Reggel, mikor Bella felébredt, arra eszmélt, hogy a gyomra görcsbe rándult a sok aggódástól, és a feje eszméletlenül sajog. Gyorsan felvette ugyanazt a ruhát, ami tegnap volt rajta, mivel más cucca nem volt, és a konyha felé vette az irányt. Úgy gondolta, ha már Jake szállást adott neki, úgy illik, hogy valahogy meghálálja ezt, így úgy döntött, hogy elkészíti a reggelit. Pirítóst csinált, jó nagy adogot, tudta, hogy Jake mennyit fel bír falni belőle. A fiú nem sokára meg is jelent, még kissé kómásan, egy szál alsógatyában totyogott be az ebédlőbe. Bella félrenyelte a teát, amit éppen kortyolgatott, köhögni kezdett. Jake a segítségére sietett, gyengéden megveregette a lány hátát.

- Marie jól vagy? Óvatosabban egyél és igyál kérlek! Ó, látom készítettél nekünk reggelit! Igazán kedves tőled! - Jake levett a tányérról egy szelet pirítóst, és falatozni kezdte.

- Ugyan, ez semmiség ahhoz képest, ami te tettél értem. Nem is ismersz, de megengedted, hogy itt lakjak veletek - mosolyodott el a lány, kissé vicces volt azt mondani, hogy nem is ismeri a fiú, miközben elég régóta barátok voltak.

- Aki Bella barátja az az én barátom is... vagyis aki Bella barátja volt... - szomorúan hajtotta le fejét, Bella nyugtatólag megfogta a kezét, és megszorította azt.

A fiú bőrének kellemes melege visszahozta életkedvét, eszébe juttatta az együtt töltött napokat. Szomorúan felsóhajtott, felvette a kabátját, és köszönés nélkül elhagyta a házat. Összeráncolt szemöldökkel nézett a szikla felé, újra késztetést érzett arra, hogy ugorjon, de megfékezte magát, és ehelyett a garázs felé indult. Ott voltak a motorok, úgy gondolta Jake nem fog megharagudni, ha elveszi a régi motorját, így hát felült rá, és elhajtott. A suli felé vette az irányt. Nem vágyott arra, hogy tanuljon, de sajnos muszáj volt, ha új életet akart kezdeni, ráadásul lehet, így könnyebb lesz megtalálnia Edwardot. Az utat elállta egy autó, nagy és fekete, Bella kénytelen volt lefékezni. Az autóból egy férfi szállt ki, magas volt, fekete hajú, Bella kíváncsian szemlélte az idegent. A férfi közelebb lépett hozzá, mosolyogva megérintette a lány kezét. Bella ijedten hökölt hátra, futni szeretett volna, de valahogy volt egy olyan érzése, hogy a férfi nem bántani akarja.

- Üdv Bella! Aro vagyok! Ne félj, nem akarlak bántani! - Bella elképedt, a férfi ugyanis az igazi nevén szólította.

- Honnan tudja, hogy Bella vagyok? Hisz én... ki maga? - kérdezte félve, de ugyanakkor kíváncsian.

- Aro vagyok mint mondtam. Voltárróból jöttem, én vagyok a Volturi egyik vezetője. Hallottál már a Volturiról nem igaz? - Bella felidézte emlékeit.

Edward mesélt egyszer neki a Volturiról, és akkor azt mondta, hogy ők valamilyen rendőr félék a vámpíroknál. Lassan bólintott, jelezvén, hogy a válasza igen.

- Nagyszerű. Nos Bella... biztos furcsállód ezt az egész... helyzetet... - fejével a lány felé bökött, aki azonnal értette mire céloz.

- Furcsállom? Maga mit tenne a helyemben? Meghaltam, de közben még is élek egy másik, mindenki számára idegen testben! Nem valami jó érzés! - mondta felháborodottan a lány.

- Bella, Bella, Bella. Ne idegesítsd fel magad! Nem azért jöttem, hogy veszekedjünk! - mosolygott rá a férfi.

Ki ez az Aro, és mit akar tőlem? Kiráz tőle a hideg? Úgy vigyorog mint a vadalma ilyen borzalmas helyzetben is. És ráadásul honnan tudja, ki vagyok?

