(Sonja szemszöge) 

Az utolsó  emlékem az volt, hogy köszönök Jaspernek, aztán a világ elsötétült. Nem tudtam, hogy mi történhetett, csak abban reménykedtem, hogy Seth jól van, és amikor felébredek ott lesz velem. Lassan kezdtem el újra magamhoz térni és fogalmam sem volt, hogy mennyi ideig voltam eszméletlen, és hol vagyok most. Megrémültem.

• Hol vagyok? – kérdeztem ijedten és felültem az ágyon, amikor megláttam, hogy Seth is velem van.
• A Cullen házban vagyunk, Kedvesem. Ne ijedj meg, barátok között vagy. Itt senki sem bánthat – mondta és közelebb csúszott hozzám.
• A Cullen házban? De hát az ő házuk Forksban van, vagy nem? Hogy kerültünk ide? Megtaláltak minket, és idehurcoltak? Miért ájultam el? Meddig voltam eszméletlen? – záporoztak belőlem a kérdések és egyre hisztérikusabbá váltam. Mi történhetett? Hogyan találhattak ránk?
• Igen, Forskban vagyunk. Nem találtak meg minket. Az igazság az, hogy én hoztalak ide vissza. Jasper elkábított, hogy ne ellenkezz, mert magadtól nem jöttél volna vissza, te magad mondtad, de most itt a legbiztonságosabb nekünk. Jó ideig eszméletlen voltál, de ez nem káros rád nézve, csupán pihentél. Ha bajod eshetett volna tőle, akkor nem teszem. Kérlek, bocsáss meg, de nem volt más választásom. Veszélyben vagyunk, és nem akarom hagyni, hogy egy hajad szála is meggörbüljön. Hidd el, hogyha lett volna más módja, annak, hogy biztonságban legyél, akkor azt választom, de úgy éreztem, hogy így lesz a legjobb. Nem akartalak megbántani – magyarázkodott és bennem hirtelen elszakadt a cérna.

A könnyeim alattomosan kicsordultak és felpattantam az ágyról. Éppen ő  árult el engem, akiben a legjobban megbíztam, aki a másik felem. Mégis képes volt velem ezt tenni. Eszébe sem jutott, hogy megpróbálja megbeszélni velem, hogy szerinte az lenne a legjobb, hogyha visszajönnénk. Ehhez nem volt joga. Felnőtt emberek vagyunk, meg kellett volna próbálnia értelmesen és érvekkel meggyőznie. Egy pillanat alatt áradt szét bennem a harag, és még inkább  a csalódottság, amikor rádöbbentem, hogy nem amiatt volt bűntudata, mert nem mutatott be eddig Noah-nak, hanem amiatt, mert ezt tervelte ki. Egyszerűen elrabolt és egy újabb börtönbe zárt. Nem hagyott nekem választást, most kényszeríteni fognak, hogy házasodjunk össze. Hiába beszéltük meg, hogy hagy nekem időt, mégsem tette. Elárult engem. A kezem önálló életre kelt és felemelkedett, majd kétszer lesújtott az arca mindkét oldalára. Akkorát csattant, hogy biztosan mindenki hallotta, aki még a házban van. Pláne, hogy vámpírok. Aztán az én arcom is hirtelen égni kezdett. A francba! Teljesen elfelejtettem, hogyha Seth-nek fáj, akkor nekem is. Feldúltan kaptam sajgó arcomhoz, mikor rádöbbentem, hogy Seth-tel együtt magamat is sikerült felpofoznom. Már az indulataimat sem tudom levezetni, pedig ezt a két pofont most nagyon megérdemelte. Még soha nem tudott annyira feldühíteni senki, hogy idáig fajuljanak a dolgok, erre most meg nekem is fáj.

