(Alice szemszöge) 

Még mindig a látomásom járt az eszemben. Mit jelenthetett ez az egész? Ki ez a Jasper, és miért volt róla látomásom? Tán valamilyen fontos személy aki részt fog venni az életemben? Bella aggódó arccal fordult felém, megszokta már, hogy látomásaim vannak, de ő is észrevette, hogy valami nem stimmel rajtam.

- Alice mit láttál? Vámpírok jönnek? Gonoszak? - kérdezgetett, én csak a fejem ráztam.

- Emberek. Ketten. Egy férfi és egy nő. Azt láttam, hogy leszállnak a repülőről, és valószínűleg idetartanak Forksba. A férfit Jaspernak hívják.

- Mást nem láttál? - tette vállamra a kezét, kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Nem, nem láttam mást. De nem értem mi értelme volt ennek a látomásnak... - elgondolkozva ráncoltam össze a homlokom, eddig nem fordult még elő, hogy összezavart volna egy látomás, egészen mostanáig.

- Majd rá fogunk jönni együtt! - bíztatott.

Bella mobilja megcsörrent, villámgyorsan odarohant, és felvette a telefont.

- Igen? Itt Bella Swan beszél - szólt bele a telefonba, melyet a következő pillanatban görcsösen szorongatni kezdett.

Ijedten pislogtam rá szempilláim alól, féltem, hogy esetleg széttöri azt a mobilt, melyet én vettem neki tavaly karácsonyra. Ebben az országban még nem is forgalmazzák, egyedi darab, rá van írva kis gyöngyökkel Bella neve.

- Bella? Mi baja van? - sétáltam oda hozzá, halkan odasúgtam a fülébe a kérdésemet, hogy telefon mások oldalán lévő valaki még véletelnül se hallja meg.

- Rendben van, azonnal odamegyek, és megbeszéljük a dolgot! Nehogy elmenjen onnan! - mondta a telefonba, majd lerakta azt, és felém fordult.

Arcán millió érzelem cikázott keresztül, nem értettem, hirtelen mitől lett olyan izgatott, hogy a szemei elkezdtek csillogni, és alig bírta fékezni magát, nehogy véletlenül örömében összetörjön.

- Bella mondd már el mi van! Ki hívott? - tettem fel neki kérdésemet, ő csak nevetett.

- Van egy meglepetésem neked Alice! Gyere velem! - kezemnél fogva kihúzott a lakásból, és magyarázat nélkül betuszkolt a kocsiba.

Simán elmenekülhettem volna, de a kíváncsiságom nagyobb volt, minthogy elszaladjak. Bella beletaposott a gázba, és elszáguldottunk, ki tudja hová. 

(Jasper szemszöge) 

Már elég régóta vártunk, de a ház tulaja nem érkezett meg. Brigette kezdett ideges lenni, és ez csak annyit jelentett, hogy rémes poénjaival próbált szórakoztatni, pedig mondtam neki, hogy ne tegye. Leültünk a lépcsőre, ő unottan a vállamhoz dőlt, és egy dalt dúdolgatott magában.

- Mikor jönnek már? Kezd sötétedni. Mi van ha átvertek minket Jazz, és hagyják, hogy itt fagyjunk meg? - aggodalmaskodott, én csak nevettem rajta.

- Hagyd abba Brig! Jönni fognak! - feleltem határozottan, és mint ahogy megmondtam, öt perc múlva befordult a házhoz egy ezüst színű autó.

A kocsiból először egy hosszú, barna hajú lány lépett ki. Megfigyeltem jó alaposan, és megállapítottam magamban, hogy nagyon csinos. A lány közelebb jött hozzánk, nagyon kecsesen mozgott, mint egy manöken.

- Üdv! Bella Swan vagyok, a tulaj! - nyújtotta először nekem, majd Brigette-nek a kezét.

- Jasper Withlock. Ő pedig egy barátom, Brigette Martinez - Brig csodálkozó pillantásokat vetett Bellára, biztos neki is feltűnt a lány különös szépsége.

- Bella, minek jöttünk ide? - hallottam meg egy gyönyörű hangot, és a következő pillanatban megjelent egy másik lány is.

Sokkal szebb volt, mint Bella. Apró termetű, koboldszerű nő, alig lehetett több százötvencentinél. Hollófekete haja tüsisen meredezett széjjel, csak ámultam gyönyörűsége láttán. Lehet, hogy távta maradt a szám a bámézkodás közben, Brig ugyanis észrevétlenül a vállamba bokszolt. Az apró teremtés közelebb, szó szerint táncolt hozzánk, de mikor pillantása rám esett, szemei döbbenten kitágultak, hitetlenkedve megrázta a fejét.

- Ez nem lehet... ez nem... - mondogatta kétségbeesetten, segítséget remélve nézett Bellára.

