Gyorsan odataláltam a szobájához. Bár ha akartam volna se tudtam volna eltévedni annyira pontos útleírást kaptam. Már alig vártam, hogy beszélgethessünk. Amikor odaértem az ajtajához habozás nélkül kopogtattam be. Néhány pillanat múlva pedig már ki is nyílt az ajtó. Amikor megláttam úgy éreztem, mintha a bőröm még a szokásosnál is forróbb lenne. Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám ez a lány. Valami különös kapocs, mintha hozzá vonzana, és érzem, hogy ez nem most kezdődött. Az összetartó erő már akkor régen is megvolt közöttünk és most is éppen olyan erős, mint akkor volt, ha nem erősebb.

• Szia, Sonja – mondtam a leggyengédebben, ahogy csak tudtam.
• Szia, Seth. Gyere be, kérlek – tárta szélesre az ajtót előttem.

Meglepődtem rajta, hogy behívott magához, de nagyon örültem neki, hogy kettesben leszünk. Mosolyra kellett húznom a számat, mert nem bírtam ki, hogy ne mutassam ki örömömet. Egy pillanatnyi gondolkodás után beléptem az ajtón és körbenéztem a szobában.

• Nagyon szép a szobád – mondtam mosolyogva.
• Köszönöm, nekem is nagyon tetszik. A tiéd milyen? – kérdezte kíváncsian.
• Igazság szerint nagyon hasonlít a tiédhez, csak nálunk van még egy hálószoba. Én egy másik sráccal lakom együtt, nem egyedül – mondtam vidáman. Remélem, hogy kicsit majd felenged a hangulat.
• Oh, és milyen a szobatársad? – érdeklődött. Komolyan erről szeretne beszélgetni?
• Nagyon rendes. Remekül kijövünk egymással, bár elég nehéz esett – mondtam határozottan egy pillanatnyi gondolkodás után. – Te találtál már barátokat? Mikor érkeztél?

Remélem lassan megtörik a jég. Kicsit feszültnek tűnik szegény.

• Igen, már vannak barátnőim. Egy kicsit késve érkeztem meg az egyetemre, de azt mondták, hogy mással is megesik. Tudod volt még néhány elintéznivalóm otthon – magyarázta a helyzetet, de úgy éreztem, hogy valamit titkol előlem. Viszont nem akartam felelősségre vonni, mert én sem vagyok éppen őszinte, hiszen bujkálnom kell.
• Értem. Megértelek. Tudod, én is késve érkeztem, de szerencsére gyorsan lettek barátaim – mondtam lelkesen.
• Nem ülünk le? – kérdezte talán már egy kicsit nyugodtabban, és a kanapé felé mutatott.
• De, nagyon szívesen – mondtam boldogan és elindultam a kanapé felé.
• Hozhatok valamit inni? – kérdezte hirtelen, és úgy tűnt, hogy szégyelli magát, amiért nem ezzel kezdte, amikor megérkeztem.
• Igen, köszönöm. Valami üdítő jól esne – mondtam mosolyogva. Ez nehezebb lesz, mint gondoltam. Vajon mitől ilyen feszült?
• Tudok hozni narancslevet, vagy valami szénsavasat, esetleg limonádét. A limonádé az én művem, úgyhogy csak saját felelősségre – mosolygott rám. Egy mosoly! Ez az! Talán végre felenged egy kicsit a hangulat.
• A limonádét te készítetted? – kérdeztem meglepetten. Otthon is állandóan azt iszom. Minden lány ezt az italt készíti a rezervátumban, ráadásul nagyon jól.
• Igen – mondta mosolyogva és elpirult. – A családom nagyon szereti, és én is. Úgyhogy mindig van a hűtőben.
• Szívesen innék egy pohár limonádét – mondtam lelkesen. Kétségem sem volt afelől, hogy nagyon finom lesz. – Nálunk is nagyon népszerű ital. Főleg amikor strandra megyünk.
• Imádom a strandot, és a tábortüzet. Mindig, amikor strandra megyünk ott maradunk egészen sokáig és este tábortűz mellett mindenféle finomságokat sütünk és történeteket mesélünk – mesélte boldogan. Mindig is imádtam a standon töltött napokat és ezek szerint ő is. Nagyszerű!
• Akkor vannak hasonló szokásaink – vigyorogtam rá. - Egyszer közösen is kipróbálhatnánk. Melyik rezervátumhoz tartozol? Amikor régen találkoztunk már nem voltam messze a szomszédos rezervátumoktól. Gondolom az egyikből jöhettél – próbálkoztam, hátha többet is megtudhatok róla.
• Igazság szerint elég messzire eljutottam akkor a rezervátumomtól. Kalandvágyó kislány voltam – nevetett fel, bár az arcán úgy láttam, hogy nem igazán akar erről beszélni. Na, nem baj. Akkor ne is feszegessük ezt a témát, mert a törzsemről én sem akarok beszélni. Biztos már mindenhol kerestek.

