Elvégeztem az utolsó simításokat magamon.A hosszú,azúrkék ruha igazán pompásan állt rajtam,mintha csak rám öntötték volna.Végigsimítottam a lágy selyemanyagon,eljátszadoztam a rajta díszként fénylõ ezüstös gyöngyöcskékkel.Még egyszer utoljára megigazítottam frizurámat,hogy aztán teljes pompámban mutatkozzak a vendégek elõtt.Nem volt sok kedvem ahhoz,hogy rengeteg köpcös,kopaszodó öregemberrel társalogjak több órán keresztül,akiknek az a legkedvesebb elfoglaltságuk,hogy vénségük ellenére folyamatos megfigyelés alatt tartják a dekoltázsomat.Egy ideig zavaró volt a sok érdeklõdõ tekintet melleim irányába,de mára már megszoktam.Elvégre a férfi az csak férfi,s mint minden férfi,erõsen érdeklõdik a nõi nem iránt.Vagyis...inkább mondjuk úgy hogy mint a legtöbb férfi.Hálószobám ajtáján való kopogtatás törte meg gondolkodásom csendes menetét,megzavarva eddigi nyugalmamat.Hát elkezdõdik egy nagyon hosszú,unalmas éjszaka,mint minden hónap utolsó hetének vasárnapján.Lassú,de kecses léptekkel odasasszéztam az ajtóhoz(már amennyire az én kétballábaimmal lehetek kecses)és beengedtem látogatóm.Édesanyám idegesen méregetett végig,leellenõrizte hogy minden tökéletesen áll e rajtam,végül megszemlélve az eredményt,elégedetten bólintott. 

-Nagyon csinos vagy kislányom mint mindig!-mosolygott rám azzal a tökéletes úrinõhöz való mosolyával,amivel bárkit le tudott venni a lábáról. 

-Köszönöm anyám!Ha megbocsátasz nekem most mennem kell!-köszönésképpen bólintott,és én már kint is voltam az ajtón.Cipõm sarkának koppanása vízhangot vert a kövön,amint áthaladtam az elõcsarnokon.A partit a nagyteremben tartjuk,ahová csak a legfontosabb alkalmakkor szoktunk bemenni.Ha nem volt ünnepség,vagy valamilyen tárgyalás,akkor a belépés tilos volt,hogy miért azt nem tudom.Maga a terem sokkal ósdibb és egyszerûbb volt mint a kastély többi része,pont ezért nem értettem miért pont ezt a részt félti annyira jó apám.Erõt vettem magamon és az ajtóhoz érve egy hatalmas sóhaj kíséretében bekopogtam.Apa ragaszkodott hozzá hogy én is úgy viselkedjek itthon mintha vendég lennék,ezzel is azt mutatva ki hogy ,,Minden ember egyenlõ".A ház inasa Anthonio nyitott ajtót,szokás szerint meghajolt elõttem,közben utat engedve a terembe.Mint ahogy arra korábban számítottam,apám nem felejtette el most sem kellõképpen feldíszíteni a termet,amely így úgy nézett ki,mintha valaki esküvõre készülne.Fehér lufik,az asztalokon fehér abrosz,rajta fehér váza,benne fehér margaréta.A vendégek többsége már itt volt,beszélgettek,hangos nevetésük betöltötte a szobát.Tekintetemmel végig pásztáztam a termet,apám után kutattam,de sehol sem leltem meg.És akkor láttam meg õt.Ott állt a terem közepén,és elmélyülten társalgott az egyik öregúrral.Azt hiszem tátva maradhatott a szám,mert ahányan elhaladtak mellettem,mind nagyon furcsán méregettek.Nem törõdtem most velük.Szaporán pislogtam,hogy meggyõzõdjek arról ez nem álom,hanem a valóság.Soha nem láttam még férfit aki ennyire tökéletesen gyönyörû lett volna.De Õ mindenkinél szebb volt.Bronzos haja szépen fésülve,bõre fehér mint a hó,sõt talán még annál is fehérebb,minden egyes vonása földöntúlian szép és tökéletes.Mintha egy angyal szállt volna le az égbõl.A szívem õrült táncot járt a mellkasomban,úgy dübörgött,mintha bármelyik pillanatban ki akarna ugrani a helyérõl.A nagy csodálkozás közepette elfelejtettem levegõt venni,köhögve fordultam el a gyönyörû férfitól.És akkor rámnézett.Rámnézett azzal a gyönyörû éjfekete szemeivel.A tekintetünk találkozott,egymásba fonódott.A szívem kihagyott egynéhány dobbanást,miközben néztem õt.És õ is nézett engem.A testtartása hirtelen megváltozott,mikor a nyitott ablakokon besüvítõ szél meglobogtatta a hajamat.Egész teste megfeszült,keze ökölbe szorult.Arcára düh és fájdalom keveréke ült ki.Alig három méterre álltam tõle,de így is éreztem a belõle áradó feszültséget.Zavarni kezdett az,hogy mennyire ellenségesen méreget,inkább zavartan elfordultam és levettem a tálcáról egy pohár konyakot.Nem szabadna még innom,mivel nem vagyok tizonnyolc,de kit érdekel ez most.Hajam zuhataga mögül,mely függönyként hullott arcom mellé,eltakarva engem elõle kipillantottam,megbizonyosodva arról hogy még mindig engem néz e.De nem nézett már rám.Eltûnt onnan ahol az elõbb állt.A tömegben felfedeztem az apámat,aki éppen egy számomra teljesen idegen férfival társalgott.Odabaktattam hozzá.Meglepett hogy ez a férfi is szokatlanul gyönyörû volt.Tejfölszõke haja volt,és hófehér bõre.Szeme aranybarna.Nagyon hasonlított a másik idegenre,de mégis olyannyira különbözött.Apám végre észrevette hogy ott állok mellette és lelkesen üdvözölt. 

