Sonja és Sandy nagy nehezen elvitte Jennyt a szobájáig, majd miután bementek óvatosan lefektették az ágyra. Sandy vele maradt, Sonja pedig gyorsan hozott hideg vizes borogatást és lázcsillapítót. Miután sikerült kicsit lehűteniük a felhevült testhőmérsékletét a lány egyre jobban lett.

• Nyugodtan menj és pihenj le, Sandy – súgta neki Sonja.
• Nem, te pihenj le, majd én vigyázok rá. Nem akarunk a terhedre lenni – mondta Sandy határozottan.
• Mikor lesz holnap órád? – kérdezte Sonja.
• Reggel tízkor – mondta a lány.
• Nekem viszont csak délután. Menj és aludj egy kicsit, majd én itt maradok. Hidd el, hogy értek az ápoláshoz – mondta a lány határozottan.
• Rendben, köszönöm, hogy vigyázol rá – mondta Sandy, majd felállt.
• Nincs mit, jó pihenést – mosolygott rá Sonja.
• Köszönöm. Szia, Sonja – mondta a lány hálásan, majd elindult az ajtó felé.
• Szia – szólt még Sandy után a lány, majd kicserélte Jenny homlokán a borogatást.

Sokáig ült az ágy mellett és figyelte, ahogy Jenny láza egyre lejjebb ment és már majdnem teljesen elmúlt. Amikor már éppen elszenderedett volna hirtelen megfogták a kezét.

• Sonja? – kérdezte Jenny kábán.
• Igen, itt vagyok – mondta a lány. – Pihenj, vigyázok rád.
• Köszönöm – mondta hálásan. – Sajnálom, hogy elrontottam az első bulidat.
• Ugyan már, lesz még elég, ahogy Sarah-tól hallottam – legyintett Sonja nagyvonalúan.
• Ez már igaz – mosolyodott el a lány.
• Most pedig aludj. Szükséged van a pihenésre – utasította Sonja.
• Ahogy neked is – nézett rá a lány.
• Én nem vagyok még fáradt – mondta Sonja, de az ásítás, ami kitört belőle nem tette túl hitelessé ezt a kijelentést.
• Ne butáskodj, gyere ide, elférünk itt ketten is – mondta Jenny és odébb csúszott, majd megpaskolta az ágyat maga mellett.

Sonja elmosolyodott, de azért felmászott mellé az ágyra. Kényelmesen elhelyezkedett a lány mellett, és lassan mindketten mély álomba zuhantak. Sonja viszont valami különöset álmodott, zihálva ült fel az ágyban, és nem tudott szabadulni az álma hatásától. Jenny aggódva nyúlt a lány keze után, hogy megfogja.

• Mi a baj? Rosszat álmodtál? – kérdezte Jenny aggódva.
• Nem, nem rosszat, azt hiszem, hogy inkább egy emlék volt, de nem volt rossz.
• Egy emlék? – kérdezett vissza a lány.
• Igen, valami, amit azt hiszem, hogy régen elfeledtem – gondolkozott el a lány.
• Elfelejtett emlék? Akarsz beszélni róla? – kérdezte Jenny.
• Kislány voltam még. Az erdőben sétáltam, – pontosabban repültem - tette hozzá gondolatban. - és találtam egy fiút, aki egy idős lehetett velem. Lezuhant egy szikláról, a teste eléggé össze volt törve. Nem ismertem, de úgy éreztem, hogy vele kell lennem. Letérdeltem mellé és megsimogattam az arcát, erre hirtelen kinyitotta a szemét és a kezem után kapott. A tekintetét az enyémbe fúrta. Igéző, mélybarna szemei voltak. A kezemet a szájához húzta és megcsókolta. Megkérdeztem, hogy mi a neve, de mielőtt válaszolt volna felébredtem.
• Különös egy álom. Biztos vagy benne, hogy emlék lehet, nem csak a fantáziád játszott veled? – kérdezte Jenny.
• Nem tudom. Nemrégen volt egy balesetem, és néhány emlékemet elveszítettem. Elég nagy sokkhatás ért, és az orvos szerint normális, hogy ilyenkor lehet részleges emlékezet kiesésem – magyarázta a lány. – De úgy érzem, hogy mindez megtörtént. Csak nem tudom, hogy hol és mikor, és azt sem, hogy miért pont most ugrott be – gondolkozott el a lány.
• Talán kiváltotta valami belőled. Láttál ma valaki olyat, aki emlékeztetett a fiúra? Vagy hallottál olyan nevet esetleg, ami ismerős volt? – próbálkozott Jenny.
• Nem tudom, de remélem, hogy rá fogok jönni – mondta a lány és visszadőlt az ágyra.

