17. fejezet

Délután Charlie telefonált Bellának, hogy megkérdezze, minden rendben van-e a lánnyal, és elmondja, hogy nagyon sajnálja, de elhúzódott az ügy, így még egy hetet biztosan távol kell töltenie lányától és Forkstól.

Bella kettős érzelemmel fogadta ezt a hírt. Egyrészt sajnálta, hogy apját nem láthatja egyhamar, másrészről viszont örült neki, mivel így még egy teljes hetet biztosan a Cullen házban tud tölteni.

Bella amint letette a telefont, Alice rontott be Edward szobájába, hogy a lány nyakába vetve magát, boldogan ecsetelni kezdje, miket is fognak együtt csinálni a következő hétben. Bella megpróbált izgatottan hozzáállni Alice terveihez, és nem szenvedő arcot mutatni, mikor a lány már legalább harmadjára említette meg, hogy legalább egyszer el kell menniük vásárolni, mert Bellának kevés ruhája van.

Bella eleinte próbálta Alice-t lebeszélni tervéről, miszerint vegyenek neki sokkal nőiesebb ruhákat, mint amiket hordani szokott, mondván egy kis változatosság nem árt, de ahogy jobban belegondolt, tudta, hogy ha Alice valamit a fejébe vesz, akkor azt kíméletlenül meg is valósítja. Így hát beletörődött, majd mikor Alice finoman a tudtára adta, hogy a lánynak talán ideje lenne vacsoráznia vagy esetleg fürödnie, az döbbenten nézett ki az üvegfalon át a kinti tájra, ahol már bizony sötétség honolt. Észre sem vette, mikor sötétedett be, így kissé kábán a hirtelen leszállt éjszakától ment be a fürdőszobába. 
 
 

*** 
 
 

Bella izgatottan, mégis kissé  félve az elkövetkező percektől igazgatta magán ruháját.

Alice külön kérésére, miszerint ma kötelező ezt a ruhát viselnie, vett fel egy dekoltált, kék színű felsőt, hozzá pedig egy szűkebb, fehér farmert húzott. Kissé feszengett mindkét ruhadarabtól, mivel nem igazán volt jellemző rá, hogy ilyesmi ruhákban járjon, főleg, ha az szűk és dekoltált is egyben. De azért megpróbált jó képet vágni a dologhoz, mikor pedig Alice kiejtette a száján a varázsszavakat, miszerint Tanyáék aznap érkeznek meg, szó nélkül felhúzta azokat. Szeretett volna a legjobb formájában bemutatkozni a Denali klánnak, és ha ehhez az kellett, hogy Alice tanácsára ilyen ruhákba bújjon, akkor ő ilyen ruhákba bújt.

Még egyszer, utoljára belenézett a fürdőben levő tükörbe, majd sóhajtott egyet és kiment a helyiségből. Ám alig, hogy kilépett, Edwarddal találkozott szembe, aki látszólag már várt rá.

A fiú végignézett a lányon, mire utóbbinak piros foltok jelentek meg arcán. Majd közelebb lépett hozzá és átölelte.

– Gyönyörűen nézel ki – súgta fülébe, majd megcsókolta a füle mögött.

– Köszönöm – suttogta Bella, majd ha lehet, még jobban elpirult.

– Gyere, menjünk le! Alice szerint bármelyik pillanatban itt lehetnek.

Edward elindult lefele a lépcsőn, magával húzva Bellát a kezénél fogva. A lány érezte, hogy egyre jobban remeg a lába, és hogy egyre erősebben kapaszkodik Edwardba. Félt ettől a találkozástól, de valahogy pontosan ez miatt szerette volna, ha már túllettek volna ezen az egészen.

Mikor megérkeztek a nappaliba, a Cullen család többi tagja már ott volt. Bella egyik lábáról a másikra nehezedett, mikor látta, hogy Emmett és Jasper végigmérik őt szokatlan külseje miatt, majd egy jelentőségteljes pillantást vetnek Edwardra. Edward elmosolyodott, majd még közelebb húzta magához a lányt, kezével pedig nyugtatólag megsimította hátát.

Alice lépkedett eléjük, sugárzó mosollyal arcán.

– Bella, ne idegeskedj ennyire, kérlek! – Alice csilingelő nevetése némileg nyugtató hatással volt Bellára.

– Hogy ne idegeskednék, mikor bármelyik pillanatban…

– Itt vannak! – jelentette be Carlisle, aki a legközelebb állt az ajtóhoz.

– …megjöhetnek – nyögte ki Bella.

– Ne izgulj, minden rendben lesz – súgta fülébe Edward, miközben fél szemével az éppen kinyíló ajtót figyelte.

Bella elsápadt, ahogy meglátta az érkezőket.

Legelőször Eleazar lépett be, Carmennel kézen fogva. Utánuk lépett be Irina és Kate, fülig érő szájjal. Legvégül pedig Tanya lépett be, aki amint becsukta maga mögött az ajtót, lázas, izgatott tekintettel nézett szét a helyiségben, majd még ragyogóbb és szélesebb mosoly lett arcán, mikor szeme megállapodott Edwardon.

Bella félszemmel rásandított Edwardra, aki Eleazarékat nézte, majd mikor megérezte Bella tekintetét magán, ránézett, és bátorítóan elmosolyodott.

– Carlisle, Esme!

Eleazar és Carmen egyszerre üdvözölte a családfőt és annak feleségét, akik a legközelebb álltak hozzájuk.

