(Sonja szemszöge) 

Az utolsó  emlékem az volt, hogy Seth azt mondta, hogy „Én is szeretlek”  azután pedig a világ elsötétült körülöttem. Nem tudom, hogy mi történhetett az egyik pillanatban még boldogan mosolyogunk egymásra a következőben pedig semmi sem maradt csak a sötétség. Nem tudom, hogy mióta vagyok ezen a különös helyen, de nem látok semmit és senkit. Lehet, hogy meghaltam? Talán valaki lesből támadt ránk, és mivel nem figyeltünk könnyű szerrel végzett velünk? Várjunk csak ott dereng valamiféle fény. Talán, ha követem, akkor megtudhatok végre valamit, mert ez így eléggé ijesztő. Elindultam a fény felé, ami egyre erősebb lett, és valami körvonalazódni kezdett, nem csak egy fénycsóva volt, hanem valami alakja is volt. Ahogy egyre közelebb értem tisztán kivehetővé vált egy ragyogó farkas. Pontosan úgy nézett ki, mint Seth, csak éppen vakítóan világított a sötétben, hófehér volt. Mikor mellé értem a farkas hirtelen eltűnt, és újra sötét lett. Aztán hirtelen egy másik alak jelent meg előttem. Egy gyönyörű lány volt, de nem rémlett, hogy találkoztam voltam vele ezelőtt. Egyre közelebb jött és megállt előttem néhány centire. Azon gondolkoztam, hogy most mit kéne tennem. Talán meg kéne próbálnom elmenekülni? De ez a lány nem tűnik félelmetesnek és nincs is hová futnom. Vajon hová tűnt a farkas? Inkább őt követném tovább.

