19. fejezet

Bella este Edward mellett aludt el.

A fiú viszont még azelőtt megemlítette a lánynak, hogy nem lesz mellette egész éjszaka, mielőtt az elaludt volna. Mikor Bella rákérdezett, hogy hova fog menni, megnyugtatta, hogy a házban marad, csak mivel a Denali klán náluk tartózkodott, élvezve vendégszeretetüket, neki csatlakoznia kell hozzájuk, egyfajta régidőket felelevenítő beszélgetésre. Bella jó szórakozást kívánt, majd pár perc múlva már el is aludt.

Viszont álma nem volt épp nyugodtnak nevezhető.

Az egész úgy kezdődött, mintha nem álmodott volna, hanem magát a valóságot látta volna.

Charlie házában üldögélt, majd Alice csengetett, mire Bella egyből rohant ajtót nyitni. Utána Alice-szal együtt elment vásárolni. Mikor pedig végeztek, a Cullen ház felé vették irányukat. De az nem úgy nézett ki, mint ahogy azt már megszokhatta a lány.

Az ablakai mind be voltak törve, néhol hiányoztak a fal részei, a bejárati ajtó pedig félig lógva, kettétörve állt a „helyén”. A ház körüli erdőben hihetetlen gyorsaságú, sötét csíkokká összefolyt árnyak cikáztak föl s alá, mindegyikből gyilkos morgás hangzott.

Alice mosolyogva invitálta be Bellát a házba, őt látszólag nem zavarta az egész zűrzavar, úgy tűnt, mintha már hozzászokott volna. Bella félve lépett be a házba, és félelme igaznak bizonyult; belül még nagyobb rendetlenség volt.

A máskor mindig világos és tágas helyiségben most sötétség honolt, habár sehol sem takarta semmi sem az amúgy is törött ablakokat. A hátsó, délre néző üvegfal teljesen le volt rombolva, éles üvegszilánkok álltak ki onnan, ahol még egykor az üveg találkozott a fallal. Jobbra a lépcső félig le volt törve, mintha valami nagy hurrikán járt volna arra, és tépte volna le. Balra, ahol egykor a szeretett zongora állt, annak romjai maradtak csak meg. Az első két lába összeroskadt, és kitört, míg a hátsó lábak csupán félig voltak eltörve, a teteje pedig belülről kifele haladva egyre jobban emelkedett a mennyezet felé. Úgy nézett ki, mintha valaki pontosan a zongora tetejének közepébe ütött volna, mire annak meghasadt a fedele, és ez okozta volna a zongora „halálát”. A fehér szőnyegek szétszaggatva hevertek szanaszét, a kanapé és a többi bútor is darabokban hevert. A falról lógott a tapéta, mintha valaki megszaggatta volna hegyes körmeivel.

Bella kérdőre akarta vonni Alice-t a ház és a szoba kinézetéről, de mikor maga mögé pillantott, nem látott senkit. Kétségbeesetten kiáltozni kezdett a lány után, mire meghallotta maga mögül a padló reccsenő hangját. Ijedten odakapta a fejét. Vele szemben Tanya állt, szája szegletében vér folyt le, lecsöpögve a padlóra. Bella amint lenézett a földre, észrevette, hogy nem csak Tanya mellett van vér, hanem a helyiség többi részeiben is domináns szerepet játszik a vörös nedű. Riadtan kapta tekintetét újra Tanyára, mire az gúnyosan felkacagott, majd egy ugrással rávetette magát Bellára, megcélozva egyenesen a torkát…

Bella riadtan ült fel az ágyban, mellkasa vadul zihálva hullámzott, miközben szapora levegőket vett. Haja rátapadt verejtékben fürdő testére, de Bellát ez most nem érdekelte. Odakapta mindkét kezét a torkához, leellenőrizve, hogy minden rendben van-e. Megnyugodva fújta ki a levegőt, mikor sehol sem észlelt rajta harapásnyomot vagy bármi mást.

Lenézett az ölébe, mire észrevette, hogy a sok forgolódástól a takaró teljesen rácsavarodott testére. Gyorsan kitekerte magát a paplan alól, majd felállt, és megcélozta a fürdőszobát.

Tíz perc elteltével frissen lefürödve, viszonylag nyugodtan dübörgő szívvel és nyugodt légzéssel lépett ki a fürdőszobából, megcélozva egyenesen a ruhásszekrényt, hogy új pizsamát keressen magának. Mivel mikor elindult fürdeni, fél pillantással ránézett a telefonja kijelzőjére, ami hajnali hármat mutatott. Nem volt kedve átvirrasztani a hajnalt, ráadásul egyedül, így izzadt pizsamáját a szennyesbe dobta. Előkeresett a szekrényből egy kényelmes tréning nadrágot, majd egy toppot, tekintve a nyári hónapra, és arra, hogy az előző rémálmától kissé még mindig melege volt.

