(Seth szemszöge) 

Még csak hajnalodott, amikor felébredtem, Sonja még mindig úgy feküdt a mellkasomon, mint amikor elaludtunk. Nem akartam felébreszteni, ezért csak feküdtem és azon törtem a fejem, hogy mit kéne tennünk, hogy mindkettőnknek jó legyen. Jason azt mondta, hogy nagy veszélyben vagyunk, nyilván egy szellem nem tévedett ezzel kapcsolatban, úgyhogy az az egy biztos, hogy segítség kell. Noah és Marie biztosan készséggel a rendelkezésünkre áll, de azt hiszem, hogy Noah-val ketten kevesek lennénk az ellen, ami valószínűleg még ránk várhat. Ráadásul, hogyha én megsérülök, akkor rögtön Sonja is megsérül, vagy fordítva. Ezért szigorúan vigyáznunk kell magunkra és egymásra. Sonja nem akar visszamenni a törzséhez, ez is biztos, és meg is tudom érteni az indítékait. Ha az én törzsemhez mennénk, akkor a farkasok biztosan mellénk állna, de a Tanács annál kevésbé. Első dolguk lenne, hogy értesítsék a Black Eagle-öket, hogy Sonja nálunk van, és akkor azonnal esküvőre kényszerítenének minket és ezt még nem akarjuk. Pontosabban főleg Sonja nem akarja, de ezért nem hibáztatom. Attól tartok, hogy vagy ketten elbujdosunk valahová életünk hátralevő részére, ami egyikünknek sem tetszene, vagy ismételten tanácsot kell kérnünk Edwardtól és Jaspertől. Talán ez lenne a legjobb megoldás. Edward nagyon jól szervezkedik és Jasper pedig amennyire tudom kivételes harcászati képességekkel rendelkezik, úgyhogy kizárásos alapon ők maradtak, mint bizalmasaink. Bennük biztosan megbízhatunk, és talán diszkréten be tudjuk vonni Jacobot is a dolgokba, hogyha Edward el tudja egy kicsit szakítani a törzstől, és Nessie-től, akkor biztosan ő is mellénk állna, hiszen a legjobb barátom. Na és ott vagy Joanne is, Sonja legjobb barátnője, hiszen még a szökésében is segített. Benne is megbízhatunk. Na akkor most számoljuk csak össze. Tehát, aki biztosan mellénk áll: Edward, Jasper, Noah, Marie, Joanne, Jacob. Harci szempontokból akkor is csak öt és még Sonja és én, Marie esetleg ápolásban nyújthatna segítséget, ami szintén fontos, de szegény csak kiborulna, azt hiszem. Heten lennénk, ez még elég kevés, hogyha nagyobb vámpír hordáról van szó. Ráadásul Sonja és Joanne akármilyen bátrak is, akkor sem harcosok, hanem megfigyelők, és a Kedvesem egyszer már csúnyán meg is sérült a hátán a bizonyíték. Tehát öten lennénk. Talán még Leah-val együtt hatan, de nem akarom, hogy ő is belekeveredjen, mert ha balul sül el így is elég tragikus lenne a dolog. Így belegondolva Edward is rossz ötlet, hiszen neki is van egy kislánya, akinek nem kéne elveszítenie az apját, és Bellát is tönkretenné a dolog. Uh, egyre rosszabb, ha elkezdem így is kielemezni őket, akkor inkább mindenki maradjon otthon, mert mind tartoznak valakihez. Inkább ketten kellene ezt megoldanunk valahogy, vagy kegyetlenül visszavinni Sonját a törzseinkhez. Még mindig jobb, mintha meghalna. Az biztos, hogy nagyon fog rám haragudni és én is utálni fogom magam, de be kell látnom, hogy csak ez lesz a legjobb megoldás. Vissza kell mennünk. Ott lennénk a legnagyobb biztonságban, és a törzseink mindent megtennének, hogy megoldjuk a dolgot, és a Cullenek sem hagynának cserben minket. Már csak az a kérdés, hogy hogyan vigyem vissza úgy, hogy ne tudjon elmenekülni tőlem. Ha megtudja, hogy merre tartunk egyszerűen csak átváltozik és elrepül. Valami jobb megoldás kell. Talán el kéne kábítanom, és úgy hazavinnem La Push-ba? Attól tartok, hogy erre én nem lennék képes. Megígértem, hogy nem megyünk vissza, erre most azon töröm a fejem, hogy hogyan vigyem mégis oda, ahova nem akar menni. Vajon akkor is gyűlölne, hogyha előbb elrendezném a dolgokat Jake-kel? Ha megígértetem vele, hogy nem parancsol ránk, hogy házasodjunk össze, és mi pedig cserébe hazamegyünk, biztosan megteszi. Nem szegné meg a szavát. Ez lesz a legjobb megoldás.

