Bíztam benne hogy elfogom kerülni a találkozást apámmal,nem akartam ugyanis végighallgatni hosszú és unalmas beszédét,miszerint egy hercegnõ nem köteles ugyanazokat a feladatokat véghezvinni mint egy közember.Az én életemben viszont nem volt része szerencsének,így mint ahogy elõre sejtettem belefutottam apám karjaiba. 

-Bella drága kislányom hát nem megmondtam hogy ne gyere ide?Fogsz te egyáltalán valamikor hallgatni rám?-bosszankodott. 

-Sajnálom de erre nem igazán tudok válaszolni...habár...ha adsz valamit cserébe akkor akár szót is fogadhatok...-kezdtem bele. 

-Na de Bella!Fejezd ezt be de azonnal!Inkább gyere velem!Megbeszélést tartok amin minden fontos embernek részt kell vennie. 

-A gyilkosságról lesz szó?-kezdett érdekelni az egyébként számomra full unalmas gyûlés. 

-Igen arról!-nem kellett kétszer mondania,fürgén szedtem a lábaimat.Az általam már igen jól ismert tárgyalóterembe mentünk.A nagy faasztal körül már ott ültek egy csomóan.Voltak ismerõsök és ismeretlenek,az én érdeklõdésemet viszont csak egyetlen egy ember kelltette fel.Carlisle Cullen a doktor is ott ült a többi ember között.Lehet hogy egy kicsit hosszasan és feltûnõen bámultam,apám ugyanis zavartan megköszörülte mögöttem a torkát.Elpirulva ültem le a helyemre egy idegen mellé.A fiú,aki mellettem ült egyszerûen hatalamas termetû volt,nagy csak magas,hanem izmos is,bõre barnás,haja fekete és borzas.Mikor észrevette hogy õt nézem,elvigyorodott,tekintetében furcsa tûz égett.Biztos valami nagyvárosi idióta lehet,aki azt hiszi magáról hogy õ az ász. 

-Jacob Black vagyok!-nyújtotta felém a kezét.Habozva bár,de kezet ráztam vele.A bõre forró volt,szinte égette a tenyerem. 

-Nem vagy te véletlenül lázas?-harsányan felnevetett,nem törõdött a teremben ülõ többi férfi megvetõ pillantásával. 

-Elõször úgy illik hogy bemutatkozol.-oktatgatott. 

-Bella Swan.Nos akkor nem vagy te véletlenül lázas?-kérdeztem újra. 

-Nem.Csak  vannak bizonyos emberek akik nagyon felhevítik a véremet!-vigyorgott rám,hosszas méricskélés közepette.Legszívesebben pofán vertem volna azért mert ilyen arcátlanul viselkedik velem.Mit képzel ez hogy csak így egyszerûen ilyeneket mond nekem?Messzebb húzódtam tõle,amennyire csak bírtam,és vártam hogy kezdjük végre a gyûlést.Apám csendet intett mire mindenki elhallgatott a teremben. 

-Bizonyára mindenki tudja miért vagyunk most itt.Gyilkosság történt a városunkban hosszú évszázadok után most elõször.Ez a szörnyû hír mindenkit nagyon mélyen érintett és mihamarabb szeretnénk kézre keríteni a gyilkost,hogy aztán megkapja méltó büntetését.Pont ezért kértem meg a világ legjobb...úgymond...nyomozóit akik profik ilyesfajta gyilkosok kézrekerítésében.-magyarázta apa. 

-Miért milyen fajta ez a gyilkos?-kérdezte az egyik férfi,erre mindenki kíváncsian várta apám válaszát,én is,de nem õ szólalt meg.Az egyik férfi felállt az asztaltól és mesélni kezdett. 

-Üdvözlök mindenkit!Billy Black vagyok a quiletek törzsétõl.Engem és a csapatomat bízták meg az ügy felderítésével.És hogy milyen fajta gyilkossal állunk szemben?Mennyit is írunk most? 

-1856-ot uram!-szólt be az egyik öreg. 

-Úgy van!És bizonyára mindannyian ismerik a vámpírokról szóló történeteket.Mint tudják az egész világon,beleértve Washington állam egész részét vámpír hajtó vadászatot indítottak.Elpusztították az összes kezük ügyébe kerülõ vérszívót! 

-Mégis mi köze van ennek ehhez az ügyhöz?-kérdeztem meg.Billy Black közelebb lépett hozzám,államat felemelte hogy a szemébe nézzek.- 

-Csak annyi köze van hozzá drágaságom hogy a mi kedves kis gyilkosunk nem más... 

-Mint egy vámpír.-fejeztem be helyette a mondatot. 

-Okos kislány vagy.Az apád büszke lehet rád!-mosolyodott el,majd visszaállt elõzõ helyére.Képtelen voltam felfogni hogy mit mondott.Ismertem a régi vámpírokról szóló történeteket,régen amikor gyerek voltam a barátaimmal mindig vámpírosat játszottam,de azt,hogy vámpírok létezhetnek a valóságban,elképzelni sem tudtam.Hisz vámpírok...nincsenek.Ez csak egy mese,egy legenda. 

-Biztos sokan nem hisznek nekem...-folytotta Billy,mintha hallotta volna mire gondolok-de én biztos vagyok benne hogy az történt amire én gondolok.Egy vámpír gyilkolta meg a Penderwick családot.És hogy miért?Hát mert a vérszívók ugyebár embervérrel táplálkoznak.Embereket ölnek.A legkegyetlenebb gyilkosok a világon. 

-De akkor hogy fogja kézre keríteni a maga kis csapata ha annyira veszélyesek?-szólalt meg Carlisle most elõször.Meglepett hogy a hangja mennyire nyugodt a többiekéhez képest,nem érezhetõ rajta semmilyen érdeklõdés vagy izgalom. 

-Mr.Cullen bizonyára maga is tudja hogy a mi kis csoportunk nem egyszerû igazságszolgáltató csoport.Valami sokkal több.Valami más.-meg szerettem volna kérdezni hogy mi de nem mertem.Ez a Billy Black csak úgy mint a fia egyáltalán nem tetszettek nekem.Valami nem stimmelt velük,de hogy mi arra nem tudtam rájönni.Apám megköszrülte a torkát,mivel nagyon úgy festett ki hogy Carlisle és Billy bármelyik pillanatban egymásnak eshetnek. 

-Ezennel a gyûlésnek vége!Kérem távozzanak!-mindenki egyszerre állt fel és indult el az ajtó felé.Mikor kiértem Jacob odajött hozzám és megint elvigyorodott.Fogalmam sem volt mit talál annyira viccesnek. 

-Remélem még találkozunk Bella!Nagyon örülök hogy megismerhettelek!-és kezet csókolt,bár én nem nagyon figyeltem oda rá,mert akkor megpillantottam megint Edwardot.Az apjára várt.Egy pillanatra felém nézett,a szeme mosolygott,de ahogy Jacobra nézett,hirtelen elsötétült.Úgy látszik nem csak nekem megy az agyamra. 

-Bocsi most mennem kell!Én is nagyon örvendtem!-és mielõtt bármit szólhatott volna,eltûntem a szeme elõl.