18. fejezet

Másnap délelőtt az egész Cullen család - beleértve Bellát is - és a Denali klán a nappaliban helyezkedett el, hogy beszélgessenek, felelevenítsék a közös, szép múltat és hogy az újonnan érkezettek is megismerkedhessenek Bellával.

Bár eleinte Edwardnak nem igazán volt kedve ehhez, Bella és Alice együttes erővel meggyőzték a fiút, hogy már csak udvariasságból is legyen ott és beszélgessen. Edward egyetlen feltétellel ment bele, az pedig az volt, hogy cserébe Alice még aznap estig megjavítja a fiú szobáját. Alice pedig betartotta ígéretét, és immár Edward szobája is a régi fényében ragyogott.

– És mond csak Bella – kérdezte kedvesen Carmen, aki a legszimpatikusabb volt Bellának –, hogyan is volt ez közted és Edward között? Mármint arra lennék kíváncsi, hogy hogyan ismerkedtetek meg.

– Igen, arra én is – mosolyodott el Kate.

Irina és Tanya váltottak egymással egy gyors pillantást, majd minden szem Bellára szegeződött, kivéve Edwardét, aki a lány vállára leomló hajával játszadozott.

Bella elpirult mind a kérdéstől, mind a hirtelen hallgatóságtól.

– Hát, ugye az iskolában – szólt közbe Edward, hogy kimentse szerelmét.

Bella hálásan pillantott rá, de ő csak elmosolyodott, majd tovább játszott annak hajával.

– Azt azért mi is gondoltuk, Edward – nevetett Carmen.

– Azt is tudjátok, hogy miért mentem Denaliba, nem? Akkor, ott, röviden összefoglaltam, hogy túl nagy hatással volt rám az illata, ezért jobbnak láttam eljönni onnan. Majd szinte pont ugyanezért jöttem vissza is – vigyorgott még mindig Edward.

– Hát, az biztos, hogy ezt sose fogjuk elfelejteni – nevetett fel Emmett, mire Jasper és Alice vele együtt nevetett, sőt, még Rosalie is.

Edward gyilkos tekintettel nézett testvéreire, majd visszafordította figyelmét előbbi játékához.

– Na, meséljetek! – buzdította őket Eleazar.

Alice szólalt meg először.

– Tudjátok, én már előre megjósoltam Bellát, és így azt is láttam, hogy Edwarddal egymásba fognak szeretni – Tanyának megrándult az arca, de nem szólt közbe. – Mikor pedig ezt tudattam a többiekkel, hogy Bella még emberként meg fog ismerkedni velünk, nem igazán hittek abban, hogy Bellának hosszú élete lesz.

Edward dühödten morgott, mikor megszólalt.

– Alice, a véres részletekbe ne menjünk bele, kérlek!

Eleazar ezt hallva még izgatottabb lett. Ő és a párja, Carmen, meg Kate voltak azok, akik minden fajta apró kis részletet meg akartak tudni Edward és Bella kapcsolatáról, mivel ezelőtt sose tudtak volna elképzelni még csak egy hasonlót sem. Most pedig ott voltak, és saját szemükkel láthatták, hogy ilyen igenis létezik.

– Dehogynem!

– Alice, mesélj csak el mindent!

– Már elnézést, de nem gondoljátok, hogy ez esetleg, hm, nem is tudom… magánügy? – kérdezte tettetett gúnnyal a hangjában Edward, és tekintetét Eleazarra emelte.

– Oh, persze, sajnáljuk. Mások gondolatainak hallgatása biztosan nem sérti a személy magánszféráját, magánügyeit.

– Csak hogy ez nekem adottság – rántotta meg vállait Edward.

– Ugyan, hagyd őket! – szólt közbe félszegen Bella. – Én is szoktam kíváncsiskodni, ők miért ne tehetnék?

Edward felkuncogott.

– Az nem kifejezés – somolyogta.

Bella elvigyorodott, mire Edward a mellkasához húzta őt a hátánál fogva, karjával pedig átkarolta annak vállát.

– Elképesztő – jegyezte meg halkan Irina, célozva Edward önuralmára.

– Hozzá lehet szokni. Csupán idő és akarat kérdése – mosolygott Edward, majd tekintetével megkereste a szemközt ülő Carlisle-t, és egy hálás mosolyt küldött felé.

Apja büszkén nézett vissza rá.

