Hosszú évek óta először randira készültem. Természetesen már mindenki tudott róla, épp ezért nem is valami étterembe vagy kávézóba terveztük az utunkat, hanem a tisztásra, ahol minden megváltozott.

Már csak néhány perc és csöngetni fog. – gondoltam magamban, miközben a hajamat fésültem a tükör előtt. Nem is kellett annyit várnom, pár másodperc múlva megcsörrent a kapucsengő. Futva siettem ajtót nyitni, de meglepetésemre nem Matt állt az ajtóban, hanem Sam. Valószínűleg nagyon furcsán nézhettem rá, mert nagyon óvatosan mert csak megszólalni.

-Bemehetek?

-Öhm…tudod…

-Tudom. – válaszolt a befejezetlen mondatomra és beljebb lépett. Végül kelletlenül utat engedtem neki, de nagyon nem szerettem volna, ha Matt itt találja, amikor megjön.

-Mit akarsz? – kérdeztem kicsit talán hidegen és elutasítón.

Sam habozott. Látszott rajta, hogy neki sem akaródzik a témáról beszélni. Nagyon jól tudtam, mit fog mondani, de vártam, hadd szenvedjen egy kicsit. Végül is megérdemelte, hiszen ő is fájdalmat okozott nekem.

-Szóval…azt hiszem tudod – én nem szakítottam félbe -, hogy miért vagyok itt. Vagyis hogy ki miatt. Beszéltünk erről a fiúkkal és Emilyvel…

-Áááh, szóval Emilyvel is kibeszéltétek a mi kis kapcsolatunkat. – szóltam, és éreztem, hogy egyre gyorsabban ver a szívem és egyre mérgesebb vagyok. – Gondolhattam volna, hogy én leszek a téma. Biztos, nagyon jól szórakoztatok a többiekkel. Szegény Leah, nem talált magának jobb pasit, mint egy félvér vámpírt.

-Nem ezt… - Nem hallgattam meg. Rázúdítottam mindent, ami az elmúlt években gyötört.

-Te komolyan azt hiszed, hogy csak te lehetsz boldog? Hogy mersz idejönni, azok után, amit velem tettél? Te akarsz kioktatni a komoly kapcsolatokról? Nem gondolod, hogy röhejes vagy?

-Leah, figyelj rám. – De még mindig nem hagytam abba.

-Én szeretem Mattet és sem te, se senki nem tud elválasztani tőle. És azzal se számoljatok, hogy majd tönkreteszitek ezt az egészet. Ezt most nem tudjátok elrontani. Matt is szeret engem és nagyon jól tudja, nem kell hinni a ti ármánykodásaitoknak.

-LEAH! – kiáltott rám olyan hevesen, hogy egy pillanatra azt hittem azon nyomban átváltozik farkassá. Ijedten hátralépem egyet, és döbbenten néztem rá. – Kérlek, hagyd ezt abba és ne vádolj olyan dolgokkal, amiket nem tettem meg és nem is tervezek megtenni. Nem azért jöttem ide, hogy kioktassalak. Felőlem azt csinálsz, amit akarsz, mégis aggódok érted. És a többiek osztják a véleményemet. Csak azért jöttem ide, hogy megkérjelek, vigyázz magadra. Ha belemászol a vámpírok életébe, akkor onnan nagyon nehezen tudsz kimászni.

-Már most is éppen eléggé benne vagyunk. – morogtam magamban, de sajnos Sam meghallotta.

-Igen, benne vagyunk, de nem annyira, amennyire te bele fogsz kerülni. Nem a Cullenek miatt aggódok, ők megbízhatóak…legtöbbjük legalábbis. De félek, nem ismerjük eléggé ezt a Mattet, ahhoz, hogy benne is ennyire megbízzunk.

Valószínűleg még mindig furcsán nézhettem rá, mert hirtelen lehiggadt.

-Ne haragudj, hogy így rád támadtam, de aggódunk érted. Főleg Seth…legalább rá tekintettel lehetnél.

-Seth nem akar beszélni velem. – mondtam még mindig hidegen, de már kezdtem megenyhülni. Kicsit rosszul éreztem magam, hiszen a fiúk tényleg csak jót akartak.

-Seth majd megbocsájt. – Kopogtak az ajtón. Sam az ajtó felé nézett. – Nagyon kérlek, vigyázz magadra! – Ezzel lezártnak tekintette a témát, és elindult az ajtó felé. Újra kopogtak.

