Bella lassan felnyitotta álomtól ittas szemeit, és remélte, hogy mindaz, ami tegnap történt, csak egy álom volt. Csak egy bugyuta álom, semmi más. Félt tükörbe nézni, félt attól, hogy azt fogja látni mint tegnap, egy idegen arcot, ami mégis az övé. Mégis feltápászkodott, és most már bánta, hogy a kényelmes hálószobai ágyak helyett a kanapét választotta fekvőhelyül, de nem bírta volna elviselni, ha bármelyik Cullen szobájába kellett volna mennie, mert akkor érezte volna a hiányukat. Mély levegőt vett, és elindult a fürdőszobába. Mielőtt megszemlélte volna önmagát, vett egy forró fürdőt, és lélekben felkészült arra, ami várni fog rá. Megtörölközött, és a tükör elé állt. Lassan emelte fel a fejét, sírógörcsöt kapott, amikor a tükörből a tegnap látott idegen nő arca tekintett vissza rá. Lerogyott a padlóra, és sírni kezdett. Nem is sírt, zokogott. Könnyei a padlóre pottyantak. Ezek sem az övéi voltak. Egy másik Bella volt már, nem ugyanaz mint egykor. De nem értette miért vele történik mindez. Annyi kérdés kavargott a fejében, amelyekre nem talált választ. Villámgyorsan a telefon után kapott, és tárcsázta Jacob számát. Kicsöngött a telefon, és Jake komor, bánatos hangon szólt bele.

- Igen? Ki az? - szólt Jake, kissé durvábban a kelleténél.

- Bel... vagyis Marie vagyok! Jake csak nincs valami baj? Zaklatottnak tűnsz... - Bella aggódott, ismerte Jake-t, eléggé ahhoz, hogy tudja, valami nem stimmel vele.

- Ó... szia Marie! Hát... igen... nagy a baj. Azonnal gyere kérlek La Pushba! Belláról van szó! - Bella görcsösen szorította a telefont.

Hogy rólam van szó? De hisz én itt vagyok! Mi történhetett? Kezdek félni.

- Oké Jake, maradj ott, azonnal odamegyek! - letette a telefont, és rohant ki az udvarra.

Leintette egy taxit, és La Pushba irányította a söfőrt. Bellának egy örökkévalóságnak tűnt, mire odaértek. Rohant ki az autóból, ode Jake-hez, aki már várt rá. Nagyon szomorú volt az arca, szemei vörösek a sok sírástól, teste remegett az elfojtott zokogástól. Szó nélkül ölelte át Marie-t, aki döbbenten, és értetlenül ölelte vissza.

- Mi történt? Mi a baj Jake? Kérlek válaszolj! - Bella aggodalmasan nézett barátja arcába, aki megfogta a kezét, és húzni kezdte.

- Gyere velem kérlek! De ígérd meg, hogy erős leszel, nem borulsz ki! Nem lesz szép, amit látni fogsz! - Bella bólintot, és követte Jake-t be a házba.

Jake szobájába mentek be, ahova be volt állítva egy asztal, melynek tetején valami nagy le volt takarva. Bella óvatosan közelebb lépett, míg Jake arra a valamire terített pokróccal bíbelődött. Egyetlen óvatos, de határozott mozdulattal lerántotta a leplet, felfedve Bella előtt saját testét.

Mi? Hogy? Hogy lehet? Ez nem lehet igaz! Ez nem lehetek én!

Az asztalon Bella teste feküdt holtan, kihülve, a sziklák pusztítása miatt sebekkel a testén. Bella szájára szorította a kezét, hogy nehogy kitörjön belőle egy eget rengető sikoly, mely megrengeti a világot. Lassan hátrált a test elől, a falnak ütközött. Jake aggodalmasan figyelte, de ahogy a halott Bellára tévedt a pillantása, zokogni kezdett. Bella sem bírta tovább, ő is sírni kezdett. Most már végképp nem értett semmit. Ő most meghalt volna? De akkor miért él? Miért el egy másik testben? Mi történt? Hogy lehetséges ez? Ilyen dolog nem történhet meg! Bár ha Bella belegondolt abba, hogy valójában vámpíroknak sem kellene létezni, mégis léteznek, akkor már valamivel elfogadhatóbbnak találta az a tényt, hogy a teste halott, de ő mégis él.

Ki vagyok most? Nem Bella Swan. Akkor Marie lennék? Új életet kellene kezdenem? De miért történt mindez, és miért pont velem? Tán kaptam még egy esélyt az élettől? De mégis mire? Mihez kellene még egy esély? Az egyetlen, amit ha tehetnék másképp tenném, az hogy nem engedem el Edwardot. És mi van ha pont ezért történt mindez? Kaptam volna egy második esélyt, hogy együtt legyek Edwarddal?

