Mikor beléptem az ajtón ugyan az a hangulat fogadott  mint az el múlt fél évben mindig. Nekem sem volt különmb hangulatom, de ezt már rossz volt nézni, nem is, ezt már fájt nézni.

Carlisle nem csinál semmit egész nap csak dolgozik és hazajön, vadászik, és a többi idejét a nappaliban ülve tölti, és üres szemekkel bámul. Esme próbálja magát le foglalni mindig, ahogy én is. És ott van Jasper, a férjem. Jasper, aki általában otthon mindig jó kedvű volt, és Em – mel szívatták egymást. Most nem láttam mosolyogni nagyon rég óta. Edwardról ne is beszéljünk. Semmit nem csinál, csak el jár vadászni, és futni. Mikor itt van a házban, akkor a szobájában ül és zenét hallgat. Nem szólt senkihez egy hete. Emmett sem nevet, nem is vigyorog, nem is mosolyog, semmi. Egy apró mosolyt sem láttam az arcán öt hónapja. Rosalie pedig előszeretettel szól be Edwardnak, de ő észre sem veszi. A gondolatainkat sem olvassa egy ideje. És itt vagyok én. Irtózatosan hiányzik Bella, és tudom hogy rosszul van, és azt is tudom hogy meg találta a CD-t és a képet Edwardról. Csak fel tépi a sebeit. Szegény minden este sírva alszik el, és szívszorító érzéssel kel, majd megint sír. Edwarddal kéne beszélnem erről. Vissza kéne mennünk. Bella nagyon rossz állapotban van. Minden jót tett volna neki csak nem hogy el megyünk onnan, és Edward szakít vele. Nagyon sápadt, és le is van fogyva. Beszélni fogok Edwarddal. Ez így nem mehet tovább, vissza kell mennünk. Tudom hogy nem fog semmi hülyeséget csinálni, de miért jobb ha az egész család szenved? Mert mindenki szenved, kivéve persze Rosaliet. Bella is szenved, és neki minden bizonnyal rosszabb mindannyiunk- nál. Ő ember, és törékeny, és nem tudja ezt el viselni. Tudom hogy nekem milyen, és neki ezerszer rosszabb lehet, de én is alig bírom ki vámpírként. Akkor ő a rosszabbat emberként?   

Meg jelent előttem Bella, telefonnal a kezében, de nagyon homályos volt, rosszul láttam, és utána csak foszlányokat. Nem tudja mit akar. De miért olyan fontos ez hogy látomásom legyen róla? Fel akar hívni valakit, na és? Nem értettem, hogy miért van ez, de éreztem hogy valami változás lesz az életében. Meg próbáltam figyelmen kívül hagyni, de nem ment. El kezdtem kutatni Bella után. Eddig Edward kérésére nem tettem. De most nem bírtam ki, kíváncsi voltam. Edward pedig nem hiszem hogy meg tudja. Nem olvas a gondolatainkban, teljesen érzéketlen a környezetére, és minden egyébre. Nem csinált semmit, nem foglalkozott senkivel, de én nem haragudtam rá. Neki is rosszabb volt mint nekem. Nem ítélkeztem, egyszerűen nem volt hozzá jogom, hogy el ítéljem mert szenved, mert nem láthatja élete szerelmét. Nem tudom mit csinálnék ha Jasper el hagyna és azt mondaná hogy nem szeret.

Meg őrülnék, valószínűleg. Akkor is ha egy vámpír nem őrülhet meg. Én biztosan meg őrülnék. Nem találtam semmit Belláról. Csak ugyan azok a foszlányok. Még mindig nem döntötte el fel hívja- e  azt a bizonyos embert. Nagyon idegesített hogy nem látom tisztán Bella jövőjét. Én vissza akartam menni, meg akartam ölelni, és meg mondani neki hogy minden rendben van, ne aggódjon vissza jön az egész család és ugyan olyan boldog lesz mindenki mint régen. Mindenkinek teljes lenne az élete. Nem értem mi akadályozta ebben Edwardot. Talán abban a hitben volt hogy Bella túl lépett rajta? De hogy lehet ilyen naív?

