Reggeli közben elmondtam mindent a húgaimnak akik, meglepő módon nagyon jól kezelték a hírt. Sőt örültek neki.

A nap további részeiben kérdezgettek a leendő otthonunkról, amiről én semmi használhatót számukra nem tudtam kinyögni. De, hogy is tudtam volna, amikor én is reggel szereztem erről az egészről tudomást?

Hétfő reggel már a kocsiba ültünk, amikor feltűnt, hogy rengeteg dolgunk nincs a teherautókon. Anya elmondta nekünk, hogy meglepetésnek szánta de az egész házba új bútorok kerültek és felfogadta Dawson legjobb lakberendezőjét, aki mostanra elkészült a házzal. Bevallom kicsit már én is izgatott voltam.

Másnap érkeztünk meg egy közeli városba ahonnan már csak 1-2 óra volt az út a házhoz.

Miközben egyre közeledtünk az ablakból kidugva a fejem figyeltem mennyire más ez mint Los Angeles. Mindenben különbözik. Még az emberek színe is másnak tűnt, bár lehet, hogy csak a fáradság miatt láttam ezt.

Egy hatalmas ház előtt álltunk meg óriási kertel körülvéve.

-         Hűű… Nem semmi anya. - mondtam nagy elismeréssel.

-         Reméltem, hogy tetszik de, bentről is nézzük, meg mert még én se láttam kész állapotban. Ja és a garázsban vár rád valami.

 Megnyomott egy gombot a garázs ajta pedig kinyílt.

Egy fekete BMW ált a garázsban.

-         Azta ez az enyém? – kérdeztem tátott szájjal.

-         Csak a tiéd.

-         Tyűű köszi. – mondtam mosolyogva. Láttam, ahogy értetlenül néz rám. Én se értettem magam. Hisz most kaptam egy álomjárgányt és én csak annyit, mondtam, hogy köszi és egy mosoly. Mi baj lehet velem?

Mikor beléptünk elállt a szavam. Hatalmas ebédlő, konyha, még ezeknél is nagyobb nappali.

És én még a ház külsejére mondtam, hogy hűű… Ehhez képest a régi házunk kis viskó volt.

-         Hmmm. Mit mondjak szép munkát végzett Daniel. – rázta a fejét anya. – na mennyetek nézzétek meg a szobátok és pakoljátok ki aholmitokat.

A lányok lelkesen robogtak fel az emeletre, amikor pedig beléptek a szobájukba csak vísítottak. Végre én is megtaláltam a szobámat. Volt minden, ami kell, ágy, szekrény, íróasztal. De van síkképernyős tévém, egy hatalmas gardróbszobám, óriási fürdőszobám jakuzzival és külön zuhanyfülkével, babzsákfotelek, terasz szenzációs kilátással hegységek felé nézve.

Régebben bármit megadtam volna egy ilyen szobáért és az új kocsimért, de most bármit megadnék, hogy visszaforgassam az időt.

Kipakoltam a ruháimat, könyveimet, mire végeztem már vacsoraidő volt. Mivel anyu soha nem volt egy konyhatündér pizzát rendeltünk vacsorának.

-         Tudjátok lányok, gondolkodtam, azon mi lenne, ha mostantól nem magántanár tanítana benneteket, hanem iskolába járnátok.?

-         Mi? Kizárt én nem megyek vissza a suliba. – mondtam határozottan, de egy kis ijedséggel a hangomba. Elszoktam a barátkozástól és még nem készültem fel rá, hogy bedobjanak a mélyvízbe. Még nem menne…

-         Heidi gondolj bele, találhatnátok barátokat és…

-         Figyi anyu, te eldöntötted, hogy elköltözünk és erről, meg se kérdeztél, hogy akarom-e,  légyszi legalább ebben az egyben had döntsek én. –szakítottam félbe a mondatát.

-         Hát igazán kár, hogy ezt mondod, pedig én már beírattalak benneteket a közeli iskolába. Lot és Meggiet az általánosba téged pedig a gimnáziumba.

-         Hát ezt nem hiszem el! – csaptam kezemmel az asztalra és felálltam az asztaltól. – Azt hiszed, jól van ez így, hogy mindenben egyedül döntesz? Irányítod az életünket, és közben nem azt teszed, amit egy anyának tennie kéne! Ha ennyi változást akarsz az életünkbe, akkor miért nem először magadon változtatsz és foglalkozol a lányokkal úgy, mint egy anya és nem úgy, mint egy idegen, aki az életünket szervezi de, nincs benne?!

-         Ne merd ezt mondani, hogy nem vagyok jó anya! Nézd, csak meg megvan mindenetek! Hatalmas szoba, neked új kocsi! Mi másra lenne szükséged?

-         Hát rád! 16 éves vagyok az életem totál csőd mióta apa meghalt! Szerinted, ha szuper szobám és szuper kocsim van, azzal pótolod apa hiányát és a te hiányod? – az arca meglágyult és bűnbánóan nézett rám. Lo és Meggie kissé ijedten néztek minket.

-         Heidi figyelj, sajnálom, ha így érzel de…

-         Felejtsd el. – mondtam majd felszaladtam a szobámba, mert tudtam, hogy a de rész után megint érveket sorakoztatott volna fel miért olyan amilyen. 