Közben töltött két pohár limonádét és visszaült mellém.

• Nagyon hiányoztál – bukott ki belőlem. Jesszusom! Ezt most hangosan kimondtam? Biztosan idiótának tart.
• Én is sokat gondoltam rád – mondta őszintén.

Huh, ez jó. Ezek szerint neki is többet jelentett, az az együtt töltött nap és éjszaka. Ha tudná, hogy nekem milyen sokat jelentett valójában.

• Mi a baj? – szakítottam ki a gondolataiból. Nem tudom, hogy min gondolkozott, de még sosem láttam valakit ennyire koncentrálni.
• Tessék? – döbbent meg.
• Teljesen kővé dermedtél és nagyon gondolkoztál valamin, de nem tudom, hogy min.
• Semmi különös, csak eszembe jutott, az együttöltött nap, és az éjszaka, amikor együtt aludtunk. Tudod, amikor rád találtam – mondta pirulva.
• Igen, erre én is tisztán emlékszem – húztam mosolyra a számat. – Már akkor is gyönyörű voltál.

Ezt egyszerűen muszáj volt kimondanom. Nem tudom, hogy mi késztetett rá, de tudnia kell, hogy mennyire csodálatos. Lehet, hogy tényleg megőrültem, ahogy Noah mondta? Nem vésődtem be, de mégis ennyire vonz ez a lány. Nagyon furcsa, ez az egész. Remélem, hogy Marie talál majd valamit ezzel kapcsolatban.

• Nem vagyok gyönyörű – mondta szemlesütve. – Kérlek, ne mondj nekem ilyeneket.
• De igenis az vagy. Kérlek, hidd el nekem. Még sosem láttam nálad szebbet – mondtam majd az állam alá nyúltam és magam felé fordítottam.

Miért hiszi azt, hogy nem csodálatos. Hiszen fiatal, a bőre bársonyos, a szemei igézőek, a haja hosszú és dús, és remekül festenek benne ezek a tűzvörös tincsek, és abban is teljesen biztos vagyok, hogy a lelke legalább olyan gyönyörű, mint a teste, ha nem még szebb. Egyszerűen tökéletes.

• Nézz a szemembe, Sonja – kértem, amikor még mindig nem volt hajlandó rám nézni. Lassan rám emelte a tekintetét, a szeme tényleg elképesztően gyönyörű.