 Jenny gyorsan visszaaludt, Sonja azonban már nem tudott elaludni. Csak feküdt az ágyon és azon gondolkozott, hogy ki lehetett az a fiú. Nem vallotta be Jennynek, de már máskor is álmodott róla, de főleg mostanában.

Ki lehet ez a fiú, és miért ilyen fontos? Olyan érzésem van, mintha összetartoznánk, de ha találkoztam már vele, és bevésődtem volna, akkor nem lettem volna képes otthagyni őt. Bárhol is voltunk. Lehet, hogy a fiú meghalt? Elég súlyosnak tűntek a sérülései. Istenem, az a szempár. Mintha belém ivódott volna a tekintete. Majd, ha Joanne felhív, akkor elmesélem neki, hátha beszéltünk már erről a fiúról korábban – gondolkodott el a lány.

Sokáig nem volt képes megnyugodni, de végül az álmosság győzedelmeskedett felette és álomtalan mély álomba zuhant.  
 

Eközben Seth és Marie már a buliban voltak. Úgy tűnt, hogy Marie egyszerűen fáradhatatlan, hogyha táncról van szó. Már órák óta táncoltak, amikor Seth-nek végre sikerült meggyőznie a lányt, hogy legalább egy kicsit pihenjenek meg, különben ott fog összeesni. Így hát leültek a pulthoz és kértek két ásványvizet.

• Na, hogy tetszik a buli, Seth? – vigyorgott rá Marie.
• Egész jó, bár nem mondhatnám, hogy ehhez vagyok szokva – mosolygott rá Seth.
• Miért? Ti hogyan szórakoztok otthon? – kérdezte kíváncsian a lány.
• Igazság szerint a legszívesebben lemegyünk a tengerpartra, tábortüzet rakunk, és történeteket mesélünk. Ételt pedig vagy viszünk magunkkal, vagy éppen ott sütjük meg a tűz körül. Szerintem nagyszerű kikapcsolódás, és megvan a maga hangulata, de ez a fajta bulizás is tetszik. Nem is tudom, hogy valaha táncoltam-e már ennyit – kacsintott a lányra vigyorogva.
• Oh, ez azt jelenti, hogy készen állsz még egy kis táncra – vigyorgott a lány is.
• Azt hiszem – mondta Seth határozottan. – Na gyere, te táncparkett ördöge – nevetett fel Seth és a terem közepére húzta a lányt.

Már elég régóta táncoltak vidáman, amikor Seth észrevette, hogy Marie órája villogni kezdett. Úgy gondolta, hogy biztosan időre szeretne hazaérni a lány, mert órája van másnap és ezért állította be, hogy jelezzen, úgyhogy szólt a lánynak.

• Marie – hajolt közelebb a lány füléhez.
• Igen? – kérdezte a lány vidáman.
• Villog az órád – mondta Seth és a lány órájára mutatott.

A lány erre az arcához emelte az órát, majd aggódás suhant át az arcán, de gyorsan rendezte a vonásait.

• Oh, mennem kell, ne haragudj, Seth – mondta szemlesütve. – Kérlek, maradj nyugodtan és érezd jól magad. Majd holnap találkozunk – mondta a lány, nyomott egy puszit Seth arcára, majd gyors léptekkel a kijárat felé indult.