– Eleazar, Carmen!

Carlisle mindkettejüket megölelte, majd Esme is követte férje példáját, utánuk pedig Irinát, Kate-t és Tanyát üdvözölték. Közben Eleazar és Carmen tovább haladtak, megállva Alice, Jasper, Rosalie és Emmett előtt, hogy őket is kellőképpen üdvözöljék.

Edward Bellával egy kissé  hátrébb állt Emmettől és Rosalie-tól. Bella megfigyelte, hogy az egész Cullen család boldogan vigyorog és mindannyian, még Jasper is, megöleli a Denali klán minden egyes tagját. A lány leginkább Tanya viselkedésére volt kíváncsi, hogy a többiek hogyan is üdvözlik, főleg Alice, Esme és Rosalie, akik kínosan érezték magukat, mikor Bellának meséltek róla.

Alice észrevette magán Bella fürkésző tekintetét, mikor éppen Tanya üdvözölte őt egy barátságos öleléssel, így bátorítóan rámosolygott, fancsali képet vágva. Bella szája széle megrándult, mire próbálta magában tartani kitörni készülő nevetését. Mikor Alice észrevette Bellán a pozitív változást, rákacsintott, majd elengedte Tanyát.

– Áh, Edward! – Tanya csilingelő hangja ébresztette fel Bellát az elmélkedéseiből.

Zavartan nézett szét, mivel nem emlékezett rá, hogy Tanya előtt bárki is odament volna hozzájuk, vagy, hogy a lány köszöntötte volna Emmettéket.

Edward Bella derekát karoló  karjával közelebb húzta magához a lányt, majd mikor látta, hogy Tanya meg akarja őt ölelni, egy gyors mozdulattal Bella háta mögé pördült, le nem véve a kezét szerelme derekáról, mire Tanya Edward helyett Bellát ölelte meg.

Bella megszeppent a váratlan helyzettől, míg a meglepődött Tanya farkasszemet nézett Edwarddal.

Emmett hangosan felröhögött, látva testvére „akcióját”, mire vele együtt kacagni kezdett Alice is, majd szép lassan a Denali klán tagjai is.

Edward szélesen elmosolyodott, mikor Tanya hirtelen elengedte Bellát és hátrébb lépett pár lépést. Bella még mindig zavart volt kissé, hogy pár másodperccel azelőtt még Tanya ölelte át.

– Szervusz, Tanya – köszöntötte Edward nyugodt hangon. – Látom, megismerkedtél Bellával.

Tanya összeszorította az állkapcsát, majd megint hátrébb ment pár lépést.

Bella félszemmel látta, amint Jasper ingerülten dobbant egyet a lábával, és megszorítja Alice kezét, aki erre először Jasperre nézett, majd rá, Bellára, végül vissza Tanyára. Bella nem tudta mire vélni ezt Alice részéről, sem Jasper viselkedését, így tekintetét újra Tanyára emelte.

– Az az a Bella, akiről a legutóbbi látogatásodkor beszéltél? – kérdezte Tanya, miközben le sem vette a szemét Belláról.

Bella látta, amint Tanya szeme egy pillanatra sötétebb lesz, feketébb, de a szemkontaktust továbbra sem szakította meg vele.

– Igen, ő – válaszolt Edward, miközben hátulról mindkét karjával átkarolta Bellát, és közelebb húzta magához.

Tanya száját összepréselte, kezeit ökölbe szorította pár pillanatig, majd újra kiegyenesítette ujjait.

– Erre még csak ne is gondolj – Edward hangja keményen csattant.

Bella legszívesebben hátranézett volna, hogy megnézze Edward arcát, hátha abból ki tud olvasni valamit a hirtelen jött ellenséges viselkedéséért. De mozdulni se mert, mikor Edward teljesen a mellkasához nyomta őt, így érezve annak vadul hullámzó mellkasát.

Jasper még jobban türelmetlenebb lett, és tett egy lépést Tanya felé. Alice megragadta Jasper karját, visszatartva őt a további mozgástól. Váltottak egy gyors pillantást, mire Jasper behunyta szemét és úgy látszott, mintha koncentrálna.

Rosalie és Emmett Bella, Edward és Tanya közt kapkodták a fejüket ide-oda, tekintetük értetlenséget tükrözött, habár Emmettnek valamiféle remény is felcsillant a szemében.

Carlisle a tőle megszokott módon higgadtan, és nyugodtan figyelte az eseményeket, miközben gondolatban kérdezgette Edwardot, hogy mégis mi történt köztük, de fia nem válaszolt neki. Esme pedig le sem vette a szemét Belláról.

A Denali klán többi tagja, Eleazar, Carmen, Kate és Irina érdeklődve figyelték a cselekményt. Ők még sose látták Edwardot veszekedni, vitatkozni, és most kíváncsian nézték, mi lesz a végkimenetele ennek. Ugyan Irina tett egy bátortalan lépést Tanya felé, de mikor annak rávillant a szeme, jobbnak látta, ha visszaáll a helyére.

– De hiszen te is gondoltál rá! – vágott vissza Tanya.

Edward mérgesen válaszolt, mintha már csak a puszta gondolat is felháborítaná őt.

– Én soha, semmilyen körülmények közt nem tenném meg – mondta, minden egyes szót külön megnyomva. – Úgyhogy jobban tennéd, ha kivernéd a fejedből, de nagyon gyorsan, különben velem gyűlik meg a bajod.