- Honnan tudja, hogy én Bella vagyok? - kérdezte meg a számára legfontosabb kérdést.

- Onnan, hogy én tettem ezt veled. Te meghaltál Bella. Nem élsz már. Ez a test valaha egy Virginia Patterson nevű lányé volt valamikor 1890-ben - magyarázta Aro.

- De ha meghaltam, akkor mért vagyok most itt? - förmedt rá a férfira a lány.

- Kaptál még egy esélyt az élettől. Egy második, de egyben utolsó esélyt arra, hogy rendben tedd az életed. Tudod mire célzok igaz? - várakozóan nézett a lányra.

- Igen tudom. De mégis mivel érdemeltem ki azt, hogy éljek? Ki vagyok én, hogy nem hagytak meghalni? - kérdezte lehajtott fejjel Bella.

- Különleges vagy Isabella. Nem bírják használni rajtad a vámpírok a képességeiket. Senki. Ez nagy csoda, ilyen ember nem sok van a világon. Ez az egyik ok, amiért megmentettünk. A másik az, mert nagyon nagy öröm lenne a számunkra, ha Edward Cullen életben maradna. Hamarosan elfog jönni hozzánk, és megkér minket arra, hogy öljük meg. Nem akarjuk megtenni, de ha nem lesz más választásunk... te viszont megmentheted őt Bella. Ha belédszeret újra, akkor minden megváltozik és te újra...

- Bella leszek... - suttogta maga elé a lány.

- Pontosan. De mi sem tudjuk megmondani, hogy hogy is működik ez a visszaváltozás dolog. Te vagy ez az első, akivel ez történik, érezd magad megtisztelve - mosolygott rá a vámpír férfi.

- Klassz! Egyszerűen boldog vagyok, hogy meghaltam, és új ember lettem... - gúnyolódott, Aro halkan felkuncogott.

- Bella, egy valamit meg kell viszont ígérned - Aro arca hirtelen nagyon komoly lett - nem mondhatod el senkinek, hogy ki vagy te. Ha maguktól rájönnek, az nem baj, de te egy szót sem szólhatsz erről, mert akkor nagy baj lesz!

- Rendben van, nem fogok mondani semmit! De elengedne végre, iskolába kell mennem! - felelte a lány, Aro elállt az útból.

- Sok szerencsét Bella! - Bella válasz nélkül elhajtott a suli felé.

A suliba érve mély levegőt vett, és bement az oly ismerős épületbe. Furcsa, hogy megint új lány lesz, pedig igazából majdnem egy éve ide járt. Most kezdhet elölről mindent. Az udvaron megpillantotta Jessicat, Mike-ot, és Angelat. Nagyon szeretett volna odamenni hozzájuk, de nem tehette meg.

Most mit csináljak? Senki sem ismer engem, viszont én majdnem mindenkit ismerek! Ez nevetséges! Nem beszélhetek most senkivel! Meg kell várnom, míg megismerkedek velük.

- Szia! Új vagy itt? - Eric nézett a lányra, halványan mosolygott.

- Igen. Marie Walker. Most jöttem... ööö... Phoenixből! - mondta.

Végülis ez igaz volt, kivéve a most szó.

- Üdv Marie! Jössz ebédelni? - Bella bólintott, és mintha nem tudta volna, követte Mike-ot az ebédlőbe.

Leültek a régi, szokásos asztalukhoz. És akkor Bella meglátta őket. A Cullen család ott ült a régi asztalnál. Majdnem négy teljes hónapja nem találkozott velük, és most itt voltak.

Ott van Edward! Jaj, de szeretnék odamenni hozzá, megölelni, megcsókolni, de nem tehetem meg! Nem lehet igaz! Mit csináljak most?

Bella felállt, és egyetlen szó nélkül elindult a Cullen testvérek felé, akik döbbenten nézték a feléjük rohanó lányt. Bella nem törődött a meglepett pillantásokkal, egyetlen szó nélkül odahúzott egy széket a többiek mellé, és helyet foglalt, majd a Cullen testvérek döbbent, kíváncsi, értetlen tekintetével kísérve nekikezdett az evésnek.