Seth döbbenten nézett a lány után, aki ilyen hirtelen otthagyta, majd elhatározta, hogy nem érdekli, hogy megfogadta, hogy nem kérdezősködik Noah és Marie titkáról, ez azért már túlzás. Úgyhogy Marie után iramodott, de ügyelt rá, hogy a lány ne vegye észre, hogy követi. A lány Seth legnagyobb meglepetésére felrohant a szobájába, pedig ő azt hitte, hogy most fény derül a titokra. Már éppen el akart indulni a saját szobája felé, amikor hirtelen Marie újra feltűnt a kollégium ajtaja előtt egy elsősegély dobozzal az egyik kezében. A lány, ahogy kiért a lámpák fénye alól már nem ügyelt arra, hogy úgy tűnjön, hogy csak nyugodtan sétálgat. Futni kezdett az erdő felé, majd bevetette magát a fák közé. Seth kellő távolságból követte, hogy a lány biztosan ne vegye észre. Már messziről megérezte a bűzös füstöt, az ismerős szagtól azonnal rátört a felismerés. Valaki éppen egy vámpír maradványait égeti el a közelben és Marie pedig feléjük tart. Seth aggódva kezdett el rohanni a lány felé, de amikor odaért megdöbbentő látvány tárult elé. Egy rétre ért, ahol az örömtűz lobogott. A tűztől nem messze pedig egy hatalmas medve volt, aki sebesülten vergődött a földön. Marie pedig mellette térdelt könnyes szemekkel, és remegő kezekkel nyitotta ki az elsősegély dobozt.

• Marie? – szólította meg Seth. – Mi a fenét művelsz itt? – kérdezte a fiú.
• Te mi a fenét művelsz itt? Azonnal tűnj innen! – üvöltött a lány és felpattant. – Ez nem tartozik rád, hagyj minket békén. Nem volt jogod követni engem – kiabálta és elkezdte Seth-et lökdösni a fák felé.
• Css – ölelte magához Seth a lányt. – Nincs semmi baj.
• Már hogy ne lenne baj – zokogott a lány, majd kibontakozott az ölelésből és visszament a medve mellé. – Kérlek, menj innen.
• Nem megyek. Veletek maradok – mondta Seth határozottan.
• Velünk? – döbbent meg a lány.
• Igen, veletek. Egyébként az előbb véletlenül te magad is többes számot használtál. Van egy olyan érzésem, hogy az a hatalmas medve ott a földön történetesen Noah. Igazam van? – kérdezte Seth.
• Honnan veszel ilyen őrültséget – mondta Marie és úgy nézett Seth-re, mintha a fiú megőrült volna.
• Kérlek, bízz bennem – mosolygott rá Seth. – Nem vagyok hülye, már úgy sincs más választásod.
• Dehogy nincs. Te most szépen elmész és magunkra hagysz. Még hogy Noah medvévé változott. Ez őrültség! 
• Na jó, ez így nem fog menni, akkor először én bízom meg benned és talán utána te is megnyugszol – mondta Seth határozottan, majd bár kissé zavarban, de ledobálta a ruháit és gyorsan farkassá változott.
• Te jó ég! – kiáltott fel a lány. A medve pedig boldog morgást hallatott.
• Üdvözöllek, testvérem – hallotta meg Seth a fejében a gondolatot. – Hallod, amit gondolok?
• Igen, hallak. De hogy lehet ez? Hiszen te nem farkas vagy – válaszolt Seth.
• Nem vagyok farkas, de harcos vagyok, ahogy te is. Ezért tudjuk hallani egymás gondolatait. Legalábbis apámnak ez volt az elmélete, de még nem volt alkalmam élőben is kipróbálni – gondolta Noah fáradtan.
• Vissza tudsz változni, vagy túl súlyos a sérülésed? – kérdezte Seth aggódva.
• Szerintem menni fog, csak kérlek, változz vissza és vidd Marie-t egy kicsit távolabb. Lehet, hogy nem sikerül elsőre és nem akarom bántani, hogyha esetleg vonaglanék közben a fájdalomtól. Túl közel van a hatalmas mancsaimhoz.
• Rendben – gondolta Seth majd visszaváltozott, felkapkodta a ruháit és elhúzta a lányt a medve mellől.