Óvatosan közelebb kezdtem csúszni hozzá a kettőnk közti távolság lassan elfogyott. Komoly harc dúlt bennem. Hiszen tudtam, hogy haza kellene mennem, hogy elvegyem a vörös sast, és eddig tényleg ezt is akartam, de most, hogy itt lehetek Sonjával a helyzet gyökeresen megváltozott. A kötelesség már csak másodlagos, és ő az első. Boldoggá kell tennem. Vajon ő is velem akar lenni? Vagy lehet, hogy visszautasít? Bárcsak ő is akarna engem. Csigalassúsággal közelítetten ajkaimmal az ajkai felé, figyeltem minden egyes rezdülését, és finoman tartottam, hogyha akar, akkor el tudjon húzódni tőlem, de legnagyobb örömömre úgy láttam, hogy ez meg sem fordult a fejében. Életemben először éreztem úgy, hogy nem érdekel, hogy mi a dolgom, teljesen szabad voltam. Nem kötött béklyóba a törzsem és az Alfám akarata. Csak Seth voltam, és rá kellett döbbenem, hogy Edwardnak talán igaza volt és én elsősorban Seth vagyok és csak másodsorban harcos. Egész életemben azt hittem, hogy ez éppen fordítva működik, de tévedtem. Már alig vártam, hogy érezhessem Sonja ajkát az enyémen. Behunyta a szemét és mozdulatlanul várta, hogy megtörténjen. Ki akartam élvezni a várakozás minden pillanatát, de nem bírtam tovább. Amikor ajkaink összeértek kellemes bizsergés futott végig az egész testemen. Annyira puha és forró volt az ajka. Mozdulatlanul vártam, hogy reagáljon valamit az érzésre, de nem történt semmi. Talán mégsem akarja? Vagy talán neki is ez az első csókja és annyira zavarban van, mint én? – gondolkodtam el egy pillanatra. Majd óvatosan cirógatni kezdtem ajkaimmal az övét. Legnagyobb örömömre, ez már nem maradt reakció nélkül. Gyengéden visszacsókolt és kezeivel beletúrt a hajamba. Bátortalanul simítottam kezeimet a derekára és óvatosan simogatni kezdtem. Úgy éreztem, hogy örökké tudnám csókolni és simogatni. Nem is tudom, hogy meddig voltunk így, de egy jó ideig az biztos. Határtalanul boldog voltam, amiért ő is ugyanúgy vágyott a közelségemre, mint én az övére.

Lassan váltak szét az ajkaink, de nem akartam elengedni, azt akartam, hogy ameddig csak lehet a karjaimban tarthassam, úgyhogy finoman a mellkasomhoz húztam. Ő pedig legnagyobb örömömre hozzám bújt.

• Velem alszol, úgy mint akkor régen? – kérdezte meg egy idő után félénken.

Kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek. Vajon komolyan gondolta?

• Ha tényleg ezt szeretnéd, akkor boldogan, de csak ha biztos vagy benne – válaszoltam és türelmesen vártam a reakcióját.
• Tényleg szeretném – suttogta, és az arca azt hiszem, hogy már nem is lehetett volna jobban kipirulva.

Szélesen elmosolyodottam és megcsókoltam a homlokát. Még egy kicsit beszélgettünk. Majd bementünk a hálószobájába. A hátamra feküdtem, ő pedig szorosan a mellkasomhoz bújt és átölelte a derekamat. Bizonytalanul cirógatni kezdtem a vállát, nem tudtam, hogy jó érzés-e neki, de amikor egy elégedett sóhajt hallottam kiszökni ajkai közül, már bátran folytattam a simogatást. Csak élveztem mámorító illatát és azt, hogy itt van velem. Tökéletes este volt. Sonját lassan elnyomta az álom, a légzés egyenletessé vált. Halkan szuszogott. Én viszont nem tudtam elaludni. Valószínűleg leginkább azért, mert nem is akartam. Csak arra vágytam, hogy nézzem őt és simogassam, amíg alszik. Egy pillanatot sem akartam elveszíteni abból az időből, amit vele tölthetek. Bár soha ne kéne elválnunk egy percre sem. Egész éjjel nyugodtan aludt, néha végigsimítottam az arcán, mire elmosolyodott és közelebb bújt hozzám. Olyan természetes volt, ahogy hozzám simult. Már tíz óra is elmúlt a mai óránkat attól tartok lekéstük, de nem volt szívem felébreszteni kedvesem. Kedvesem? Igen, ez a jó szó rá. Legalábbis az egyik, ami eszembe jut erről a csodálatos lányról, akit egész éjjel a karjaimban tartottam. Reméltem, hogy semmi sem zavarhatja meg nyugalmunkat, de ez a vágyam gyorsan szertefoszlott, amikor zsebemben megszólalt a telefonom. Gyorsan felkaptam, nehogy Sonja felébredjen.