• Sajnálom, Szerelmem. Remélem, hogy egyszer képes leszel megbocsátani nekem, amit most tenni fogok. Várok, ameddig csak kell – suttogtam Sonja hajába és szorosabban magamhoz húztam. Miután hazaráncigálom az akarata ellenére egy ideig biztos, hogy nem fog kérni a társaságomból, de így lesz a legjobb.

Csak néztem, ahogy alszik és közben pontosan kiterveltem, hogy hogyan fogom elrabolni és hazavinni. Sosem gondoltam, hogy egyszer még gyűlölni fogom magam valamiért, de azt hiszem, hogy most remekül megy a dolog. Bízik bennem és én el fogom őt árulni, és ezáltal tulajdonképpen saját magamat is. Hülye helyzet, de akkor is ez a legjobb megoldás. Most nem az számít, hogy többé nem fog szóba állni velem, hanem sokkal inkább az, hogy ne essen baja. Szerettem volna betartani az ígéretemet, amit tegnap tettem, de rá kellett jönnöm, hogyha megteszem, akkor könnyen elintéznek kettőnket. Nem vagyunk elegek ahhoz, hogy megvédjük magunkat. Talán egyszer majd megérti, ha pedig nem, akkor szó nélkül hagyom, hogy mostantól kezdve örökké rám zúdítsa a vádjait. Már nyolc óra volt, mire mocorogni kezdett egy kicsit. Olyan gyönyörű volt, amikor aludt.

• Jó reggelt – nyitotta ki álmosan a szemeit és rám mosolygott.
• Neked is, jó reggelt – mosolyogtam vissza rá, és apró csókot leheltem a szájára. – Jól aludtál?
• Igen, remekül. De úgy látom, hogy te már kevésbé – állapította meg.
• Miből gondolod ezt? – kérdeztem meglepetten.
• Karikásak a szemeid és nem úgy nézel ki, mint aki nemrég ébredt. Túl éber vagy. Valami baj van? – kérdezte ijedten. – Mi történt?
• Semmi baj, nem történt semmi – hazudtam könnyedén, és még magam is meglepődtem, hogy milyen könnyen ment.
• Hazudsz – mondta határozottan és dühösen pillantott rám.
• Tessék? – döbbentem meg.
• Nem te mondtad nekem tegnap, hogy az érzéseimet nem tudom elrejteni magam elől és ezt te ugyanúgy érzed, mint én? Bűntudatod van valamiért. Tisztán kivehető. Szóval mi a baj? – szegezte nekem a kérdést. Oh, a francba. El kell terelnem valami füllentéssel.
• Tudod, nem mondtam el neked valami fontosat. Érdekes barátokra tettem szert itt az egyetemen – mondtam és reméltem, hogy beveszi a csalit.
• Miféle érdekes barátokra? – kérdezte még mindig bizalmatlanul.
• Képzeld, találkoztam egy igazi medve alakváltóval, ő a szobatársam – mondtam vidáman és próbáltam mérsékelni a bűntudatomat.
• Egy medve? – döbbent meg. – Hiszen ők kihaltak, vagy nem?
• Elméletileg valóban így történt, de a valóságban még léteznek. Pontosabban egy létezik belőlük.
• Te jó ég! Hiszen ez fantasztikus – lelkesedett. – Megismerhetem én is?
• Persze. Mit szólnál hozzá, hogyha te elmennél az előadásokra, én pedig addig mindent elintéznék az utazásunkhoz. Este pedig meglátogatjuk, Noah-t. Rendben lesz így? – kérdeztem reménykedve.
• Hát persze, ez csodásan hangzik. Istenem, csak te meg én valahol. Fantasztikus lesz – mondta boldogan, majd összeszedte a ruháit és a törölközőjét, hogy elmenjen letusolni.

Addig tartottam magam, amíg ki nem lépett a szobából, próbáltam nagyon bizakodó és pozitív lenni és úgy tűnik, hogy sikerült is, de amint már nem volt ott Sonja a legszívesebben összevertem volna saját magam. Hogy tehetek ilyet azzal, akit a világon a legjobban szeretek? Egy reggel alatt elárultam őt, hazudtam neki és a hab a tortán, hogy még el is fogom rabolni. Nem érdemlem meg őt, ez egészen biztos. De most csak arra szabad koncentrálnom, hogy biztonságban legyen. A többit majd utána. Remélem Edward hamarosan hív, mert lesz mit megbeszélnünk egymással. Türelmesen kivártam, hogy Sonja visszajöjjön és elkészüljön, majd elinduljon az előadásaira. Szerencsére nem sokkal azután, hogy Sonja elhagyta a szobát, már hívott is Edward, azonnal felkaptam a telefont, ahogy megláttam a számát.

