Quil és Ephraim egészen hajnalig vonyítottak és járkáltak fel – alá Levi élettelen teste mellett.

     Amikor pirkadni kezdett hirtelen visszaváltoztak, és felénk fordultak.

- Most már semmi szükség  rá, hogy összeüljön a tanács. – mondta Ephraim.

- Gondolom, hogy nemet mondtok a szövetségre. – szólt Carlisle.

- Nem. Éppen ellenkezőleg!  - mondta Quil – Ti megmentettétek a falut és Levi - ért is mindent elkövettetek volna. 

- Mostantól a szövetségeseink vagytok!  - szólt ünnepélyes hangon Ephraim – Akármikor idejöhettek La Push közelébe, mi ne fogjuk elárulni valódi  kiléteteket a sápadt arcúaknak!

- Köszönjük!  - mondta Carlisle, és kezet nyújtott Ephraim –nak.

     Az elfogadta, és hosszasan kezet ráztak.

- De előre figyelmeztetlek mindannyiótokat, – emelte fel most a mutatóujját  - hogy ez a szövetség csak addig van életben, amíg ti meg nem szegitek azzal, hogy megharaptok egy embert!

- Vagy mondjuk ti szegitek meg azzal, hogy megtámadok minket! – vettetem oda kurtán.

- Rosalie! – szólt rám Esme.

- Csak gondoltam jobb ha tudják. – mondtam végül.

- Ez most már egy törvény lesz nálunk. Érvényes lesz ránk is, és az elkövetkező nemzedékekre is!  - mondta Ephraim.

- Rendben. Bennünk nem fogtok csalódni! – ígérte Carlisle.

- Nagyon remélem. –  mondta Quil, és rám nézett.

- Menjünk! – mondta Emmett, és a többiek beleegyezően bólintottak.

     Elindultunk vissza a város felé.

     Amikor kiértünk a faluból halottam, hogy Quil szívszaggatóan felvonyított, de tudtam, hogy ez most kivételesen nem Levi miatt volt.

- Téged sirat! – mondta Edward. – Beléd szeretett.

- Tudom. – mondtam, és visszafordultam, hogy vessek egy utolsó pillantást az okkersárga farkas felé.

     Az egy hatalmas sziklán állt, fejét a magasba emelte.

- Viszlát! – kilátottam vissza és láttam, ahogy az állat lassan emberi alakot öltött, és integetni kezdett.

- Rosei! – szólt rám Emmett aggodalmasan – Ugye te nem szerettél bele?!

- Nem! – válaszoltam – De tényleg kedves volt velem. Egyébként meg téged szeretlek!

- Akkor jó. –  sóhajtott Emmett – Már kezdtem megijedni.

- Nem kell félned! Most már  örökre a tiéd vagyok! Melletted leszek egész halhatatlan életünk során.

- Én is ígérem, hogy sosem hagylak el! – mondta Em.

- Eszembe jutott, hogy valamit már régen megakartam kérdezni tőled. – mondtam.

- Igen? Mit? – nézett rám Emmett, és megállt.

- Amikor vámpírrá változtam esküvő előtt álltam.  – célozgattam.

- Természetesen feleségül veszlek! Hiszen szeretlek!  - mondta vigyorogva a fiú, és megcsókolt.

- Nem lehetne hogy többször is megházasodjunk majd? – kértem tőle.

- De Rosalie? Ne legyél telhetetlen! – szólt szigorúnak szánt hangon, de én tudtam, hogy nem haragszik.

- Hiszen olyan sok időnk van! Az örökkévalóság vár ránk!  - érveltem.

- Ez igaz. – nos ha ez téged boldoggá tesz akár minden hónapban megesküdhetünk.

- Pompás! – mondtam elégedetten, és mos én csókoltam meg Emmett –et.

- Gondolom örülsz, hogy már megint elérted amit akartál? – kérdezte tőlem, miközben átölelt, és a kuncogó Cullenek felé vezetett.

- Persze. De tisztában vagy vele, hogy én mindig elérem amit akarok!

- Tudom. Pont ezt szeretem benned! – válaszolta Emmett, majd a karjaiba kapott, és hangosan kurjantgatni kezdte:

- Elveszem Rosalie-t! Elveszem Rosalie-t!

     A többiek csak nevettek, és elindultak Hoquiam felé.

- Talán mégsem lesz olyan rossz az életem.  – gondoltam elégedetten, és odabújtam a fiúhoz, akit nekem rendelt a sors, az élet végtelen és kiszámíthatatlan  örökkévalóságjába.  

Vége