Másnap reggel Edward, Bella és Nessie átmentek kis otthonukból a Cullen házba, mert úgy beszélték meg, hogy aznap Nessie az egész napot Jacobbal tölti, Emmett és Rosalie egy kisebb kiruccanásra indultak a Cullenek hegyi házába, Esme pedig Bellával és Alice-szel elmegy egy lányos bulit csapni, mivel a fiúk úgyis vadászni mennek, Carlisle pedig dolgozik éjszaka a kórházban. Edward és Jasper ahogy meglátták egymást, cinkos mosolyt villantottak a másikra. A család ennek nem tulajdonított különösebb jelentőséget, mert máskor is volt már, hogy ilyen vidáman indult a reggel.

Jacob korán reggel odaért a házhoz így együtt is reggelizhetett Nessie-vel, aki olyankor, amikor Jacobbal ehetett emberi ételt sokkal több lelkesedést mutatott az evés iránt, úgyhogy gyakran ejtettek meg közös reggelit. Mindenki mosolyogva figyelte a párost, akik reggeli után el is indultak La Push-ba, hogy a parton tölthessék a napot a többi farkassal.

A nap gyorsan eltelt a házban miután Nessie és Jacob távozott. Rosalie és Emmett is hamar útnak indultak. Délután ötre Carlisle is bement a kórházba és a lányok is elindultak, úgyhogy Edward és Jasper is úgy döntött, hogy itt az ideje bevégezni a tervet. Először út közben elejtettek néhány szarvast, hogy nehogy a család gyanút fogjon, hogy mégsem vadásztak. Azután pedig elindultak a Black Eagle törzs rezervátuma felé.  

Jasper, a sasok minden lépését pontosan megbeszélte Joanne-val. A járőrözési időpontoktól kezdve az útvonalon keresztül mindent tudott, amire csak szükségük volt, ahhoz, hogy észrevétlenül be tudjanak osonni a lányhoz. A ház és a szoba pontos helyét pedig Edward ismerte, akinek Joanne mindent megmutatott gondolatban, amire csak szükség volt ahhoz, hogy elsőre odataláljanak a megfelelő ajtóhoz. Ennyi ismeret és egy kis betörési gyakorlat bőven elég volt a tervük megvalósításában.

Már besötétedett, amikor a fiúk a határhoz értek. Jasper az eget figyelte, mert a sasoknak két percen belül el kellett repülniük a fejük felett, hogyha Joanne mindent pontosan mondott el. Úgyhogy gyorsan kerestek olyan búvóhelyet, aminél megfelelő a szélirány, hogy ne érezzék meg az illatukat és, ahol nem is láthatják meg őket. Egy kis idővel az elrejtőzést követően valóban megjelentek a sasok az égen. Edward és Jasper megvárta, míg kellő távolságba értek, majd tovább száguldottak a házak felé. Edward rögtön odavezette testvérét a megfelelő házhoz, amiben a vörös sast őrizték. Jasper azonnal nagy erővel kezdte el a nyugalmat küldeni az őrök felé, akik néhány pillanattal később már álomba is szenderültek. Óvatosan kikerülték őket, miközben elcsenték a kulcsokat az egyik őrtől. Gyorsan bejutottak a házba és megtalálták a megfelelő szobát is. Edward elfordította a kulcsot, Jasper pedig ahogy kinyílt az ajtó elaltatta a lányt, hogy nehogy sikoltozni kezdjen, mert akkor lebuknak. A vörös sas ájultan kezdett el zuhanni a padló felé, de Edward elkapta még mielőtt elesett volna. Tervük végeztével, gyorsan kiosontak a szobából, majd a házból és mindent visszazártak maguk után, a kulcsokat pedig pontosan ugyanoda tették vissza, ahonnan elvették.

Miután mindent tökéletesen visszatettek, mintha ott sem lettek volna rohanni kezdtek az erdő felé, hogy a sasok ne lássák meg őket, amikor visszaérnek. Végig a sűrű erdőben haladtak egészen a határig, hogy véletlenül se bukjanak le, majd amikor elérték a saját területük határát megálltak és összemosolyogtak.

