Hihetetlenkedve néztem vissza az Edward nélkül töltött hat hónapra. Nehéz volt el képzelni, hogy milyen állapotban voltam, mikor a mellkasán feküdtem a szobámban. Hogy az altatómra volt szükségem, hogy tudjam, létezik, és nem álmodtam. Nem nagyon beszéltünk a külön töltött időről, el mondta, hogy egy hirtelen, meggondolatlan ötlettől vezérelve hagyott el engem szeptemberben, és hogy szörnyen hiányoztam neki, bár Alice mesélt nekem arról, hogy milyen volt Edward, és nem mellesleg az egész családja. A családom. Mosolyogva gondoltam erre, és szeretettel töltött el a gondolat. Két hónapja hogy vissza jött, és én újra mosolygom, boldog vagyok. Teljességgel, emberfelettien boldog. Az át változtatásomat Edward még mindig ellenezte. Carlisle el mondta, hogy mi előtt haza költöztek, meg beszélték, hogy nem maradok ember. Meg értettem őket, ha ember maradok, öregszem tovább, és nekik nagyon gyorsan repül az idő. Egy emberi élet hossza nekik csak egy kis töredéke az életüknek, az örökkévalóságnak. Hetven év nekik annyit jelent mint nekem három hónap. Nem sokszor került szóba a téma, de ha igen, akkor vita lett a vége. Vészesen közeledtem a tizenkilenchez, míg életem szerelme örökké tizenhét marad. Tudtam hogy milyen nehéz ez neki. Ő abban hisz, hogy a vámpírok lelketlen lények, és nincs helyük semmilyen élet utáni helyen, csak a pokolban.  Ezerszer el mondtam Edwardnak, hogy a pokol számomra az a hely ahol nincs velem. És így is gondoltam. Az egyik hét végén át mentem hozzájuk, és szóba került a dolog.

• Edward, meg beszéltük, Bella nem marad ember. Nem élnéd túl, ha végig néznéd ahogy idősen meg hal. Mert ha nem döntünk okosan be fog következni, és tudom, mert ismerlek, fiam, hogy magadat fogod átkozni, hogy mért nem volt több eszed Vissza akarod majd fogatni az időt, és át változtatni Bellát. – mondta Carlisle meg értő, szelíd hangon.

Edwardra néztem, és a szemében döntésképtelenséget, és fájdalmat láttam.

• Apa, én nem tehetem ezt Bellával, nem élhetek azzal a tudattal hogy meg fosztottam a lelkétől. Önzőség lenne, én lennék a világ legönzőbb teremtménye. – mondta, és a szemében látott fájdalmat alá támasztotta a hangja is.
• Edward, ez az egyetlen meg oldás, hidd el. – hallottam Esme kedves hangját – és Bella is át akar változni. Meg értem az aggodalmaidat, de nincs más lehetőségünk, nem akarunk téged el veszíteni.
• Tudom, de ti hogyan tudnátok meg tenni a helyemben? – kérdezte, és a hangjában most szomorúságot véltem fel fedezni. Márvány karja ökölbe szorult. Oda mentem hozzá, végig simítottam az arcán, és próbáltam meg nyugtatni
• Minden rendben lesz, és tényleg így lesz a legjobb mindenkinek. Nem kell állandóan rettegned hogy kárt tegyél bennem, bár én így is száz százalékig bízom benned. – nyugtattam

A szemembe nézett, és  örömmel tapasztaltam hogy  a fájdalom el tűnt belőle. Döntés képtelen volt, amit teljesen meg értettem. Nehezen vallottam be magamnak is, de ha fordított helyzetben lennénk, én sem tudnék mihez kezdeni ezzel. Úgy látszott, hogy sikerült kicsit meg nyugtatnom.