Bella nem tudta felfogni, hogy mi történik vele. Teljesen összeomlott idegileg és testileg is. Nem volt már többé Bella. Nem volt többé az a régi élete, melyben annyi fájdalom volt, mint öröm. Ő egy másik ember lett. Egy olyan, akit senki nem ismer, aki egyedül van a nagyvilágban barátok, család nélkül. Nem tudta, mihez kezdjen most. Járjon iskolába, mint minden normális gyerek? A teste valószínűleg tizennyolc éves, mint a régi. De hol fog lakni? Hogy fog megélni? Dolgoznia kell járni? Nincs más lehetősége, csak az, ha megpróbálja kideríteni, mindez miért történt meg.

- Marie... nyugodj meg! - ölelte meg jobb oldalról őt Jake, Bella belefúrta a vállgödrébe a fejét.

- Jobb lesz ha... ha keresek magamnak egy házat. Tudod... nincsenek szüleim, meghaltak, és Bellaékhoz költöztem volna, de most... nem akarok odamenni... - suttogta Bella Jake-nek, aki azonnal válaszolt.

- Maradj itt! Van hely elég! Kérlek! Nem akarok most egyedül lenni! Kell valaki, aki... mellettem áll... - hangja zokogásba fúlt, Bella nyugtatólag rátette a kezét a vállára.

- Köszönöm. Ez igazán kedves tőled, de nem akarok zavarni... - sírta Bella, tudta, hogy a terve be fog vállni, és Jake szállást nyújt neki.

- Maradhatsz! Nem fogsz zavarni! Kérlek Marie! Nagyon kérlek! - könyörgőn nézett a lányra, aki lassan bólintott.

- Most ki kell mennem a levegőre. Fel kell dolgoznom ezt a... katasztrófát... - és elhagyta a szobát.

Kiment az udvarra, és a felé a szikla felé vette az irányt, ahonnan leugrott. Ha most leugorna, talán minden megoldódna. Lehet, visszakapná régi testét. De mi akkor, ha végleg meghal? Nem dobhatja el magától az esélyt, hogy Edwarddal legyen! Nem teheti meg ezt.

Szeretem Edwardot, és ha kaptam még egy lehetőséget, hogy vele legyek, akkor meg kell próbálnom. De mi van ha nem szeret belém? Hisz én nem Bella vagyok már külsőleg, hanem Marie! Ha elmondanám neki, biztosan hülyének nézne és kiborulni. De egyáltalán, hol találom meg? Hisz ők elmentek innen, és azt mondta Edward akkor, amikro elhagyott, hogy nem is fognak visszajönni. Akkor most mit tegyek? Kutassak utána? De hol kezdjem a keresést? Minden bizonnyal egy esős helyen. Csak oda mehettek.

Bella kiabálást hallotta a háta mögül, majd megpillantotta a dühös Charlie-t és Billy-t, amint a ház felé igyekeznek. Bella szíve megdobbant, alig bírta visszafogni magát, hogy odanemenjen és vesse magát Charlie karjaiba. Lassan indult el, szép csendesen, és bement a házba a másik két férfi után. Charlie és Billy is kíváncsian néztek a lányra, de nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget, hogy itt van.

- Mi történt Charlie, hogy ennyire zaklatott vagy? Mondtam, hogy nyugodj meg, te nem tehettél semmit Belláért! - kezdte Billy.

Bella hegyezte a fülét, hátha valamit fontosat hall.

- Azok az istenverte Cullenék a hibásak! Ha az az Edward nem hagyja el Bellát, nem akart volna öngyilkos lenni, és még most is élne! És most, mintha mi sem történt volna, visszaköltöztek Forksba! - kiabálta.

Mi? Hogy visszaköltöztek? Itt vannak Forksban? Nem lehet igaz! De... mégis lehet, hogy igaz! Az Istenek talán még sem hagytak el teljesen! Segítenek nekem! Az azt jelenti, hogy Edward is itt van! Itt van Edward! Beszélhetek vele! De hogy? Ő nem ismeri Mariet? És mi van ha belészeretne? Hisz ugyanaz vagyok, csak a külsőm más!

Bella Jacobhoz fordult, a fiú még mindig bánatos volt.

- Melyik lesz az én szobám? - kérdezte a lány.

- Balra a második ajtó! - Bella szó nélkül eltűnt a szobájában, és magára zárta az ajtót.

Holnap elkezdi új életét, immár Marie-ként. Elmegy iskolába, keres valami munkát, és újra megbarátkozik a Cullen családdal, vagy hogy pontosabbak legyünk, újra megpróbál összejönni Edwarddal. Tudta, hogy nem lesz könnyű, de nem is lehetetlen. Az ő szótárában nem létezett ez a szó. Lehetetlen? Ha létezne lehetetlen, akkor ő most nem lenne itt. Rengeteg gondolat kavargott a fejében, ezekkel együtt ráborult az asztalra, és elmerengett a holnapon... az új életén...