• Megcsináltuk – mondta Edward boldogan.
• Hát persze, hogy meg. Miért azt hitted, hogy nem fog simán menni? – vigyorgott Jasper.
• Igazából kicsit aggódtam, hogy lebukunk – sóhajtott Edward és a lányra nézett. – Felébreszted? Vagy menjünk még egy kicsit távolabb, mert lehet, hogy sikítani fog, ha felfogja, hogy elraboltuk.
• Lehetséges, bár lehet, hogy inkább hálás lesz érte – mosolygott Jasper. – Egyébként elég messze vagyunk ahhoz, hogy ne hallják meg a sikítását. Úgyhogy felébresztem. De ha sikítani akar, akkor fogd be a száját a biztonság kedvéért, és magyarázzuk el neki, hogy mi a helyzet – mondta Jasper határozottan.
• Rendben, akkor kezdjük, de azért maradjon nyugodt, ha lehet. Szüksége lesz rá – kérte Edward.
• Oké, felébresztem, de folyamatosan nyugtatni fogom – bólintott a fiú. – Akkor mehet?
• Igen, kezd el – bólintott Edward is.

A lány nem sokkal később mocorogni kezdett és lassan kinyitotta a szemeit. Fogalma sem volt, hogy mi történt vele, úgyhogy természetesen először úrrá lett rajta a pánik, de Jasper folyamatos nyugalomhullámai mellett egészen jól tudta kezelni a helyzetet. Egy ideig csak kábán meredt az őt tartó Edward szemeibe, majd amikor rátört a felismerés, hogy éppen egy vámpír tartja a kezében megpróbált sikítozni és kiszabadulni, de Edward szorosan tartotta és befogta a száját.

• Hé, nyugodj meg. Nem akarunk bántani – mondta Edward a legmegnyugtatóbb hangján. – Érted? Ha igen, akkor bólints!

A lány bólintott, és abbahagyta a kapálózást, úgyhogy Edward folytatta.

• A barátnőd Joanne kérte a segítségünket a megszöktetésedhez. Cullenek vagyunk. Mond neked ez a név valamit?

A lány ismét bólintott.

• Remek, akkor tudod, hogy nem fogunk téged bántani.

Újabb bólintás.

• Akkor, ha most elengedlek nem fogsz sikítani, és nem akarsz majd elmenekülni? – kérdezte Edward.

A lány erre határozottan megrázta a fejét.

• Rendben, most elengedem a szádat, de ne sikoltozz – mondta Edward és elengedte a száját.
• Honnan tudjam, hogy tényleg nem akartok bántani, és hogy valóban ismeritek Joanne-t? – kérdezte félve.
• Hoztunk neked egy levelet tőle. Azt mondta, hogy felismered az írását – mondta Jasper és előhúzott egy levelet a zsebéből, majd átnyújtotta a lánynak.
• Köszönöm – mondta a lány, és elvette tőle a lapot.

Sonja,

Tudom, hogy nagyon megijedtél, amikor vámpírok között találtad magad, de ez volt az egyetlen megoldás, hogy kijutassalak a rezervátumból. Kérlek, ne félj tőlük! A szavamat adom rá, hogy Edward és Jasper jó barátaim és nem akarják, hogy bajod essen. Nem olyanok, mint az a vámpír volt, aki megsebesített. Egy egész napot töltöttem velük és eszükbe sem jutott bántani engem. Téged sem fognak. Edward a kiválasztott farkas nagyon jó barátja és segített eltűnni neki is, ahogy neked is segíteni fog, ha te is úgy akarod. Bejutatott téged öt remek egyetemre, ahol már a tandíjad is rendezve van, csak választanod kell közülük. A lényeg, hogy csak azután döntsd el, hogy hová mész, amikor már egyedül vagy a reptéren, mert így egyikünk sem fogja tudni, hogy hol vagy pontosan, és akkor le sem tudunk buktatni. Próbáld meg élvezni egy kicsit az életed a kedvemért. Rád fér egy kis lazítás. Még csak tizennyolc éves vagy, de egy egész világ terhét akarták már a nyakadba tenni, mert te vagy a vörös sas. Menj a fiúkkal és válasz magadnak egy új helyet az életed kibontakoztatására. Ha úgy döntesz, hogy mégis feláldozod magad a törzsért, akkor bármikor visszajöhetsz, de ha nem teszed, akkor biztosíthatlak róla, hogy nem foglak érte hibáztatni. Kívánom, hogy legyen boldog életed, ha nem térsz vissza. Nagyon fogsz hiányozni. Tudod, hogy mindig is testvéremként szerettelek és szeretni is foglak,

Joanne  

Sonja szeme könnybe lábadt, ahogy elolvasta az utolsó mondatokat, majd magához ölelte a levelet. A fiúk tapintatosan félrenéztek, miközben Jasper még mindig nyugalmat küldött a lány felé. Így álltak néhány percig, amíg a lánynak sikerült megnyugodnia. Majd Sonja felnézett és megszólalt.