Tanya döbbent arcot vágott.

– Te most… megfenyegettél engem? – kérdezte megrökönyödten.

– Én csak tisztáztam veled a dolgot, hogy tudd, mire számíts.

Tanya dühös hallgatásba burkolózott. Egy darabig összeszűkített szemekkel nézett újból Bellára, majd egy villámgyors ugrással már közvetlenül a lány előtt volt.

Edwardnak ez viszont nem tetszett, torkából egy halk, fenyegető morgás tört fel.

– Akkor azt hiszem, elmegyek kicsit vadászni. Túl intenzív az illata, mint amilyet már megszoktam – Azzal már ott sem volt.

Edward dühödten meredt Tanya után, míg Bella meg sem mert mozdulni. Bár abban sem volt biztos, hogy ha merne is, meg tudna-e mozdulni.

Alice és Jasper egy „emberként” rohantak oda Belláékhoz, majd Jasper rátette egyik kezét Edward vállára, míg a másikat Belláéra. Alice finoman megsimította Bella fakó arcát.

– Hé, nyugalom! Nem történt semmi.

Bella nyelt egyet, majd fejével félszegen Edward felé bökött, épp csak annyira, hogy Alice figyelmét ne kerülje el, majd újból nyelt egyet. Alice összeráncolta szemöldökét.

– Edward, azt hiszem, lazítanod kellene a szorításodon. Bella nagyon sápadt.

Edward erre hirtelen elengedte Bellát, majd hátrálni kezdett. Mikor már fél méter választotta el őket, megállt.

Közben a Cullen család többi tagja is közelebb lépett. Egyedül a Denali klán nem mozdult helyéről. Irina Kate-tel és Carmennel együtt idegesen nézték Bellát, amint Alice legyezni kezd előtte, hogy több levegőhöz jusson.

Carlisle kiment a konyhába, hogy töltsön egy pohár vizet Bellának, visszatérve a nappaliba pedig Bella kezébe nyomta. A lány hálásan nézett fel rá, majd egy húzásból ürítette ki a pohár tartalmát.

– Bella, talán jobb lenne, ha leülnél – ajánlotta Carlisle.

Bella Alice támogatásával elsétált a kanapéig, majd mindketten leültek rá.

Ezután Carlisle Edwardra nézett, aki fájdalmasan nézett Bellára, pedig a lány háttal ült neki.

– Fiam, azt hiszem, meg kellene beszélnünk az előbb lezajlott eseményeket.

Edward bólintott, de szemét nem vette le Belláról.

– Jól vagy, Bella? – kérdezte rekedten, majd bátortalanul tett egy lépést a kanapé irányába, de aztán visszalépett, és lesütötte szemeit.

Bella megfordult a kanapén, hogy Edwardra nézhessen. Kivárta, míg a fiú felnéz rá,  és a szemeibe nézve válaszolni tud rá.

– Minden rendben, ne aggódj. Bár eddig sem volt gond…

– Chh! – Edward savanyúan elmosolyodott, és bocsánatkérően nézett a lány szemeibe. – Többször láttalak már rosszul, engem nem tudsz megtéveszteni. Nagyon sajnálom, hogy bántottalak, az ígéretemet megszegve.

Bella már épp szólásra nyitotta száját, mikor Carlisle közbevágott.

– Edward, ezt majd később megbeszélitek. Úgy gondolom, mindannyian tudni szeretnénk az előbbiekre a választ. Nos, elárulnád nekünk, mi is történt pontosan?

Edward fájón elszakította szemeit Belláról és apjára emelte tekintetét.

– Mire vagy pontosan kíváncsi?

– Nos, miért vagy mire mondtad azt Tanyának, hogy erre még csak ne is gondolj?

Mindenki kíváncsian nézett Edwardra. Mindenki. Még Alice is, aki eddig Bellát figyelte.

– Tanya olyasmiket gondolt Belláról, amiket nem hagyhattam szó nélkül – hangja határozottnak tűnt, Bella figyelmét viszont nem kerülhette el a fiú hangjának fájdalmas csengése.

– Esetleg megosztanád velünk is, hogy miket, vagy túl személyesek? – kérdezte Eleazar, aki eddig Edward minden rezdülését, reakcióját érdeklődve kísérte figyelemmel.

Edward vett egy gyors pillantást felé, majd Bellára, akin végül megállapodott a tekintete. A tekintete, ami most kétségbeesést és fájdalmat tükrözött.

– Mikor megölelte Bellát, közel került a nyakához, és így intenzíven megérezte az illatát, melynek hatására hátrált. Utána ugye feltette a kérdését, hogy megbizonyosodjon róla, valóban ő az a lány, aki miatt megfutamodtam. Mikor megbizonyosodott róla, rádöbbent, mennyire édes is a vére, és… Eljátszott a gondolattal, miszerint milyen is lenne megízlelni a vérét, és hogy közben hogyan sikítozna… – tekintetét Carlisle-ra kapta. – Pont olyan volt, mint akkor, a balett teremben, Carlisle! Én… nem bírtam tovább, akaratlanul is eszembe jutott, hogy ez megismétlődhet, és akkor… ezért mondtam, hogy ne gondoljon ilyenekre. – Carlisle megértően bólintott, mire Edward újra visszanézett Bellára. – Majd mikor rászóltam, a gondolatain keresztül láttam, hogyan törné ketté őt… Nem bírtam ki, hogy ne szóljak rá intenzívebben, hatásosabban, hogy megértse, hogy kiverje a fejéből még csak a puszta gondolatát is! Mikor pedig egyszeriben olyan közel jött hozzá… azt hittem, neki rontok. Csupán az állított meg, hogy tudtam, Bella ott van, és nem támadhatom meg. Sajnálom, nagyon sajnálom, Bella.

