8. fejezet - Érzelmek sokasága
Bellára újabb unalmas nap várt az iskolában, az egyetlen, ami miatt örült ennek, hogy láthatja Edwardot, bár csak tisztes távolból. A suliba érve azonnal az ezüst Volvo felé nézett, ahol megpillantatotta Edwardot. Most egyedül volt, nem voltak vele a testvérei, ennek Bella nagyon örült, így nem kapott Rose-tól újabb megvető pillantásokat.
Edward... bárcsak odamehetnék hozzád! Mennyire vágyok már arra, hogy megöleljen, megcsókoljon! Mennyire szeretem őt! Ha csak arra gondolok, hogy én most nem Bella vagyok, és nem lehetek vele, majd megszakad a szívem.
Bella épp elindult volna be az iskolába, mikor hallotta, hogy valaki a nevét kiabálja. Természetesen nem a Bellát, hanem a Marie-t.
Bellára újabb unalmas nap várt az iskolában, az egyetlen, ami miatt örült ennek, hogy láthatja Edwardot, bár csak tisztes távolból. A suliba érve azonnal az ezüst Volvo felé nézett, ahol megpillantatotta Edwardot. Most egyedül volt, nem voltak vele a testvérei, ennek Bella nagyon örült, így nem kapott Rose-tól újabb megvető pillantásokat.
Edward... bárcsak odamehetnék hozzád! Mennyire vágyok már arra, hogy megöleljen, megcsókoljon! Mennyire szeretem őt! Ha csak arra gondolok, hogy én most nem Bella vagyok, és nem lehetek vele, majd megszakad a szívem.
Bella épp elindult volna be az iskolába, mikor hallotta, hogy valaki a nevét kiabálja. Természetesen nem a Bellát, hanem a Marie-t.
- Marie! Marie várj! - hallotta meg Edward hangját a háta mögött, a szíve őrült sebességre kapcsolt.
Bella lassan fordult hátra, a fiú akkor már ott állt mögötte, fejét bűnbánóan lehajtotta. Nagyon sajnálta, hogy csak úgy nekirontott a lánynak a rendelőben. Azóta is csak rá gondolt, és arra, hogy bocsánatot kellene kérnie.
- Szia Edward! Segíthetek valamiben? - kérdezte érzelemmentesen, de legszívesebben a nyakába ugrott volna.
Ó édes Istenem, vajon mit akarhat tőlem? Annyira örülök, hogy legalább beszélni akar, és nem kerül el azóta a kórházi incidens óta.
- Hát igazából, csak bocsánatot akartam kérni tőled amiatt a kórházban történt dolog miatt. Nem kellett volna így neked támadnom - kezdett bele a mondandójába, és remélte, hogy a lány megbocsát neki.
- Ugyan semmi baj! Felejtsük el! - vonta meg a vállát Bella, Edward pedig megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Azért szeretnélek kárpótolni valamivel! Megveszem az ebédedet rendben van? Meghívlak! - mosolygott rá, Bella szinte táncot járt örömében.
- Oké. Nagyon kedves tőled - motyogta elpirulva, és indult már befelé.
Edward utána lépdelt csendesen, végig a lányon tartotta a szemét. Nagyon érdekelte az, hogy ki is ő valójában, és valahogy ki kellett derítenie. Az biztos, hogy a gondolataiból nem tud meg semmit, mivel nem látja őket, de ha beszél vele, akkor talán könnyebben megismeri.
Edward meghívott úgymond... ebédelni, igaz csak a suli ebédlőjébe, de ez már akkor is haladás nem igaz? Lehet, hogy mégis tetszek neki, de közben fél is mert annyira hasonlítok Bellára. Még szép, mivel én vagyok Bella!
Bella leült az egyik asztalhoz, ahol senki más nem volt, így egyedül lehetett, míg Edward elment megvenni az ebédet. Nem sokára két telerakott tálcával ért vissza, az egyiket letette Bella elé, míg a másikat az asztal túloldalára, az ő felére rakta.
- Te nem eszel? - kérdezte elfojtva egy apró kis mosolyt Bella, mert ő nagyon is jól tudta, hogy Edward miért nem eszik.
- Nem, nem vagyok éhes! De neked enned kéne - mosolyodott el a fiú, furcsának találta a lányt, és észrevette, hogy alig bírja visszatartani a nevetést.
- Neked is enned kéne Edward. Vagy... már nem fér beléd több, mert éjszaka tele etted magad? - Bella nem bírta tovább, a fiú elképedt arckifejezését látva hangosan felnevetett, nem törődött, hogy minden szem rászegeződött.
Edward rémülten nézett a lányra, aki annyira furcsak megfogalmazásban mondta ki ezt a mondatot, hogy Edward hirtelen úgy érezte, tudja a titkát, tudja hogy ő vámpír. Megrázta a fejét, és elhesegette magától ezeket a gondolatokat, hisz az lehetetlen, hogy egy idegen lány tudjon mindent.