– Folytassam a történetet? – szólt közbe Alice.

– Igen, igen, kérlek – lett újra izgatott Carmen.

Alice elmosolyodott, majd újra hozzákezdett.

– Szóval, mint mondtam, megjósoltam Bellát. Aztán mikor legközelebb mentünk iskolába, képzeljétek, igazam lett! – mondta lelkesen Alice, mire a szobában levők mind elmosolyodtak – Ott ült a menzán a többi osztálytársával, és minket figyelt. Aztán megkérdezte az egyik ott ülő lányt, Jessicát, hogy mi mégis kik vagyunk – mosolyodott el Alice az emlék hatására, mire Bella arcán megjelent két folt, és a padlóra szegezte tekintetét. – Jessica persze rögtön felvilágosította őt rólunk, és képzeljétek, nem hogy megriadt volna tőlünk, mint ahogy a legtöbben teszik, hanem azt mondta Jessicának, hogy mi nagyon…

Bella hirtelen felkapta fejét, olyan gyorsan, hogy a nyaka megroppant tőle, mire Edward féltőn kapta felé fejét, Alice pedig belenézett szemeibe.

– Alice, nem akarlak megbántani, de tényleg túlságosan részletekbe merően mondod el.

Eleazar és Carmen figyelmét azonban nem kerülhette el a lány arcának vörössége, és hirtelen vélemény változtatása.

– Nocsak, talán szaftos rész jönne? – csapta össze tenyerét Eleazar.

– Mondhatjuk így is – kuncogta Emmett, ahogy eszébe jutott az emlék.

– Mikor pedig – vette át a szót Jasper – Edward is meglátta Bellát az ebédlőben, egyből tudatta velünk is, hogy Alice jóslata ismét helyesnek tűnt.

– Majd jött a biológia óra, ahova Edward egyedül járt. Ott találkoztak másodjára, és a kedves Mr. Molina Bellát Edward mellé ültette. Akkor érezte legelőször Bella vérének illatát, így nem sokon múlt, hogy megtámadja őt – folytatta Alice.

– Igen. Utána mentem Denaliba – pillantott fel Edward.

– És miután visszatértél Forksba? Nem gondoltad úgy, hogy meg kéne őt…? – Kate egy jelentőségteljes pillantással fejezte be a kérdését.

– Nem – válaszolta keményen, közelebb húzva magához Bellát.

Esme és Carlisle, látva Edward harciasságát, vetettek egymásra egy boldog pillantást, majd újból Alice-ékra figyeltek. Bár ők részesei voltak a történetnek, szívesen hallgatták meg újból.

– Szóval, miután Edward visszatért, újból volt biológiája. Akkor már felkészültebben ment be, nem vett levegőt, de mikor Bella is megérkezett, és a tanár kiadta a közös feladatot, nem tudta megtenni azt, hogy ne beszélgessenek.

– Még csak akkor beszéltek először? – kérdezte meglepetten Irina.

– Igen.

– Megtudott pár részletet Bella múltjából, és annyira izgatott volt emiatt a továbbiakban, hogy szinte ha hozzá is szóltunk, nem is hallotta meg, úgy elmerengett a gondolatai közt.

Bella arcán a gondolkodó  ráncok elmélyültek, majd kíváncsian fordult Edward felé. Úgy tűnt, a fiú rájött, min is gondolkodik a lány, mert roppant ártatlan arcot vágott.

– Másnap viszont eléggé sorsdöntő nap következett kettejük és a mi életünkben egyaránt – mondta Jasper.

– Miért, mit tett Edward? – kérdezte Carmen, leplezetlen izgalommal hangjában.

– Miért gondoljátok, hogy én tettem bármit is? – kérdezte Edward, alattomosan vigyorogva.

– Valahogy ezt nem tudom jobban elképzelni – válaszolt Carmen.

– Megmentette Bella életét, mindenki szeme láttára. De nem ilyen egyszerűen. Akkor jeges és csúszós volt az út, és Bella pont a legrosszabbkor állt a legeslegrosszabb helyen. Az egyik fiú elvesztette az uralmat a kocsija fölött, mire pontosan arrafelé pördült ki a kocsi, mint amerre Bella állt, megbénulva a félelemtől. Edward átvágott a parkoló egyik feléből a másikba, majd mielőtt még Bellának ment volna a kocsi, elrántotta őt onnan, és megállította a felé száguldó járművet.