• Sajnálom, Kedvesem. Megfeledkeztél róla, hogy neked is fájni fog, igaz? Nagyon fáj? – próbált meg közelebb jönni hozzám, de ellöktem a kezét magamtól.
• Pontosan tudod, hogy mennyire fáj, pont annyira, mint neked. A fenébe! – kiabáltam kétségbeesetten. – Már ki sem ereszthetem a gőzt. Ezt nem hiszem el. De tudod, mit? Nem érdekel, hogy fáj, mert ezt most nagyon megérdemelted! – üvöltöttem vele tovább. – Azonnal tűnj el innen, egyelőre jobb lesz, hogyha nem vagy a közelemben! Legalább addig, amíg le nem higgadtam. Kifelé – mutattam az ajtóra ingerülten.
• Rendben, ahogy akarod. Szólj, hogyha szükséged van valamire – mondta lehajtott fejjel és elindult az ajtó felé.

Éreztem, hogy nagyon sajnálja, amit tett és, hogy elképesztő bűntudata van, de most nem tudott meghatni vele. Egyre idegesebb lettem, majd hirtelen elszakadtak a ruháim miközben akaratom ellenére átváltoztam. Még soha nem fordult velem elő azelőtt, hogy nem tudtam ezt uralni. Nem elég, hogy ideges voltam, de most még meg is ijedtem. Aztán egy reccsenést hallottam a földszint felől is, majd egy farkas vonyított kétségbeesetten.

• Mi a baj, Seth? – hallottam meg Edward kétségbeesett hangját.

A következő  pillanatban pedig Jasper rontott be a szobába, ahol voltam és  éreztem, ahogy lehiggadok. Nem akartam most megnyugodni, tombolni akartam, de nem tudtam mit tenni az ereje ellen. Úgyhogy szépen lassan egyre nyugodtabb lettem.

• Sonja? Vissza tudsz változni? – kérdezte Jasper aggódva.
• Azt hiszem – gondoltam, de ez Jasperen nem segített túl sokat, mert nem láthat a fejembe.
• Azt mondja, hogy „azt hiszem” – kiáltott fel Edward a földszintről.
• Rendben van, akkor kérlek, próbáld meg – mondta Jasper nyugodtan és elfordult. Azután pedig egy gyönyörű barna hajú lány szaladt be a szobába egy köntössel. Visszaváltoztam, mire a lány rám terítette a köntöst. Gyorsan belebújtam és megkötöttem a zsinórját.
• Jól vagy, Sonja? – kérdezte Jasper higgadtan, de láttam a szemén, hogy aggódik.
• Nem, nem vagyok jól! – kiabáltam vele. – Nem elég, hogy Seth elárult, még ti is segítettetek neki. Könnyű volt átverni ezt a hiszékeny kislányt, igaz? De ne aggódjatok többet nem fog sikerülni. Most pedig hagyj békén légy szíves. Ha átváltozom, azzal nagyszerűen tudom az indulataimat levezetni. Nem akarom, hogy lenyugtass. Azt hiszem, hogy kaptam eleget ebből az elmúlt nem is tudom mennyi időben. Meddig voltam miattad eszméletlen? Egy napig, vagy tovább? – üvöltöttem vele is, de éreztem, hogy nem veszi vissza az erejét és folyamatosan nyugtat engem. – Azt mondtam, hogy hagyj békén. Nem akarom, hogy használd rajtam a képességedet! – kiabáltam vele.
• Kérlek, csak egy kicsit próbálj meg lehiggadni! Olyan idegállapotban vagy, hogy még Seth is átváltozott a haragodtól, pedig nagyon próbált neki ellenállni. Ha nem higgadsz le egy kicsit, akkor kénytelen leszek megint elkábítani, vagy Carlisle benyugtatóz titeket. Melyik lehetőség tetszik jobban? – kérdezte óvatosan.
• Egyik lehetőség sem tetszik! Azt mondtam, hogy hagyj békén, különben nagyon meg fogod bánni. Au… – kiabáltam megint, majd egy pillanat alatt elgyengültem és leültem az ágyra. Furcsa volt, nem olyan, mintha Jasper csinálta volna. Ez valami másfajta nyugalom volt, ami elárasztott.
• Mit csináltál vele? – kérdezte a barna hajú lány ijedten.
• Semmit sem csináltam – tárta szét a karját Jasper.
• Nyugodjatok meg odafenn – mondta Edward. – Carlisle adott Seth-nek egy enyhe nyugtatót, amitől csak higgadtabbak lesznek, de nem alszanak el.