Edward hirtelen odafutott Bellához, majd leült elé a földre, és átölelte annak lábait, szorítva magához, miközben szemeit szorosan lehunyta, és egyre csak azt hajtogatta, hogy: „sajnálom”.

Bellának arcán végiggördült egy könnycsepp, Edward pólójára cseppenve, mire az egyből megdermedt és elhallgatott. Bella megfogta Edward kezeit, majd óvatosan, gyengéden lefeszegette lábairól azokat, és a kanapéról finoman lecsúszva ült le Edwarddal szembe. A fiú még mindig nem nyitotta ki szemeit, szorosan összezárva tartotta őket, mire Bella lágyan, félénken megsimította arcát. Edward beleremegett az érintésbe, amit a szobában levők mind észrevettek.

Tudták, hogy illene magukra hagyniuk őket, de a látottak és hallottak annyira megdöbbentették őket, hogy szinte bilincsbe verődtek lábaik, és nem bírtak elmozdulni helyükről. Látva Edward viselkedését, azt, hogy Bella elé veti magát a földre, hogy a bocsánatáért esedezzen, annyira fájdalmas látvány volt számukra, hogy teljességgel biztosak voltak abban, ha még ők is emberek lennének, bizony ők is sírnának, ahogy Bella.

Edward érezte a lány kezét végigsimítani az arcán, mire egy pillanat alatt két keze közé fogta a lány kis kezét, és simogatni kezdte, majd tenyerébe többször is belecsókolt, két csók között elrebegve egy-egy „sajnálom”-ot.

Bella könnyei még jobban kifakadtak, de szerencsére hangtalanul sírt. Másik kezét is felemelte, és azzal is végigsimított a fiú másik orcáján, majd a füle mögötti hajába beletúrva ráhajtotta fejét a fiú bal vállára. Szabad keze lecsúszott a fiú hátánál, és nyugtatólag simogatni kezdte őt.

Edward egyből elengedte Bella kezét, mikor érezte, hogy az finoman ki akarja húzni kezei közül. A lány újdonsült, ismételten szabad kezével átkarolta a fiút a nyakánál, hátánál összekulcsolta kezeit, majd közelebb húzta magához a fiút.

Edward nem ellenkezett, megadóan, bűnbánatosan simult bele Bella ölelésébe, karjaival átkarolta őt a derekánál, miközben szemeit még mindig nem nyitotta ki, arcát pedig a hajába fúrta.

Esme kezeit egymásba fonva, szájához felemelve, meghatódottan állt Carlisle mellett. Carlisle átkarolta Esmét a vállánál, közelebb húzva magához, míg másik kezével a nő kézhajlatánál fogta meg őt.

Alice is meghatódva ült a kanapén, ahol pár pillanattal azelőtt még Bella is ott ült, mellette, most pedig a földön ülve ölelkezik Edwarddal. Szemei csillogtak, de nem tudta eldönteni, hogy a boldogságtól, a meghatottságtól vagy az örömtől.

Jasper Rosalie és Emmett mellett állt, távolabbról figyelve kettősüket, de így is mélyen át tudta érezni mindkettejük érzelmeit. Érezte, hogy Edwardban a jelen pillanatban nagyon sok a bánat, gyötrődés, bűntudat, szomorúság és a fájdalom, de azt is érezte, hogy mennyire jólesik neki, hogy a lány így odabújik hozzá, és nem engedi elveszni őt, hogy szabadon sütkérezhessen a bűntudatában. Érezte, hogy Edwardnak mennyire kellemes érzés, hogy a karjai közt tarthatja szerelmét, és ezáltal azt is, mennyire mélyen szereti a lányt. Bellánál pedig azt érezte, hogy még neki van bűntudata a fiú viselkedése miatt, mert fáj látnia, mennyire szenved azért a kis incidensért az előbb kettejük közt, mikor nem nagyon jutott a lány levegőhöz. De azt teljességgel érezte, hogy mindkettejük szereti a másikat, jobban, mint bárki mást, és ez az állapot mindkettejüknek ugyanolyan rossz. Bellának látnia kell Edward gyötrődését, ezáltal őt is kínozzák negatív érzelmek, melyek arra sarkallják, hogy nem tudja, hogyan segítsen a fiúnak. Pedig ha ő tudná, amit Jasper tud, vagyis azt, hogy ez az ölelés mennyire nagyon sokat jelent Edwardnak, biztos nem így érezne!

A Denali klán négy tagja nem igazán tudott hogyan reagálni a kialakult helyzetre, de azt immár mind a négyen látták, hogy Edward és Bella közt komoly, mély érzelmek vannak, nem pedig felszínes kis semmiségek.

Leginkább Eleazar és Carmen tudták átérezni kettejük helyzetét, mivel ők is szerették egymást, és velük is előfordult már többször, hogy egymásba kapaszkodva tudtak csak megnyugodni, vagy éppen nem elveszni.

Az egész Cullen házban síri csönd volt, így mindannyiuknak hangos zajként érkezett meg Tanya, aki ahogy belépett az ajtón, egyből megtorpant, mikor meglátta a földön ülő Edwardot és Bellát, összeölelkezve.