- Nos, ő a testvérem Alice Cullen. Alice, ők itt Brigette és Jasper - Alice még mindig elképedve kezet nyújtott, majd nagyra nyílt szemekkel esett össze előttünk. 

(Alice szemszöge) 

Amint megérintettem Jasper kezét, újabb látomás tört rám, az előzőnél sokkal hosszabb, és tartalmasabb. Jasper és én együtt sétáltunk az erdőben, fogtuk egymás kezét. Boldognak látszottunk, mert nevettünk, és a szemünk is csillogott. Jasper egyszer csak maga felé fordított, közelebb hajolt az arcomhoz, és csak ennyit mondott.

- Szeretlek Alice! Nem számít mi vagy, én akkor is szeretlek!

A következő képen nekiugrottam Jasper nyakának, és mohón szívni kezdtem a vérét, mely mindennél édesebb volt számomra.

Haragosan felkiáltottam, mikor a látomás véget ért, ijedten néztem hol Jasperre, hol Bellára. Még mindig a földön ültem, Jasper kezét nyújtotta felém, hogy segítsen nekem.

- Jól vagy? - kérdezte, illata egy pillanatra megcsapott.

Visszatarottam a lélegzetem, gyorsan felpattantam, és elszaladtam, természetesen emberi tempóban. Még láttam, milyen meglepetten és elképedve néznek utánam, csak Bella tudhatta, vagy esetleg sejthette kirohanásom valós okát, de hagyott elmenni. Sebesen rohantam be az erdőbe, utam hazafelé vezetett. Nem történhet meg az, amit másodjára láttam. Nem ölhetem meg őt. Nem vagyok gyilkos, és soha nem is leszek az. Még gyorsabbra vettem a tempót, rohantam amennyire csak bírtam, nem néztem hátra. Nem szabad a közelébe mennem. De mi van akkor, ha ő az, akire sokáig vártam? Ha ő életem szerelme? Nem hagyhatom elmenni! Lehet, hogy az első látomásom fog valóra válni. De mi van ha nem? Mi van, ha felülkerekedik bennem a szörny, ami eddig békében nyugodott? Az soha nem történhet meg. Hazaérve egyetlen egy szó nélkül felrohantam a szobámba, nem törődve testvéreim kíváncsi pillantásaival, és bevágtam magam mögött az ajtót. 

(Jasper szemszöge) 

Elképzelni sem tudtam, hogy mi üthetett Alice-be. Az egyik pillanatban megfogta a kezem, a másikban összeesett, majd egyetlen szó nélkül elrohant. Brigette is ugyanolyan értetlen volt mint én, csak Bella maradt teljesen nyugodt. Bizonyára ismeri eléggé a testvérét ahhoz, hogy tudja, mi történt vele éppen.

- Valami baja van? Mi történt vele? - kérdeztem, komolyan érdekelt.

Magam sem tudtam miért, de érdekelt Alice minden életének minden apró részlete. A legjelentételenebb dologtól a legfontosabbakig mindent tudni akartam róla. Szerelem lenne első látásra? Én nem hittem soha ebben a dologban, de ahogy megláttam őt, valami olyat éreztem, amit eddig még soha.

- Csak egy kicsit kimerült, ennyi az egész. Nos, akkor kiveszitek a házat? Ugye nem baj ha tegezlek titeket, elvégre egyidősek lehetünk - mosolyodott el.

- Dehogy baj! - vontam meg a vállam, és én is rámosolyogtam - nem kell megnézni, csak mondd meg mennyibe kerül és mi kifezetjük!

Bella lefirkantotta egy kis cetlire, hogy mennyibe kerül kivenni a házat havonta. Az összeg éppen megfelelt, ki tudtuk fizetni, és ha dolgozni is elmegyünk majd, akkor eléldegélhetünk majd békében.

- Na, megfelel? - kérdezte már türelmetlenül.

- Igen persze! Köszönöm! - nyújtottam neki a kezemet.

- Én köszönöm, hogy végre találtam lakókat! Minden héten elfogok jönni, és leellenőrzöm, hogy minden rendben van e. Hetente kell majd fizetni, minden pénteken, ha pontosak akarunk lenni - magyarázta.

- Rendben van, nekem megfelel! - mosolyogtam rá.

- Akkor jó! Remélem élvezni fogják ez életet, itt Forksban! - vigyorodott el titokzatosan - még találkozunk! Sziasztok!

- Szia! - köszüntünk egyszerre Brigette-vel, de én még utána szóltam.

- Add át üdvözletem Alice-nek! - Bella egy pillanatra mozdulatlanul állt, majd szélesen mosolyogva bólintott.

Pár pillanatban múlva már el is tűnt a ház elől.

- Na Jazz, végre sikerült! Kezdődik az új életünk! - nevetett fel Brig.