Beszélnem kell vele. Fel mentem a lépcsőn, és a szobájában találtam őt. Nem  vette észre hogy be mentem a szobájába. Az ablaknál ült, nekem háttal, és nézett fel az égre. A csillagokat nézte, minden esetre úgy ült mint egy álmodozó kisfiú. Ha nem lett volna vámpír, biztos vagyok benne hogy ha meg fordul könnyes lenne az arca és az ingje. Lassan oda lépdeltem hozzá, óvatosan ki vettem a füléből a fülhallgatót, de nem ijedt meg. Csak nézett rám, és a szemeiben mérhetetlen elgyötörtség, fájdalom, és szomorúság volt.

• Szia – köszöntem neki nagyon halkan
• Szia – köszönt ő is. A hangja… soha nem hallottam még ennyi fájdalmat és szenvedést egy ember vagy vámpír hangjában sem.
• Edward, beszélnünk kell – mondtam neki, de megint a csillagokat nézte
• Miről? – kérdezte, de még mindig az eget nézegette.
• Belláról – válaszoltam, és ahogy meg hallotta a nevét láthatóan össze görnyedt ültében, mintha a gerincébe nyilallt volna a fájdalom
• Edward, jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan, és vállára tettem az egyik kezem. Csak bólogatott
• Figyelj, meg találta a CD – t és a képet, egyre jobban szenved, és én ezt már nem tudom el viselni.
• Meg találta? – kérdezte meglepetten. Hónapok után volt valamilyen érzelem a hangjában.
• Igen, az íróasztala alatt, ugye? – kérdeztem – Oda rejtetted.
• Igen. – mondta megint élettelenül. És akkor izgalom jelent meg az arcán, nem izgalom inkább félelem vagy az izgalom és a félelem keveréke. Nem tudtam pontosan.
• De ha meg találta a CD – t és a képet akkor a cetlit is.. – mondta, és én nem tudtam, hogy miről beszél.
• Milyen cetli? – kérdeztem
• Hagytam ott egy cetlit, teljesen idióta ötlet volt, azt hittem soha nem találja meg a parketta alatt.
• Mit írtál a cetlire, Edward?  - kérdeztem
• Azt hogy: „Szeretlek, és remélem nem fogod el hinni amit mondok majd neked. Edward.”
• De akkor mi van most? – úgy értem ha meg találta, és tudja hogy szereted, akkor miért szenved az egész család, Edward? Miért nem tudsz vissza menni, és meg mondani Bellának hogy szereted és hogy vissza megyünk? Miért Edward? – kérdeztem leplezetlen fájdalommal a hangomban.
• Mert csak veszélybe sodornánk őt. Hát nem érted Alice? Eddig sem azért nem akartam vissza menni mert nem tudta hogy szeretem, és azt hiszi hogy nem érdekel engem hogy mi van vele. Hanem azért mert a jelenlétemmel veszélybe sodrom. – válaszolta, és a hangja ugyan olyan meg tört volt mint az előbb az enyém.
• Edward, én tudom hogy te azt hiszed hogy veszélybe sodrod azzal hogy ott vagy. De ha te nem lennél ott ő halott lenne. – próbáltam rá ész érvekkel hatni
• Meg tudja védeni magát – válaszolt
• Nem, Edward. Nem tudja. Tudod hányszor volt balesetin mióta el jöttünk Forksból? – kérdeztem és láttam egy kis félelmet a szemében.
• Nem tudom, hányszor?
• Hát tíznél biztosan többször. Volt hogy bent volt egy hétig eszméletlenül. Edward, szüksége van ránk. – érveltem megint
• Alice, nem tehetem ezt.  – mondta annyira szomorúan hogy azt hittem meg szakad a szívem. Oda mentem hozzá, meg öleltem, és a fülébe suttogtam
• De teheted. Mindenkinek ez lenne a legjobb.