• Halló – suttogtam bele a kis készülékbe.
• Szia, Seth. Edward vagyok – suttogott ő is. – Előadáson vagy?
• Nem – vágtam rá azonnal.
• Akkor miért suttogunk? – kérdezte meglepetten.
• Azért, mert nem akarok felébreszteni senkit sem – mondtam gyorsan. Nem akartam kikotyogni, hogy milyen csodálatos estém volt, amíg nem tudom, hogy lesz-e folytatása.
• Oh, értem – mondta Edward. – Csak azért hívlak, mert már régen nem beszéltünk és meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e, de ha zavarok, akkor majd később visszahívlak – magyarázkodott.
• Ki az? – motyogta Sonja a mellkasomba álmosan és csak remélni mertem, hogy Edward nem hallotta meg kedvesem hangját.
• Oh – hallottam meg a vonal túlsó végéről a döbbent hangot. – Bocsi a zavarásért, majd később visszahívlak – hadarta és lecsapta a telefont.
• Edward teljesen félreérted a… - próbáltam magyarázkodni, de a vonal már süket volt.
• Ki volt az? – dörzsölte meg Sonja a szemeit.
• Csak egy jó barátom, akinek majd alkalom adtán kitekerem a nyakát – nevettem fel.
• Ó, értem – mosolyodott el ő is. – Tehát félreérthető volt a helyzet. Mármint az, hogy belemotyogtam a beszélgetésetekbe.
• Hát tulajdonképpen, ha én lettem volna a vonal túlsó végén valószínűleg én is félreértem – mondtam kissé zavarban.
• Majd később megmagyarázod neki. Aludjunk még – motyogta és visszafeküdt a mellkasomra én pedig simogatni kezdtem a vállát.

Úgy egy fél órával később a szemei kipattantak és döbbenten nézett az órájára.

• Már majdnem tizenegy óra? – sikkantott és felugrott az ágyból. – Elaludtam! Te jó ég! Ilyen még soha nem fordult velem elő. Lekéstem az előadást!
• Hé, nyugi. Nincs semmi baj. Egy ismerősöm jár erre az előadásra, majd elkérjük tőle – mentem oda hozzá gyorsan, hogy megnyugtassam.
• De ilyet nem szokás csinálni, ha egyszer dolgod van, akkor ott kell, hogy legyél. Ez mindennek az alapja – hadarta idegesen. Jézusom, még annál is jobban beoszthatták minden percét otthon, mint az enyémet. Pedig ez nagy szó.

Még mindig feszült volt, úgyhogy magamhoz húztam és próbáltam megnyugtatni. Először szabadulni próbált, de végül feladta a küzdelmet és belátta, hogy igazam van. Néhány perc után pedig végre egy kicsit felengedett a benne tomboló feszültség. Lassan eltoltam magamtól és a szemébe néztem.

• Jobb már? – kérdeztem kicsit aggódva.
• Igen, sokkal. Ne haragudj. Csak nem vagyok lazításhoz szokva – mondta szégyenlősen.
• Erre valahogy rájöttem, és szerintem ezt orvosolnunk kell. Ma lazítani fogunk, ha te is szeretnéd – mosolyogtam rá.
• De ha nem teszünk semmi hasznosat, akkor mi értelme a napnak? – kérdezte döbbenten.

Pff! Ez nehezebb lesz, mint hittem. Szegény valami börtönből szabadult – gondoltam magamban.

• Lesz értelme, majd meglátod. Ma az a cél, hogy jól érezzük magunkat – mondtam vidáman.
• Rendben, ha te mondod – mondta kicsit bizonytalanul.

Ez így nem lesz jó. Nem igazán akarja ezt a semmit tevést, pedig szerintem csak ki kéne próbálnia és rájönne, hogy milyen jó is tud ez lenni néha. Először is óvatosan felemeltem állát és a szemébe néztem.

• Kezdjük elölről a napot. Rendben? – vigyorogtam rá. – Jó reggelt!  - mondtam mosolyogva és apró csókot leheltem az ajkaira.
• Neked is jó reggelt! – mondta lelkesen és végre elmosolyodott, majd ő is adott egy apró csókot. – Szóval, mit csinálunk ma? Illetve, mit teszünk, miközben nem is teszünk semmit? – kérdezte.