• Ne félj tőlem, Sonja – szólított meg a lány.
• Ki vagy te? – kérdeztem döbbenten. Egyáltalán honnan tudja, hogy én ki vagyok? Egyáltalán hol vagyok? Semmit sem értek, ő meg itt bájcsevegni próbál, ahelyett, hogy elmondaná, hogy mi történt velem.
• Nyugodj meg, kérlek. Mindent meg fogok magyarázni – mondta a lány és a vállamra tette a kezét.
• Ki vagy te? – kérdeztem kíváncsian.
• Shanti vagyok a törzsünk első alakváltója. Pontosabban már természetesen nem élek, csak a lelkem van itt – magyarázta Shanti.
• Hol is van pontosan az az itt? – próbálkoztam kipuhatolni a választ.
• Nem tudod, hogy hol vagy? – döbbent meg a lány.
• Honnan kéne tudnom? Egyszer csak idekerültem, de szívesebben lennék ott ahol előtte voltam, ha nem veszed zokon – kezdtem ideges lenni. A fenébe, egyre biztosabb, hogy meghaltam, különben miért társalognék régi idők szellemeivel.
• Hol voltál előtte? – kérdezte mosolyogva.
• A szerelmemmel feküdtem az ágyamon – mondtam határozottan. – Ő hol van? Ő is meghalt? Ugye nem! Kérlek, mondd, hogy legalább ő jól van – kérleltem, de erre csak elmosolyodott.
• Nem vagy halott – mondta kuncogva. – Fogalmad sincs, hogy mi történik veled, vagyis veletek, igaz? – biccentette a fejét kicsit oldalra és kíváncsian várta a válaszomat.
• Attól tartok, hogy valóban nem tudom, hogy mi történik – sóhajtottam kétségbeesetten.
• Úgy látom, hogy a Tanácsunk mit sem változott. Sosem készítik fel megfelelően a kiválasztottakat arra, hogy beteljesítsék a sorsukat. Én sem tudtam, hogy mi történt velem, csak akkor, amikor végre valaki az ősi lelkek közül tájékoztatott, hogy mik a lehetőségeim – csóválta meg a fejét dühösen a Shanti.
• A Tanács nem változik, ez is valami – mondtam gúnyosan. – Elárulnád, kérlek, hogy miről van szó? Milyen lehetőségekről beszélgetünk tulajdonképpen?
• Ismered a lélek összeforrásának legendáját? – kérdezte Shanti kíváncsian.
• Igen, hallottam már róla, amikor kislány voltam a barátnőm mesélte elalvás előtt. Gyönyörű történet, de úgy tudom, hogy még soha nem volt rá példa, hogy valóra vált – meséltem lelkesen.
• Eddig valóban nem volt rá példa – mosolygott rám Shanti sejtelmesen, és akkor leesett a tantusz. Uramisten!
• Ugye, most nem arra célozgatsz, hogy én lennék az a lány alakváltó és Seth pedig a harcos, akivel összeforr a lelkem? – döbbentem meg. Ezt most biztos nem mondta komolyan.
• De pontosan erre célozgatok. Viszont nem kötelező, hogy megtörténjen, csak bennetek van a lehetőség, ha akarjátok mindketten, akkor meg fog történni méghozzá most, de ha nem akarjátok, akkor élhetitek tovább az életeteket – magyarázta a lány.
• Ha nemet mondok, akkor mi történik? – kérdeztem kissé félve.
• Nos, akkor most azonnal visszamész a testedbe és élheted tovább az életed, ahogy eddig. Gondold át alaposan, mert nemleges válasz esetén nem kapsz új lehetőséget – mondta komoran.
• Akkor egyszerűen csak bevésődünk egymásba és boldogan élünk? – kérdeztem reménykedve.
• Nem, azt mondtam, hogy akkor éled tovább az életedet. Eddig sem vésődtetek egymásba és ezután sem fogtok – mondta Shanti határozottan.
• Beszélhetek vele, hogy hogyan döntsünk? Ez nem csak az én életem. Nem dönthetek az ő sorsáról is – próbálkoztam, bár tartottam attól, hogy ez nem így működik.
• Nem, mindkettőtöknek döntenie kell külön-külön. Ha mindketten akarjátok, akkor egybeforrtok, ha akár csak egyikőtök is meghátrál, akkor nem. Csak rajtatok múlik.
• Ez így nem fair. Honnan tudjam, hogy ő mit szeretne? – kérdeztem kétségbeesetten.
• Hallgass a szívedre, és akkor minden rendben lesz – mondta Shanti biztatóan. – Ide csak akkor kerültök, hogyha már felkészült a lelketek rá, hogy megtörténjen, ha akarjátok. Mi volt az utolsó, amire emlékszel mielőtt idekerültél?
• Azt mondta, hogy „Én is szeretlek” – mondtam mosolyogva. Olyan boldog voltam, hogy ő is így érez.
• Akkor mi a kérdés? – kérdezte döbbenten a Shanti.
• Nagy a felelősség, ha vállalom és valami történik velem, akkor őt is érinteni fogja. Nem akarok a gyilkosa lenni – mondtam szemlesütve.
• Nos, az éremnek két oldala van. Lehet, hogy rövid életetek lesz, de az is lehet, hogy egy hosszú és boldog lét vár rátok. Egyelőre pengeélen táncoltok, az események még alakulnak, és csak az ég tudja, hogy mi fog történni. Annyit elárulhatok, hogy veszélyben lesztek, ha igent mondasz az ajánlatomra, de ha belegondolsz eddig is veszélyben éltetek. A döntés a tiéd, de már nincs sok időd. Nem tudok tovább várni. Bocsáss meg, de itt az ideje, hogy dönts az életedről – mondta Shanti határozottan.
• Rendben – sóhajtottam megadóan. – Seth-et választom. A közös életet. Nem lennék képes úgy leélni az életemet, hogy meg sem próbáltuk igazán – mondtam határozottan.
• Akkor is, hogyha lehet, hogy ezzel a vesztetekbe rohansz? – húzta fel a szemöldökét, mintha többet tudna a jövőről, mint amennyit elmond.
• Igen – mondtam szemrebbenés nélkül. – Őt választom. Ő az életem.
• Legyen hát, ahogy kívánod – mondta Shanti meglepetten. – Amíg Seth is eldönti, hogy közös sorsot akar-e veled, addig várnod kell itt. Kérlek, légy egy kis türelemmel, nem tart sokáig – mondta a lány és leült.
• Rendben, várok – bólintottam, majd követve példáját én is letelepedtem.
• Te másképpen döntöttél volna a helyemben? – kérdeztem félve.
• Nem az én életem, Sonja. Én csak csodálom a bátorságodat – mosolyodott el Shanti, de a szeme szomorú maradt. – Én soha nem voltam ilyen bátor és határozott – mondta, majd újra csendbe burkolóztunk.

