorúság fényei csillantak meg szemeiben.

Alice és Jasper egymásra néztek, majd kiillantak a szobából.

Bella nem bírta levenni szemét Edwardról, aki most fájdalmasan nézett rá. 

– Edward – suttogta, majd kinyújtotta felé egyik karját.

Edward közelebb sétált hozzá, majd megállt vele szemben, pár lépéssel a lány előtt. Fejét elfordította, mire Bella mellkasában egy szúró érzés keletkezett.

Megbántottam – villant át agyán.

Bella lassan felállt, majd mindkét kezével megérintette a fiú arcát, aki ránézett. Szemeiben a fájdalom és szomorúság egyvelege volt, amitől a lány szíve legszívesebben kettészakadt volna.

– Én sajnálom… de nem tehetek róla. Mikor Rosalie-ék beszéltek róla… Hiszen tudod, hogy mennyire gyönyörű Rose! És ő azt mondta, Tanya külsőleg hasonlít hozzátok. Ha ez pedig így van, akkor el tudom képzelni, Tanya mennyire szép lehet, sőt, egyenesen gyönyörű. Mikor pedig meghallottam, hogy te megtetszettél neki… féltékeny lettem. Hiszen nem elég, hogy azt kellett hallanom, hogy Rose-t neked szánták, most még azt is megtudtam, hogy Tanya jóval többet akart tőled, mint barátság. És lehet, hogy még most is így gondolja, még most is tetszel neki, és én…

– Cssh! – tette mutatóujját a lány szájára.

Miközben beszélt, körberajzolta ujjával a lány ajkát.

– Sose szerettem mást előtted, és sohasem tudnék mást szeretni rajtad kívül. Tanya számomra csak egy barát, és ez mindörökre így is marad. Én nem akarok tőle többet vagy mást, és ezt már régen a tudtára adtam. Lehet, hogy nem értette meg, de én téged szeretlek. Téged választottalak, és ez a döntésem végleges. Veled szeretnék lenni, nem pedig mással. Most pedig… válaszolnál egy kérdésemre?

Bella bólintott.

– Mikor megjöttem, és te úgymond „letámadtál” engem… – húzódott féloldalas mosolyra a szája – azt is féltékenységből csináltad?

Bella elpirult, miközben halkan megszólalt.

– Igen. De ettől függetlenül még nagyon hiányoztál nekem.

– Te is nekem, Bella, te is nekem – suttogta, majd közelebb hajolt a lány ajkaihoz, és egy puszit nyomott rá.

– Mond csak, még mindig féltékeny vagy Tanyára? – búgta, lehelete a lány orrát csiklandozta, miközben ajkai finoman érintették a lányét.

– Igen… – nyögte Bella.

Edward csókokkal hintette be Bella kulcscsontját, aki megremegett, és kezei lecsúsztak Edward vállaira.

– Nem kell annak lenned… Tanya ezred annyira se vonz, mint te. Te sokkal szebb vagy nála, bárki bármit is mond. Ideges vagy, hogy találkoznod kell vele?

– Eléggé ideges ahhoz, hogy elfelejtsek féltékeny lenni rá…

Edward Bella nyakát kezdte csókolgatni, mire Bella felsóhajtott. A fiú az egyik kezével átkarolta őt a derekánál, míg a másikkal végigsimított a gerincén.

– Ne légy ideges, az nem tesz jót. Különben sincs semmi okod rá, már megmondtam. Nekem csak te kellesz, és nem számít mások véleménye. Szeretsz engem?

– Mindennél és mindenkinél jobban – suttogta elhalóan.

Edward belemosolygott Bella nyakába, mire azt kirázta a hideg. A lány füle mögötti gödröcskéhez hajolt, megpuszilta, miközben arcával hozzádörgölőzött a lányéhoz.

– Én is szeretlek. Nekem te vagy a legfontosabb, te számítasz nekem a leginkább. Ha gondolod, nem találkozom Tanyáékkal. Úgyis sokkal szívesebben vagyok veled – suttogta fülébe.

Bellának minden erejére szüksége volt ahhoz, hogy megfelelő választ tudjon adni.

– Nem. Nyugodtan találkozz velük. Miattam ne hagyd ki, hiszen rég találkoztatok.

Edward végigcsókolta a lány arcának minden négyzetcentiméterét, majd ajkaihoz érve halkan megszólalt, miközben súrolta a lány szájának sarkát.

– Akkor pedig velem leszel, mikor megjönnek, és én büszkén mutatlak be nekik.

Bellának nem volt ideje, hogy hadakozzon ez ellen, Edward ugyanis most az ajkait vette birtokba. Édes csókjától megrészegült, teste remegett az erős karok közt, miközben odaadóan bújt szerelméhez. Tudta, hogy Edward minden szava igaz volt, és nem játszotta meg magát vagy nem hazudott neki csak azért, hogy ő, Bella, nyugodt legyen. Érezte, hogy a fiú őt szereti, habár egy kis része még mindig rettegett a Tanyától való találkozás miatt.