Becsukta maga mögött az ajtót - hangosabban, mint ahogy azt egy vámpírtól megszokott volt -, majd közelebb lépett kettősükhöz.

Edward újból meghallotta Tanya gondolatait, mire magához szorította Bellát, majd egy szempillantás alatt mindketten eltűntek a lépcsők irányába.

Tanya furcsán nézett utánuk, majd tekintetét visszakormányozta a nappaliban levőkre.

– Edwardnak mi baja? – kérdezte.

Alice hitetlenkedve meredt rá, és dühös volt, amiért az nem értette meg.

– Tudod, a bátyámat nagyon kevés dologgal lehet kihozni a sodrából, és te pontosan az egyik ilyenbe, a legfontosabba tenyereltél bele, mikor azokat gondoltad Bellával kapcsolatban – sziszegte neki dühösen.

– Nyugalom, Alice – szólt rá Jasper békítően.

Alice vetett még egy pillantást Tanyára, majd felkapta Bella üres poharát és megfogva Jasper kezét távoztak a konyha felé.

Tanya értetlenül bámult utánuk.

– Rendesen tudtál vadászni, Tanya? – kérdezte Irina, hogy megtörje a kínos csendet.

Tanya felé fordult.

– Persze, mint mindig. Miért?

– Edwardot nagyon ki lehet hozni a sodrából, ha Belláról van szó – válaszolta Carlisle.

– Úgy van – helyeselt Esme.

Tanya feléjük fordult.

– Jó, persze, értem én, többet nem gondolok rá így.

– Én a helyedben nem venném félvállról ezt a dolgot – mondta Rosalie, mire Tanya meglepődötten fordult felé és Emmett felé.

– Az istenért, vámpír vagyok, nem igazán tud nekem ártani!

– Egyetlen egy valaki dühítette fel Edwardot nagyon, mióta megismerte Bellát és beleszeretett. Nem tudom, talán hallottál róla. Az illető neve James volt, és vámpír volt, ráadásul egy nyomkövető. Mikor megérezte Bella illatát, üldözni kezdte őt, mire Edward mindennél jobban védelmezni kezdte Bellát – mesélte neki röviden Emmett.

– És? – kérdezte Tanya sürgetően.

– James halott, Tanya – válaszolta Emmett helyett Eleazar.

Tanya hitetlenkedve fordult a férfi felé, de mikor látta rajta, hogy halálosan komolyan beszél, arcán a riadtság jelei mutatkoztak.

– Honnan tudod? – szegezte neki a kérdést.

Eleazar megvonta a vállát.

– Tudod, mikor még Laurent is velünk élt, egészen jóba lettünk, és többször beszélgettünk, elmerengve a múltról. Mesélt Jamesről, a szadista módszereiről, és elmesélte nekem a történetet, ugyanazt, amit Emmett mesélt az imént összefoglalva. És tudod, milyenek a vámpírok! A legtöbbünkhöz minden információ eljut. Laurent is így tudta meg, hogy James meghalt.

Tanya most már határozottan riadt volt.

– De engem Edward ugye nem akar… megölni?

– Szerintem nem, de ezentúl jobban gondold meg, hogy miket mondasz, teszel vagy gondolsz. Edward szerelmes, nagyon is. A szerelme Bella irányába szilárd és megkérdőjelezhetetlen. Az előbb, mikor te vadásztál, mindannyian a tanúi lehettünk. Márpedig egy mélyen szerelmes vámpírnál csupán a bosszúszomjas vámpír a rosszabb – válaszolt neki Carmen. 
 
 

*** 
 
 

Edward a karjaiban tartva Bellát rohant fel a szobájába, amint Tanya belépett a házba. A fiú nem volt biztos magában, nem bízott önuralmában, hogy nem támadja meg Tanyát. Jobbnak látta, ha egy darabig elkerüli őt, már csak a lány érdekében is. Nem bírt volna ki még egy pillanatot, amiben Tanya a gondolatai közt Bellát láttatja feléje, amint csupa vér, vagy éppen Tanya szívja ki a vérét.

Amint becsukta maguk mögött az ajtót, Edward azonnal letette Bellát a kanapéra, míg ő  maga elé ült a földre. Bánatosan nyitotta ki szemeit és nézett Bellára, aki fájdalmas arccal vette tudomásul, hogy Edward újfent megint csak a földre ül le, nem pedig mellé.

Kinyújtotta felé a karját, majd hívogató mozdulatokat tett, arra utalva, hogy üljön fel mellé a kanapéra. Edward megrázta fejét, szemeivel fogva tartva a lány szemeit.

– Miért nem? Miért csinálod ezt, Edward? – kérdezte a fájdalomtól eltorzult hangon.

– Bántottalak – suttogta szívet szaggatóan bűntudatosan.

– Nem, nem bántottál, csupán egy fokkal erősebben szorítottál, mint szoktál.

– Vagyis bántottalak, a neked tett ígéretemet megszegve.

Edward elszakította tekintetét Bellától és kibámult az üvegfalon.

Elborzasztotta és megrémisztette a tény, hogy bántotta Bellát, azt az embert, akit szeretett, és aki viszont szerette őt. Megbízott benne, ő pedig megszegte az ígéretét, miszerint soha nem fogja őt bántani. De most megtette. Túl erősen szorította magához a lányt, mire az nem tudott neki szólni, és ha Alice nem vette volna idejében észre, akkor akár… meg is fojthatta volna őt.