Néhány perccel később Shanti eltűnt és megjelent előttem a hatalmas farkas. Döbbenten néztem, ahogy megindult felém és rám ugrott. Egy pillanat alatt letepert, majd éles fájdalom nyílalt belém.

- Seth! –  kiáltottam még el magam utolsó lélegzetemmel, azután pedig minden elsötétült megint.

(Seth szemszöge) 

Az utolsó, ami történt velünk az volt, hogy megmondta, hogy szeret, megcsókolt én pedig viszonoztam a szavait őszintén. Vajon mi történt azután? Hogy kerültem ide? Egyáltalán hol van az az ide? Lehet, hogy egy óvatlan pillanatban egy vámpír megölt minket? Nem ez nem valószínű, ha vámpír lett volna a közelben, akkor Noah is ott lett volna valahol. Tehát ezt a lehetőséget kizárhatom. Vajon miért van itt korom sötét, az orromig sem látok. Néztem körbe kétségbeesetten. Remélem, hogy Sonja jól van. Legalább neki ne essen semmi baja. Oh, ott dereng valami fény, a legjobb lesz, hogyha megpróbálok arrafelé menni. Egyre közelebb értem a fényhez és egy hófehér sas körvonalai lettek egyre tisztábbak. Úgy néz ki, mint Sonja, csak vakítóan fehér. Lehet, hogy ő az? Futni kezdtem a sas irányába, de egyszer csak eltűnt a szemem elől. Néhány pillanattal később pedig egy izmos, hatalmas férfi állt előttem.