Akkor ezt éreztem. A tűt, amit Seth-be szúrtak a nyugtatóval. Érdekes. Ugyanúgy hat rám a Seth-nek beadott nyugtató is? Tehát ha az egyikünk vesz be gyógyszert, akkor a másik is, na de akkor, miért nem aludt el velem, amikor Jasper elkábított? Ez furcsa. Vajon hogyan működik ez az egész? Lehet, hogy ez a Carlisle tudja a válaszokat? Vártam még néhány percet, hogy hátha tényleg megnyugszom egy kicsit, és hála az égnek így is lett. A barna hajú lány pedig óvatosan mellém ült.

• Szia, én Bella vagyok. Edward felesége – mosolygott rám gyengéden.
• Szia, a nevem Sonja – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem igazán sikerült.
• Nem lesz semmi baj, de meg kell nyugodnod – mondta és finoman megfogta a kezemet.
• Nem könnyű lehiggadni úgy, hogy azok vesznek körül, akik elárultak engem. Seth, Jasper és a férjed kitervelték ezt és akaratom ellenére hoztak ide. El akarok menni innen messzire. Nincs jogotok fogságban tartani – mondtam határozottan és felpattantam, majd az ajtó felé vettem az irányt.

Szerencsére senki sem állított meg. Bella és Jasper is csak lehajtott fejjel maradt a szobában, ahonnan kijöttem. Lementem a lépcsőn, a nappaliban Seth ült fájdalmas tekintettel, mellette pedig Edward, és egy másik férfi, valószínűleg az a Carlisle. A háttérben még valaki tévét nézett, leginkább az tűnt fel rajta, hogy hatalmas. Jézusom, még soha nem láttam ekkora vámpírt. A konyhából is kijött két nő, akik melegen rám mosolyogtak. Legnagyobb meglepetésemre senki sem próbált meg megállítani. Aztán az ajtóhoz érve megtorpantam. Egy kislány állt előttem, aki nagyon aranyos volt. Felnézett rám és integetett, majd a karjait felemelte, hogy vegyem fel. Közben végig a szemembe nézett és mosolygott.  Nem tudtam ellenállni neki és a karjaimba kaptam.

• Szia! Te vagy, Sonja? – kérdezte mosolyogva.
• Igen, én vagyok. Te ki vagy? – kérdeztem kíváncsian.
• A lányom – hallottam meg a hangot a hátam mögül és Edward lépett mellém.
• Ő a lányod? – kérdeztem döbbenten.
• Szia, apu – mosolygott a kislány az apjára.
• Szia, kicsim – mondta Edward gyengéden.
• A nevem, Renesmee – fordult újra hozzám. - Megmutathatok neked valamit? Segítenék neked megismerkedni a családommal. Ne félj, tetszeni fog, amit látsz.
• Persze – egyeztem bele, és letettem.
• Ne, vegyél fel. Úgy könnyebb lesz megmutatni a dolgokat – mondta és én újra felvettem.
• Merre menjünk? – kérdeztem kíváncsian.
• Semerre, csak lélegezz mélyeket – kuncogott a kislány és két kis kezét az arcomhoz érintette.