Abban a pillanatban, amikor az ajtó bezárult mögöttem, az ágyra vetődtem, a tenyerembe temettem az arcomat,  nekiálltam kibőgni a szememet. Sírva aludtam el reggel viszont amikor felkeltem hasogatott a fejem. Azt se tudtam hány óra, lehet de most csak 2 cél lebegett a szemem előtt. Gyógyszert bevenni a fejfájásom miatt és lezuhanyozni. Mikor mind a 2-tőt véghezvittem a nappali felé vettem az irányt ahonnan a tv hangját  hallottam. Lo és Meggie a tévé előtt gubbasztottak teljesen felöltözve.

-         Höö Heidi te még mindig így vagy? Hiszen mindjárt indulnunk kell! – tátották el szájukat.

-         Hova is?

-         Hát az iskolába.

-         Mivan? Nem hallottatok tegap? Én nem megyek.

-         Kérlek még a szomszéd is hallotta a kiabálásodat. De mindegy is. Siess mert tényleg elkésünk és hát az első napon nem lenne valami ígéretes.

-         Mennyetek csak Meggie. Ha annyira akartok. – vontam vállat.

-         De te viszel el minket, mivel anya dolgozik. Ja és csak holnap jön haza.

-         Remek.

-         Heidi légyszi menny be te is a suliba. Anya nagyon igyekszik. – bújt hozzám Lo a kiskutyaszemeivel.

-         Én… Renben. Bemegyek én is. – adtam meg magam.

A kocsim állati volt. Csak úgy nyomtam a gázt neki, persze csak miután kitettem a húgaimat az iskolánál. Könnyen megtaláltam a gimnáziumot is. A tanulmányi irodában megkaptam az órarendem, bár tankönyveim még nem voltak azt csak a nap végén kapom majd meg, elindultam az első óra tanterme felé. Irodalom. Na azt legalább szerettem. Az olvasás volt a kedvenc elfoglaltságom. Miközben mentem rengetegen megbámultak és utánam néztek. Pont becsengetésre értem a terembe. A tanár még nem volt benn de a tanulók nagy része már benn lehetett mivel tele volt az osztály.

- Ááá gondolom te vagy Heidi Torres. Én Mr. Honor vagyok.

- Igen Üdv.

- Osztály ez itt Heidi Torres. – mondta hangosan mostmár.

- Helló. – biccentettem az osztály felé.

- Nos Heidi kérlek, ülj le oda Aian mellé. Amíg nincs saját könyved össztozzatok az övén. – az egyik üres hely felé mutatott, ami mellett egy lefelé néző fiú ült. Elindultam hát felé és gyorsan leültem, hogy rá se kelljen néznem. Körülöttem sutyorogtak és nevetgéltek. Kellemetlen volt.

- Szia. – köszön Aian. Nem nézek fel csak biccentek. A könyvét közelebb tolja felém. Kicsengetésig lehajtott fejjel ülök és megpróbálom nem észrevenni, hogy a legtöbb gyerek rólam beszél.

- Láttad a kocsiját? – suttogja a mellettem lévő padsorban valaki.

- Nézd már a cipőjét. – ez már a hátam mögül jött. Nem értem mi lehet a cipőmmel, hisz ez egy tök normális Converse tornacipő. 

Amikor végre kicsengetnek, elindulok a következő órám tanterme felé.

-         Új vagy? – kérdezi valaki a hátam mögül. Mikor megfordulok egy vállig érő sötét barna hajú lány áll előttem.

-         Igen.

-         Gondoltam. Ja amúgy, szia Daphne Grant vagyok. – vigyorog rám kedvesen.

-         Hello. Heidi Torres. – rázok vele kezet.

-         Mi lesz a következő órád?

-         Öhmm… történelem. – megnézem még egyszer, hogy biztos legyek benne.

-         Tök jó. Nekem is. Megyünk együtt?

-         Persze. – na ettől féltem. Én nem lehetek a barátnője most senkinek. Hahó érzelmi roncs vagyok a barátság, most nem segít, csak ront ezen. Azt hiszem. Vagy lehet, hogy egy csak ki fogás és félek új kapcsolatokat kötni. Mindegy… abból még, hogy van valaki, akivel beszélgetek semmi rossz, nem történhet.

Daphne elkísért minden órámra és én minden órán ellengettem a sugdolódásokat a fülem mellett.

Már a kocsimhoz mentem, mert vége volt minden órának,  Daphne segített betenni a könyveimet a kocsimba amiket most kaptam meg. Elmodta ki a legnépszerűbb, meg is lepődtem, amikor Aian nevét modta. Mikor megemlítettem, hogy vele ülök irodalom órán elkezdett áradozni, hogy milyen szerencsés vagyok, de el is szomorodott, mert szerinte én „totál szexi, csinos, szép, egyszóval tök jó csaj vagyok” és Aian minden ilyesmi csajra lecsap. Biztosítottam is, hogy engem nem érdekel, nem keresek pasit magamnak. Főleg nem egy szoknyavadászt.

A lányok beszámolóját ítélve nagyon tetszett nekik a suli. A vacsorára minő meglepetés pizzát rendeltünk. Iszonyú álmos voltam és semmi nem állíthatott meg, hogy hamar lefeküdjek. Házit még nem adtak fel, legalábbis nekem. Fel is háborodtam volna, ha már első nap feladtak volna.

Összegeztem a nap végét magamban és rájöttem, hogy sokkal rosszabb is lehetett volna a sugdolózások helyett.