Bella látta Edward gondolkodó  arcát, és egyszeriben tudta, hogy a fiú most a bűntudatában dagonyázik. Ő pedig ezt nem akarta, így mindent elkövetett, hogy ezt megszűntesse.

Felállt a kanapéról, majd megkerülve Edwardot leült szemben a fiúval, háttal az üvegfalnak.

– Edward, nem a te hibád.

– Hogy ne lenne az én hibám, Bella? – kérdezte keservesen.

– Kérlek, hadd fejezzem be! Igenis nem a te hibád, mivel ami történt ott lent Tanyával, az már éppen elég okot adott arra, hogy alig kapjak levegőt. Ráadásul én mióta megtudtam, hogy jönnek, azóta tartottam ettől a találkozástól. Féltem, hogy mi lesz. És amit meséltél Tanya gondolatairól… talán nem is alaptalanul tettem. De még egyszer megismétlem, hogy egyáltalán nem a szorításodtól lettem rosszul.

– Miért nem szóltál nekem, hogy ne szorítsak annyira?

– Mert egyszerűen nem bírtam megszólalni sem. Nem tudom, mitől, vagy, hogy hogyan, de nem tudtam. Edward, ne hibáztasd magad, kérlek. Én sem teszem, sőt, nem is haragszom rád. Megértelek.

Edward hitetlenkedve meredt Bellára, majd felállt, kifutott az ajtón, de mire Bella felfogta, hogy a fiú kiment a szobából, addigra az már vissza is tért, ugyanúgy ülve előtte, mint azelőtt, csupán kezében tartott egy vasdarabot.

– Ez Alice-ék ágyának egyik darabja.

Bella bólintott, hogy látja, majd már épp meg akarta kérdezni, miért is törte le azt a darabot, mikor Edward ökölbe szorította pár másodpercre a kezét, majd újra kinyitotta. Közben nem szakította meg a szemkontaktust a lánnyal.

Mikor Edward keze már nem volt ökölbe szorulva, Bella ránézett, mire abban a pár másodperccel ezelőtti még vasdarab maradványait látta: Edward kezében már csupán por volt.

Bella visszanézett Edward szemeibe, és értetlenül nézett rá. Nem értette, miért mutatta meg Edward az erejét, mikor teljesen tudatában volt vele, mennyire is erős a fiú. 

Edward lecsúsztatta kezéről az ágy rácsának maradványát a földre, és magyarázatba kezdett.

– Ilyen egyszerűen megölhettelek volna téged is, Bella! Ha csak egy kicsit is jobban szorítalak, vagy egy pár másodperccel később vesz észre Alice… Nem biztos, hogy most ketten itt beszélgetnénk – húzódott savanyú mosolyra szája, majd felpattant és az üvegfal elé sétált, zsebre tett kézzel, miközben azon kibámulva folytatta beszédét.

– Szörnyeteg vagyok, Bella. Egy aljas, gyilkos szörnyeteg, aki bántotta azt, aki számára a legfontosabb az egész világon. Ráadásul ez a szörnyeteg úgy veszi észre, hogy a szerelme még ezek után is tökéletesen megbízik benne, hiszen itt van vele egy szobában, kettesben.

– Elég, Edward, fejezd ezt be! – állt fel Bella, majd lépett közelebb Edwardhoz. A fiú megdermedt, de nem mozdult, továbbra is a távolt fürkészte.

– Nem vagy szörnyeteg. Te jó ember vagy – Edward felhorkantott az ember szóra, de Bella figyelmen kívül hagyta. – Igenis az vagy. Mindig is az voltál, most miért lenne ez másképp? Jól mondtad, itt vagyok, és bízom benned. Ugyanannyira bízom benned, mint előtte. A bizalmam irányodba egy cseppet sem csappant meg.

Edward még mindig nem válaszolt, szájait összepréselte, és most már dühödten nézett előre. Majd nem bírta tovább, és megszólalt, de továbbra sem fordult meg.

– Ugyan, honnan ez a nagy bizalom? Minden okod meglenne, hogy ne bízz bennem, hogy elítélj.

– De én nem teszem ezt, hiszen nincsen miért ezt tennem. Vagy talán ez az, amit szeretnél?

Edward megfordult, szemeiben félelem költözött. Kivette zsebeiből kezét, majd közelebb lépett a fél méterrel tőle távolabb levő lányhoz, és szorosan magához ölelte.

– Nem, nem dehogyis! Dehogy szeretném ezt! Kérlek, próbálj megérteni… Nemrég tudatosult bennem, hogy majdnem nem jutottál elég levegőhöz, most pedig felfoghatatlan számomra, miért is tudsz még mindig ennyire megbízni bennem. Sajnálom, hogy ilyeneket mondtam, őszintén. Sose akarnék neked fájdalmat okozni, főleg, mivel már megtettem és láttam a következményeit. Nem csak, hogy bántottalak, de már fájdalmat is okoztam neked, nem is egyszer. De te… te még mindig itt vagy velem, nekem, és bízol bennem, szeretsz. Én mérhetetlen nagy hálával tartozom neked. Nem tudom elmondani neked, mennyire hálás vagyok azért, mert létezel, élsz, itt vagy. Ráadásul még el is fogadsz engem és a családom, sőt, szeretsz is. Ez az egész már önmagában is túl sok, mint amennyit egy hozzám hasonló szörnyeteg megkaphat.