Ezen a mondaton muszáj volt nevetnem. Elég érdekesen fogja fel a helyzetet, na de sebaj, majd hozzászokik, hogy nem kell minden nap olyan aktívnak lenni.

• Mit szólnál egy mozihoz? – kérdeztem reménykedve.
• Rendben. Legyen mozi, még csak egyszer voltam moziban, de akkor tetszett – mondta mosolyogva.

Jesszus. Egyszer volt moziban. Nagyon sok bepótolni valónk van. Meg kell tanítanom lazítani. Volt egyáltalán gyerekkora? Vajon miért fogták ennyire szigorúan? – gondolkodtam el.

• Akkor csináljuk a következőt. Most összekészülődsz és én is összeszedem magam, aztán fél óra múlva itt vagyok érted és mehetünk moziba, azután pedig majd kialakul, hogy mit csinálunk még ma. Rendben? – mondtam el a tervet és reméltem, hogy beleegyezik.
• Jól van. Akkor fél óra múlva várlak – mosolyodott el.

Elindultam az ajtó felé, és kimentem a szobájából, még hallottam, ahogy utánam szól, hogy siessek vissza. Nem is fogok késlekedni, Edwardnak pedig este küldök egy üzenetet, hogy tisztázzam a helyzetet.

Sietősen mentem a szobám felé és reméltem, hogy nem találom ott sem Noah-t, sem Marie-t. Most nem volt kedvem mesélni, vagy magyarázkodni. Egyszerűen csak mihamarabb vissza akartam érni Sonjához. Szerencsém is volt. Amikor a szobánkhoz értem az ajtó zárva volt és odabent sem volt senki. Gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem és már rohantam is vissza. Sonja is elkészült közben, így indulhattunk is a mozihoz. A film egészen jó volt. Bár személy szerint sokkal jobban kedveltem a Hírnév eredeti változatát, de be kell valljam, hogy az új verzióhoz nagyon jól felújították zenét.

• Hogy tetszett a film? – kérdeztem kíváncsian.
• Nem is tudom. Nagyon jók voltak benne a zenék, de némelyik karakter elég furcsa volt benne. Már úgy értem, hogy azért az, hogy rivaldafénybe kerüljenek nem ér annyit, amennyit hajlandóak voltak feláldozni érte. Ráadásul nem is érte meg – fejtette ki megint csak túl komoly véleményét.
• Legközelebb inkább valami vígjátékra viszlek – sóhajtottam.

Ügyes vagy, Seth! Te is rögtön egy ilyen filmre hozod, amin most egész nap gondolkodhat, ahelyett, hogy valami könnyedebb darabot választottál volna – korholtam magam. Így nem fog megtanulni lazítani. Mást kell kitalálnom.

• Nem kell, nekem tényleg tetszett, csak vannak benne dolgok, amiket én másképpen csináltam volna. Na jó, sok dolog – mondta szemlesütve.
• Semmi baj. Csináljunk valami mást. Mit szólnál egy sétához a parkban? Nagyon szépnek tűnik – ajánlottam a lehetőséget, talán ott ki tud kapcsolni egy kicsit.
• Rendben, menjünk – lelkesedett, megfogta a kezem és szaladni kezdett a park felé.

Na, ez lesz az. Úgy látom, hogy kedveli a természetet, ahogy én is. Újabb közös pont. Ahogy beértünk a parkba vettünk egy nagy adag eleséget. Lehetett az állatokat etetni. Nem telt sok időbe és találtunk néhány mókust. Nagyon aranyosak voltak, az egyik még rá is ugrott Sonja vállára és a kezéből csente el az ennivalót. Úgy láttam, hogy végre elengedte magát egy kicsit. Vidáman kacarászva etette az állatokat és szaladgált velük. Órákon keresztül sétálgattunk a parkban, majd mikor elfáradtunk leültünk egy padra az egyik fa árnyékában. Már alkonyodott és úgy döntöttünk, hogy megvárjuk a naplementét. Gyengéden közelebb húztam magamhoz Sonját és átöleltem, ő pedig magától értetődően simult hozzám.