Visszafeküdt az ágyba, amit pár hete szerzett be a Cullen család neki és Edwardnak, majd lehunyta szemeit, és megpróbált elaludni. Pár perc múlva kényelmetlennek érezte a jelenlegi pozícióját, így átfordult a másik oldalára, és összegömbölyödött. Megpróbált elaludni, de csak álmatlanul forgolódott. Még mindig a rémálma hatása alatt volt kissé, így úgy döntött, hogy lemegy a konyhába és iszik egy pohár vizet.

Halkan nyitotta ki az ajtót, majd lábujjhegyen leosont a lépcsőkön, ügyelve arra, hogy ne csapjon túl nagy zajt. Nem szeretett volna magyarázkodni, hogy miért is mászkál hajnalban a Cullen házban egyedül, és miért nem tud aludni.

Sikeresen leért a konyhába, a legnagyobb csendben. Elővett egy poharat, a csapnál megtöltötte vízzel, és odalépett az üvegfalhoz. Bal vállával nekidőlt, jobb kezével pedig a szájához emelte a poharat, majd félig kiitta annak tartalmát. Csendesen szemlélődve kitekintett a sötét tájra, szeme elé pedig az erdő látványa került. Fürkészte a fákat, ahogy megrezzennek azok ágai, majd levelei a széltől, ami felrázta a békésen alvó erdő csendjét.

Újból szájához emelte a poharat, de mielőtt ivott volna belőle, tekintete megakadt valamin az üvegfalon túlról. Fürkészve figyelte az erdőt, szemeivel hunyorgott, hogy élesebben láthasson. Bal tenyerét rásimította az üvegre, arcával megközelítette azt, egészen addig, mígnem orra hegye hozzáért. Akkor egy fél centivel hátrébb húzódott, majd kitartóan figyelni kezdte az erdőt.

Megesküdött volna rá, hogy látott ott valamit. Valamit, ami merőben hasonlított arra az árnyra, mint amit már korábban Edward szobájából is látott. Csendesen figyelt, lélegezni is alig mert, annyira feszült volt. Úgy érezte, most rögtön meg kell tudnia, mi is volt az.

Az egyik bokor megrázkódott, majd egy magas alak emelkedett ki onnan. Bella izgatottan nézte, de az nem mozdult. Úgy tűnt, mintha várna valamire. Bella megpróbált még jobban hunyorítani, hogy kivehessen valamit az alakból. Bármit, ami ismerős lenne számára, vagy amitől meg tudná határozni, ki is az. Mivel az ismeretlen az erdőben állt, körülötte pedig bokrok és fák helyezkedtek el, ráadásul még a Hold sem ragyogott az égen, aminek fényével talán jobban be lehetett volna azonosítani, így Bella nem látott semmit. De akkor az árny megmozdult. Bella levegőt is elfelejtett venni, de nem tudta, hogy ez izgatottsága, kíváncsisága vagy az ismeretlentől való félelme miatt van. Az árny közelített, nagyon lassan...

– Bella?

A kérdezett egész testében ijedten megremegett, kezei közül kiesett a pohár, mely a padlóra érve ezer apró darabra hullt, és a benne levő kevéske víz is szétterült a földön

Rémülten fordult hátra, de szemei még jobban kigúvadtak, mellkasa még hevesebben mozgott, mikor megpillantotta, kivel is áll szemben.

– Tanya? – kérdezte suttogva, mégis félelemmel teli hangon.

Bár hangja szárazsága még magának Bellának is feltűnt, gyorsan háta mögé pillantott, és igyekezett újra megkeresni tekintetével az előbbi alakot, de az addigra eltűnt. Bosszúsan sóhajtott fel.

Miért kellett Tanyának pont most idejönnie? Ha csak egy pillanattal is később jön, megtudhattam volna, hogy ki áll ott! Tényleg…  egyáltalán mit keres itt? Miért nincs a többiekkel?

Bella visszafordult Tanya felé,  és emiatt észrevette, hogy a lány is az erdőt fürkészi, kíváncsi tekintettel. Majd szemeit ráemelte Bellára.

– Mit láttál?

– Semmit – vágta rá rögtön Bella, talán a kelleténél kicsivel gyorsabban is.

– A semmitől nem szoktak az emberek kíváncsiak lenni.

Bella beharapta alsó ajkát. Nem akarta pont Tanyával elsőként megosztani a második esetet, hogy egy sötét árnyat lát az erdőben, de nem tudja, ki az. Úgy döntött, nem válaszol, helyette kérdéssel „támad”.

– Mit keres te itt ilyenkor? Úgy tudtam, a Denali klán a Cullen családdal eleveníti fel a múltat.