Eleazar, Carmen, Kate, de még Irina és Tanya is meglepődve, döbbenten pislogtak Edwardékra, mire a fiú elvigyorodott, Bella pedig elpirult.

– Aztán Bellát bevitték a kórházba, Carlisle megvizsgálta, mivel a mentési akció közben véletlen beverte a fejét a földbe. De Bella ezt leszámítva jól volt, és válaszokat akart Edwardtól.

– Ki ne akart volna, ha egy addig átlagosnak vélt ember a szeme láttára lehetetlen gyorsasággal és erővel megmenti az életét? – mondta Tanya.

– Edward, elmondtad az igazat? – kérdezte Eleazar.

– Nem.

– Hazudtál neki? – kérdezte megütközve Carmen.

– Nem mondhatnám hazugságnak – szólt közbe Bella, visszagondolva a kórházbeli beszélgetésükre. – Semmire sem adott konkrét választ, csupán kiszedte belőlem, hogy én mit láttam. Mikor pedig emlékeztettem arra, hogy megígérte, hogy elmond mindent, csak bízzak benne, ő inkább azzal kezdett támadni, hogy bevertem a fejem, így érthető, ha rosszul emlékszek pár dologra.

Bella szúrós tekintettel nézett Edwardra, aki erre féloldalasan elmosolyodott, majd megpuszilta annak feje búbját, pontosan ott, ahol azt akkor, ott, a parkolóban beverte.

– Szóval sikerült kicselezned őt, és nem hazudtál neki, de azért az igazat se mondtad el – foglalta össze Kate.

Edward bólintott.

– Akkor gondolom, ezek után Bella a suliban próbálta meg kiszedni belőled a válaszokat.

– Egyetlen egyszer, másnap, valóban megpróbáltam, de miután ő köszönésképp csak biccentett nekem, úgy véltem, inkább hagyom az egészet, és megpróbálok magamtól rájönni.

– Magadtól? Elég érdekes és képtelen ötlet, hogy épp magadtól jöjj rá – mosolygott Eleazar.

– Azért csak ne becsüld le Bellát, kérlek! – mondta neki Edward.

– Dehogy!

– Mivel tényleg őmaga jött rá, hogy mik is vagyunk.

Eleazar mosolya az arcára fagyott, döbbenten nézett Bellára, aki ettől újból elvörösödött.

– Mégis… hogyan? Vagy mikor? Megint megmentetted talán? – kérdezte döbbenten Kate.

– Bella az egyik quileute fiúval beszélt, mikor La Pushban járt a barátaival, az ottani legendákról. Ő elmesélte neki az egyiket, még pedig azt, amelyben a farkasokról, sápadt arcúakról és a hidegekről van szó.

Tanya, Irina és Kate még mindig értetlenül bámult, míg Carmen és Eleazar inkább gondolataiba mélyültek.

– Nem, nem szegték meg az ígéretüket. Nem mondta el Bellának Jacob, hogy abban a történetben mi vagyunk a hidegek – válaszolta Edward Carmenéknek, felfigyelve azok gondolataira.

– Akkor még mindig nem értem – ráncolta szemöldökét Eleazar.

– Bella elment két barátnőjével Port Angelesbe, majd egyedül elindult felkeresni ott egy könyvtárat. Ismét bajba keveredett, és én megint megmentettem. Mikor pedig már egy étteremben ültünk, még mindig aznap este, Alice jóslatából tudtam, hogy Bella addig nem fogja hagyni, hogy elmenjek onnan, míg nem adok a kérdéseire választ. Hazafele, mikor már a Volvóban ültünk, nagy nehezen elmondta, hogy tudja, mi vámpírok vagyunk, és hogy nem fél tőlünk, sőt, bízik bennem – foglalta össze Edward.

Bella látva a Denali klán kérdő, kíváncsi tekintetét, magyarázkodni kezdett.

– Hiába tudtam meg, hogy micsodák, Edwardot már ismertem annyira, hogy tudtam, nem bántana. Hiszen akkor minek mentett meg már akkor kétszer is, ha aztán azt akarná, hogy megsebesüljek? Ráadásul Jacob is mondta, hogy ők csak állatokra vadásznak, úgyhogy nem aggódtam.

– Nem féltél, hogy tudod, egy vámpírral vagy együtt?

– Bella nem igazán ez miatt aggódott – válaszolta Edward, majd elnevette magát.

