Hatodik fejezet 

     Éjfélt ütött az óra. 

     A város többsége már tizenegy előtt  nyugvóra tért, ám akadt még egy –két  részeg férfi az utcákon.

     Emmett, Nate és Chuck lábujjhegyen, puskával felszerelkezve indultak útnak az Appalache – hegység, Tennessee államába lenyúló lankái felé.

     Mikor kiértek a városból nagyokat kurjantottak, és boldogok voltak, hogy a tervük első részét sikerrel végrehajtották. 

- Azért el kell ismernem, hogy nem volt semmi, ahogy meglógtunk. – mondta elégedetten Nate.

- Apám éppen előttem érhetett haza.  A kanapén horkolt. A két nővéreim, és az anyám pedig már régebben hazamentek. Nekem nem okozott gondot kiosonni.  – hencegett Chuck.

- És neked milyen volt az estéd Em? – kérdezte célzatosan Nate.

- Egyszerűen szuper. Merionnal táncoltam egész este.  – jelentette be büszkén a fiú.

- Na most komolyan? –  kérdezte Chuck.

- Mi van? – nézett érthetetlenül Emmett.

- Semmi más nem történt köztetek?

- Nem!

- Pfff. – legyintett a barátja.

- Tudd meg, hogy ő nem egy olyan lány, mint… - Emmett elharapta a mondatot.

     Chuck megállt,  majd szemöldökét kérdően felemelte.

- Mint kicsoda? – kérdezte élesen.

- Senki. – vágott közbe Nate. Ő már érezte a baj súlyát – Em nem úgy gondolta.

- Pedig igenis úgy gondoltam. – mondta az említett sértődötten.

- Ugye nem arra célzol, hogy Lizbeth egy olyan mindenkivel lefekvős típus? – kezdte Chuck mérgesen, és vörös hajú barátnőjére gondolt.

- Sajnálom, ha nem látod azt, amit az orrod előtt zajlik! – emelte fel a hangját Emmett.

- Mire célzol? – kérdezte Chuck, és a kezei ökölbe szorultak.

- Talán arra, hogy ha nem lennél elfoglalva annyira Lizbeth   istenítésével, már régen észrevetted volna, hogy Malcolmmal is kavar, nem csak veled!

- Micsoda? – kiabálta a fiú. – Hűtlenséggel vádolod a barátnőmet?!

     Emmett és Chuck hirtelen egymásnak feszültek, és szikrázó szemekkel meredtek egymásra.

- Bizony erre célzok öreg! Az egész város tudja! Csak te vagy olyan vak, hogy eddig nem vetted észre. Vagy éppen, olyan balek lennél, hogy nem is akartad észrevenni? – kérdezte Emmett gúnyosan.

- Ebből elég! – ordította Chuck, és egy nagyot bepancsolt a fiúnak, egyenesen az arcába.

     Emmett orrából ömleni kezdett a vér, de ezzel törődött a legkevésbé. 

     Fogta magát és ő is behúzott  eggyet Chuck –  nak.

     Nate tehetetlenül nézte az eseményeket, és végül úgy döntött beáll a két fiú közé.

- Álljatok már le! –  kiabálta.

     Chuck a földön hevert és a száját tapogatta.

     Emmett mérgesen meredt rá. 

- Nehogy azt hidd, hogy Merion egy fokkal is jobb a többi kis városi cafkánál!

     Emmett dühösen felordított, és elindult, hogy újabb balegyenesek kíséretében torolja meg, a barátnőjét ért sérelmeket.

     Ám mielőtt gondolkodott volna, cselekedett, így ütését nem Chuck, hanem Nate kapta.

- Basszus! -  kiáltotta az érintett – Nem néznél az orrod elé! Jól odavágtál. 

- Oh Nateniel. – mondta Em – Ne haragudj.  – mormolta, és segítő kezet nyújtott barátjának.

     Az viszont ellökte magától, és helyette Chuck- ot segítette fel.

- Menj egyedül vadászni! Mi inkább visszafordulunk! – vágta neki oda Chuck, és már indult is visszafelé. Közben fennhangon szitkozódott.

- Emmett maradj itt néhány percig aztán gyere te is haza!  - mondta Nate, aki időközben összeszedte magát, és Chuck után indult.  – Jobb lesz ha mindketten lehiggadtok!

- Én ma levadászok egy medvét! – kiáltotta Emmett.  – Ti meg gyávák vagytok ha nem jöttök.

- Csinálj amit akarsz!  Lökött! – ordította vissza Chuck.

- Bocsáss meg, de úgy látom ő rosszabbul van, mint te, ezért inkább visszakísérem a városba. Te meg ne kószálj egyedül az erdőben! – parancsolt rá Nate.