Tanya elmosolyodott.

– Igen, valóban így volt. De én inkább eljöttem, nem akartam további vitákat Edwarddal.

Bella arca zavartságot és félelmet tükrözött.

– Megint veszekedtetek?

– Nem, nem igazán, csak újból rád terelődött a téma – Tanya megforgatta szemeit, majd bosszúsan fújt egyet.

Odasétált a konyhapulthoz, és lazán hozzádőlt, kezeivel két oldalán megtámaszkodva.

– Nem tudom, hogyan tudnak ennyit fecsegni rólad. Hiszen nem is vagy annyira különleges, mint amennyire mondják.

Bella továbbra is zavartan nézett Tanyára, mire az folytatta.

– Tudod, én úgy hallottam, hogy te különleges vagy, és Edward pontosan ezért választott téged. Azért, mert nem lát bele a fejedbe, és ezzel nem tud olvasni a gondolataid között. Persze még keringtek pletykák, miszerint bár ember vagy, külsőleg merőben hasonlítasz egy vámpírhoz a sápatag bőröd és alakod miatt.

– Hogy érted azt, hogy keringtek pletykák rólam? – kérdezte kíváncsian Bella.

Tanya gúnyosan elmosolyodott.

– Tudod, a vámpírok, legfőképp a nomád vámpírok szeretnek pletykálni, terjeszteni a híreket. Nem csak a szintén nomádoknak, de nekünk, vegetáriánusoknak is. Nem tudom, mennyire voltál beavatva, de Laurent egy időre csatlakozott hozzánk, mivel szerette volna megismerni ezt a fajta életmódot is.

– Egy időre? Vagyis már nincs veletek?

– Nem, már nincs. Gondolod, ha velünk lenne még most is, akkor nem hoztuk volna el magunkkal?

– Igen, pont így gondoltam, mivel tudtommal ez egy régi baráti találkozó. Laurent pedig nem barátja régóta a Cullen családnak.

– Úgy beszélsz, mintha te is ebbe a családba tartoznál – sziszegte Tanya mérgesen.

Bella nem szólt semmit, csendesen állta Tanya dühtől izzó tekintetét.

– Tartozom egy köszönettel a délelőtti incidensért. Nem hittem volna rólad, hogy vagy olyan bolond, hogy beállj kettőnk közé.

Bella halkan válaszolt, de Tanyának ez nem okozott gondot.

– Ismerem már Edwardot annyira, hogy tudjam, később megbánta volna a dolgot.

Tanya erre morgott valamit, de túl gyorsan és halkan, hogy Bella is megértse.

– És merre ment Laurent, miután elvált tőletek? – kíváncsiskodott Bella.

Tanya megrántott a vállát.

– Fogalmam sincs. Egyikünk sem tudja. Laurent egyik pillanatról a másikra tűnt el.

– Hogy érted ezt?

– Egyik nap alkonyattájt bejelentette, hogy elmegy vadászni. Ez még nem is volt furcsa, mivel ő mindig akkor ment. De másnap reggel nem tért vissza, mint ahogy szokott. Vártunk pár napot, mert azt hittük, messzebb ment, hogy nagyobb vadállatokra vadásszon, de mikor egy hónap után se jött vissza, elfogadtuk, hogy nem tér vissza hozzánk többet.

Bella meglepődötten nézett Tanya szemébe.

– Elfogadtátok?

– Persze, mi mást tettünk volna?

– Mondjuk a szaga alapján utána mehettetek volna, hogy megkeressétek.

– Pár napon belül eltűnik mindenféle szag, amit követhetnénk. De ha esős helyen élsz, akkor a következő eső is képes teljesen eltűntetni – válaszolta Tanya dühösen.

– Erre nem gondoltam.

Tanya felhorkantott.

– Sok mindenre nem gondolsz, és furcsán is reagálsz az esetek többségében. Vajon ezért lennél annyira különleges Edward szemében? Vagy csak azért, mert nem tud olvasni a gondolataidban? Mert azt már látom, hogy a pletykákkal ellentétben teljesen hétköznapi vagy ezeket leszámítva. Még a külsőd is az. Barna haj, barna szemek. Átlagos testalkat, magasság. Nem értem Edwardot, komolyan nem. Miért választ téged, mikor itt vagyok neki én is? És én azért merőben különb vagyok nálad, valljuk be. Már csak az a tény is megkönnyíti a dolgom, hogy én vámpír vagyok, te pedig ember. Egy ember pedig nagyon sokszor keveredik bajba, és szintén sokszor sebesül meg. A vámpírok nem. Ők tökéletesek. Ezért sem értem Edwardot – merengett hangosan Tanya, figyelmen kívül hagyva, hogy akivel épp összehasonlítja magát, az történetesen ott áll tőle pár méterre a konyhában.