Bella először nem értette, mire céloz Edward, mire fejben gyorsan megpróbálta feleleveníteni azt az éjszakát, és azt, hogy mire is célzott ezzel Edward. Majd mikor rájött, ő is csatlakozott Edward nevetéséhez.

– Esetleg beavatnátok minket is? – kérdezte türelmetlenül Alice, mert bosszantotta, hogy ő eddig nem tudott erről.

– Ó, hát nem meséltem ezt? – kérdezte még mindig nevetve Edward.

– Nem, ezt a részt kihagytad – válaszolta Alice durcásan.

– Bellát megrémítette, mikor meglátta, hogy százötvennel megyek – vigyorgott szélesen Edward.

A szobában először döbbent csend volt, majd mindenki elmosolyodott, de Emmett Jasperrel, Eleazarral és Edwarddal együtt hangos kacagásba kezdtek. Bella elpirult.

– Szóval nem az zavart téged, hogy tudod, hogy mivel vagy egy kocsiban… hanem hogy az a valami olyan gyorsan hajt?

Bella bólintott.

– Hihetetlen – motyogta Carmen.

– Tudom – mosolyodott el büszkén Edward.

– Utána mi történt? – kíváncsiskodott Irina.

– Utána egyre többet találkoztak, majd már szét sem lehetett választani őket. Szép lassan megismerték egymást, majd végül mindketten elmondták, hogy szeretik a másikat. Utána pedig már ismeritek a sztorit – mondta szűkszavúan Emmett.

– Kitalálom: utána jött James, most pedig ez van, amit látunk.

Alice bólintott.

A Denali klán hallgatásba burkolózott, hogy megeméssze és gondosan megjegyezze a hallottakat. Mind az öten úgy vélték, hogy érdekes a kettejük története, legfőképp Bella reakcióin csodálkoztak.

Edward válla megrázkódott az elfojtott nevetéstől, amit Bella megérezve egyből a fú felé fordult kérdő tekintettel. De az csak legyintett, majd a morcos Bellához hajolt és megcsókolta nyakánál. Bellát kirázta a hideg, borzongás futott végig testén, főleg, miután Edward nem húzta el a fejét nyaki hajlatától, hanem vállára tette, orrát pedig a nyakához érintette, mélyen beszívva illatát.

Bella mélyen belepirult, mikor Edward többször végigpuszilta nyakánál, kezével félresimítva haját. Lesütötte szemeit, és próbált uralkodni magán, mivel tudta, hogy a szobában kettejükön kívül még tizenegyen vannak.

De Edward koránt sem így gondolta. Őt nem zavarta a többiek, és az, hogy a Denali klánt leszámítva a többiek, a Cullenek, a családja, tapintatosan félrenéz. Majd egyszerre megmerevedett ültében, mikor meghallotta Tanya nem éppen kedves gondolatait.

„Fel nem foghatom, mi vonzót talál benne. Annyira egyszerű, annyira hétköznapin néz ki. A vére pedig! Hm… biztos édes lehet. Biztos azért csókolgatja őt a nyakánál, mert vonzza az illata. Chh! Pont a nyakát csókolgatja, mikor én legszívesebben átharapnám azt!”

Edward felmordult, de mivel nem húzódott el Bellától egy centit se, így Bella megriadt. Carlisle-ék felfigyeltek Edward hirtelen megváltozott viselkedésére, mire aggódva kérdezgették.

– Edward? Edward, minden rendben?

– Jól vagy, Edward?

Tanya viszont nem figyelt fel erre, túlságosan lekötötték a gondolatai, már szinte elmerült bennük.

„Ráadásul Edward még hazudott is, talán életében először. Ráadásul pont nekem. Látom, hogy van ennek a Bellának a jobb kezén egy félhold alakú sebhely, ami csakis vámpírharapástól lehet. Vagyis Edward már egyszer evett belőle… Vajon miért állt meg?”

Edward még hangosabban morogni kezdett, majd villámgyorsan felpattant a kanapéról, ökölbe szorította kezeit, vadul hullámzó mellkassal állt a kanapétól egy lépésre, vele szemben pedig Tanya volt. Edward hátrahúzta felső fogsoráról ajkát, és dühösen vicsorogva meredt Tanyára, aki időközben észrevette a körülötte történteket, azaz, hogy Edward felbőszülve áll előtte. Erre ő is talpra ugrott, felvéve a védekező állást, és kérdőn nézett Edwardra.