Hirtelen elkapott egy furcsa érzés, majd képek villantak a szemem előtt. Láttam, ahogy Renesmee megszületett, az aggódás, hogy esetleg az édesanyját elveszítik. A családot, aki boldogan adja őt kézről kézre. Sok boldog percet. Csodálatos képek voltak. Csupa szeret teljes pillanat, amilyenre mindenki vágyik. A képeken keresztül lassan megismertem a család minden egyes tagját. Esme, Carlisle, Edward, Bella, Alice, Jasper, Rosalie, Emmett, Charlie, és Jacob. A legtöbbször Renesmee szülei és Jacob jelent meg a képekben. Hihetetlen volt, hogy egy családban lehet ennyi érzelem és szeretet. Legutoljára pedig megmutatta, hogy mennyire jóban van Seth-tel is, és hogy mennyire szeretetreméltó jelenség, aki nekem megadatott. Tudtam, hogy Seth imádnivaló, de még akkor is haragudtam rá. A kislány elvette a kezét az arcomról és szélesen elmosolyodott.

• Látod, ők a családom – mondta lelkesen. – Jó helyetek lesz nálunk. Ne haragudj ennyire ránk. Itt senki nem akar neked rosszat. Seth is csak azért hozott ide, mert itt nálunk nem vagytok veszélyben. Hidd el, hogy nagyon megbánta, hogy nem beszélte meg veled előtte.
• Ezt te még nem hiszem, hogy értheted, kicsim. Honnan tudhatná bármelyikünk is, hogy pontosan milyen veszélyben vagyunk? A vámpírok eddig is veszélyesek voltak ránk nézve, és ezután is azok lesznek – mondtam határozottan.
• Ez igaz, de vannak sokkalta veszélyesebb vámpírok is, mint a nomádok, akikkel eddig találkozhattál. Hidd el, én tudom, de most nem ez a lényeg. Szeretnénk, hogyha maradnál.
• Nem hiszem, hogy ne tudtuk volna megoldani valahogy értelmes emberek módjára a helyzetet. Bárhova elmehettünk volna, csak ide nem akartam visszajönni. Nem veletek van bajom, csak itt olyan dolgokra akarnak kényszeríteni, amiket még nem akarok – mondtam keserűen és Seth-re pillantottam, aki újra lehajtotta a fejét.
• Ha csak ezért nem akarsz velünk maradni, akkor semmi probléma. Innen nem vihet el a törzsed és Seth-té sem. Azért hozott téged ide. Ez a mi földünk. A Culleneké. Nem vihetnek sehova és nem kényszeríthetnek semmire, amíg a határainkon belül vagy. Ettől nem kell félned. Seth sem akarja rád kényszeríteni az akaratát. Ezt tudnod kellene, hiszen ismered. Illetve az elrablásod kivétel, de azt ígérte, hogy többet nem fordul elő. Akarod, hogy megmutassam mi történt idelent, miután elzavartad Seth-et? – kérdezte kíváncsian.
• Igen, kérlek – mondtam izgatottan.

Renesmee újra megérintette az arcomat és én mindent láttam. Seth hirtelen átváltozását, ahogy szomorúan a földre rogyott és kétségbeesetten nézett Edwardra, még egy könnycsepp is volt a szemében. Még soha nem láttam ilyen szomorú lényt a földön. Olyan szörnyen érezte magát, mint ahogy én is. A Cullenek mind köré gyűltek, akik nem velem voltak és simogatták, aggódtak érte, mintha valóban családtag lenne. A visszaváltozása után a kétségbeesett beszélgetését Edwarddal arról, hogy jobb lesz, hogyha elmegy és békén hagy engem, de könyörgött, Edwardnak és a többieknek, hogy az életük árán is védjenek meg, amíg talál valami megoldást arra, hogy visszaadhassa a lelkem, bár ez elméletileg lehetetlen, de ha kell az életét is feláldozza, hogy szabad lehessek. Ekkor pattant el bennem valami újra. Alig hittem a szememnek. Egy harcos, aki könnycseppet hullat azért, hogy ennyire megbántott, és bármit megtenne, hogy visszakapjam a szabadságom, mert nem érdemel meg. Csak azt akarja, hogy én boldog legyek. Önzetlenül. Talán átgondolhatnám a dolgot és adhatnék egy esélyt Seth-nek, hogy ő is elmagyarázhassa a történteket. Ráadásul, ha tényleg nem vihetnek el innen minket, akkor senki sem kényszeríthet bennünket a házasságra. Cullenék pedig kedvesnek tűnnek. Mindenképpen szükség lesz egy hosszú beszélgetésre Seth és köztem.  