Bellának a hallottakból sikerült leszűrnie, hogy Tanya féltékeny, és dühös. Ráadásul mindkettő érzése felé, Bella irányába érzi. Ettől összezavarodott. Hiszen pár nappal ezelőtt azon tépelődött, hogy vajon hogy nézhet ki Tanya, mennyire csinos, milyen kapcsolata lehet Edwarddal, ha a fiú többször visszautasította őt. De azt nem várta volna, hogy a lány így viselkedjen vele.

Ám mielőtt Bella bármit is mondhatott volna, Tanya hirtelen mellette termett, és szorosan körbetekerte ujjait csuklójánál. Olyan szorosan, hogy hiába próbált volna kiszabadulni a szorításból, nem sikerült volna, és csak a csuklója sérült volna meg.

Felnézett Tanya szemeibe, melyek a dühtől sötét színűre színeződtek. Bella már korábban is látott ilyet, de az akkor éjfekete volt. Tanyáé pusztán fekete, de eléggé sötét ahhoz, hogy megrémítse a lányt.

– Mond meg, mivel vetted rá Edwardot, hogy téged válasszon!

Bella szemei kigúvadtak döbbenetében. Merően bámult Tanya egyre sötétedő szemeibe, miközben a csuklójában a fájdalom egyre feljebb kúszott, és egyre nagyobb méretett öltött.

Hallotta, amint Tanya lábai alatt az összetört pohár darabkák megreccsennek, majd porrá  őrlődnek.

– Gyerünk, válaszolj!

– Én… én nem tudom…

– Ugyan, ne játszd meg magad! Valamiért csak felfigyelt rád, valamit kellett csinálnod vele! Hiszen ha majdnem kilencven évig egyedül kóborolt, és úgy vélte, hogy egymagának tökéletesen elég, akkor valamit tenned kellett vele, hogy az ellenkezőjét gondolja, és megváltozzon a véleménye!

Bella félve pislogott Tanyára. Tanya szeme dühöt, keserűséget és haragot tükrözött, ujjaival kőkeményen, vaspántként fogta a csuklóját. Bella már nem érezte az ujjait, mikor vett rá egy gyors pillantást, látta, hogy azok hófehérek az erős szorítástól. A csuklója is egyre jobban sajgott, a fájdalom már-már a könyökhajlatáig hatolt, de még mindig csendben tűrte, magában szenvedve.

– Minden úgy volt, ahogy azt elmeséltük.

– Hazudsz – sziszegte Tanya indulatosan az arcába.

Bella felé fordította a csuklóját, megmutatva a lánynak a számára ismerős félhold alakú  sebhelyt. Bella látta, hogy bőre sápadtsága majdnem megegyezik azzal a ponttal, ahol James megharapta, és ettől megijedt.

– Talán Edward azért van veled, mert engeded neki, hogy ha ráun az állatokra, akkor a te véredből is igyon? Azért nem gyógyult még be ez a seb? Azért vagy ennyire sápadt emberként? Mert folyamatosan iszik a véredből? Gyerünk, válaszolj!

Tanya nem éppen kíméletesen rángatta meg Bellát a csuklójánál, mire az nem bírta tovább magában tartani a fájdalmát, és felsikított a csuklójában újult erővel fellángoló fájdalomtól, ami most sokkal élesebb volt, mint mindaddig.

– Hiába sikítasz, a többiek nem hallanak meg, mivel a beszélgetést nem itt a házban folytatják. Szóval felelj a kérdéseimre!

Bella szemébe könnyek szöktek. A fülei zúgtak, csupán tompán érzékelte a külvilágot, mérhetetlenül fájt a csuklója, nem érezte az ujjait, ráadásul már az egész karja bizsergett, zsibbadt, a lábai pedig önkéntelenül remegtek, emberi szem számára alig látható módon.

Bella arcán végigfolyt egy könnycsepp, ahogy Tanya még erősebben megszorította csuklóját, de most a sikítást elfojtotta magában, szorosan összepréselte ajkait.

Aztán hirtelen több váratlan dolog is történt.

Dühödt, fájdalmas, mégis vadállati morgás hangzott, majd egyből utána valaki elkapta Tanyát, és elrántotta őt Bellától, ugyanazzal a lendülettel pedig az üres falhoz vágta őt, jókora zajt hallatva, mire Tanya a fal tövébe csúszott.

Bellát egy másik valaki pedig elkapta, mielőtt az összecsukolhatott volna lábainak remegésétől.

Bella tekintetével megkereste a vállainál szilárdan, ugyanakkor mégis gyengéden fogó egyént, aki aggódva szemlélte őt.

– Esme? – kérdezte kábán.

A kérdezett bólintott.