-Várj. – szóltam utána és gyorsan odaléptem hozzá. Azóta a bizonyos nap óta először megfogtam a karját. Mélyen a szemébe néztem, és halkan megszólaltam:

-Ne haragudj és köszönöm. – elmosolyodtam, majd választ nem várva odaléptem az ajtóhoz és kinyitottam. Most már Matt ált az ajtóban, kezében egy csokor virággal. Természetesen rögtön meglátta Samet, és kérdőn pillantott rám. Nem válaszoltam, csak egy műmosollyal néztem udvarlómra.

Sam tökéletes úriemberként viselkedett: gyorsan üdvözölte Mattet és kijelentette, nem akar tovább zavarni. Amikor Matt belépett a házba és becsuktam mögötte az ajtót, rögtön eltűnt mosolyom. Kezembe temettem arcomat és lehuppantam az ajtó tövébe. Addig nem mozdultam, amíg nem éreztem, hogy Matt is leül mellém. Mielőtt bármit is kérdezhetett volna, megszólaltam.

-Teljesen hülye vagyok. Most biztos egy undok libának tart.

-Sam? Mit akart itt? – kérdezte Matt és kicsit örültem, hogy hangjából kihallatszott a féltékenység.

Nem akartam megbántani Mattet, ezért inkább hallgattam.

-Figyelj! Hagyjuk ezt, és élvezzük ezt a szép napot. Végre nem esik az eső és viszonylag meleg is van. Nekem sem árt a kikapcsolódás.

-Jó, menjünk. – bólintott Matt.

Végre őszintén mosolyogtam. Boldog voltam, mert végre megtaláltam azt, akit szeretek. Végre újra volt valaki, akihez hozzábújhattam, akit ölelhettem, csókolhattam. Matt nem tudta mire vélni ezt a gyors hangulatváltozást, ezért gyorsan neki is elmondtam, hogy érzek. Ő pedig válaszképpen megölelt, majd megcsókolt. Az egész napot a mezőn töltöttük és beszélgettünk. mindketten jobban meg akartuk ismerni a másikat. Meséltünk a múltunkról, tervezgettük a jövőnket. Matt szerette volna, ha elkísérem őt a nagyszüleihez. Persze, csak azért, hogy elmondja nekik, egy ideig ideköltözik Forskba, Cullenékhez. Persze rögtön megígérte, hogy nekem, ha nem akarok, nem kell odamennem, de a vámpírok bármikor szívesen látnak a házukban.

-Ők nem haragtartóak. – mondta Matt.

Én csak elhúztam a szám, de megígértem neki, hogy megpróbálom túltenni magam a régi sérelmeken, amik – így jobban belegondolva – nem is léteztek. Kezdett egyre jobban érdekelni ez az egész vámpír dolog, hiszen ők is hasonlóan különleges lények voltak, akárcsak mi, farkasok.

-Figyelj! Ha meguntad a folyamatos furikázást Forks és a rezervátum között, csak szólj! El tudok menni én is hozzád… és lehet, hogy egy kicsit gyorsabban, mint ahogy te érsz hozzám. – nevettem rá.

-Mi lenne, ha holnap eljönnél? – kérdezte óvatosan Matt.

-Elmegyek. – bólintottam és már előre vártam a holnapi napot.

Mivel késődélután a felhők gyülekeztek, ezért úgy döntöttünk, hogy összeszedjük magunkat, és hazamegyünk. Matt ott maradt vacsorára is, ahol Charlie is megjelent, így az „egész család” együtt lehetett. Seth még mindig nem szólt egy szót sem, de eldöntöttem, hogy ma kibékülök vele. Amint Matt elment leültem Seth mellé a kanapéra. Az öcsém éppen valami baseball meccset nézett, de amikor lehuppantam mellé, felnézett rám.

-Seth! – kezdtem halkan. – Tudom, hogy megbántottalak. Ne haragudj.

Öcsém egy ideig némán ült mellettem, majd nagy sóhajjal felém fordult.

-Nem tehetek róla, hogy aggódom érted. Légy szíves, ezt ne vesd a szememre, mert biztos vagyok benne, hogy te sem vagy nyugodt, amikor én mászkálok el ide-oda. Vigyázz magadra, kérlek!

Könnyes szemmel öleltem meg Seth-t.

-Te is vigyázz magadra. Nagyon szeretlek, és nem tudom, mi lenne velem nélküled.