• Köszönöm – szólalt meg hirtelen.
• Mit? – lepődtem meg.
• Ezt az egészet. Nagyon jól éreztem magam. A mozi és a park, minden fantasztikus volt. Igazából a legjobb mégis az volt a napban, hogy veled tölthettem – mondta elpirulva.

A végét már annyira suttogta, hogy alig értettem, pedig nincs baj a hallásommal. Mégis ez volt a legcsodálatosabb dolog, amit valaha mondtak nekem.

• Én is nagyon boldog vagyok, hogy itt vagy velem – mosolyogtam rá.

Miután kimondtam ezeket a szavakat, az ajka egy pillanat alatt az enyémen volt. Olyan gyorsan mozdult felém, hogy tényleg fel sem fogtam, pedig én sem vagyok lassú, hála farkas génjeimnek. Ezt meglehetősen furcsának találtam. A bőre is nagyon forró még mindig, pedig tegnap este úgy könyveltem el a bőre hőmérsékletét, hogy biztosan a szobájában levő meleg miatt hevült fel ennyire a teste, de úgy tűnik, hogy tévedtem. Ezeket a dolgokat még meg kell beszélnünk és be kell vallanom neki azt is, hogy alakváltó vagyok, de nem ma. Ez egy tökéletes nap, és nem fogjuk elrontani semmivel. Majd holnap aggódom. Most csak mi vagyunk.

Észrevehette, hogy elkalandoztam, mert abbahagyta a csókot és elhúzódott tőlem.

• Valami baj van? – kérdezte és az arcomat fürkészte. – Rosszul csináltam? – ijedt meg.
• Dehogyis! – vágtam rá azonnal. – Csodásan csókolsz. Ne haragudj az én hibám volt, csak hirtelen elszaladtak velem a gondolataim – mentegetőztem és reméltem, hogy megbocsát.

Kis buta, tényleg azt hitte, hogy valamit rosszul csinált. Attól tartok, hogy fogalma sincs róla, hogy mekkora hatással van rám.

• Akkor jó – mondta megkönnyebbülten, de nem jött közelebb.

Bátortalanul közelebb csúsztam és magam felé fordítottam, majd mélyen a szemébe néztem.

• Nem próbáljuk meg még egyszer? – kérdeztem reménykedve.

Választ viszont már nem kaptam. Újra lecsapott az ajkaimra és ezúttal nem hagytam, hogy bármi is megzavarja a csókunkat. Nem nagyon akartuk abbahagyni, de már későre járt. Így lassan elindultunk a kollégiumok felé kéz a kézben. Sonja viszont már olyan fáradt volt, hogy az út felénél inkább a karjaimba kaptam, mert alig állt a lábán, pedig elég sokáig aludt reggel.

• Hogy lehet egy lazítós nap ilyen fárasztó? – kérdezte mosolyogva.
• Hát elég aktív pihenés volt. Nem is tudom, hogy sétáltam-e már ennyit valaha – mondtam nevetve.
• Ez igaz, de mégis úgy érzem, hogy az egész olyan nyugodt és békés volt – motyogta a mellkasomba.
• Szerintem is az volt – helyeseltem, majd óvatosan kiloptam a kulcsát a zsebéből, mert közben megérkeztünk a szobájához.

Kinyitottam az ajtót és bevittem Sonját a szobájába. Óvatosan lefektettem az ágyra és betakargattam. Leheltem egy csókot a homlokára, majd indulni készültem, amikor megragadta a csuklómat.

• Hova készülsz? – motyogta álmosan.
• Hagylak pihenni, mert nagyon fáradt vagy. Látom rajtad. Reggel találkozunk – mondtam határozottan.
• Jobban pihenek, amikor itt vagy és átölelsz. Maradj, kérlek – suttogta és húzni kezdett az ágy felé.

Engedelmesen lehuppantam mellé, és erre egy széles mosoly volt a jutalmam. Azonnal hozzám bújt, mint egy kiscica, én pedig magamhoz öleltem. Nem telt bele néhány perc és mindketten kimerülve, de annál boldogabban szenderültünk álomba.