Ráadásul én nem hogy szeretetet adnék neked, még fájdalmat okozok! Bocsánat, Bella. Nagyon sajnálom. Ha kell, térden csúszva könyörgök neked a bocsánatodért.

Bella rátette kezét a fiú  szájára, aki erre megcsókolta azt, majd végigsimítva a kézfején, gyengéden az arcára rakta, mire Bella elkezdte simogatni azt.

– Hagyd abba az önvádaskodást, kérlek! Ne hidd, hogy mindig mindenről te tehetsz, mert ez koránt sincs így. És légy szíves felejtsd el azt, hogy térden állva könyörögsz bocsánatért. Odalent már megtetted, és igazán nem volt ínyemre. Jó, talán nem térdeltél, de nagyon hasonló volt, mikor levetődtél a földre – mondta gyorsan, mikor látta, hogy Edward közbe akar szólni – Edward, én szeretlek, és mindig is szeretni foglak. Nincs olyan, hogy ne érezzek irántad szerelmet, mert azzal én elveszítenék mindent.

– Én is szeretlek, Bella – suttogta Edward.

Bella elmosolyodott, majd fejét ráhajtotta Edward vállára, mire Edward félre döntötte fejét, hogy ráhajthassa azt a lányéra.

Bella behunyt szemmel élvezte a fiú ölelését, mire egyszerre kopogás törte meg a csendet, majd azon nyomban kinyílt a fiú ajtaja. Mivel Edward nem mozdította el a fejét a lányéról, és mivel Bellának se volt kedve elhúzódni, ugyanúgy ölelkezve álltak, mintha mi sem történt volna. Habár utóbbit kissé zavarta a tény, hogy nem tudja, ki jött be, mivel nem láthatja.

– Bocsánat, nem akartam zavarni – Tanya hangja áramütésként érte Bella testét, mire feszülten bújt még közelebb Edwardhoz.

– Mondjad, Tanya hangosan, mit szeretnél – válaszolt Edward, nem éppen kedves hangsúlyban.

Ezt Tanya is észrevette, mire kifújta a levegőt, majd belekezdett.

– Csak szerettem volna bocsánatot kérni… mindkettőtöktől – nyögte kellemetlenül. – Sajnálom, ha a viselkedésemmel vagy a gondolataimmal bármelyikőtöket is megbántottam volna, csupán intenzív hatással volt rám a vére illata. Még egyszer bocsánat, többször nem fog előfordulni.

– Azt remélem is.

– Szóval, nincs harag, Edward?

Edward felemelte fejét, majd várakozón Bellára emelte tekintetét, aki szintén felemelte fejét, amint a fiú „engedte”.

– Részemről nincs – válaszolta Bella, felelve Edward nézésére.

– Ne forduljon elő többször ilyen – bálaszolt Edward Tanyának.

– Rendben – válaszolta sugárzóan elmosolyodva, mire Bella ingerülten kapta pillantást a fiú felé. – Nincs kedvetek esetleg csatlakozni hozzánk a nappaliban? Szinte mindenki ott van, csak Alice nem, de ő is hamarosan visszajön. Na? – kérdezte hívogatóan.

– Majd meglátjuk – felelte Edward, lefagyasztva ezzel Tanya mosolyát.

Tanya Bellára nézett, majd dühödten becsukta maga mögött az ajtót, és lement a lépcsőn.

Bella értetlenül nézett fel Edwardra, aki viszont csak finoman elmosolyodott és adott a lány homlokára egy puszit.

– Ne is törődj vele!

– Edward Anthony Masen Cullen! – zengett Alice hangja a folyosóról.

Edwardnak az arcára fagyott a mosolya, mikor pedig megérezte Bella kutakodó pillantását, válaszolt fel nem tett kérdésére.

– Alice csupán akkor szólít bárkit is a teljes nevén, ha dühös az illetőre. Azt hiszem, Alice nem igazán díjazta, hogy letörtem az ágyukról egy darabkát.

Alice hirtelen kicsapta az ajtót, majd villámgyorsan előtte termett. Tekintete szikrákat szórt, kezeit csípőre téve meredt Edwardra.

A fiú ajtajába a többiek kíváncsian gyülekeztek, figyelve az eseményeket.

– Mond meg neki, Alice, ne sajnáld! – ujjongott Emmett, mire Esme játékosan, de határozottan tarkón vágta őt.

Emmett bocsánatkérően rámosolygott, ám szemei csillogtak.

– Bella, kérlek, menj arrébb, nem akarom, hogy te megsérülj – kérte Alice Bellát, sokkal kedvesebb hangot megütve vele szemben, mint Edwarddal, de tekintetét egy pillanatra se mozdította volna el a fiúról.

Bella megrázta fejét.

– Bella! Kérlek – próbálkozott újra.

– Nem – válaszolta, majd tett egy lépést Edwardhoz.

Alice erre felmordult, majd megragadta Bellát és egy pillanat alatt az ajtóban álló  Esme mellé vitte, majd visszaillant helyére.

Esme Bella vállaira tette kezeit, majd nyugtatólag megszólalt, mikor az féltő tekintetét ráemelte.

– Ne aggódj miattuk! Már máskor is csináltak ilyet, nem lesz semmi bajuk.

– Sajnos nem, de igazán élvezetes lesz nézni őket – vigyorgott Emmett, majd elhajolt Rosalie kezétől, aki szintén tarkón akarta őt vágni.