-Bella!Hát itt vagy!Carlisle szeretném bemutatni neked a lányomat Isabella Marie Swant!-odatolt az idegen elé,én pedig sután kezet nyújtottam neki. 

-Üdvözlöm uram!Bella vagyok!-félénken rámosolyogtam.Kedvesen megrázta a kezem.Kissé megremegtem az érintésétõl,mert a keze jéghideg volt. 

-Carlisle Cullen.Örülök hogy megismerhettelek Bella!És nagyon örülök Charlie hogy itt lehettem,de most sajnos mennem kell!Remélem még találkozunk.Viszlát!-kezet fogott apámmal és távozott az ajtón át. 

-Hát ez meg ki volt?-kérdeztem apát. 

-Hallottad.Carlisle Cullen.Most költözött a családjával az országba.Nagyon jó ember!Az évszázad egyik legkiválóbb orvosa!Nagy megtiszteltetés nekünk hogy itt fog lakni!-lelkesedett. 

-Egyedül jött ide? 

-Nem.A feleségével meg a fogadott gyerekeivel.Azt hiszem öt gyereke van ha jól emlékszem...-gondolkodás közben végigsimított bajúszán-igen biztos vagyok benne hogy öt! 

-És miért pont Forksba költöztek?Nem éppen ez az ország legnagyobb városa... 

-Bella!Honnan a fenébõl tudjam?És mért érdekel ez téged annyira?-megvontam a vállamat. 

-Csak kíváncsi voltam!De...most ugye nem lenne baj ha elmennék aludni?Nagyon fáj a fejem!-hazudtam,és hogy kicsit rátegyek még egy lapáttal fájdalmat színlelve összeráncoltam a homlokom. 

-Aj jól van menj csak Bella!-rázta meg a fejét.Magamban ujjongva rohantam ki a terembõl fel a szobámba.Ez volt az elsõ alkalom hogy megszabadultam az öregemberektõl.Nem kell hallgatnom az idegesítõ fecsegésüket.Levettem a ruhámat és belebújtam a hálóingembe.Bevetettem magam a puha ágyamba és gondolkozni kezdtem.Nem akármirõl.Hanem egy bizonyos idegenrõl akit ma pillantottam meg a terem közepén.Biztos vagyok benne hogy egy angyal volt.Talán megõrültem volna és képzelõdtem?Tõlem bármilyen furcsaság kitellik.Na de azért ez már teljesen más.Ilyet nem lehet képzelni.Lehunytam a szemeimet,és töprengés közben aludtam el.Egy biztos.Ez a vasárnap teljesen más volt,mint az eddigiek.Egyáltalán nem ugyanolyan.