– Tanya, most azonnal fejezd ezt be, különben nem állok jót magamért!

Edward máskor bársonyos hangja teljesen eltűnt, helyette egy felhevült, mérges, és őrjöngő hangon szólalt meg.

– Mire gondolsz? Nem tettem semmit!

Edward dühödten felmordult, és tett egy lépést Tanya felé, mire az ijedten hátrált egyet.

– Edward – kapott Bella a fiú karja után, mire az megdermedt.

– Maradj ki ebből, Bella.

Bella felállt, majd még mindig fogva Edward karját lassan mellé lépett.

Közben Irina is felkelt ültéből, és Tanya mellé lépett, védelmezve a lányt.

A szobában immár senki sem ült, mindenki feszülten figyelte Edwardot.

Alice is közelebb lépett Edwardhoz, mire az felé fordulva dühödten morgott egyet. Alice-t nem rémítette meg, de erre már Jasper is odaállt Alice mellé.

– Ne aggódj, Jasper, Alice-t nem fogom bántani – vetette oda, majd tekintetét újra Tanyára emelte.

Már lépett volna még egyet, mire Carlisle hangja félbeszakította tette megvalósítása előtt.

– Edward, nyugalom. Azzal nem oldasz meg semmit, ha támadsz. Gondolkozz logikusan, kérlek! – próbált nyugtatólag hatni fiára.

– Mi történt, Edward? – kérdezte Esme is, majd közelebb lépett fiához, és megfogta másik karját, megegyezően Bellával.

– Tanya nem tartotta magát a megbeszéltekhez.

Tanya szemében hirtelen a megértés és a félelem együtt gyúlt ki. Rájött, hogy Edwardot a gondolatai akasztották ki.

– Én azokat nem… nem gondoltam komolyan… – suttogta, hangja tele volt félelemmel.

Edward felhorkantott, majd még egy lépést akart tenni Tanya felé, de Esme és Bella együttes erővel megakadályozták ebben.

– Még hogy nem gondoltad őket komolyan! Épp az a baj, hogy túlságosan is komolyan gondoltad őket!

– Edward, hagyd – próbált hatni a fiúra Bella.

Edward makacsul megrázta fejét.

– Nem. Azt mondta, többet még csak gondolni sem fog arra, hogy megöljön. Ez nem így történt – döntötte félre fejét, tekintetéből haragot és őrjöngő dühöt lehetett látni.

Tanya kétségbeesetten nézett szét a szobában, miközben hátrált még egy lépést

Mindannyian hitetlenkedve, megdöbbenve néztek rá, kivéve Irinát. Leginkább a lánnyal értett egyet, és emiatt ő volt a legfőbb bizalmasa is, a legjobb barátnője.

– Tanya, azt hittem, ezt megbeszéltük – mondta Eleazar.

– Én nem bántanám őt, esküszöm!

Edward felmordult.

– Pedig most se erről árulkodnak a gondolataid!

– Kérlek! – nyögte Tanya, kétségbeesetten nézve Edwardra.

Edward kitépte magát Esme és Bella kezei közül, majd egy szempillantás múlva Tanya előtt termett, fél méterre megállva előtte.

Bella látta, amint Edward támadó állásba görnyed, mire gondolkodás nélkül odaszaladt hozzájuk, és ugyanazzal a lendülettel beállt kettejük közé, háttal Tanyának, hogy Edwarddal szembe legyen.

Edward megdermedt a mozdulat közben, váratlanul érte Bella életveszélyes ötlete.

Tanya megdöbbenve állt Bella háta mögött. Nála jobban senki sem döbbent meg az ott levők közül, habár Eleazar versenyezhetett volna ebben vele.

Nem értette, miért rontott be kettejük közé Bella, mikor nagyon jól tudta, hogy két vámpír közé áll be, ráadásul nagyon úgy nézett ki, hogy az a két vámpír harcolni fog egymással. Nem értette, miért állt kettejük között, látszólag őt védve, miközben még egyetlen kedves szót sem váltottak egymással, hiszen Tanya féltékeny és egyben dühös is volt Bellára.

Edward gyilkos dühtől izzó  szemébe a döbbenet és félelem is beköltözött, mikor meglátta Bellát. A lány szemében viszont csak elszántságot és határozottságot látott, félelmet nem igazán. Nem értette, mit akart ezzel Bella, és hogy miért veszélyezteti a saját testi épségét azért, hogy Tanyát védelmezhesse előle.