• Hogy tetszett, amit láttál? – kérdezte Renesmee kíváncsian.
• Nagyon érdekes volt. Köszönöm – mosolyogtam rá.
• Velünk maradsz? Hogy döntöttél?
• Nem tudom. Még át kell gondolnom a történteket, de egyelőre nem megyek el – válaszoltam a kérdésre.
• Ez remek – hallottam meg a lelkesedést a nappali felől. Seth pedig a bűntudatán túl elkezdett egy kis megkönnyebbülést és reményt árasztani.
• Én Esme vagyok – szökkent hozzám oda a családanya. – Nem vagy éhes? Készítettem nektek enni.
• Szia, Esme. Köszönöm. Egy kicsit éhes vagyok – mosolyogtam rá. Megfogta a kezemet és a konyha felé húzott. Renesmee pedig felugrott Edward ölébe. Esme pedig leültetett az asztal mellé és elém rakott egy hatalmas tányér sült krumplit és steak-et. Majd Seth-nek is vitt egy tányérral a nappaliba. Gyorsan megettem az ételt, ami nagyon finom volt. Egy kicsit hálás voltam Seth-nek, hogy nem jött oda hozzám, mert lassan teljesen nyugodt lettem Jasper és nyugtatók nélkül. Egyre tisztábban láttam a dolgokat, ahogy a ködfelhő, ami leszállt az elmémre az ébredésem után elpárolgott.
• Köszönöm szépen, Esme. Nagyon finom volt a vacsora – mosolyogtam rá és a mosogatóhoz vittem az üres tányért.
• Nincs mit, Sonja. Örülök, hogy ízlett. Szeretnél még valamit? – kérdezte kíváncsian.
• Azt hiszem, hogy egy kicsit lepihennék. Későre jár. Persze csak, ha nem gond.
• Dehogyis. Visszatalálsz a szobába, ahol voltál? – kérdezte gyengéden. – Amíg itt vagy az lesz a tiéd.
• Igen, természetesen. Még egyszer köszönök mindent. Jó éjszakát! – mondtam és elindultam a szoba felé.
• Neked is jó éjszakát!

Amikor odaértem a nappaliba minden szempár rám szegeződött. Megfontoltan odasétáltam Seth elé, megálltam előtte és vártam, hogy felnézzen rám. Néhány pillanat múlva rám nézett.

• Holnap megbeszéljük a dolgokat. Rendben? – kérdeztem meg Seth-et.
• Az nagyon jó lenne. Köszönöm – mondta hitetlenkedve, de éreztem, hogy megkönnyebbül és teljesen elárasztja a remény.
• Akkor aludj jól, Seth – köszöntem el, és elindultam felfelé. – Mindenkinek jó éjszakát.
• Neked is, Sonja – jött az egybehangzó válasz.

Felmentem a szobába, becsuktam magam mögött az ajtót és ledőltem az ágyra. Aludni, ha akartam volna sem sikerült volna, azt hiszem. Még soha életemben nem kavargott bennem ennyi érzelem, mint amennyit most megtapasztaltam alig néhány óra alatt. Hiszen dühös voltam és csalódott, mégis egy részem igazat ad Seth-nek, én is biztonságban akarom őt tudni. Nem tudok mit tenni, akkor is szeretem őt. Még így is, hogy ilyen csúnyán átvert engem. Seth-ben pedig tombolt a bűntudat, a remény, az aggódás és a szerelem. Kettőnk érzelmei pedig összekeveredtek, és nem tudom őket kibogozni.