Jaj, de megszeppenve nézett az előbb! Annyira aranyos volt azzal az ijedt arckifejezéssel! Tudom, hogy nem kellene célzásokat tennem arra, hogy tudok mindent a titkáról, de attól még hogy ezt csinálom, nem mondom el neki, hogy ki vagyok, csak segítek neki egy kicsikét! Az nem bűn!
- Nem tudom miről beszélsz. Inkább egyél, a végén éhenhalsz! - motyogta az orra alatt, Bella halkan kuncogott.
- Olyan aggodalmas vagy! - mondta, miközben a szájához emelte a villát, amira rászúrt egy darab krumplit.
Lassan rágcsálni kezdte, majd egyre többet és többet evett. Mikor kiürítette a tányért, Edward elégedett vigyorral méregette.
- Látod te, hogy mennyire éhes voltál! - vigyorgott.
- Igen. Hála van egy valaki aki ügyel rám! - nevetett rá a lány, Edward pedig hirtelen elsápadt.
Tudta, hogy nem kellene itt ülnie ezzel a lánnyal, nem kellene vele nevetgélnie, beszélgetnie, de mégis valamiféle késztetést érzett rá. Pont mint egykor Bellával kapcsolatban. Gyorsan felállt, és megindult a testvérei felé.
- Edward, hová mész? - állt fel Bella is, és a fiú után indult.
Edwardot meglepte, hogy a lány csak így utána jött, de azért megfordult és válaszolt neki.
- Valamit meg kell beszélnem a testvéreimmel! - mondta, és már tovább is indult, majd leült az asztalhoz a testvérei mellé.
Jasper érezte, hogy Edward mennyire zaklatott, így küldött feléje egy nyugalom hullámot. Bella nem hátrált meg, követte még oda is Edwardot, aki megszeppenve nézte, ahogy a lány leül mellé az asztalhoz.
- Már megint mit keres ez itt? - támadt rá Rose, de Bella most nem törődött vele, de azért visszaszólt neki, hogy elhallgattassa.
- Fogd be Rosalie Hale, most nem akarok veled vitatkozni! Edwarddal kell beszélnem! - kiabált rá, a Cullen testvérek mind halálra vált arccal figyelték.
Még egyszer sem fordult elő, hogy egy ember így beszólt volna valamelyiküknek.
- Mit akarsz tőlem Marie? - kérdezte Edward félve.
- Csak beszélgetni. Belláról. Ráérsz? - kérdezte meg Bella, Edward meglepődött, hogy erről akar beszélni, de azért kelletlenül bólintott.
- Rendben van. Mondd mit akarsz! - sürgette, de Bella a fejét rázta.
- Odakint szeretnék beszélni veled. Kettesben ha lehet - nézett a testvérei felé.
Edward felállt, jelezvén, hogy mehetnek, így Bella követte ki az udvarra.
Remélem beszélhetek vele rendesen! Meg kell tudnom miket él át most, hogy úgy hiszi, meghaltam. Túl van e már rajtam? Azt nem hinném, de azért mégis szeretném megtudni.
Jasper mindeközben értetlenül ráncolta össze a homlokát az ebédlőben, egyszerűen nem értette, mégis mi van ezzel a lánnyal. Az érzései még mindig ugyanolyanak voltak Edward irányában. Szerette Edwardot, de úgy, mintha már régóta ismerné. Jaspernak rengeteg ostoba magyarázat jutott eszébe, de egyiket sem találta elfogadhatónak. Végül úgy döntött, hogy jobb lesz, ha beszél erről Marie-vel, így hát kiment az udvarra Edward és Bella után.
- Na, mit akarsz? Mondd, mert sietek! - sürgette Edward Bellát az udvaron.
- Túl vagy rajta? Mármint Bellán - Edward habozott, majd lassan megrázta a fejét.
- Nem. Soha nem is leszek túl rajta. Nagyon szerettem őt. Mindennél jobban.
- Akkor miért hagytad el? Miért mondtad neki azt, hogy nem szereted? - vonta kérdőre a lány.
- Honnan tudsz te erről Marie? - húzta fel a szemöldökét bosszúsan Edward.
- Bella a barátnőm volt.
- Azért hagytam el mert... tudod mit, neked semmi közöd ehhez! - mondta, majd elviharzott a lány mellől, beszállt a kocsijába, és elhajtott.
Jasper lassan közeledett a lány felé, aki meghallotta a közeledő léptek zaját.
- Szia Marie! Beszélhetnénk? - kérdezte Jazz.
- Igen. Miről?
- Rólad... és az érzéseidről.
- Mit akarsz tudni? - kérdezte Bella közömbösen
- Te vagy Bella? - aztán gondolkodás nélkül Jasper karjaiba vetette magát.
|