• Szia, Edward. Jó, hogy hívsz – mondtam kissé letörten.
• Mi a baj? – döbbent meg Edward.
• Igazából van egy jó hírem és sok rossz. Melyiket akarod előbb hallani? – kérdeztem ironikusan, úgyis a jót akarja majd előbb.
• Akkor kezdjük talán a jó hírrel – mondta Edward. Nem meg mondtam? Tudtam, hogy a jót akarja majd előbb.
• A jó hír az, hogy Sonja és én összeforrtunk, és mostantól elválaszthatatlanok leszünk – mondtam lelkesen.
• Ez remek – lelkesedett Edward is. – Akkor már nem mondom el, hogy kiderítettük, hogy ez történik veletek. Na, de akkor mi a rossz hír?
• A rossz hír az, hogy egy szellem, Jason, azt mondta, hogy így nagy veszélybe kerültünk. Ami még nem is aggasztana annyira, mert eddig is veszélyben éltünk, de így segítségre lesz szükségünk. Sonja pedig nem akar hazamenni, mert fél, hogy továbbra is csak egy tárgyként kezelné a Tanács, és kényszerítenék, hogy jöjjön hozzám és szüljön gyerekeket. Viszont én sem akarom semmire sem kényszeríteni, de most mégis el fogom őt árulni.
• Egy pillanat, elvesztettem a fonalat, ráadásul gondolati szinten is össze vagy zavarodva, úgyhogy lassabban. Miért is fogod elárulni? Kezdjük ezzel.
• Azért, mert most akarata ellenére haza fogom vinni, La Push-ba – mondtam csüggedten.
• Eddig még nem árultad el. Dühös lesz az biztos, de amennyire tudom a ti törzsetek tanácsa még mindig sokkal értelmesebb, mint a sasoké – mondta Edward határozottan.
• Ettől még nem szép, amire készülök – mondtam elkeseredve.
• Valóban nem, de ha máshogy nem megy, akkor tedd meg. Sajnálom, de egyet kell értenem azzal, hogy az lenne a legjobb, hogyha visszajönnétek. Főleg most, hogy már össze is forrtatok. Fő a biztonság. Segítünk majd megbékíteni, Sonját, csak gyertek haza, hogy megvédhessünk titeket. Ha Jacob kényszeríteni akar titeket az esküvőre Bellával eltiltjuk tőle Nessie-t. Hidd el, ez egy nagyon meggyőző érv – kacagott Edward gonoszan.
• Tetszene, ha el kéne tiltanod őket egymástól, igaz?
• Hát őszintén szólva, egy kicsit igen, de Bella úgy sem bírja egy napnál tovább kínozni Jacobot, Nessie-t pedig egyáltalán nem tudjuk, úgyhogy sok erőfeszítésbe kerül egy ilyen akció, de megoldható.
• Azt hiszem, hogy erre nem lesz szükség. Ha össze is kényszerítenek minket, azt akkor sem parancsolhatja meg senki, hogy mikor osszuk meg egymással az ágyat – mondtam határozottan. Erre Jacob soha nem lenne képes.
• Már megosztjátok – nevetett fel Edward.
• Tudod, hogy hogyan értem. Ne forgasd ki a dolgokat – mondtam és megcsóváltam a fejét.
• Ki forgat itt ki, és micsodát? Nem mondtam semmit, arról nem tehetek, hogy te mindig félreérted a dolgokat – hahotázott és Jasper is rajtam nevetett az biztos, mert hallottam egy másik hangot is hahotázni.
• Most már fejezzétek ezt be – mondtam, de már én is nevettem. Hogy tud Edward állandóan csőbe húzni?
• Na végre – lelkesedett Edward.
• Mi van? Ezt most nem értetem – tényleg nem tudtam, hogy ezt mire mondta.
• Jasper most mondta, hogy végre kizökkentél a letargiából – újságolta Edward boldogan.
• Akkor most csak azért kötözködtél, hogy feloldódjak? – kérdeztem döbbenten.
• Hát, ami azt illet, igen – kuncogott Edward. – De félretéve a tréfát, komolyan gondolom, hogy haza kell jönnötök. Ígérem, hogy nem kényszerítenek titeket házasságra. Mi lenne, ha mondjuk, beköltöznétek az én régi szobámba? Biztos senkinek nem lenne ellenére és ott biztonságban is lennétek. A törzsetek is közel lenne, de nem vihetnek el onnan és nem kényszeríthetnek, hogy összeházasodjatok, mert az a terület még mindig a miénk.
• Ez egy egészen jó ötlet, de nem akarunk a terhetekre lenni – mondtam kissé félve. Tudom, hogy Rosalie nincs oda értünk.