– Mi az, hogy élvezetes lesz nézni őket? – kérdezte szörnyülködve Bella, majd gyorsan odasandított Edwardékra, de azok meg sem moccantak.

– Tudod, Edward gondolatolvasó, Alice meg a jövőbe lát… – vigyorgott még mindig.

Bella egyszerre mindent megértett, de továbbra is félve nézte párosukat.

Edwardnak úgy tűnt, tetszik a hirtelen felállás, mivel karba tett kézzel, szélesen vigyorogva nézett le Alice-ra.

– Talán valami gond van, Alice? – kérdezte.

– Ne tégy úgy, mintha nem tudnád! A kedvenc ágyam volt, te pedig tönkretetted! Van fogalmad arról, mennyire sokáig keresgéltem, míg végre megtaláltam?!

– Oh, sajnálom – vált hirtelen Edward arca bűntudatossá. – De nézd a jó oldalát: legalább újból elmehetsz vásárolni, és lehet, hogy egy még jobbat fogsz találni!

Alice felmordult, majd támadó állásba helyezkedett.

– Egyébként pedig nem tettem tönkre. Egyetlen apró darabkát törtem le belőle, és alig észrevehető.

– Gondolod te! Milyen érdekes, hogy én amint beléptem a szobába, egyből kiszúrtam!

– Túl éles a szemed.

– Miért volt annyira fontos letörnöd belőle?

– Oh, szóval már akkor te is elismered, hogy letörtem, nem pedig tönkretettem!

– Én ezt nem mondtam…

– De gondoltad! – vágott vissza Edward.

Alice újból felmorgott, majd nekiugrott Edwardnak, aki számított a lány ugrására, így csak kezével próbálta megállítani, de ő se számolt Alice hevességével. A lány akkora erővel ment neki, hogy mindketten rázuhantak az üvegfalra, ami erre összetört, így mindketten lezuhantak.

Bella felsikított, majd odarohant az üvegszilánkokkal borított részhez, egészen a szélére, hogy lássa, mi történt Edwardékkal. Hallott két jókora puffanást és megannyi üveg csörömpölést, mire ijedten kiabálni kezdett, még közelebb menve a kitört részhez.

– Edward, Alice!

– Bella, állj!

Esme fogta meg Emmettel együtt a lányt, aki annyira közel ment a kitört részhez, hogy félő volt, ő is leesik.

– De hát lezuhantak! Carlisle! Hol van Carlisle? Segítenie kell nekik!

Emmett hangosan elnevette magát, míg Esmének csak a szája rándult meg.

– Nyugodj meg, nincs semmi bajuk, jól vannak.

– Hogy lennének jól, mikor kiestek az üvegfalon?! – Bella hangja már-már hisztérikus volt.

– Jasper! – szólt Carlisle halkan a fiúnak, aki erre ránézett, majd bólintott és közelebb lépve Belláékhoz nyugtató hullámokat küldött kimondottan Bella felé.

Bella erre megmerevedett Emmett és Esme karjaiban, majd ránézett Carlisle-ra, aki megnyugtatólag mosolygott rá. A lány behunyta szemeit, és a nyugalom hatására sikerült ésszerűen gondolkoznia.

Visszaemlékezett azokra a percekre, mikor Edward mesélte neki, hogy Carlisle hányféleképpen próbálta megölni magát, mikor rájött, hogy vámpírrá vált. Eszébe jutott, hogy ezek között a próbálgatások közt nem csupán a vízbe fojtás vagy a halálra éheztetés volt, hanem a szédítő magasságokból való leugrás is. És Carlisle most mégis itt van köztük, és semmi baja sincs. Márpedig, ha Carlisle-nak nem esett baja olyan hatalmas magasságokból leugrania, akkor Edward és Alice valószínűleg teljesen jól vannak, hiszen ez nem egy akkor magasság, mint amekkorák azok lehettek.

Kinyitotta szemeit, hálásan rámosolygott Jasperre, majd elindult kifele a szobából, ki a folyosóra, ahol már nem volt senki. Lesétált egyenesen a nappaliba, és már tovább is akart menni, mikor hirtelen két kar átölelte hátulról és nevetve a nyakába csókolt.

Bella megkönnyebbült, mikor hátrafordulva a teljesen épségben levő Edwardot pillantotta meg, mellette pedig a még kissé mindig neheztelő Alice-t, de látszólag neki sem volt semmi baja.

– Ugye, őrült voltam, mikor azt hittem, történhet veletek valami komolyabb, mert kizuhantatok?

Alice elnevette magát, Edward elmosolyodott.

– Nos, ránk nézve azt mondanám, hogy igen. De mivel te önmagadból indultál ki, így azt kell, hogy mondjam, hogy nem volt őrültség – mosolygott a fiú. – Az már sokkal nagyobb őrültség volt, hogy majdnem kizuhantál te is – fagyott le a mosoly arcáról. – Veled már komolyabb dolgok is történtek volna.

– Igen, Bella, eléggé féltünk, mikor Edward meghallotta, hogy olyan közel vagy a kitört részhez.

– Sajnálom, én csak meg akartam róla győződni, hogy nincs semmi bajotok.

– Már korábban is mondtam neked, de elmondom most is. Sose minket félts, sokkal inkább magad miatt aggódj! Hiszen mihez is kezdenék nélküled? – ölelte magához Bellát Edward.