– Igen, drágám, én vagyok. Hogy érzed magad? Jól vagy? Minden rendben?

– Nem tudom…

– Nagyon sápadtnak tűnsz, Bella. Még a szokásosnál is. Mi történt? – bukkant fel Esme mellett Rosalie is.

– Nem tudom – ismételte meg Bella. – Először csak beszélgettünk… aztán nem tudom, mi történt vele… furcsán kezdett viselkedni, és össze-vissza beszélt… majd idejött, és lefogta a kezem a csuklómnál, és én nem bírtam megmozdítani sem… ami azt illeti, most se nagyon tudom…

Esme és Rosalie vetettek egy pillantást a lány csuklójára, majd Esme kérdőre vonta őt.

– Tudod mozgatni?

Bella megpróbálta az ég felé emelni mindkét csuklóját, de a fájdalom hirtelen belenyilallt, így egy fájdalmas sziszegés után újabb könnyek hagyták el szemeit.

Esme megpróbálta megnyugtatni Bellát.

– Jól van, nyugodj meg, nem lesz semmi baj, Carlisle majd megvizsgál és helyrehozza. Addig se mozgasd!

Bella Carlisle neve említésére eszébe jutottak a többiek.

– Hol vannak a többiek?

– Edwardot fogják le odakint, hogy ne tegyen több kárt Tanyában, na meg persze Alice-t. A Denali klán pedig Tanyára felügyel.

Bella értetlenül meredt Rosalie-ra.

– Mégis mi történt?

Esme és Rosalie összenéztek, majd újból vissza Bellára.

– Ezt inkább mi kérdeznénk tőled. Még nem tisztáztuk a dolgot, mivel, ha jól hallom, Edward roppant dühös, és mindenáron meg akarja támadni Tanyát újból. Alice pedig készségesen segíteni akar neki, azzal védekezve, hogy bántott téged, a legjobb barátnőjét – magyarázta Esme.

– Bántani akarják Tanyát? De hát miért? – értetlenkedett Bella.

Úgy érezte, a fájdalom akkora hatással van rá, hogy nem tud logikusan gondolkozni.

– Azért, mert rád támadott.

Bella lenézett csuklójára, majd újból visszanézett Esméékre.

– Hol fáj, Bella?

– A csuklómban.

– Biztos nem sérültél meg máshol is, Bella? Sehol máshol nem fáj? – aggodalmaskodott Esme.

– Csupán a fülem zúg még mindig egy kicsit, és nem érzem teljesen az ujjaim, fájnak a csuklóim, és úgy érzem, mintha zsibbadna az egész karom, a lábaim pedig remegnek, de fogalmam sincs, mitől – sorolta fel Bella, mert látta, hogy Esme addig fogja őt piszkálni ezzel, míg nem ad őszinte, teljes választ.

Rosalie felhorkant.

– Ilyen sok bajod van, és te csak a csuklódat akartad elmondani?

– Rose, most nem érünk rá erre. Carlisle hívott minket, és Bellát is. Menjünk!

Rosalie bólintott, majd ölbe kapta Bellát, mielőtt az bármit is szólhatott volna, és kiszaladt vele a ház melletti tisztásra, ahol a többiek már vártak rájuk. Nyomában Esme is megjelent.

Bella azon nyomban körbenézett, amint kiértek a szabadba.

Tanya gyilkos tekintettel figyelte őt, körülötte, minden oldalról közrefogva őt ott állt a Denali klán. Edwardot Carlisle, Emmett és Eleazar együttesen fogták le, míg Alice-re csupán Jasper „vigyázott”.

Mikor Rosalie és Esme kiléptek az ajtón, Edward nyomban fészkelődni kezdett az őt tartó vasmarkok között, de azok nem engedték szabadulni őt. Attól tartottak, ha elengedik, akkor esetleg nekironthat Tanyának.

Rosalie még mindig a karjai közt tartotta Bellát, mikor közelebb lépkedett a családjához. Esme árnyékként követte kettejüket, amiről Bellának az a felállás jutott eszébe, hogy Esme anyatigrisként próbálja védelmezni őt.

Alice ránézett Jasperre, hosszan fürkészte szemeit, mire Jasper megadóan felsóhajtott, és elengedte Alice-t. Alice kihasználta visszakapott „szabadságát”, és egyből Bella mellé szökkent, hogy jobban szemügyre vegye.

– Jól vagy, Bella? Semmi bajod?

– Jól vagyok – mosolyodott el Bella, de nem csak Alice-nak tűnt fel hangjának gyengébb tónusa.

Alice kérdőn pillantott Rosalie-ra és Esmére, mire a nő válaszolt Alice kimondatlan kérdésére.

– A csuklóját fájlalja leginkább, nem bírja megmozdítani, az ujjait nem igazán érzékeli, a karjait zsibbadtnak érzi, a füle zúg kissé, a lábai pedig az előbb még remegtek, mikor állt.