• Hé, most nehogy Rosalie-val foglalkozz, majd Nessie megpuhítja, meg Emmett. Más úgy sem képes hatni rájuk – mondta Edward határozottan.
• Már megint a gondolataimra reagálsz, Edward – mondtam rosszallóan.
• Bocsi, de ez a gondolat egyszerűen üvöltött felém – kért elnézést, de hallottam a hangján, hogy mosolyog.
• Van itt még valami, amiért nem mehetünk hozzátok.
• És mi lenne az? – kérdezte meglepetten.
• Megismerkedtem itt egy másik alakváltóval, és őt is el akarom hívni, mert sokat segíthetne egyrészt, másrészt viszont nem is akarom, hogy egyedül maradjon itt. Túl sokat akar magára vállalni – magyaráztam a helyzetet.
• Egy másik alakváltó? Talán egy farkas, aki levált a törzstől? Vagy egy másik sas? – kérdezte Edward kíváncsian.
• Igazából egyik sem. Találkoztam egy medvével – mondtam büszkén.
• Egy medve? De hát a medvék kihaltak – jött a döbbent válasz a vonal túlsó végéről.
• Igen, eddig én is azt hittem, de van egy túlélő. Csak éppen nem ismeri a vámpírok jobbik fajtáját és hát, lehet, hogy nem kéne összezárni veletek.
• Ebben lehet valami. Szerintem őt boldogan befogadja a törzsed. Biztos lenne hozzá néhány kérdésük. Ti attól még jöhettek hozzánk, és majd ha összeszokik velünk és akar neki is lesz hely nálunk – ajánlotta Edward, és be kell valljam, hogy egész jól hangzott ez az ajánlat.
• Egész jól hangzik az ajánlatod – mondtam vidáman.
• Tudom – kuncogott Edward. – Akkor számíthatunk rá, hogy jöttök? Bella, Alice, Esme és Nessie majd megpuhítja Sonját az irányodba. Nálunk meggyőzőbb nők hidd el, hogy nincsenek a földön.
• Igen, számíthattok ránk. Bár valószínűleg Sonját elkábítom valahogy, mert különben esélyem sem lesz, hogy elvigyem odáig.
• Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte Edward aggódva.
• Nem, de nincs más megoldás, mert hallani sem akar róla, hogy hazamenjünk – mondtam szomorúan. – Nem az ő hibája, nem csodálom, hogy nem vágyik vissza, de most muszáj visszamennünk. Nem tenném ezt vele, ha lenne más megoldás.
• Rendben, te tudod. Jasper ki akar próbálni valamit. Átadom neki a telefont. Rendben?
• Igen, mondja csak.
• Szia, Seth – szólt bele Jasper a telefonba, én pedig egyre inkább elkábultam. – Mit érzel?
• Azt, hogy mindjárt összeesem – mondtam kábán. Aztán egy szempillantás alatt visszatért az öntudatom.
• Működik – mondta határozottan Jasper, de nem nekem, hanem Edwardnak.
• Seth, magadnál vagy? – kérdezte immáron Edward.
• Igen, még. Mit csinált velem, Jasper? – kérdeztem még mindig kábán.
• Csak kipróbálta, hogy el tud-e valakit bódítani így is, és úgy tűnik, hogy igen. Úgyhogy azt mondja Sonjának is talán ez lenne a legjobb. Egy napod lesz ideérni onnantól számítva, hogy Jasper küldd egy nagy löketnyi nyugalmat Sonjának telefonon. Jobb, mintha gyógyszerekkel kábítanád.
• Oké, egy nap alatt odaérünk – vágtam rá azonnal. – Köszi, Jasper – mondtam kicsit hangosabban.
• Nincs mit – válaszolt a megszólított.
• Akkor este hívunk titeket, és holnap estére pedig nálatok vagyunk. Rendben? – kérdeztem reménykedve.
• Semmi akadálya. Várni fogunk titeket a reptéren – mondta Edward és Jasper.
• Köszi, akkor nemsokára találkozunk. Sziasztok – köszöntem el és letettem a telefont.

Na a hazaút megvan. Most már csak Noah-val és Marie-val kell beszélnem és indulhatunk is. Elég ironikus, hogy szegény Sonja végre kiszabadult a börtönéből, erre most pont én fogom egy másikba vinni. Megérdemelném, hogy soha többé ne álljon szóba velem, de azért remélem, hogy idővel megbocsát. Mindenesetre elindultam, a szobánk felé, hogy megbeszéljem a kialakult helyzetet Noah-val és Marie-vel is.