A döbbent csendben, ami Bella tettétől alakult ki, Rosalie hangja volt hallható legelőször.

– Bella, gyere el onnan, de nagyon gyorsan! Felfogtad, hogy két vámpír között állsz?

– Álltam már a múltban kettőnél több vámpír között is – felelte Bella, farkasszemet nézve Edwarddal.

– Bella, szerintem is jobban tennéd, ha eljönnél onnan. Edward most nem rendelkezik olyan önuralommal, mint szokott – Ezúttal Alice kétségbeesett hangját lehetett hallani.

– Jól leszek – mondta Bella, hangjába annyi határozottságot hallatva, amennyit csak tudott, miközben legbelül valamiféle figyelmeztetés jele csendült meg, mely szerint akár meg is sebesülhet, mégse mozdult egy tapodtat sem.

– Nem kell kettejük közt állnod, csak… – próbálkozott újra Alice, de Bella közbevágott.

– Alice, kérlek! Tudom, mit csinálok! – felelte Bella, de ebben még ő maga sem volt biztos.

Még hogy tudom, mit csinálok? Ez csak félig igaz. Tudom, hogy nem engedhetem, hogy Edward bántsa Tanyát, már csak a régi családi barátság miatt is, de mást nem tudok. Nem tudom, mégis hogyan érjem el Edwardnál, hogy hagyja békén Tanyát. De azt érzem, hogy ha a szemébe nézek, akkor tud uralkodni magán, és tud logikusan gondolkodni - legalábbis az esetek többségében tud. Nagyon remélem, hogy most is így van, mert különben nem csak Tanya fog megsebesülni akkor. Hiszen azért mégiscsak két, a harc küszöbén álló vámpír közt állok! Ráadásul pont azzal szemben, aki bármikor támadhat. De nem. Edward nem ilyen. Ő tud uralkodni magán, és fog is. Érzem. Érzem, hogy megrendült benne valami, amiért beálltam közéjük. Látom a szemében. Már bizonytalan abban, hogy bántsa Tanyát. Viszont ott van benne a kételkedés és megrökönyödés is. És én teljesen meg is értem. Hiszen miért is állok be pont kettejük közé, amikor Tanyával még csak nem is beszélgettem? Amikor féltem attól, hogy idejön, mert nem tudtam, mi lesz, és még féltékeny is voltam rá? Teljesen megértem, hogy össze van zavarodva, a helyében én is biztos így éreznék. De ez a zavarodottság még talán jól is jöhet nekem. Ha sikerül elterelnem a gondolatait arról, hogy nekitámadjon… Bár nem lesz egyszerű, de azért megpróbálom!

– Edward… –  suttogta Bella gyengéden.

Edward lehunyta szemeit, majd újra rászegezte Bellára.

– Te nem vagy ilyen. Nem bántanád őt. Csak dühös vagy. De te sose tennél ilyet senkivel.

Edward dühösen felmordult, szemeit Tanyára emelte.

– Te nem hallottad, miket gondolt rólad.

– Valóban nem. De ismerlek, és tudom, hogy te nem akarod őt bántani.

– Ó, dehogynem, pont azt akarom vele tenni, mint amit ő kigondolt veled!

Tanya arcára kiült a rémület, kezeit önkéntelenül fonta nyakára, mire Edward gúnyosan elmosolyodott.

– Látom, érted, mire utaltam.

– De én esküszöm, hogy…

Edward torka mélyéből egy dühödt morgás hagyta el ajkait, közelebb lépve Bella és Tanya párosához, mire Tanya rémülten lépett hátra. Jasper, Emmett, Carlisle és Eleazar közel léptek triójukhoz, megállva Edward két oldalán. Bella viszont egy tapodtat sem mozdult helyéről, csupán arcának megrándulása jelezte, hogy megriadt Edward morgásától. Két kezét gyengéden a fiú mellkasára helyezte, mire elérte, hogy az lenézzen rá. Edward szaporán vette a levegőt, holott nem is lett volna rá szüksége.

– Engedj! Menj arrébb, Bella! Megmondtam neki, hogy ne tegye többet, különben megfizet.

– Edward – Bella hangja dühösen, keményen hangzott, ami a Cullen családot, főként Edwardot lepte meg.