- Húzz innen a francba!  - szólt oda rekedten Emmett, és elindult a hegyek közé. 

     Egy órát bandukolt magában, amikor döbbenten jött rá, hogy eltévedt. Átkozta a barátait, és átkozta magát is, amiért a nagy siketségben otthon hagyta az iránytűjét.

     A puskát szorosan a mellkasához húzta, és úgy próbált meg kiutat találni az egyre meredekebb hegyi ösvények közül.

     Két óra elteltével már úgy döntött,  feladja az egészet, megvárja, hogy egy kicsit világosodjon, aztán majd megpróbál újabb utat keresni.

     Így hát fogta magát, ingujjával letörölte a vérzést az orráról, és letelepedett egy mohos szikla tövébe.

- A franc vigye Chuck- ot én Nate – et is! Muszáj volt már megmondani nekik, hogy nőjenek fel! Ez a való világ! Vagy nem?  - az utolsó két mondatot ordította.

     Szavai visszahangoztak a hegyek között.

     Ekkor halk csörtetésre lett figyelmes. Tőle nem messze egy ösvényen egy grizzly haladt.

      A barnamedve éppen más utat választott volna magának, ha meg nem hallja a fiú elkeseredett ordibálást.

     Így hát úgy döntött megér egy próbát. Az állat úgy is éhes volt.

- A fene egye meg! –  gondolta magában Emmett, és készen felállt, hogy szembenézzen az állattal.

     A medve azonban elég cseles volt ahhoz, hogy hátulról támadja meg.

     Hatalmas morgás közepett rávettette magát a fiú hátára, és mancsával belekapott annak izmaiba.

     Emmett kezéből kigurult a puska, és a fiú most már tehetetlen volt.

     A medve ott tépte – cibálta ahol csak tudta. Megfordította, és most már a hasába kapott bele.

- Áhhh! Neee! – ordította lélekszakadva a fiú, de már ő is tudta, hogy a halálán van.

     A hatalmas állat a gerincét törte, amikor hátulról ráugorott, mert Em deréktól lefelé már semmit sem érzett. Szembe nézett a grizzly véres, vicsorgó pofájával, és lassan elhomályosult előtte minden.

     Már mozogni  sem  tudott. A medve az utolsó csapásra készült. Felemelte a mancsait és leakart sújtani.

     Ám ekkor történt valami.

     Emmett, az eszméletvesztés határán, tompán halotta, hogy valami újabb hatalmas állat tart feléjük. Az is morgott és nagyokat vicsorgott.

- Remek. – gondolta magában a fiú – Még egy medve. Megérezte a vérszagot és most jön, hogy összevesszen rajtam. Pontosabban ami  még megmaradt belőlem.

     A fák közül ekkor egy aranyszőkehajú lány robbant ki. Hihetetlen sebességgel szaladt, és meg sem gondolta, azonnal rávettette magát a medvére.

     Emmett próbálta nyitva tartani a szemét.

     Egyszerűen nem hitte el, hogy egy ilyen szépséges lány, képes elbánni egy ekkora állattal.

     A medve még utoljára nyögött eggyet, majd kimúlt.

     A szőke lány gyorsan talpra szökkent, és Emmett felé fordult.

- Te jó ég! –  mondta elborzadva.

     A szemei aranybarnák lettek, pedig Emmett meg mert volna rá esküdni, hogy mikor először látta még szénfeketék voltak.

- Most mit csináljak? – kérdezte magától a lány.

     Közben letérdelt a fiú mellé, és fejét a mellkasára szorította.  – Nagyon lassú a szívdobogása, de még meg lehet menteni.

- Kérlek …. suttogta Emmett – Segíts!

- Rendben. Segítek.  –szólt gyengéden a lány, és hideg kezét a fiú arcára tette.

      Lassan, végigcirógatta azt egészen a nyakáig, majd ott megállt.

Szépséges fejét megrázta, és elgyötört arccal nézett a fiú szemeibe.

- Nem tudom megtenni! Nem leszek képes megállni! Én nem!

     Ekkor újra felpattant, és lassan a hátára vette a haldokló Emmett –et.

- Én nem! – ismételte – De Carlisle igen! Ő képes lesz rá! 

     Emmett egy nagyot sóhajtott, és úgy vélte egy angyal jött el érte, hogy elvigye őt a mennyországba.

     A lány szélsebesen repült vele a fák között. Átvágtak az egész Appalache  - hegységen át.

- Sietnem kell! – unszolta magát a lány – Gyerünk Rosalie! – mondta  - Megtudod tenni. Időben odaérsz még Carlisle – hoz!