Edward dühödten felmordult, majd újból megpróbált rátámadni Tanyára, de Carlisle, Emmett és Eleazar megakadályozta a szabad mozgásban. Jasper is Edward közelébe ment, hogy besegítsen a féken tartásában.

Alice megcsóválta fejét.

– Bella, mikor fogod már megérteni, hogy ha valami fáj, akkor azt mond el nekünk is, mivel másképp nem tudunk rajtad segíteni?

– Igazán nem olyan vészes, mint amilyennek tűnik.

– Tényleg? Akkor miért olyan fehér az arcod, sőt, szinte az egész tested, mintha elvéreztél volna?

Bella nem tudott mit felelni, és ezt Alice is észrevette.

– Edward? – kérdezte tétován Bella, szerelme felé pillantva, aki mindeddig őt fürkészte.

Bella hangjára felkapta fejét, és szemeit az övéibe fúrta. Hosszú pillanatig fürkészték egymást, majd Bella felsóhajtott és Rosalie felé fordult.

– Tegyél le, kérlek!

– Nem hiszem, hogy…

– Kérlek! – kérte erőteljesebben, mire Rosalie elhúzta száját, és lerakta karjaiból.

Bella amint szilárd talajt érzett a lábai alatt, egyből Edward felé indult meg, de Jasper megállásra késztette őt.

– Ez veszélyes… nem ura önmagának, érzem.

Bella makacsul nézett Jasper szemeibe.

– Nem érdekel, engedj oda!

– Nem.

– Kérlek, Jasper!

– Ne kockáztasd, hogy további sérülések legyenek rajtad!

– Alice – fordult barátnője felé kérlelően.

– Jasper, hagyj menjen oda hozzá. Nem lesz semmi baj, láttam.

Jasper vacilállni látszott. Tekintete Edwardon időzött, alaposan szemügyre vette minden egyes vonását. Végül megadóan felsóhajtott, és elállt Bella útjából, aki erre elmosolyodva igyekezett megtenni a közte és Edward közt levő pár métert.

Edward kitárta felé  karjait, amennyire Carlisle és Eleazar vasmarkai engedték, mire Bella gyorsabb tempóra váltott, és megadóan, létszükségletének érezve simult bele annak ölelésébe. Edward karjai összezárultak dereka körül, mindketten lehunyt szemmel élvezték a másik közelségét. Mind a ketten érezték, amint Carlisle Eleazarral együtt hátrébb lépnek, majd végül Emmett is, de pár lépésnél tovább nem hátráltak.

Bella fel akarta emelni karjait, hogy ő is átkarolhassa szerelmét, de amint egy kicsit is megmozdította azokat, elmozdítva csuklóit, belenyilallt a fájdalom, és egy fájdalmas sziszegés hagyta el ajkait.

Edward azonnal elengedte őt, aggodalmasan fürkészte arcát, miközben Carlisle is közelebb lépett párosukhoz. Bellának a fájdalomtól újból kicsordultak könnyei, amit jelen pillanatban nagyon szégyellt. Ahhoz a gondolathoz már hozzászokott, hogy a Cullen család minden egyes tagja látta már őt sírni, de ahhoz még nem, hogy a megszokott hét szempár helyett tizenkettő nézze végig sírását.

– Hol fáj, Bella? – kérdezte Carlisle, elővéve orvosi énjét.

Bella megrázta fejét, Edwardra nézett.

– Nem vészes, kibírom.

– Ne viccelj, kedvesem! Látszik rajtad, hogy fáj, és nagyon sápadt vagy.

Bella újból elpirult a becéző  szó hatására, de korántsem lett annyira vörös az arca, mint szokott. Csupán egy árnyalatnyival lett emberibb arcszíne.

Tanya felmordult, mire Kate, Carmen és Irina nyomban lefogták őt. Edward ránézett Tanyára, aki dühösen vicsorgott Bellára, majd látta, amint az ugrásra készül, de a többiek lefogták őt. Eleazar a segítségükre sietett, nehogy Tanya mégis ki tudjon bújni a szorításukból. Edward próbálta visszafogni kitörni készülő morgását, és Bellára koncentrálni. Teste megremegett, mire Jasper és Emmett egyszerre fogták le őt. 

– Bella, nézz a szemembe, kérlek! – suttogta Edward.

Bellának könnyű dolga volt, ő amúgy is a fiút nézte. Engedett kérésének és tekintetét mélyen belefúrta a fiúéba. Látta, amint annak sötét pillantása fokozatosan lágyul el, szelídül meg a vadságtól, amit Tanya váltott ki belőle. Közelebb akart lépni hozzá, de nem tudta, Jasperék engednék-e neki, így inkább a helyén maradt. Borzasztóan szerette volna megkönnyíteni szerelme helyzetét, és mivel az csupán azt kívánta, hogy nézzen a szemébe, ő megtette.