• Köszönöm, hogy segítetek nekem – mondta kissé félénken.
• Nincs mit – mosolyogtak rá a fiúk. – Akkor? Szeretnéd, hogy kimenjünk a reptérre? Elmész egyetemre? – kérdezték a lánytól.
• Igen, nagyon szeretnék, de lehet, hogy visszajövök és teszem, amit kell. Csak tudjátok, egy kicsit jó lenne elszabadulni a törzstől – magyarázta Sonja.
• Persze, ezt megértjük – mosolyodott el Edward. – Ha úgy döntesz, hogy visszajössz, akkor csak felszállsz a gépre és pár óra múlva itt vagy.
• Tudom, és én is el akartam szökni, miután megtudtam, de valahogy mégis félek egy kicsit. Még soha nem voltam messzebb Port Angelesnél. Most pedig ki tudja, hogy hová megyek, és teljesen egyedül leszek. Ez azért ijesztő – mondta a lány lehajtott fejjel.
• Nem lesz semmi baj, csak legyél önmagad és kedvelni fognak – mosolygott rá Jasper. – Az érzelmei olyan intenzívek, mint Seth-nek, egészen hihetetlen a hasonlóság. Szerintem a lelke is ugyanolyan tiszta – gondolta Jasper, és Edwardra nézett.
• Mi a baj? – húzta fel Sonja a szemöldökét.
• Semmi baj, csak tudod Jasper érzi az érzelmeket, és azt mondja, hogy nagyon intenzívek az érzelmeid – mosolyodott el Edward.
• Meg sem szólalt – mondta a lány zavartan. – Vagy csak nem hallottam?
• Nem mondtam ki a szavakat, Edward anélkül is ért engem. Olvas a gondolataimban – magyarázta Jasper.
• Oh, értem. Ez azért néha bosszantó lehet, mármint ha tudja minden gondolatod – elmélkedett a lány.
• Hát ez bizony így van – nevetett fel Jasper, Edward pedig elhúzta a száját.
• Ha kikacagtátok magatokat, akkor talán indulhatunk is – mosolyodott el végül Edward is.
• Rendben – bólintott Sonja. – Akkor forduljatok el egy percre, kérlek – mondta a lány és elpirult.
• Miért? – döbbentek meg a fiúk.
• Mert át kell változnom, hogy tudjunk gyorsan haladni a reptérre, és hát hogy a ruhámnak ne essen baja, le kéne vetkőznöm – mondta Sonja és még jobban elpirult.
• Oh, és mit szólnál, hogyha autóval mennénk, mint a közönséges emberek? – kérdezte Edward és elmosolyodott. – Itt áll az autó nem messze. Odáig pedig szívesen viszlek a karomban, ha megengeded.
• Rendben, ha Joanne bízik bennetek, akkor én is – mondta a lány és közelebb lépett Edwardhoz, hogy a fiú a karjaiba vehesse.

Edward és Jasper futásnak eredt és pár perc alatt a kocsihoz értek. Beültek és a tőlük megszokott sebességgel száguldottak a reptér felé. Miközben Edward vezetett Jasper mindent odaadott a lánynak, és elmagyarázta a dolgokat. Majd elővett egy kis ezüst mobilt, amilyet Joanne-nak is adtak, hogy tudja vele tartani a kapcsolatot. Megbeszélték, hogy majd mindig Joanne fogja hívni őt, hogyha biztonságos.

Hamar kiértek a reptérre. Edward előkapott a csomagtartóból egy akkora táskát, amit Seth is kapott, tele ruhákkal, és némi pénzzel. Odaadták Sonjának, aki nem győzött hálálkodni, majd félénken puszit nyomot a fiúk arcára, és elindult egy új élet felé.

Hova is menjek? – gondolkodott el Sonja. – Oh, Dartmouth. Mindig is szerettem volna oda járni, de vörös sasként nem tehettem meg, hogy egyetemen gondolkozzak. Ez nagyszerű!

Miután eldöntötte, hogy hová megy megnézte, hogy mikor indul a járat, majd a megfelelő  kapuhoz sétált és felszállt a gépre.