Egyikük se volt hozzászokva ahhoz, hogy Bella felemelje a hangját, vagy ennyire határozottan és keményen beszéljen.

– Fejezd ezt be! Nem bántod Tanyát! Ő a családotok barátja már régóta. Az, hogy mit gondol, az… lényegtelen – Edward makacsul nemet intett fejével az utolsó szóra, de mielőtt hozzáfűzhette volna magyarázatát, Bella tovább beszélt. – De igenis az. Nem neked szánta a gondolatait, csupán saját magában töprengett. Attól még, hogy gondolatolvasó vagy, a többiek nem feltétlen neked szánják a gondolataikat. Erre még nem gondoltál?

Bella dühösen nézett Edwardra, aki erre kiegyenesedett, majd bevetette utolsó kártyáját.

– Ha már ennyire véded… anélkül, hogy tudnád, mit gondolt rólad… Legalább akkor tudd meg!

– Nem vagyok rá kíváncsi.

– De magyarázatot csak akarsz arra, miért akarom őt megtámadni, vagy nem?

Bella beharapta alsó ajkát. Persze, hogy akart magyarázatot rá, hogy ne akart volna? Csak azt nem tudta, hogy miután megtudja Tanya gondolatait róla, tud-e barátságosan viselkedni vele.

– Úgy látom, mégiscsak kíváncsi vagy, Bella.

Bella bólintott, majd érdeklődve figyelte Edwardot.

– Tanya legszívesebben átharapná a nyakadat, és úgy véli, én sebesítettelek meg a karodon – bökött Bella félhold alakú sebhelyére.

Alice Carmennel és Kate-tel együtt hangosan felhördült, míg a többiek csak döbbenten néztek Tanyára.

Edward viszont csak Bellát figyelte, és azt, miképp reagál az elhangzottakra. Úgy tűnt, a lányt váratlanul érte, amit hallott, mintha nem ilyenre számított volna. Meglepetten nézett Edwardra.

– Tanya, igaz az, amit Edward mond? – kérdezte Carlisle nyugodtnak szánt hangon.

– Én… én tényleg nem gondoltam komolyan ezeket…

– Vagyis igaz? – kérdezte Alice hevesen.

Tanya aprót bólintott, majd még jobban hátrébb lépett. Ezúttal még Irina is a helyén maradt, nem követte árnyékként a lányt, hogy védelmezhesse. Őt is meglepte Tanya gondolatai.

– Akkor ne csodálkozz, hogy Edward így viselkedett – mondta Jasper.

– Viszont tévedésben vagy. Nem Edward sebesítette meg Bellát a karján, még csak nem is közülünk valaki. James harapta meg, Edward csupán kiszívta a mérget – mesélte Carlisle.

Tanya arcán sokfajta érzelem látszódott erre a kijelentésre: döbbenet, meglepődöttség, értetlenség  és bűnbánat.

– Sajnálom… Mikor megláttam a kezén, egyből azt hittem, hogy Edward volt.

– De miért egyből Edward jutott az eszedbe? – értetlenkedett Kate.

– Nem tudom. Talán azért, mert ő van a legtöbbet Bellával, és rá van a legnagyobb hatással a vére.

– Logikus magyarázat – válaszolt eltűnődve Irina.

– Edward? Minden rendben? – kérdezte Carlisle, rápillantva fiára.

Edward nem válaszolt neki, tekintetét még mindig foglyul tartotta Belláé. Lassan felemelte két karját, majd megfogta a lány két könyökét, és végigsimította annak karjait. A kezéhez érve gyengéden, szeretetteljesen megfogta, egymásba fonta ujjaikat, és suttogva megszólalt.

– Most már jobban vagyok – felelte Carlisle kérdésére.

Carlisle bólintott.

– Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha Edwardot hagyjuk lenyugodni.

– Szerintem is – helyeselt Esme férje szavaira.

Mindannyian egyetértettek, így egy pillanaton belül már senki sem volt a nappaliban, csupán Bella és Edward.

– Köszönöm neked – simított végig összekulcsolt kezének kézfejével a lány arcán.

– Sajnálom, ha gorombán beszéltem veled, de…

– Cssh! Te mindent nagyon jól tettél. Habár az valóban őrültség volt, hogy egy ilyen helyzetben beálltál kettőnk közé. Nagyon össze kellett szednem magam, hogy ne felejtsem el, hogy a piros ködön és Tanyán kívül te is ott vagy a közelemben. De meg tudtam csinálni, mert erőt adtál hozzá.