– Nyugalom. Ne essetek újból egymásnak – hallották meg Carlisle nyugtató hangját.

Bella figyelmét nem kerülte el, hogy Carlisle úgy fogalmazott, hogy újból, vagyis egyszer már egymásra kellett támadniuk. Kíváncsiságát könnyedén kiolvasta Edward a szemeiből, mire féloldalasan elmosolyodott. Bella ezt jó jelnek vette, de a szemkontaktust még mindig fenntartotta.

– Most pedig beszéljük meg, mi is történt az előbb. Bella? – kérdezte Carlisle a lányt.

– Igen? – kérdezett vissza, tekintetét le nem véve Edwardról.

– Megosztanád velünk is, hogy mi történt köztetek Tanyával?

Bella bólintott. Edward szemében hirtelen a félelem suhant át, amit Bella nem tudott hova tenni. Így inkább továbbra is eleget tett a kérésének, és hozzálátott a magyarázathoz.

– Lementem a konyhába, hogy igyak egy kis vizet, és a kinti tájt figyeltem, mire egyszer csak Tanya a hátam mögül a nevemen szólított, és én megijedtem, mivel nem hallottam, hogy bárki is közeledett volna, és elejtettem a poharat. Azért is voltak azok az üvegcserepek a földön, Esme – magyarázta Bella, és a szeme sarkából látta, hogy a nő arcán a megértés apró jelei suhannak át.

– Elkezdtünk beszélgetni, többek közt szóba került Laurent is. Majd Tanya elkezdett mesélni pletykákról… és… utána össze-vissza hadovált mindenfélét… – Bella kétségbeesetten kereste a szavakat, de nem szívesen mondta volna el, hogy mikről is beszélt.

– Miről beszélt? – kérdezte Carlisle, mire Bella beharapta ajkait.

Nem akaródzott elmondania, hogy amennyit értett és hallott Tanya beszédéből, abból úgy tűnt neki, mintha őt mérné össze vele.

Edward meglátta Bellán, hogy nem szívesen beszél erről, mire dühösen vetett egy pillantást Tanyára, megszakítva ezzel a szemkontaktusukat.

– Miket mondtál neki? – sziszegte dühösen, izmai megfeszültek, a fiúknak pedig erősebben kellett tartaniuk, nehogy rárontson Tanyára.

– Semmi különöset, amivel fájdalmat okoztam volna neki – fújtatta Tanya.

– Tényleg nem fontos – sietett a válasszal Bella.

Edward hitetlenkedve meredt rá, ugyanúgy, mint a jelenlévők többsége, de mivel Bella még mindig Edwardot figyelte, így ezt nem igazán láthatta.

– Még véded is őt? – kérdezte suttogva Edward.

Bella lesütötte szemeit, amit Edward igennek vélt. Döbbenten felhorkantott, a meglepődöttségtől kerekre tágultak szemei.

– Utána mi történt, Bella? – sürgette Carlisle.

Bella felkapta fejét, és Edwardra nézett.

– Egyszer csak előttem volt, és leszorított a csuklómon, mire én nem tudtam megmozdítani sem. Majd újból lehetetlenségeket kezdett kérdezni és beszélni… Nem bírtam megszólalni sem… végül erőt vettem magamon, és válaszoltam neki, de ettől csak még jobban dühbe gurult, és mikor megrántotta mindkét csuklómon át, nem bírtam tovább visszafojtani, és feltört belőlem egy sikítás a fájdalom miatt… Nem tudtam teljességgel a külvilágra figyelni, annyira zúgott a fülem, így nem láttam, de éreztem, hogy valaki elrántja Tanyát előlem, és a falhoz csapja, majd utána felbukkant Esme és Rosalie.

– Utána már tudjuk, mi történt – szólalt meg Carlisle.

Bella bólintott, majd újból sírásra fakadt. Edward kihasználta Emmett és Jasper figyelmetlenségét és egy ugrással máris Bella előtt termett, majd annak fejét a mellkasához szorította, egyik kezével ott tartva, míg a másikkal átölelte a háta közepén.

– Cssh!

Fejét rásimította a lányéra, és egy-egy puszit nyomott rá, mikor Bella sírása felerősödött.

Tanya erre felmordult, majd ő is kitépte magát az őt tartó kezek szorításából. Dühösen elindult Edwardék felé, és mikor már csak egy méter választotta el őt tőlük, Alice váratlanul berontott közéjük, és egy hatalmas rúgást mért Tanya gyomorszájába, mire az jó pár métert repült hátrébb. Alice mindig vidám, helyes arca most eltorzult a dühtől és haragtól.