• Ki vagy te? – kérdeztem döbbenten. – Mi történt velem, vagy velünk? Sonja, jól van? – záporoztak a kérdéseim.
• Nyugodj meg. Az első farkas vagyok. Nem kell félned. Nem haltatok meg. Csupán választás elé kerültetek – próbált megnyugtatni.
• Miféle választás elé? – döbbentem meg. – Most te is meg akarsz győzni róla, hogy olyat tegyünk, amit még nem akarunk? Elegen zaklatnak bennünket az életünkben is, de az, hogy most már a szellemek is kezdik talán egy kicsit sok – háborodtam fel. Nem gondolhatják komolyan, ez most már tényleg elképesztő.
• Most nem a kapcsolatotokról akarok beszélni. Illetve tulajdonképpen mégis. Csak nem éppen a házasságotokról, hanem valami sokkal fontosabbról – magyarázkodott a szellem. Hé, biztos, hogy neve is van!
• Elárulnád a neved, vagy hívjalak csak „első farkasnak”? – kérdeztem végül.
• A nevem Jason, és nyugodtan hívhatsz is így – válaszolja a férfi.
• Remek. Szóval, Jason. Mi lenne az a sokkal fontosabb, ha szabad tudnom? – kérdeztem kíváncsian.
• Hallottál már a lelkek összeforrásának legendájáról? – kérdezi Jason és türelmetlenül várja a választ.
• Egyszer régen, amikor kicsi voltam. Billy az egyik idősebbik indián nálunk elmesélte a történetet, de minthogy még soha nem történt ilyen és a jövőbelátó valószínűleg tévedett nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget – mondtam szemlesütve. Billy mindig azt mondta, hogy a legendáink fontosak, de ha egyszer már évszázadokkal ezelőtt megjósolták és mégsem következett be, akkor mi a jelentősége. Legalábbis nekem ez volt a véleményem. – Na, várjunk csak! Miért fontos az most, hogy hallottam-e ezt az ősi legendát?
• Gyorsan vág az eszed. Ez tetszik – vigyorgott Jason.
• Most ugye nem azt akarod mondani, hogy az a legenda Sonjáról és rólam szól? – kérdeztem döbbenten.
• Nem feltétlenül, de szólhat rólatok – válaszolt Jason. Bár nem egészen értettem a feltételes módot.
• Megkapjátok a választás lehetőségét. Ha mindketten akarjátok, akkor megtörténik, de ha nem akkor nem. Tiétek a döntés. Én csak segítek neked a választásban – mosolyodott el.
• Tehát, ha igent mondok, akkor a sorsunk örökké egybefonódik. Igaz? – kérdeztem kíváncsian. Nem emlékeztem pontosan minden részletre a legendából. Miért nem jutott ez eszembe? Voltak nyilvánvaló jelek, hogy ez történik, hogyha belegondolok a dologba.
• Igen, így van – bólintott.
• Ezzel ellentétben mi történik, hogyha visszautasítjuk az ajánlatot, akkor csak egyszerűen egymásba vésődünk? – reménykedtem a pozitív válaszban, mert nem szerettem volna én dönteni Sonja sorsáról. Szegénykém, ha eddig nem volt kiborulva eléggé, akkor majd egy ilyen látogatás után a szellemek között, ajaj…
• Ha nemleges választ adtok, akkor sem vésődtök egymásba. Mondjuk úgy, hogy akkor élitek tovább az életeteket. Őszintén megmondom, hogy nem feltétlenül együtt. Eddig a lélek összeforrásának köteléke tartott össze titeket, ha lemondotok róla, akkor a helyzet megváltozik – magyarázta Jason a kialakult helyzetet.
• Ez nagyon nagy felelősség – tört ki belőlem az aggodalmam. – Ha valami történik velem, ha nem leszek elég óvatos, akkor az Sonjára is ki fog hatni. Nem akarok a gyilkosa lenni – mondtam kétségbeesetten.
• Ne így fogd fel. A kérdés nem az, hogy mi fog történni, hanem az, hogy mit akartok. Ez most csak kettőtökről szól! Ha akarjátok, akkor együtt lesztek, ha nem akkor nem – mondta határozottan. – Választhattok és itt ez a lényeg. Akarod, hogy örökké a tiéd legyen?
• Hát persze, hogy akarom. Soha senkit nem akartam még ennyire magam mellett tudni – mondtam őszintén.
• Akkor nincs itt semmi gond – lelkesedett Jason. – Ez a lényeg, ha vele akarsz lenni, nem az számít, hogy mennyi ideig éltek, csak az, hogy együtt vagytok – mondta komolyan.
• Ezt most bíztatásnak szántad? Mert akkor nem voltál túl meggyőző – prüszköltem. Nekem azért fontos volt, hogy a döntésem után még biztosítsak Sonjának egy hosszú boldog életet.
• Nem ígérhetek hosszú boldog életet, mert ha úgy döntötök, hogy összeforrtok, akkor nagy veszélybe sodorjátok magatokat. Ellenben az biztos, hogy még semmi sem biztos. Az éremnek két oldala van. Lehet, hogy rövid, de boldog időtök lesz együtt, de az is lehet, hogy egy hosszú, élményekben gazdag és boldog életet kaptok. Minden csak attól függ, hogy hogyan alakulnak a dolgok. Többet viszont nem segíthetek. Mérlegeld a lehetőségeket és dönts. Nincs sok időnk – mondta Jason határozottan, és én egészen biztos voltam benne, hogy ő ismeri mind a két lehetséges forgatókönyvet, amit felvázolt nekem néhány szóban.
• Rendben – sóhajtottam kissé félve. – Sonját választom. Mindegy, hogy mennyi idő adatott meg nekünk, de amíg vele lehetek, addig vele is maradok – mondtam határozottan.
• Ez volt a helyes döntés – mosolyodott el Jason és a következő pillanatban eltűnt.

Nem sokkal az eltűnése után újra láttam a sast, ami felém repült és nem úgy nézett ki, mintha meg akarna állni. Egy szempillantás alatt előttem termett és a mellkasomhoz ütközött én pedig hanyatt estem, a következő pillanatban éles fájdalom nyílalt belém.