– Én? Erőt? Hogyan?

– Mikor kimondtad a nevem, az agyam mélyén hirtelen beugrott, hogy nem támadhatok, amíg te is ennyire közel vagy hozzám. Azért is próbáltalak meg rávenni, hogy menj onnan. De nagyon hálás vagyok neked, amiért végül nem tetted meg. Jobban belegondolva, hogy mit tehettem volna…

– Miért, megtámadtad volna Tanyát?

Edward összeráncolta homlokát, miközben válaszolt.

– Igen, úgy gondolom, megtettem volna. Az utolsó pillanatban álltam meg, hogy ne tegyem. Még egyszer köszönöm.

Edward nem engedte, hogy Bella bármit is válaszoljon rá. Ajkait rányomta a lány ajkaira, egyik kezével a tarkójánál fogva őt, másikkal a derekát karolta át. Bella közelebb húzta magához a fiút, mire az hevesebben kezdte csókolni őt. Bella felnyögött a fiú váratlan reakciójától. Edward közrefogta a lányt a csípőjénél, majd szorosan tartva őt leült a kanapéra, Bellát pedig az ölébe húzta. A lány feltérdelt a kanapén, két lába közé fogta a fiút annak csípőjénél, mire az kéjesen felnyögött. Bella erre felbuzdult, és újult erővel kezdte csókolni Edwardot. Edward közelebb húzta magához, mellkasukat egymásnak nyomták, majd mikor már Bella nem bírta tovább levegő nélkül, elfordította fejét. A fiú erre a nyakát kezdte csókolgatni, végig, majd a füle mögötti részt. Bella felsóhajtott, lehunyt szemekkel élvezte a kényeztetést. Mikor a fiú a kulcscsontjának minden egyes négyzetcentiméterét csókolta végig, Bella Edward inggallérjánál magához húzta a fiút, majd egy csókot lopott tőle.

Bella meglepődött a fiú  hevességén és önuralmán, mivel korábban eddig még sose mentek el, és a fiú már sokkal hamarabb leállította őt, mielőtt még baj lett volna.

Mikor Bella már pihegve ült Edward ölében, fejét pedig annak vállára hajtotta, miközben néha adott egy-egy puszit a nyakára, kérdőre vonta őt.

– Kérdezhetek valamit?

– Bármikor bármit.

– Hogyhogy ilyen sokáig hagytad, hogy csókoljalak? Ráadásul még csak nem is te húzódtál el, hanem én a levegőhiánytól.

Edward elmosolyodott.

– Tudod, én sem igazán értem. Valahogy nem éreztem a véred által kiváltott szomjúságot, csupán a csókod által kiváltott mámort. Én sem értem pontosan, mitől vagy, hogy hogyan, de… egyáltalán nem vágytam a véredre, még csak nem is éreztem azt a kaparó érzést a torkomban.

Bella meglepődve pislogott.

– Igazán?

– Igen. Persze, sejtem, hogy ez miből adódhatott, de nem tudom biztosra.

– Megosztod velem?

– Természetesen. Mikor csókoltál, öleltél… én csupán arra tudtam gondolni, hogy a karjaim közt tarthatlak, hogy élvezhetem a közelséged, és mindazt, amit tettünk – pajkosan elmosolyodott, mire Bella elpirult, rágondolva, hogy Edward mennyire kéjesen nyögött fel, mikor az ölében elhelyezkedett – Nekem akkor csakis az volt az eszemben, hogy örömöt akarok okozni neked, semmi mást nem éreztem. Azt hiszem, hogy ha ennyire nagyon koncentrálok rád, valahogy… eltompul bennem a véred iránti késztetésem.

– Akkor ez jó hír, nem?

Edward elnevette magát, majd közelebb húzta magához Bellát, apró puszit adva arcára.

– A legeslegjobb hír, szerelmem!

Bella elpirult a megszólításra, de az öröm, ami átjárta testét és lelkét egyaránt, kimondhatatlanul nagy volt.

Edward észrevette Bella pirulását  és izgatott, boldog tekintetét, mikor kimondta hangosan is a „szerelmem”  becézést. Eldöntötte, hogy ha Bellának ennyire jól esik ez, akkor ezentúl többet fogja becézni őt, hogy így is kimutassa szerelmét iránta.