Jasper elkezdett nyugalmat árasztani, míg a Denali klán Carlisle segítségével lefogták a vergődő Tanyát. Az a fogát csattogtatta feléjük, de azok kitértek útjából.

Bella továbbra is sírt, Jasper nyugalma ellenére, míg Edward szüntelenül próbálta megvigasztalni.

Mikor Edward meglátta, hogy Bella elsírja magát a történet befejeztével, minden addigi dühe és vadsága egy szempillantás alatt elpárolgott, és csak azt akarta, hogy Bellát mosolyogni lássa, hogy megvigasztalja, átölelje őt.

Alice csatlakozott párosukhoz, és nyugtatólag a lány hátát kezdte simogatni. Esme is közelebb lépett hozzájuk, bátorító szavakat suttogva neki.

– Nyugalom, Bella, most már minden rendben van. Carlisle majd alaposan megvizsgál, és helyrehoz. Cssh! Ne sírj, minden rendben! Ne sírj, kérlek!

Carlisle Eleazarra nézett.

– Azt hiszem, hogy meg kell beszélnünk ezt az egészet.

– Igen, én is úgy vélem. Tanya, egyetértesz Bella elmondásával? Valóban így történt?

Tanya felmorgott.

– Igen, így volt.

– Akkor nagyon sajnálom, de nem tehetek mást, a családom biztonságáról van szó.

– Bella nem Cullen! – üvöltötte Tanya.

Edward erre megdermedt, de próbálta emlékeztetni magát, hogy Bellát tartja a karjaiban. Azonban egy elhatározás körvonalai kezdtek kirajzolódni a fejében…

– De mi a családunk tagjának tekintjük őt – válaszolta higgadtan Carlisle.

– Tanya, fogd vissza magad – förmedt rá Eleazar, mikor az újból ki akart szabadulni.

– Sajnálom, Tanya, de tekintve, hogy bántottad Bellát, így többet ne számíts semmiféle módon a Cullenekre. Mától nem vagy a család barátja.

Tanya vergődése hirtelen abbamaradt, megdermedt, döbbenten nézett fel Carlisle szigorú arcába. Egy meglepődött nyögés hagyta el ajkait.

– Tessék? – kérdezte hápogva.

– Mégis mit vártál ezek után? Hogy ugyanúgy fogunk viszonyulni hozzád? Nem. Tekintettel voltam arra, hogy a család barátja voltál, ezért fogtuk vissza mind Edwardot, mind Alice-t. De ez a viselkedés, amit Bella felé mutatsz, tűrhetetlen. Megismétlem még egyszer, kérlek, tartsd be az örök idők végezetéig! Nem számítasz a Cullen család barátjának, ha bármi zavar vagy baj támadna feléd, a mi segítségünkre nem számíthatsz. És most felkérlek, hogy távozz. A Denali klán többi tagja viszont megtisztelne bennünket, ha még maradnának.

Carlisle felpillantott Kate-re, Carmenre, Irinára és Eleazarra, és kérdőn meredt rájuk, utalva utolsó mondatára.

Azok összenéztek, majd Eleazar szólalt meg.

– Úgy gondoljuk, hogy épp elég galibát okoztunk már így is ezzel a látogatással. Nagyon sajnáljuk és szégyelljük magunkat. Véleményünk szerint Tanyát most nem kellene egyedül hagynunk, jobban tesszük, ha mi is vele tartunk. De azért a bocsánatotokat kérjük, különösen Bellától. Látom, hogy most nincs olyan állapotban, hogy beszélni tudjon, de, kérlek, add át neki bocsánatkérésünket. Nem szeretnénk a kellőnél jobban felzaklatni se őt, se titeket. Így mi inkább elmegyünk, méghozzá azonnal. Add át üdvözletemet a többieknek, és reméljük, mi négyen még valamennyire a barátotoknak számítunk.

Carlisle rátette egyik kezét Eleazar vállára, és finoman elmosolyodott.

– Titeket, négyőtöket, mindig is szívesen látunk ez után is.

Eleazar hálásan elmosolyodott.

– Hát, akkor, viszlát, barátom!

– Viszlát.

Carlisle hátrébb lépett, szabad utat engedve a Denali klánnak, mire azok felkapták Tanyát  és elfutottak vele a fák közé.

Carlisle bánatosan nézett feléjük. Nem szívesen szakította meg barátságukat Tanyával, de a lány tarthatatlan magatartása Bella felé ezt kívánta. Remélte, hogy a lánynak ezek után megjön az esze, és ésszerűen, logikusan átgondolja a dolgokat, helyes következtetésre jutva.

Carlisle megfordult, és visszasietett családjához, akik Bella körül álldogáltak, vigasztalva a lányt.