• Sonja! – kiáltottam még szerelmem nevét, mielőtt elveszítettem az eszméletemet.

(Shanti szemszöge) 

Újra visszatértem a többi szellem közé, ahonnan elindultam mielőtt segítenem kellett Sonjának. Néhány pillanattal később megjelent előttem Jason is, akinek az arcáról csak úgy sütött az elégedettség.

• Megtörtént hát – mondtam szemlesütve, mert nekem egyáltalán nem volt ínyemre a dolog. Féltettem őket attól, ami még rájuk várt. Korántsem volt biztos, hogy megéri az áldozatot. A jövőjük még nagyon bizonytalan. Joguk lett volna teljes életet élni, még akkor is, hogyha esetleg egymás nélkül teszik. Két ilyen tiszta léleknek. Bár ha belegondolok, lehet, hogy századokkal ezelőtt én döntöttem rosszul. Amikor én álltam Sonja helyén lehet, hogy nekem is igent kellett volna mondanom. Sőt ez elég valószínű, de ezt már sosem fogjuk megtudni.
• Igen, megtörtént – mondta Jason elégedetten.
• Ne örülj ennyire, lehet, hogy hibás volt a döntés – csattantam fel.
• De az is könnyen lehet, hogy nem! – üvöltött Jason, én pedig összehúztam magam. – Ennek a két fiatalnak legalább volt bátorsága megtenni – folytatta halkabban. Úgy tűnik, hogy soha nem fogunk megbékélni a sorsunkkal.
• Sajnálom, Jason. Tudom, hogy minden miattam romlott el a múltban – mondtam szemlesütve, amikor mi voltunk ebben a helyzetben én gyáva voltam megtenni, és ezt Jason soha nem fogja teljesen megbocsátani nekem, akármennyire is fontos vagyok neki.
• Most már késő ezen rágódni. Nem mondom, hogy nem volt boldog életem, ahogy neked is, de jobb lett volna, hogyha együtt éljük le az időt, ami megadatott – simított végig a karomon, ahogy egykor régen tette.
• Sosem tudhatjuk meg mi lett volna ha… - mondtam elkeseredetten. – Bocsáss meg, kérlek, rosszul döntöttem. A jóslatot nekünk kellett volna valóra váltani, ezt én is tudom.
• Én ebben most már nem vagyok annyira biztos. Szerintem Seth és Sonja nagyon is alkalmas rá, hogy valóra váltsák a víziót. Sokkal önzetlenebbek, mint mi voltunk egykor. Te is megtanulhattad volna már, hogy mindennek oka van. Talán nekünk mégsem kellett együtt lennünk, de nekik viszont igen. Ezt a jóslatot csak egy pár teljesítheti be, és úgy tűnik, hogy Seth és Sonja alkalmasabbak, mint mi voltunk.
• Remélem, hogy igazad van – mondtam határozottan.
• Biztosan igazam van. Túl fogják élni, ami rájuk vár. Egymásnak vannak teremtve – győzködött Jason, de én azért aggódtam.
• Nem tetszik, hogy vérszopók kezében van a sorsuk, akármennyire is szimpatikusak nem bízom bennük – mondtam felháborodva. Azért valljuk be elég ironikus, hogy a vámpírok ősi ellenségeit vámpíroknak kell majd megmenteniük.
• Na, legalább egyvalamiben egyet értünk. Nekem sem tetszik, hogy pont ők menthetik meg őket, de ettől függetlenül bíznunk kell Seth és Sonja ítéletében. Ők megbíznak bennük, és ez a lényeg. Egyébként is ők mások, mint a legtöbb vérszopó. Ne aggódj, minden rendben lesz.
• Rendben, hiszek neked – mondtam kicsit bizonytalanul, apró csókot leheltem szájára, majd mindketten elindultunk oda ahova tartoztunk. Még több száz év után is nehéz volt őt elengednem, de nem maradhattunk örökké együtt, és ez csakis az én hibám volt. Legalább Seth-nek és Sonjának nem kell majd elhagynia egymást, még a haláluk után se bárhogyan is alakulnak a dolgok.