• Meg kell beszélnünk hogy mikor változtatjuk át Bellát, és hogy meg tudod- e tenni te – fordult Carlisle Edwardhoz.
• Mondjuk az érettségi után? – tettem fel
• Fel vagy készülve rá, Bella? Az érettségi három hónap mulva lesz. Addig ki kell találnunk, hogy mit mondunk Charlienak és Renee- nek. El kell hagynunk a várost is. Nem láthatnak az emberek így.
• Fel vagyok készülve, és ismerem az érettségi dátumát. Nem gondolkoztam még azon, hogy  a szüleimnek mit mondok, de majd ki találunk valamit. Alice biztosan segíteni fog.
• Igen, biztosan fog. Akkor az érettségi után. Edward, meg tudod tenni? – Nézett Carlisle újra Edwardra, akit láthatólag ki zökkentett a kérdés. A gondolataiba merülve nézett ki az ablakon, és mikor Carlisle hozzá szólt először felém kapta  afejét, majd fogadott apjára nézett, a szemében megint fájdalom nyomai csillogtak.
• Nem tudom, apa. Meg kell ezt még beszélnünk, ez egy nagyon nagy horderejű döntés. Ne szabad el hamarkodni. – mondta Edward, de a hangjából most nem hallatszott ki a fájdalom nyoma sem. Legalább is emberi füllel nem. Talán kezd hozzá szokni a gondolathoz, hogy nem maradok ember.
• Igazad van, ezt még el kell döntenünk. – mondta Carlisle

Charlie Billyvel horgászott négy napig, amolyan kempingezés volt. Edward szobájában aludtam, nem beszéltünk, ő dúdolta az altatómat, én pedig kűzdöttem a rám telepedő álmosság ellen.

• Haragszol rám? – kérdeztem késégbe esett, de álmos hangon
• Mért haragudnék? – hangja döbbent volt
• Mert vámpír akarok lenni. – mondtam szégyenlősen. Óvatosan az állam alá nyúlt, fel emelte a fejem, és karamella szemeivel el oszlatta minden kételyemet.
• Bella, el nem tudod képzelni mekkora meg könnyebbülés lesz, ha nem kell minden másodpercben arra figyelnem, hogy nem zúzzam porrá a csontodat, vagy ne bújjon ki belőlem a szörnyeteg. – mondta gyengéden
• Soha nem tudnék haragudni rád
• Szeretlek – mondtam – mindennél jobban
• Én is téged, és ezt soha ne felejtsd el.

Reggel hét óra körül keltem. Ahogy ki nyitottam a szemem meg hallottam a világ legszebb hangját a világon.

- Jó reggelt, szerelmem – mondta Edward bársonyos hangon. – Kész a reggeli. Esme csinált tükör tojást, és szalonnát.

Ahogy ki mondta a szalonna szót a gyomrom meg kordult, és mind ketten fel nevettünk. Gyorsan meg mostam az arcom, fel öltöztem, és meg fésülködtem. Le értünk a nappaliba, és láttam hogy az ebédlőben az asztalon ott van a tojás, a szalonna, és egy üveg ásványvíz mellette egy pohárral. Köszöntem mindenkinek. Rosalie és Emmett most vadászni voltak, Alice pedig az ébredésem után pár perccel el ráncigálta magával Jaspert vásárolni.

Mi után meg reggeliztem Esme nem engedte hogy el mosogassak, mert a vendég nem mosogat.

- Mihez van ma kedve az én  életem értelmének? – kérdezte Edward imádni valóan, majd meg ajándékozott a kedvenc fél oldalas mosolyommal, amitől azt is el felejettem hogy fiú vagyok- e vagy lány. Végül úgy döntöttünk, hogy el megyünk a rétünkre, ahol Edward meg mutatta hogy milyen gyönyörű a bőre ha napfény éri. Nap sütés volt ma Forksban, ami nagy ritkaság, el döntöttem, hogy meg próbálom ki élvezni az utolsó fény sugárig. Mikor oda értünk meg álltunk ott, ahol a két fa egy boltívet képez. És olyan meg lepetésben volt részem, hogy azt hittem, álmodom.